2020-08-14    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1993-11-04 • Simon Géza Gábor
Szabó Gábor, akitől Santana tanult

Szabó Gábor, a magyar dzsesszélet nagy gitáros-ígérete 1956-ban sok más muzsikustársával egyetemben elhagyta az országot. Szerencséjére Amerikába került, ami ha nem is lett igazi Amerika a számára (nem lett gazdag), azért megadta neki a világhírt.

Szabó Gáborral hamarosan lemezfelvételek készültek, amelyeket a világ valamennyi valamirevaló rádióadója sugárzott. Ezek a rádióhullámok pedig átjöttek a vasfüggönyön is, azok már csak ilyenek.

1958-ban az International Youth Band-ben Magyarországot képviselte, és többek között Louis Armstronggal készített lemezfelvételt. Az akkor a csúcson levő Columbia adta ki ezeket a korai felvételeket, akárcsak 1962-ben, amikor Chico Hamilton együttesében felvillant a világsiker első jele.

1964-ben Roman Polansky Repulsion (Iszony) című filmjének hanganyagát Londonban Szabó Gábor hangszerelésében vették fel, Impulse!, Skye, Buddah, Blue Thumb, Four Leaf Clover, CTI, A & M, Mercury lemezfelvételek következtek, méghozzá nagyrészt saját neve alatt. Sztárként ünnepelték, interjúkat közölt vele a világ vezető dzsesszlapja, a Down Beat is. Sokszor azonban nem értették a jóval saját kora előtt járó művészt, aki már akkor crossover jazzt és world musicot játszott, amikor még a fogalom sem létezett.

Kevesen értették úgy meg a Szabó Gábor-i tanítást, mint Carlos Santana, aki részben a Szabó által is használt és felkínált elemeket is felhasználva alapította meg világhírűvé lett bandáját, a Santanát. Nem mellesleg Santana dollárra váltotta azt a zenét, amiből Gábor nem tudott pénzt facsarni.

Szabó Gábor közben szegény és szerény maradt, és hazafelé kacsingatott. A Femme Fatale (A végzet asszonya) masterjét eladta a Hungarotonnak, amely LP-n, majd kazettán is kiadta az anyagot, és azt minden idők harmadik legsikeresebb magyar dzsessz-hanghordozóját produkálva 30613 példányban adta el. A szabói végzetet az alkohol és a kábítószer jelentette. Nem érte meg a 46. születésnapját.

Erről a kalandos és sok tekintetben sikeres életről jelent meg a magyar dzsesszkönyvkiadás új fejezetét jelentő Feketére festve című könyve. Libisch Károly dzsesszkutató megrendítő erejű és mennyiségű anyagot, elemzést tár az olvasók elé.

Amiről évtizedeken át csak álmodozhattunk, amit az ismert angolszász és német szerzők tollából már megszoktunk, bio-diszkográfia született egy ízig-vérig magyar dzsesszzenészről, méghozzá egy igencsak tehetséges dzsesszíró tollából.

A Szabó Gábor-kötet kétségtelenül el kell, hogy gondolkoztassa a magukra valamit is adó hazai kiadókat, hogy mikor jelentetnek meg hasonló műveket. A téma az életművekben hever. Fel kellene emeltetni, a világ elé tárni dzsesszörökségünket. Mert ne feledjük: ha mi nem foglalkozunk a magyar zenei örökséggel, akkor másoktól sem várhatjuk el, hogy azzal foglalkozzanak.

Magyar Narancs, 1993. november 4.


kapcsolódó írások: