2020-08-14    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1996-11-01 • Csányi Attila
VENDÉGSÉGBEN ZORÁNDY ZOLTÁNNÁL

A New York-i lakás alsó szinjén egy elegáns stúdió, a falon valóságos kiállítás. Nem számoltam meg, de lehet 80-100 bekeretezett kép azokról a mûvészekrõl, akiket kísért, vagy akikkel együtt muzsikált. Táncdalénekesek, operaénekesek, színészek, hangszeres muzsikusok. Magyarok és amerikaiak. A zongorán egy Brahms zongoranégyes kottája, hiszen a kamarazene is a szerelmei közé tartozik. És egy keretes fénykép, amikor négykezest játszik Lionel Hamptonnal.

Csányi Attila: Mióta él New Yorkban?
Zorándy Zoltán: 1956. november 23-án jöttem el otthonról.
Cs.A.:Egyenesen New Yorkba?
Z.Z.:Majdnem. Három hétig voltam Bécsben, amíg a papírokat intézték, és december 20-án érkeztem New Yorkba..
Cs.A.:Hogy lehet elhelyezkedni egy olyan nagyvárosban, ahol tucatjával fordulnak elõ a legjobb zongoristák?
Z.Z.: Még a táborban megkérdezték, kik a zenészek? Hárman jelentkeztünk. Bánk Tomi, Balázs Dezsõ és én. Aztán volt egy meghallgatás. Kellett játszani, blattolni és egy hét múlva már játszottam is a Fifth Avenue egyik elõkelõ hoteljének bárjában. Így indult az amerikai karrierem. 24 éves voltam, alig tudtam angolul és csak késõbb tudatosodott bennem, hogy milyen jók voltak itt hozzám.
Cs.A.: Mikor kezdett zongorázni?
Z.Z.: Hat éves voltam, amikor elkezdtem zongorát tanulni.. 1951-ben végeztem a konziban Budapesten. Sándor Renée és Sebõk György voltak a tanáraim. Kamarazenét Sándor Frigyesnél tanultam, aztán jött a zeneszerzés Sugár Rezsõ irányításával.. Nála 1954-ben végeztem.
Cs.A.: Könnyûzene és jazz?
Z.Z.: 1952 körül apámtól, aki bíró volt, elvették a nyugdíját és nekem is hozzá kellett járulnom a család megélhetéséhez. De szerepe volt ebben a lányoknak is, akik szerették hallgatni, ha könnyûzenét játszik valaki. Elõször pesti helyeken "repültem". Így hívták, ha valamelyik zenészt helyettesíteni kellett az állandó helyén. Aztán jött Kenese, a Honvéd üdülõ. Jó iskola volt, hiszen alig volt repertoárom és itt rengeteget tanulhattam. Utána a váci utcai Tisztiházban játszottam. Ha szabadidõm volt, eljártam jazzt hallgatni mindenhová. Szabó Józsihoz, a Jerevánba, de nagyon tetszett Kiss Elemér, vagy Solymossy Lulu is. Tõlük lestem el a jazz alapjait. Akkoriban rengeteg helyen volt jó élõzene.
1954 õszén kerültem a Tabányi zenekarba. Svarba Zoli dobolt, az idõsebb Pege bõgõzött, Felker Gyula szaxofonozott és klarinétozott, akit egy Sárközi nevû úr váltott. A keresztneve most nem jut eszembe. És ott volt egy hawaii gitáros, Balogh Géza. Az Emkében játszottunk, ez volt az állandó helyünk. Emellett lemezeket csináltunk, hakniztunk, szabadnapokon jártuk az országot, nagyon ment a zenekarnak. 1955-ben Tabányit valamiért letiltották és átment valamelyik pesti kabaréba. Én pedig Czirok Aladár 10 tagú zenekarához kerültem, mikor a volt New York Kávéház - Hungária néven - újra megnyílt. Addig ez a patinás, nagymúltú hely sportszerboltként mûködött szégyenszemre.
1956 tavaszán egy 3 hónapos lengyel szerzõdést kaptunk. Mindenki boldogan vállalta, hiszen nem lehetett különben utazni. Aztán mindjárt az elsõ helyen, talán Katowiczében kitört a botrány. A lengyelek jazzt és tánczenét vártak, mi pedig szalonzenekar voltunk. A tíz tagból hét cigánymuzsikus volt, mondhatom, hogy a szakma lehetõ legjobbjai. De nem ezt a zenét várták tõlünk Így hát idõsebb Pegével, "Kispatkány" Horváth Lajossal, Csányi Matyival és Rácz Kiss Jánossal jazzes tánczenét játszottunk, a többiek meg a színpad mellett ültek is itták a vizet.
Hazatérve többnyire "Kispatkány"-nyal voltam, aki dobolni is tudott. Az utolsó három hétben egy remek énekesnõ, Homonnay Éva is velünk volt. Aztán jött a forradalom.
Cs.A.: Mielõtt az amerikai évekre térnénk, kik voltak itthon azok a muzsikusok, akiktõl tanulni lehetett, vagy akikre föl lehetett nézni?
Z.Z.: Nagyon sokan. Akik így hirtelen eszembe jutnak: Szabó Józsi és Solymossy Lulu, akikrõl már szó esett. Szabó Kálmánt sohasem hallottam, de sok remek szerzeményét ismerem. És Martiny Lajos természetesen, Orosz Gyurival, Kovács Öcsivel és Kovács Gyulával. Tótth Menyusra is emlékszem, kiváló modern zongorista volt, helyettesítettem a Kulacs bárban. Filut akkor még csak a rádióból ismertem. Késõbb, azt hiszem 1962-ben jött át Chilébõl és attól kezdve sokat játszottunk együtt. Lemezeket is csináltunk.
Cs.A.: Pályafutása során sokszor szerepelt jazzhegedûsökkel. A fültanúk szerint belõlük egy egész vonulat volt.
Z.Z.: Igen. Ez egy hazai specialitás. Remekül swingelõ hegedûsök voltak. Szerintem a legmodernebb Csányi Mátyás. Klasszikusokat is játszott. Emlékszem, egyszer kitette Prokofjev hegedûversenyét, és végigjátszottuk. Mindezt a Budagyöngyében. Jazzt nagyon jól játszott. "Kispatkány" is az élvonalat képviselte, de neki a gitár volt az erõssége. Egyébként Csányi is jól gitározott. Kiss Elemér is improvizált, szolid és elegáns Eddie South - stílusban. A Bristolban nála játszott "Kispatkány", Lakatos "Kuka" Géza és Szabó József, a zongorista. A legtöbb zenész bejárt hallgatni õket.
Cs.A.: Folytassuk akkor az amerikai évekkel.
Z.Z.: Ha már a hegedûsöknél tartunk, azt hiszem, 1961-ben volt, amikor megjelent New Yorkban Bacsik Elek, Párizsból érkezett. Gyakran játszottunk együtt. Õt úgy ismerik, hogy hegedûs-gitáros. Talán nem mindenki tudja, hogy minden hangszeren játszott.. Nálunk nemegyszer bõgõzött is, különösen jól bánt a vonóval.
Cs.A.: Évekkel ezelõtt kezembe került egy Request márkájú hanglemez.
Z.Z.: Igen. Nekem alkalmam volt olyan helyeken játszani, mint a Waldorf Astoria, vagy a Plaza Hotel, és rengeteget utaztam magyar énekesek, színészek kísérõjeként. Egészen az utóbbi évekig a legtöbb kiutazó magyar mûvészt kísérhettem. Felültem a repülõre és utaztam velük Clevelandbe, vagy akár a nyugati partra. Hiszen nem akartak minden városban más kísérõvel újra és újra próbálni.. Ma már otthonról jön az egész stáb, és ez így van jól. A Request lemezre visszatérve, talán ma sem érdektelen a zenekar összeállítása. Schenkelbach Fülöp, azaz Filu a tenorszaxofonos, Vig György az altszaxofonos (õ a híres Vig Tomi papája), Lakatos "Kuka" Géza a bõgõs, egy-egy amerikai a trombitás és a dobos, a hangszerelõ és zongorista pedig én. Az énekesnõ, Kapitány Anni lenyûgözõ egyéniség, nagy tehetség. Meggyõzõdésem, ha amerikainak születik, nemzetközi sztár lett volna. Közel húsz évig voltam a zongorakísérõje. 1976-ban halt meg.
Cs.A.: Mi volt a zenekar neve?
Z.Z.: Szerényen és egyszerûen: The Gipsy Trubadours. Ezt a nevet, amelynek egyébként semmi köze sincs a valósághoz, a producer ragasztotta ránk, az üzlet kedvéért, ugyanis itt, Amerikában a gipsy, azaz cigány, egy vonzó dolog, dicsõség. Sok helyen a világban nem az, de itt igen.
Cs.A.: Kikkel találkozott a magyar muzsikusok közül?
Z.Z.: Vig Gyurit és Vig Tomit még otthonról ismertem. Volt, hogy trióban játszottunk Itt újra szerepelhettünk együtt. Egy remek zongorista, Csermely Egon 1957-ben érkezett. Gallai Elza énekesnõ és mellékesen zongorista San Franciscóban él, vele is csináltunk lemezt, egy amerikai dobossal és Lévai András bõgõssel. Kabók Lajossal sohasem találkoztam itt, de épp most olvastam, hogy Los Angelesben játszik. Az elsõ lemezt egyébként még 1960-ban csináltuk Kapitány Annival. Itt Havas Gyuri harnonikázott. Õ igazi jazzmuzsikus. Mindent tud, amit kell. Versenyeket nyert. Géczy Zoli szaxofonozott, a bõgõs Lévai Bandi. Tótth Menyussal is találkoztam, sõt jammeltünk is, igaz nem itt, hanem Stockholmban. Õ közben építészmérnök lett. Szóval, gyorsan eltelt ez a kis idõ 1956 óta. Állandó fellépéssel, hangszereléssel, komponálással, utazásokkal. Tavaly jelent meg Budapesten egy nagylemezem, amelyen magyar költõk verseire írt dalaimat rögzítették. Kováts Kolos és Korcsmáros Péter adják elõ a szerzeményeimet, Sarkady Katalin és én játsszuk a zongorakíséretet.
Cs.A.: Mi a véleménye a magyarországi jazzéletrõl?
Z.Z.: Gyakran járok haza. Tudom, hogy van jazz-fõiskola. A MaJazz-rõl még nem hallottam. Nagyon tehetségesnek tartom Szakcsit, megvan a legújabb CD-je. Én utoljára, a Berlin pincéjében hallottam õt, hihetetlen, hogy mivé fejlõdött. A fiatalok közül csak a Pege-tagokat ismerem és ifjú Pegét, akivel sokszor találkoztam. Ilyenkor felelevenítjük a régi emlékeket és nosztalgiázunk.
Cs.A.: Ki a kedvenc jazzmuzsikusa?
Z.Z.: Itt rengeteg kitûnõ jazzmuzsikus van, közülük nagyon sok tetszik. De a legkedvesebb nekem Bill Evans. Az õ harmóniavilága, intellektusa meghatározó. Sokszor volt alkalmam hallgatni, amikor a Greenwich Village-ben játszott.
Cs.A.: Búcsúzóul kérem, mondjon valamit a terveirõl.
Z.Z.: Az utóbbi idõben kevés alkalmam volt jazzt játszani. Szeretném ezt a hiányérzetemet pótolni, minél többet komponálni és sok-sok kamarazenét játszani, jó partnerekkel.

 

Az interjú egy zavaros töredéke a MaJazz címû lap 1996. novemberi számában jelent meg. Ez a teljes anyag elsõ megjelenése.