2020-02-27    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2006-04-12 • Agonás Péter
NEKROLÓG AZ ARGÉNYI ZENEKARRÓL
In memoriam Szabó Gábor, Nagy Marcell és Kovács Gyula

A naptár 1951 telét jelzi. Zavaros gondterhelt idõk voltak ezek. A fiatalság azonban mint mindenkor élni akart és a vérzivataros idõk ellenére különösen fogékony volt a fejlõdést sugárzó hangulati elemekre, így az új zenei irányzatokra is.
Errõl az idõrõl tudni kell, hogy a hidegháború évei voltak és tiltott volt a jazz mûvelése. Szórakozóhelyeken nyíltan jazzt játszani nem lehetett. Jazz klubok, a nyugat európai, amerikai jazzt és annak hangulatát felvállaló helyek nem léteztek. Jazz csak zárt körökben, titkos összejöveteleken lehetett esetleg hallani.
A vendéglátóipari létesítményekben elhangzottak amerikai eredetû mûvek fõként magyar szöveggel és kivételesen visszafogottan swinges variációkat is játszottak akik tudtak. Besúgók jártak presszóról presszóra figyelve ki mit játszik. Be kellett tartani egy arányt, 8-10 számból 2-3- nál több nyugati eredetû számot nem volt célszerû elõadni. Ha ezt a kvótát "vendéglátóipari zenész" (ezt a fogalmat lásd még késõbb) tartósan túllépte elõbb utóbb kellemetlenségekkel számolhatott. A "spion" a tevékenységét valamilyen x-y hivataltól kapott megbízásra hivatkozva magyarázta, mely szerint felmérést végez, hogy a magyar szerzõk érdekeit védve milyen számok kerülnek leggyakrabban elõadásra. A zenészek rettegtek az inzultációk veszélyétõl és ezért igyekeztek az elõírt irányvonalat betartani. Az esténként elõadásra kerülõ számok listáját elõre be kellett nyújtani.
Az akkori idõkre jellemzõ gondok ellenére cca. 1951 év végén az ÉDOSZ, klubban (Andrássy u. 100) a vasárnap délutáni táncos összejöveteleken feltûnik egy addig ismeretlen quintett Argényi Sándor zenekara. Mintha a holdról érkeztek volna. A zenekar stílusával, a számok megválasztásával egy olyan új hangvételt szólaltatott meg, amelyet addig Magyarországon még alig ismertek. A zenekarnak rövid idõ alatt nagy közönségsikere lett és az összejövetelek teltházzal mûködtek. Fontos tudni, hogy ilyen eset akkor csak egy sportklubban játszódhatott le.
A legfontosabb jazztörténeti tény, hogy Budapesten tehát már 1951 õszétõl (annak 48 éve) mûködött olyan zenekar ami ugyan tánczene szolgáltatási céllal, de a tiltások ellenére improvizatív modern jazzt játszott úgy a számok megválasztásában mint hangvételében.
Az Argényi zenekarral semmilyen zenei felvétel nem készült, tevékenységére való visszaemlékezés azonban olyan jelentõséggel bír, hogy az nem hiányozhat a magyar jazz történelmi archívumából. Ez indította el ennek a cikknek megírását.

Az elõzõekben céltudatosan írtam idézõjelbe, hogy “vendéglátóipari zenész” fogalmat mivel ezt a kifejezést a mai fiatalság leértékelõ - lealacsonyító jelzõként alkalmazza. Sajnos, vagy talán hála az Istennek nem ismerték az 50 - es éveket, amikor az a fogalom, hogy jazz zenész Magyarországon nem létezhetett.
Az akkori idõkben a kvalifikált vendéglátóipari zenészek sokoldalúnak kellett lenni, tánczenét, operettet, magyar nótát, közkedvelt mûdalokat, opera egyvelegeket, ismert klasszikus mûveket, sanzonokat, röviden: mindent tudni kellett játszani. Továbbá igen elõnyös volt, ha valaki énekelni is tudott, esetleg több nyelven is.
A vendéglátóipar volt az a hely ahol a zenészek javarésze valamilyen szinten tudott játszani jazzt is. Az akkori élvonalbeli muzsikusok, elõadómûvészek zongoristák közül : Kertész Kornél, Szabó József, Martiny Lajos, Orosz János, Tóth Menyus, Turán László, Cziffra György, Vécsey Ernõ, Solymossy Lulu (Lajos), stb szükség esetén hangulatuk szerint mesterfokon mûvelték a jazz zongorázás mûvészetét.
A cikk célja bemutatni egy idõszakot az 50-es évek elejét amikor a jazz tabu volt. A jelen írás a tárggyal kapcsolatban még megtalálható szem- és fültanúk segítségével,valamint saját emlékek alapján készült.
Az 50-es években a vendéglátóiparban zenélni, tánczenét szolgáltatni, elfogadható kereseti lehetõséget biztosított. A legtöbb helyen élõzene volt és számtalan duó, trió és zenekar mûködött országszerte, amelyek közvetítésével a Zenész Szakszervezet foglalkozott. A minõsített zenészeknek a szakszervezet biztosította a folyamatos szerzõdéseket. Igény volt az élõzenére.
Hivatalos könnyûzenei oktatás Magyarországon nem lévén a tanulást csak privát órákkal lehetett megoldani. A befutott jó nevû zenemûvészek, zenészek szinte kivétel nélkül óra adásával egészítették ki jövedelmüket. Ennek megfelelõen többféle zenei irányzat úgynevezett. “zenei istálló” alakult ki. A modern szemléletû jazz legmarkánsabb szószólója és terjesztõje Kertész Kornél volt. Argényi Sándor VécseyErnõt és Solymossy Lulut követõen Kertész Kornél tanítványaként sajátította el az akkori idõk modern jazz zongorázását, amelyet zenekarának hangzásában is megszólaltatott. Számos Stan Kenton mûvet játszott.
Argényi Sándor személyének kvalifikáltsága több fix ponton állt. Egyrészt korának legjobb jazzben is járatos muzsikusaitól (Vécsey - Solymossy - Kertész) tanult, másrészt zenekarának olyan rendkívüli tehetségû tagjai mint a gitáros Szabó Gábor és a csodagyerekként induló dobos, vibrafonos Víg Tamás is tagjai voltak. A dobosok néhai Kovács Gyulától a dob és ütõhangszerek nemzetközileg is elismert mûvészegyéniségétõl a “magyar dobos király”-tól tanultak.
A színvonalat méltóképpen reprezentálta, hogy a gitáros Szabó Gábor volt, akit ma már talán minden idõk legeredményesebb, Amerikában is topra került magyar származású zseniális jazzmûvészének lehet tekinteni.
Argényi Kenton iránti elkötelezettsége feltehetõen Kertész Kornéltól származik, amellett még lendületes akkor újszerû boogie-woogie zongora játékával is népszerûsíteni kívánta a nemzetközi zenei irányzatokat.

Osztálytársaim, mint a sportklub egykori tagjai Argényi zenekarára, a Stan Kenton és George Shearing számokat játszó bandára nosztalgiával emlékeznek vissza. A zenekar repertoárja nagymértékben a Voice of the America naponként 20-tól 22 - ig tartó kifejezetten jazzt játszó mûsor adásain elhangzott számokhoz igazodott, amely zenei körökben nehezen elérhetõ számokkal egészült ki. A hitelesség kedvéért sokfelé tájékozódtam a zenekarról és mindenfelõl a saját személyes tapasztalataimat megerõsítõ információkat kaptam.
A legelsõ formáció 1951 telétõl kisebb nyári megszakításokkal 2-3 éven keresztül mûködött a már említett ÉDOSZ klubban. Tagjai voltak:
Argényi Sándor (zongora), Szabó Gábor (akusztikus gitár), Nagy Marcell (tenorszaxofon), Pusztai Béla (bõgõ), Bányay Lajos (dob). Bányayt a dobnál 1952-tõl Subecz György váltotta föl.
A résztvevõk személyét vizsgálva nem véletlen, hogy Argényi és zenekara avantgard stílusával megelõzve korát hogyan találhatott rá a modern jazz nemzetközi irányvonalára.
Az Argényi zenekar folytatva sikereit 1954 májusától szeptemberig a Városligeti Tó teraszon szerepelt. Minden kétséget kizáróan ebben az összeállításban már összeszokott, profi, a tenor szaxofon és a gitár glisszandós, uniszónos játékát a zongora tömör akkord kíséretével és vokállal kapcsolt, improvizációs refrénekkel színesített jó hangzású rutinos zenekar alkotta. A zenekar a következõ tagokból állt: Vígh Éva (ének, vokál), Argényi Sándor (zongora), Szerdell Miklós (tenorszaxofon, hegedû) (szíriai arab származású, zeneakadémiát végzett hegedûs, jelenleg Párizsban él), Szabó Gábor (akusztikus gitár, ének), Molnár József (Joe) (bõgõ, ének), Sárközi Endre (dob, vibrafon, szül.: 1926 junius 14.).
A zenekar összeállításánál Argényi a sokoldalúságra törekedett. Abban az idõben, a vendéglátóiparban csak egy széles repertoárral rendelkezõ zenekar mûködhetett. A zenekar tagjainak megválasztásánál a modern jazz iránti fogékonyság mellett a több hangszeren való tudás és a vendéglátóipar követelményei voltak a fõ szempontok. Argényi ebbe kívánta becsomagolni azt a célt, hogy most már nyilvános helyen, tágabb közönség elõtt megszólaltasson egy modern hangvételû zenekart, ami sikerült is neki.
Érdemes megemlékezni arról, hogy 1952-tõl mûködik egy vokál trió, amelynek Vígh Éva szólóénekesnõ mellett Szabó Gábor és Molnár Joe voltak a tagjai. A vokált Szabó Gábor hangszerelte és fõként amerikai szerzõk örökzöld mûveit énekelték angolul amatõr kedvtelésbõl. Mivel Szabó Gábor ebben az idõben már tagja volt a zenekarnak, a vokált Argényi 1955 júniusában a nyári idényben új színfoltként hozzácsatolta a Tó teraszon játszó zenekarához.
Az említett Vígh Éva-Szabó Gábor-Molnár Joe vokál trio 1955-tõl további két taggal, Chappy Babával és Kenéz Ivánnal kibõvülve 1956 októberéig mûködött.
A zenekar lendületes, új, modern hangvételû játékának nagy sikere volt. A játszott stílus, valamint a számok amerikai származása miatt a szórakoztató zeneipar akkori fura elvtárs urainak a jóvoltából Argényi Sándort számtalanszor megfeddték. A táncparketten a boogie-woogiek hatására sokszor extázis tört ki. Ilyenkor Argényi, a saját jól felfogott érdekében általában frappánsan cselekedett, bemondta a mikrofonba “10 perc szünet”. Ezzel a zenekar megmaradása érdekében megpróbálta elhárítani az állandóan ott leselkedõ feloszlatási veszélyt.
Abban az idõben ahol élõzene volt még a kis presszókban is, mindenütt táncparkett volt. Sajnos ezt mára teljesen elfelejtették. Az igazi bárok intim félhomályát, hangulati elemeit, a tánc lehetõségét elmosta az idõ. A jelenleg mûködõ táncos szórakozóhelyek, diszkók fülsiketítõen hangos rendezvényei semmilyen formában nem hasonlítanak az 50-60-as években mûködõ hangulatos szórakozóhelyeihez.
A jazznek mint mûfajnak a meghatározása, stílusirányzatának a behatárolása is megosztott volt. A vendéglátóipar a swinges jelleget bizonyos feltételekkel megtûrte, míg az új irányzatokat, például cool jazz, kategórikusan elvetette. Az akkori idõben a swinges stílust túlhaladva talán csak Kertész Kornél és Tóth Menyus közelített a cool irányába.
Az ötvenes évek közepén az akkori Paradisoban mûködõ Tóth Menyus által fémjelzett zongora, gitár, bõgõ formációhoz feltehetõen az akkor már világviszonylatban ismert Nat King Cole trió adta az inspirációt.

1955 junius 17-tõl a nyári idényben az Argényi zenekar Balatonföldváron a Balaton gyöngye étteremben a következõ összeállításban dolgozott: Argényi Sándor (zongora), Szerdell Miklós (tenorszaxofon, hegedû), Molnár József (Joe) (bõgõ, ének), László Imre (Fred) (dob, trombita).
Argényi fájlalta hogy, ebben az egyébként sikeres összeállításban Szabó Gábor már nem szerepelt, ugyanis õt akkor már több más elkötelezettsége tartósan Budapesthez kötötte.
Ebben az idõben az Argényi zenekarral azonos felépítéssel már a Martiny zenekar széles körben ismert, sztárzenekar volt, de õk vokál nélkül, szólóénekesnõvel, Záray Mártával dolgoztak. A Martiny zenekar kiváló, magas színvonalú, kellemes, inkább esztrádos hangzású jazzes tánczenét játszott. A zenekar összességében nem volt elkötelezettje a pólus szélén álló akkori legmodernebb zenei irányzatoknak, függetlenül attól, hogy a dobos Kovács Gyula és a gitáros Kovács Andor jazzvonatkozásban világklasszisnak számítottak. A zenekar irányvonalát mégsem õk határozták meg.
Argényi Sándor 1956-ban az USA-ba emigrált, majd onnan Svédországba költözött, ahol 1990-ig hivatásos muzsikusként szórakoztató zenészként, mint zongorista jó nevû zenekarát vezette.
Argényi zenekara a svéd király nyári rezidenciájának több évtizeden keresztül volt zenei szereplõje. Jelen összeállítás Argényi Sándor 1956 utáni zenei életútjával nem foglalkozik, talán majd egy másik írásban arra is sor kerülhet.
Argényi Sándor magyarországi zenei tevékenységérõl a sok hiteles adatot és segítséget Molnár János ( Joe)-tól kaptam, aki zenekari tagként is aktív résztvevõje volt a Bandának.
A cikk összeállítása során Molnár Joe mellett sikerült kapcsolatot teremtenem, segítséget és információt kapnom több olyan hazai zenei személyiségtõl akik ismerték Argényi Sándort valamint magyarországi tevékenységét, és készséggel adtak információt a cikk megírásához. Ezúton szeretném megköszönni Balassa Tamás, Bányay Lajos, G.(ém) Dénes György, ifj. Herrer Pál, Körmendi (Keilwert) Vilmos szívélyes támogatását.
A cikk már szinte elkészült, amikor hosszas utánjárással Svédországban megtaláltam Argényi Sándort is aki örömmel vette tevékenységérõl való megemlékezést.
Az amerikai eredetû számok üldözése nem érte el a célját, mivel kiváló zeneszerzõink tehetséges szellemi jóvoltából már a harmincas évek elejétõl - Chappy Orlay Jenõ, Horváth Jenõ, Seres Rezsõ, Szabó Kálmán, Tóth Menyus, Vécsey Ernõ, stb.- által olyan számok születtek, amelyek megközelítették vagy már elérték a nemzetközi színvonalat. Kizárólag csak a zenei elõadón múlott, hogy ezek a mûvek mennyiben tudtak közelíteni a jazzes tánczenéhez. Az invenciózus dallam vezetésû magyar mûvek elõadásaival kellemesen lehetett közelíteni a jazz harmóniavilágához. Ha visszagondolunk, hogy a zeneszerzõink a ’40-50-es években milyen körülmények között alkották meg mûveiket, és ha adottak lettek volna számukra a nyugat-európai és amerikai lehetõségek, rögzíthetõ, hogy képesek lettek volna a külföldiekkel egyenértékû szerzemények megalkotására. A magyar sors tehát a zeneszerzõinket is sújtotta.
1956-ban, közvetlenül a forradalom utáni idõben már bizonyos oldódások indultak meg a jazz megítélése szempontjából is. Ekkor találkoztam Budán a XI. kerületben 20 év körüli fiatalokból alakult kvintettre, amelynek tagjai voltak: Szervánszky Gábor “Szerva” (zongora), Káldor Péter “ Típus” (vibrafon), Veres Sándor “Sika” (gitár), Berkes Balázs (bõgõ), Palkó Barna (dob).
A zenekar hangszeres felépítésében megszólalásában és a számok megválasztásában George Shearing nyomdokaiban járt. Koncertlehetõségek hiányában a zenekar tánczene szolgáltatás címén jazzt játszott és minden alkalommal színvonalas, összepróbált repertoárral nagy sikerrel szórakoztatta a közönséget. Az elõadott számok nemzetközileg elismert zeneszerzõk repertoárjából származott (Gershwin, Cole Porter, Carmichael, stb.).
A zenekarról úgy éreztem, hogy írnom kellett, mivel a bõgõs prof. Berkes Balázs és vibrafonos (zongora) Káldor Péter Magyarországon élõ kiváló muzsikusok, zenemûvészek lettek és saját bevallásuk szerint is ezt a zenekart szeretettel, mosolyogva tekintik életük legelsõ sikeres szervezett formációjának.
A zenekar folyamatosan szerepelt különbözõ XI. kerületi rendezvényeken. A játszott coolos irányzatot mindenütt érdeklõdéssel fogadták a fiatalok. Megkérdõjelezhetetlen ténykérdés, hogy a zenekar valamennyi feltételét tekintve improvizatív jazzt játszott. Lehet, hogy ez mai szemmel csak szárnypróbálgatásnak tûnik, ténykérdés azonban, hogy már ekkor elindult valami folyamat ami egyre inkább közelített a jazz irányába.

Utóirat:

Körülményes olyasmirõl megemlékezni amirõl nincsenek kézzelfogható bizonyítékok, valamint a szem és fültanúk is már lassan elfogynak. Zenei vonatkozásra átültetve: ami régen történt és semmilyen zenei felvétel sem áll rendelkezésre azt az idõ távlatában szinte lehetetlen rekonstruálni. Jelen írás kortörténeti visszaemlékezéssel ezt a feladatot próbálta megközelíteni. Az 1956 elõtti idõszakot így méltóan a magyar jazz élet hõskorának kell tekinteni, amelynek Argényi Sándor zenekarával teljes értékû résztvevõje volt.

Copyright Agonás Péter