A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

Az első bőgős a lap eddigi "pilótái" között, 1940. július 30-án született Kisújszálláson. Bár egzisztenciális okokból dixieland zenét játszott 23 éven át, sohasem titkolta, hogy a modern jazz elkötelezett híve. Visszahúzódó, szerény természete miatt nem tudott igazán kibontakozni, pedig igényes, jazz-feelinggel telített játéka és szédületes szólói mindig zajos sikert arattak a hallgatóság körében. Volt idő, amikor 2-3 együttesnek is tagja volt egyidőben, és partnerei között a hazai jazz számos kiemelkedő egyénisége található meg, de sok világhírü zenészt is kisért hosszú pályája alatt Milt Jacksontól Anthony Braxtonig. Rutinos "vakrepülő", hiszen soha nem szégyellt tanulni a "nagyoktól", így mindig is rengeteg lemezt hallgatott és elemzett. Már a 60-as években nagy élvezettel tanulmányozta a játék kitalálójának Leonard Feathernek a Down Beat magazinban publikált Blindfold Test-jeit.

Charles Mingus
II B.S. (Mingus, Mingus, Mingus, Impulse, 1963)
Charles Mingus - b, Eddie Preston, Richard Williams - tp, Britt Woodman - tb, Don Butterfield - tuba, Jerome Richardson - bs, ss, fl, Dick Hafer - ts, cl, fl, Booker Ervin - ts, Eric Dolphy - as, fl, Jaki Byard - p, Walter Perkins - dr

Vajda Sándor: (Amint felhangzik a zene!!) Mondhatom?
MaJazz: Hát persze!
VS: Ez Mingus, annyira jellegzetes, ezt igazán nem lehet összetéveszteni...
MJ: És a szám címét is tudod?
VS: Azt nem, de biztosan Mingus kompozíciója és hangszerelése. A modern jazz-zenészek sokszor adtak a "kívülálló" számára teljesen érthetetlen cimeket, ebben Mingus különösen előljárt.
MJ: Igazad van. A szám címe a közérthető II B.S. No és kik játszanak még itt?
VS: Booker Ervin tenorozik, őt sem lehet senkivel összekeverni, Jaki Byard zongorázik, a többi zenészt nem tudnám megnevezni szólóik hiányában. Ez Mingus kedvenc formációja a 60-as évek első feléből - kis "big band", biztosan valamelyik Impulse albumáról.
MJ: Tökéletes...

Charlie Haden
Moonlight Serenade (Haunted Heart, Gitanes, 1991)
Charlie Haden - b, Ernie Watts - ts, Alan Broadbent - p, Larance Marable - dr.

VS: (Ahogy megszólal a bőgő!) Ezt is könnyű megválaszolnom, jól néznék ki, ha a három kedvenc bőgősöm egyikét nem ismerném fel azonnal. Megint egy Charlie, csak ez a Haden.
MJ: Az együttes, a szám címe...?
VS: Az együttes biztosan Haden jelenlegi combója a Quartet West lesz, de meg kell várnom a tenorszólistát. Fantasztikus ember ez a Haden. Nemcsak mint zenész, komponista és hangszerelő, hanem mint szervező, producer is nagymenő. Csak nem az új - vonóskísérettel készitett lemezének egyik - csak kvartett-száma megy?
MJ: Nem, ez egy korábbi CD. (Közben megszólal a tenor.)
VS: No, ez ám a meglepetés. A jó öreg Holdfény szerenád Glenn Millertől. Csak Ernie Watts tenorján jön be a téma. Az ember mindenre gondol, csak arra nem, hogy egy Haden egy ilyen régi slágert vesz fel a repertoárjára. Nem is emlékszem, hogy bárki modern zenész játszotta volna... (És sorolja a kvartett másik két tagját...)

Eddie Gomez
Autumn Leaves (Outlaws, Enja, 1976)
Jeremy Steig - fl, Eddie Gomez - b.

MJ: Kik a kedvenc bőgőseid?
VS: Talán meglepő, de fehér és még csak nem is amerikai: a hosszú nevű dán Pedersen az első számú. Aztán Ray Brown, Charlie Haden, Eddie Gomez, Ron Carter. De azért még tudnék vagy harminc továbbit is mondani...
Mj: Akkor ezt hallgasd meg! Ez egy 9 perces darab, hosszú bőgőszólóval, így lesz időd leltározni!
VS: (10 másodperc után) Eddie Gomez... Egyszerűen gyönyörű. Játékán érezni a fiatalon eltávozott Scott LaFaro hatását. Olyan egyéni hangzásvilágot kreál, amit más bőgősnél egyáltalában nem lehet hallani. (És hosszasan elemzi Gomez játékát, közben a téma is felhangzik.) Könnyű feladatot adtál, ez a legszélesebb körben játszott "magyar" sláger: Kozma József Hulló levelek c. szerzeménye, a fuvolás pedig Jeremy Steig. Életem egyik nagy élménye volt látni kettőjüket Nagykanizsán a 80-as évek elején.

Niels-Henning Oersted Pedersen
Au Privave (Double Bass, Steeple Chase, 1976)

VS: (Azonnal a zene felhangzása után.) Látom, illetve hallom, hogy végre itt van az én egyes számú kedvencem, Niels. Parker híres standardját - magát a témát, az Au Privave-t - mindjárt az elején ő játssza, hihetetlen könnyedén, dallamhangszerként kezelve a bőgőt. A kíséretében itt is van még egy bőgős: az elnyűhetetlen Sam Jones, Billy Higgins dobol, aki nagyon tud alkalmazkodni ahhoz a bandához, amelyben éppen játszik. Philipp Catherine soundját is "széllel szemben" felismerem. Még Nielsről egy szót: ő a legnagyobb technikai adottságokkal rendelkező bőgős, mindent tud, amit ebből a hangszerből ki lehet hozni: a felső regiszterek használata, vonózás, amit csak akarsz.

MJ: Nagyon megy ez neked...

Ray Brown
Teach Me Tonight (Soular Energy, Concord, 1984)
Ray Brown - b, Gene Harris - p, Gerryck King - dr.

MJ: Ez már csak egy könnyed ráadás, ami az "utca emberének" is igencsak tetszene.
VS: Igen, ez egy jó kis hajtós zene, aki egyáltalán el tudja viselni a jazzt, annak egy ilyen trió nagyon is tetszik. Ray Brown precíz, megbízható játéka minden bőgős számára "kötelező olvasmány". Itt aztán megvan a sokat emlegetett feeling.
MJ: Mondd meg gyorsan a többi "kötelező" választ is!
VS: A zongorista Gene Harris, a dobost sajnos nem ismerem fel, a szám valamelyik "örökzöld" (dúdolni kezdi), ja, ez a Teach Me Tonight, de a szerzőt már ne kérdezd.
MJ: Azért a vizsga így is kitűnőre sikerült...

MaJazz, 1996. június