Az első bőgős a lap eddigi
"pilótái" között, 1940. július 30-án született Kisújszálláson. Bár
egzisztenciális okokból dixieland zenét játszott 23 éven át, sohasem titkolta, hogy
a modern jazz elkötelezett híve. Visszahúzódó, szerény természete miatt nem tudott
igazán kibontakozni, pedig igényes, jazz-feelinggel telített játéka és szédületes
szólói mindig zajos sikert arattak a hallgatóság körében. Volt idő, amikor 2-3
együttesnek is tagja volt egyidőben,
és partnerei között a hazai jazz számos kiemelkedő egyénisége található meg, de
sok világhírü zenészt is kisért hosszú pályája alatt Milt Jacksontól Anthony
Braxtonig. Rutinos "vakrepülő", hiszen soha nem szégyellt tanulni a
"nagyoktól", így mindig is rengeteg lemezt hallgatott és elemzett. Már a
60-as években nagy élvezettel tanulmányozta a játék kitalálójának Leonard
Feathernek a Down Beat magazinban publikált Blindfold Test-jeit.
Charles Mingus
II B.S. (Mingus, Mingus, Mingus, Impulse, 1963)
Charles Mingus - b, Eddie Preston, Richard Williams - tp, Britt Woodman - tb, Don
Butterfield - tuba, Jerome Richardson - bs, ss, fl, Dick Hafer - ts, cl, fl, Booker Ervin
- ts, Eric Dolphy - as, fl, Jaki Byard - p, Walter Perkins - dr
Vajda Sándor: (Amint felhangzik a zene!!) Mondhatom?
MaJazz: Hát persze!
VS: Ez Mingus, annyira jellegzetes, ezt igazán nem lehet
összetéveszteni...
MJ: És a szám címét is tudod?
VS: Azt nem, de biztosan Mingus kompozíciója és hangszerelése. A
modern jazz-zenészek sokszor adtak a
"kívülálló" számára teljesen érthetetlen cimeket, ebben Mingus
különösen előljárt.
MJ: Igazad van. A
szám címe a közérthető II B.S. No és kik játszanak még itt?
VS: Booker Ervin
tenorozik, őt sem lehet senkivel összekeverni, Jaki Byard zongorázik, a többi zenészt
nem tudnám megnevezni szólóik hiányában. Ez Mingus kedvenc formációja a 60-as évek
első feléből - kis "big band", biztosan valamelyik Impulse albumáról.
MJ: Tökéletes...
Charlie Haden
Moonlight Serenade (Haunted Heart, Gitanes, 1991)
Charlie Haden - b, Ernie Watts - ts, Alan Broadbent - p, Larance Marable - dr.
VS: (Ahogy megszólal a
bőgő!) Ezt is könnyű megválaszolnom, jól néznék ki, ha a három kedvenc bőgősöm
egyikét nem ismerném fel azonnal. Megint egy Charlie, csak ez a Haden.
MJ: Az együttes, a szám címe...?
VS: Az együttes biztosan
Haden jelenlegi combója a Quartet West lesz, de meg kell várnom a tenorszólistát.
Fantasztikus ember ez a Haden. Nemcsak mint zenész, komponista és hangszerelő, hanem
mint szervező, producer is nagymenő. Csak nem az új - vonóskísérettel készitett
lemezének egyik - csak kvartett-száma megy?
MJ: Nem, ez egy korábbi CD. (Közben megszólal a tenor.)
VS: No, ez ám a
meglepetés. A jó öreg Holdfény szerenád Glenn Millertől. Csak Ernie Watts tenorján
jön be a téma. Az ember mindenre gondol, csak arra nem, hogy egy Haden egy ilyen régi
slágert vesz fel a repertoárjára. Nem is emlékszem, hogy bárki modern zenész
játszotta volna... (És sorolja a kvartett másik két tagját...)
Eddie Gomez
Autumn Leaves (Outlaws, Enja, 1976)
Jeremy Steig - fl, Eddie Gomez - b.
MJ: Kik a kedvenc
bőgőseid?
VS: Talán meglepő,
de fehér és még csak nem is amerikai: a hosszú nevű dán Pedersen az első számú.
Aztán Ray Brown, Charlie Haden, Eddie Gomez, Ron Carter. De azért még tudnék
vagy harminc továbbit is mondani...
Mj: Akkor ezt hallgasd meg!
Ez egy 9 perces darab, hosszú bőgőszólóval, így lesz időd leltározni!
VS: (10 másodperc
után) Eddie Gomez... Egyszerűen gyönyörű. Játékán érezni a fiatalon eltávozott
Scott LaFaro hatását. Olyan egyéni hangzásvilágot kreál, amit más bőgősnél
egyáltalában nem lehet hallani. (És hosszasan elemzi Gomez játékát, közben a téma
is felhangzik.) Könnyű feladatot adtál, ez a legszélesebb körben játszott
"magyar" sláger: Kozma József Hulló levelek c. szerzeménye, a fuvolás pedig Jeremy Steig.
Életem egyik nagy élménye volt látni kettőjüket Nagykanizsán a 80-as évek elején.
Niels-Henning Oersted Pedersen
Au Privave (Double Bass, Steeple Chase, 1976)
VS: (Azonnal a zene felhangzása után.) Látom, illetve hallom, hogy végre itt van az én egyes számú
kedvencem, Niels. Parker híres standardját - magát a témát, az Au Privave-t -
mindjárt az elején ő játssza, hihetetlen könnyedén, dallamhangszerként kezelve a
bőgőt. A kíséretében itt is van még egy bőgős: az elnyűhetetlen Sam Jones, Billy Higgins dobol, aki
nagyon tud alkalmazkodni ahhoz a bandához, amelyben éppen játszik. Philipp Catherine
soundját is "széllel szemben" felismerem. Még Nielsről egy szót: ő a
legnagyobb technikai adottságokkal rendelkező bőgős, mindent tud, amit ebből a hangszerből ki lehet
hozni: a felső regiszterek használata, vonózás, amit csak akarsz.
MJ: Nagyon megy ez neked...
Ray Brown
Teach Me Tonight (Soular Energy, Concord, 1984)
Ray Brown - b, Gene Harris - p, Gerryck King - dr.
MJ: Ez már csak egy könnyed ráadás, ami az "utca
emberének" is igencsak tetszene.
VS: Igen, ez egy jó kis
hajtós zene, aki egyáltalán el tudja viselni a jazzt, annak egy ilyen trió nagyon is
tetszik. Ray Brown precíz, megbízható játéka minden bőgős számára
"kötelező olvasmány". Itt aztán megvan a sokat emlegetett feeling.
MJ: Mondd meg gyorsan
a többi "kötelező" választ is!
VS: A zongorista Gene Harris, a dobost sajnos nem ismerem fel, a
szám valamelyik "örökzöld" (dúdolni kezdi), ja, ez a Teach Me Tonight, de a szerzőt már ne kérdezd.
MJ: Azért a vizsga így is kitűnőre sikerült...
MaJazz, 1996. június
|