2020-01-26    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1928-05-01 • Garázda Péter
HÚZD RÁ JONNY

Vigyen az ördög, – húzd rá Jonny!..
Bár hallgatód én nem vagyok.
Elismerem, hogy jazz zenédnél
Van itt elég baj, még nagyobb.
Csak az uri magyart nem értem,
Aki „húzd rá Jonny“-t kiván,
Mert mégis csak szebb úri tempó
A régi jó „húzd rá cigány !“

Kozma Andor

Nem mondjuk, hogy csakazértis húzd rá Jonny, nem is ideálunk a jazz-band zenéje és el tudunk képzelni magasabb intellektuális örömöket, mint a síp-dob szaxofon ritmikus hangkaoszának élvezete. De a zajosan megnyilatkozó és mesterségesen szított kisebbségi „közvéleménnyel“ szemben két megjegyzést bátorkodunk tenni.

1. A jazz-band nem maga a világ-betegség, hanem csak egyik tünete annak az átalakult, amerikai ízlésű, tömegekre támaszkodó új demokrata kulturának, amelynek hősei a bal-összekötő csatár, vagy a banános parkettáncosnő. A betegséggel – vagyis az új életföltételek között lefolyó megváltozott biológiai folyamattal – szemben azonban a tüneti, külső kezelés (pofon, bűzbomba, uszító vezércikk, reklámozó műharag, álbotránkozás jazz-band mellett) semmit sem használ. A kor érzeménye mélyebbem székel, semhogy a kozmetikus megváltoztassa. Itt csak alapos belgyógyászati kúra segíthetne. Teljesen egyetértünk Haraszti Emil kritikájával, amely az effajta darabokban a világvárosok lelkiségét konstatálja: „Valójában a Húzd rá Jonny a mai Berlin hű tükre, tébolyult életének lázas iramával, mely az egész világot dancingnak látja. Minden van ebben a darabban, ami a mai idők embermotorát érdekelheti: gleccser túristaszerelemmel, hotel csarlsztonnal, simmivel és garni-idillel, autó, expressz, rádió, mozi, detektivdráma, szaxofon, hisztérikák, angol s francia erotikus csevegés, mozgófényképreklámok, szentimentálizmus és brutalitás. Minden, ami a bekoktélezett berlini polgár fantáziáját izgatja. Sűrű, nehéz levegő terjeng, amilyenben a steglitzi rózsák nyílnak.“ (Budapesti Hirlap, márc. 11.)

Az ilyen tömegmozgalmakkal szemben hiábavaló a harc. És lehet, hogy igaza van a tömegnek, ami a zenét illeti. Akinek nem zenéje a jazz-band, menjen operába. Különben valamikor W agner zenéjét is olyan macskazenének tartották, mint ma a jazz-bandet. Nem lehet tudni, nem jön-e egy nagy zseni, aki klasszikus remekművet alkot ennek az új világnak új dalaiból.

2. Mi köze a jazz-band-zenének a hazafisághoz? Ha szabad francia, angol, olasz, cseh, orosz színdarabokat előadni Budapesten, akkor mért félünk az állítólag néger zenétől és általában a zenétől, amely nem szállít gondolatokat, mert még szövege sincs, csak ritmusa és zörejdús melódiája …? Az új „zene“ legföljebb ősi primitiv ösztönöket, általános „emberi“ érzéseket szólaltat meg, de olyan világnézeti magaslatra már lényegénél fogva sem emelkedhetük, hogy „támadás“ legyen bármely nemzet nacionalizmusa ellen. Aztán mért haragudnánk a derék négerekre, a Tamás bátya kunyhója hőseire, akiket a XVIII. század filozófiája és közfelfogása nemes ideálként állított a civilizáció által megrontott európai sülyedtség elé? (Folyton „sülyed“ az emberiség és csodálatosképen mégis folyton javul, halad és tökéletesedik!) Vidéki városokban még ma is él emléke ennek a néger-kultusznak, amelyben a katholikus és az aufklärista irodalom egyetértett: a Vadember-hez címzett vendégfogadók nem azért tették ki cégérül a jámbor szerecsent, hogy elriasszák vele az éjszakai nyugodalom keresőit … Ha feketék vagy sárgák intézik a világ sorsát, bizonyára jobb békét kapunk, mint amilyen a fehérektől kitellett.

Nagyon gyöngén állhat az a nacionalizmus, amit egy macskazenés operettől is óvni kell.

Széphalom, 1928 5-6. sz.