A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

Az Osztrák-Magyar Monarchia a XIX-XX. század fordulóján, a XX. század elején emberek tömegeit adta hozzá az Egyesült Államok lakosságához. A jelenséget kivándorlásnak hívjuk.

Ugyanebben az idõben a Monarchia kultúrájában is hangsúlyosan megjelent valami, ami amerikai import volt, de pont úgy meghonosodott a térségben, mint a kivándorlók az USÁ-ban. A ragtime-ról, a cakewalkról, azaz a jazzrõl van szó.

A jazz nem volt politikai forradalom, de békés kulturális lázadás volt.

Lázadás volt a közép-európai viktorianizmus világa ellen. Közép-Európa sohasem volt olyan, mint Viktória királynõ Nagy-Britanniája – annál mindig is slamposabb volt -, de Ferenc József is mindent a tradicionalizmus érték- és formavilágában képzelt el. A jazz kesztyût dobott a keringõvilágnak.

A jazz új, a nyilvános térben is megjelenõ testpolitikát jelentett. Különösen a nõi test tekintetében szembement a prüdéria kultúrájával, s bizonyos értelemben szexuális kihívást is jelentett. Sliccelt, rövidebb szoknya, erotikus mozgáskultúra párosult hozzá. A jazz hadat üzent a mídernek, a fûzõnek.

A jazz összerombolta mindazt, amit az emberek addig a kultúráról gondoltak. Folklórból vált polgári kultúrává, majd tömegesedve újfent folklorizálódott. Népi indíttatású kultúrából lett városi kultúrává. Olyan utat járt be – méghozzá sikeresen -, ami addig szokatlannak, vagy legalábbis nehezen elképzelhetõnek számított.

A jazz – létének egészével – azt mutatta, hogy a formatartó világrend összefér a magánszabadság teljességével. Szép Ernõ, a jeles magyar író erre a korra visszatekintve írta: „Barátom, volt szépség, ifjúság, szerelem … csak nem vettük észre”.