2020-01-26    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1979-08-31 • Kemény Dezsõ
JAZZ

Éveken át valóságos igényt elégítettek ki az ifjúsági parkok: a beat, késõbbi nevén beat-rock zene óriási tömegeket vonzott (nálunk is, másutt is), s országszerte ez az igény hozta létre az ifjúsági parkokat, ahol lényegében semmi egyéb nem volt, semmi egyéb program nem élt, csak az említett zene; unokaöccsei vagy unokahúgai voltak ezek a zenés összejövetelek a híres-hírhedt nyugati popfesztiváloknak, amelyeknek akkor és ott a divaton kívül valóban mély és figyelemreméltó okai voltak (ilyen okok, nagyon csekély százalékban, nálunk is akadnak, de a zene melletti "arénázás" javarészt a divat következménye volt, kitûnõ összhangban az ifjúságban mindig élõ tömeg-, banda-, vagy éppen protestáló ösztönnel).

Nos, ez az igény (nem a protestálásra való igény, amelynek soha nem szabad kialudnia az ifjúságban, mert ez a társadalom halálos lemerevedését jelentené, hanem az effajta zenére való igény) az utóbbi években szemmelláthatólag csökkent, országszerte is, a mi városunkban is. Az ifjúsági park idei nyara bebizonyította, hogy a mai tizenöt-huszonöt évesek már korántsem tömegesen lesik-várják egy-egy ilyen zenekar fellépését. Az okokat nem kutatva - mert ehhez szociológusnak kellene lennem, márpedig nem vagyok az - megfontolandó, érdemes-e mesterségesen szítani az erre a fajta zenére irányuló igényt, tömegében rejt-e ez a fajta zene olyan értékeket, amelyekért érdemes sok pénzt, energiát és meggyõzõ erõt "bedobni", arra agitálni az ifjúságot, hogy ezrével zarándokoljon ki az ifjúsági parkba beat-rockot hallgatni.

Azt hiszem, nem érdemes. Ha más, fontosabb mûvelõdési célokra nincsen pénz, márpedig fájóan érezzük, hogy nincsen, akkor kár erre pénzt áldozni. Kár volt az elmúlt nyár hónapjaiban erre a célra idõt és energiát szánni, s az anyagi mérleget tekintve kereken százezer forintos veszteséggel zárni az ifjúsági park évadját (ez a pénz öt színházi elõadás költségeit fedezhette volna!)

Az érdeklõdés csökkenésének jelei már a múlt nyáron jelentkeztek; akkor a rossz idõjárással és a futballvilágbajnokság elszívó erejével magyaráztatott az érdektelenség, s a park gazdája, a Bartók idén még kissé reménykedve, de lényegében már csak a városi tanács határozott kívánságának engedve szervezett beatkoncert-sorozatot. E felsõbb kívánság nem számolt az említett ízlésváltozással - e jó irányban történt ízlésváltozással -, s teljesen felesleges pénzkidobást eredményezett.

Nincsen helye itt annak, hogy zeneesztétikai fejtegetésekkel kíséreljem meg bizonyítani: az említett zenétõl csak nagyon ritka esetben, a jazztól pedig sokkal gyakrabban vezet az út az úgynevezett komolyzenéhez; az viszont ma már majdnem mindenki számára nyílvánvaló, hogy a jazz (a jó jazz) általában értékesebb zene ama másiknál. S egészséges ízlésbeli változást jelez az ifjúság pálfordulása. Hadd jegyezzem meg itt: eszem ágában sincsen egy zenei stílusról vagy formáról summás ledorongoló vagy dicsõitõ véleményt mondani, de a tapasztalat - azaz minden elmélet próbaköve - azt mutatja, hogy valódi zenei érték a beatben eléggé ritka, a jazzben pedig pontosan megfordítva van ez.

S az ifjúság szerencsére, a beat felõl egyre inkább a jazz felé fordul. Kéznél lévõ példaként a székesfehérvári Velinszky László Ifjúsági és Úttörõház jazzklubjára gondolok.

Ez a klub most már évek óta elsõ rendû gazdája Fejér megyében a jazz dolgának, taglétszáma - jelezve az érdeklõdés egészséges változását - növekszik, részt vesz az ország jazzéletének alakításában és fejlesztésében, nem utolsó sorban öttagú combója, a székesfehérvári "Jazz Q" révén. Valamit errõl az együttesrõl, dióhéjban. Felállása: alt- és tenorszaxofon, zongora, bõgõ, ütõk. Eddig legjobb teljesítménye: a július elején rendezett dunántúli könnyûzenei szemlén aranyérem, és a legjobb együttesnek járó vándorserleg, s természetesen részvétel a szeptemberben Gyõrött rendezendõ országos döntõn.

S ezek után nézzünk körül itthon.

Néhány évvel ezelõtt volt a Vasmû Klubban egy "maszek" kezdeményezésû, és mindig telt házat eredményezõ jazz-sorozat. Csak emlékeztetõül: Pege, Szakcsi Lakatos, Csík Gusztáv, Deseõ Csaba, Németh János, Jávori, Kõszegi, Lakatos Antal járt nálunk mások között. Egy évadon át tartott a sorozat, aztán nem folytatódott (hogy miért nem, azt nem tudom). Az Arany Csillag KISZ -szervezete néhány évad óta - egy évad kihagyásával - rendszeresen rendez élõ jazzhangversenyeket, méghozzá kitûnõ nívójúakat, kiküzdve a szálloda ellenérzésû vezetõségétõl az erre való jogot, diszkómûsorokkal oldva meg a meghívott zenekarok honorálását, azaz lényegében önfenntartó ráfizetés nélküli módon. Él továbbá a fõiskolán a Benkó Dixieland klub, amelynek tevékenysége Benkóék koncertjeinek meghallgatására szorítkozik. Mindez persze még korántsem klub. Jazzklub egyetlen létezik a városban, a Bartók jazzklubja, érthetõ módon nagy anyagi nehézségekkel és felszereltségi hiányokkal küszködve, a létezõ felszerelésen osztozva és egy helyiségben szorongva a magnósklubbal, amely az említett korábbi ízléshullám utolsó védbástyájaként vegetál. Ez a jazzklub az elmúlt évadban két élõ jazzhangversenyt rendezett a Bartókban.

Szegényes eredmény. Az említett koncertek közönsége, e közönség számossága mindenesetre az ízlésváltozást jelzi. Az Arany Csillag és a Bartók-jazzklub szervezõi az úttörés nehézségeivel küszködnek még mindig, a jazz hívei még mindig nem tudják, hogy hová "csapódjanak" elvi irányítás és erkölcsi támogatás-elismerés mind a mai napig nincsen.

S most csak találgatok: Akad-e négy-öt olyan kvalitású és a jazzt szeretõ, ahhoz értõ a városban, akik reményt nyújtanak egy életképes zenekar létrehozásához? (Lehetetlenség-e elképzelni, hogy a fiatal zenetanárok között akad?) Akad-e jóízlésû, zeneileg képzett és a jazzhez is értõ ember a városban, aki nívósan vezethetne egy jazzklubot? (Lehetetlenség elképzelni, hogy a fiatal zenetanárok között akad?). Hogy húsz-huszonöt munkára és áldozatokra is képes, jazzkedvelõ fiú és lány, egy leendõ, életképes jazzklub tagságaként akad, abban egészen biztos vagyok. Végül az utolsó és nagyon fontos kérdés: akad-e olyan felelõs, és pozícióban lévõ ember, aki legalább erkölcsi igent mondana a jazz dolgára (hiszen anyagi, gazdasági igent mondani ma meglehetõsen nehéz).

S ha már pénzrõl beszéltem most, legvégül akkor hadd kockáztassam meg azt a véleményt, hogy ez nem elsõsorban pénzkérdés. Nem sokba kerülne mindez anyagi szempontból. Mindenesetre sokkal kevesebbe, mint az elmúlt nyár beat-ráfizetése - abból a százezer forintból kitûnõen dolgozó jazzklubot lehetne finanszírozni, beleértve a sûrûn egymásra következõ élõ jazzkoncerteket is.

Érdemes lenne. Mert a jó jazz nem bóvli, nem üres szórakozás és nem arénázási alkalom, hanem mûvészet.

Dunaújvárosi Hírlap, 1979. augusztus 31.