2020-11-30    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2005-10-01 • Máté J. György
EGY JAZZLEGENDA ÉLETRE KEL
2005. február 27-én megnyílt Weisz Api emlékhelye a ceglédi Dobmúzeumban

A jazzmuzsikusok legtávolabbi õsei kezdetleges ütõhangszereken játszottak, s bár egy mai dobfelszerelésre pillantva nemigen rekonstruálhatók az afrikai törzsi hangszerek, mégis közhely, hogy a dob a mûfaj legrégibb hangszere. Jelenleg is elemi része a legtöbb jazz-zenekarnak, combó nak és big band nek egyaránt. Art Blakey, a poliritmikus dobstílus egyik nagy mestere egyszer azt mondta: minden jazzegyüttes annyit ér, amennyit a dobosa ér. A fogalmazás persze kissé túlzó és sarkított, de van némi valóságalapja.

Abban az idõben, amikor Weisz Api, azaz Weisz József (1910–1945) dobos és vibrafonos megismerkedett az amerikai importzenével, épp nagy átalakulásban volt a mûfaj, illetve a hangszeres játéktechnika. A kezdeti években kötelezõ steady beat, vagyis a precíz negyedes lüktetõ kíséret oldódni látszott, mind nagyobb szerepet kaptak a cintányérok és egy újfajta „ütõ”, a seprû. Egyes nagy dobosok munkásságában polifonikus tömbökbe rendezõdtek a dobfelszerelés különbözõ elemei, majd a monoton, beates 4/4 helyén megjelent az aszimmetrikus hangsúlytechnika, az off beatesen szinkópás akkordok. A jazz megérkezett a swingkorszakba, de a legújszerûbben doboló sztárok játékában már ekkoriban felsejlett a modern jazz tulajdonképpeni kezdete, a negyvenes években teret hódító bebop.

Weisz Api sok mindent eltanult az amerikai elõdöktõl és kortársaktól, s a jazz iránti érdeklõdése nem mindennapi tehetséggel párosult. Erdõdi György, az egykori zenész kolléga (késõbb hangmérnök) meséli róla, hogy amikor a harmincas évek Budapestjének leghíresebb éjszakai mulatóiban, például a Nagymezõ utcai Moulin Rouge-ban vagy a Parisien Grillben a Chappynak becézett Orlay Jenõ zenekarával játszani kezdett, minden végtagjával más ritmust vert. Évekig igen népszerû alakja volt a fõvárosi „jazzéletnek”, és a Chappy-zenekar tagjaként külföldön is megmutathatta, mire képes a hangszerein. Tudását Amerikában is elismerték, olyannyira, hogy a Leedy cég évente új dobfelszereléssel ajándékozta meg. A nagydobon, a Leedy márkajelzés felett ott díszelgett a zenét és hangszert hitelesítõ W. A. monogram. Apit, a magyar zenei élet megbecsült alakját a negyvenes években behívták munkaszolgálatra. A táborokból a családjának küldött levelezõlapok tanúsága szerint az egyre embertelenebb körülmények között is élénken foglalkoztatták a zenei problémák. 1945-ben a munkaszolgálatosok között kitört flekktífuszjárvány áldozata lett. Néhány harmincas évekbeli hangfelvétel, illetve magyar filmarchívumi anyag õrzi meghökkentõen szellemes játékát. Állítólag Németországban is lappangnak filmfelvételek, amelyeken Api mûvészete látható-hallható. Talán majd egyszer ezeket is megnézhetik a tisztelõ utódok és kutatók.

Jazzmuzsikus volt-e Weisz Api, vagy „csak” képzett tánczenész, aki kollégáihoz hasonlóan befogadta és játszotta az amerikai swing igényesebb és kommercializálódott (sweet) változatait? A kérdésre adott megfontolt válasz szétfeszítené e cikk kereteit. De akárhogyan is címkézzünk, tény, hogy Weisz Api és zenésztársai mindent elkövettek annak érdekében, hogy a jazz mint értékes zenei mûfaj meghonosodjon hazánkban. A jazz fejlõdése sem Amerikában, sem Magyarországon nem a hivatalos szervek segítõkészségének és helyes értékszemléletének, hanem egyes jazz- és táncmuzsikusok teremtõ vitalitásának volt köszönhetõ, valamint annak, hogy ugyanõk felismerték a mûfajban rejlõ fejlõdési lehetõségeket, s elõadó-mûvészetükben e lehetõségeket valósággá formálták.

Üdvözlendõ törekvés, hogy a mai magyar jazzkutatás Weisz Api mûvét igyekszik minél teljesebben feltárni és ápolni. Kármán Sándor sokéves zenetörténeti búvárkodása eredménnyel járt: idén megnyílt Weisz Api emlékhelye a ceglédi Dobmúzeumban. Az ünnepélyes avatáson Csányi Attila, jeles jazzkutatónk mondott bevezetõt. Az eseményen jelen volt a dobos lánya, Weisz Edit zongoramûvésznõ is. Hála Kármán Sándor áldozatos munkájának, a boszorkányos technikájú dobos emléke ma élõbb, mint valaha.

Szombat, 2005. október