2020-01-23    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1971-02-03 • Szatykó
HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS A DIXIELAND KLUBBÓL 1971-BEN

Nagy nap ez Benkó tanár úrék Dixieland-jében. Rádió közvetítés, 3 vendégzenekar -- az egyik ezen felül még külföldi -- ,kiállítás jazz-tárgyakból.

Az ismerős sűrű füstöt lámpák erős fénye hasogatja meg a termet kettéválasztó emelvény fölött. Egy gömbölyű kis fotós gurul el mellettem, és az emelvényen köt ki, a nagybőgő tövénél. Hanyatt fekszik, a szeméhez illeszti gépét, és várja Mankovitsot, Benkó Sanyi nagybőgősét, hogy lábtól felfelé lekapja, szóval, eredeti jazz-látószögből. Egy konzervatívabb amatőr a fénymérőjét forgatja két egymásba tolt trombita mellett, amelyiknek a ventilbütykei helyén három kék gyertya ég. Aztán tovább sasszézik, exponál. (Az emelvényen tónusos füstöt, jó élfényeket produkálnak a lámpák, Nagy Iván, trombonos profilján - mintha jazz fotóalbumból vágták volna ki.)

Csörömpölés.

Az amatőr exponálás közben beütötte a fejét a falon homorodó réztálba, pontosabban az abból kiálló trombitatölcsérbe. (Jazz és forma a kiállítás címe.)

Tulajdonképpen minden meg van már ahhoz, hogy a JAZZ FÓRUM-ban (az Európai Jazz Federáció folyóiratában) a Swingin' News rovat rövid hírt közöljön: "hangulatos jazz koncert folyt le a budapesti stb-ban, ahol ... vett részt."

Én is engedelmesen előhúzom a Jazz Hét 71 formás, fekete-fehér műsorfüzetét, kinyitom -- pont a közepén van a Dixieland Klub műsora -- és jegyzetelni kezdek. Első együttes: Benkó Dixieland.

Első szám: Careless Love, második szám: A zuluk királya, Ellington szerzeménye, harmadik szám: Fidgety Feet.

Nagyon jó kis zene. Lelkes amatőröké.

Csapatcsere.

Kovács Andor együttese következik. Első gitáron játszik Kovács Andor, az együttes vezetője...

Ez is jó kis zene, modern. Profiké.

(Találkozás Rezeda Ibykével, helló, Iby, helló Szatykó, mondjuk egymásnak jópofán, és beszélgetésbe merülünk. Milyen jó kis hely, lehetne táncolni, -- veti közbe Iby, és felnézünk; két magasra tartott győzelmi vattakalapács... De hisz ez a Beamter Cucu!)

Megint csere, Ibykével most már nagyon figyelünk, mert külföldiek következnek. A Barrelhouse Jazz Band Bécsből. Szoprán szakszofonon (hüha!) ... trombitán ... trombonon ... Saint Louis Blues ...pababbabaaamm, pububuda-daooóó...

Néhányan közbefütyülnek, vagy a fejük jár, a többség ül, és kész.

Meguntam volna az odafigyelést Ibyke miatt?

Mentségeket keresek. Idézetek masíroznak elő az emlékezetemből. Friss olvasmánytöredékek: "A jazz önálló alkotótevékenységre sarkalló zene, ez azonban kevéssé áll hagyományos formájára, amelyet szerény technikai és zeneelméleti tudással is el lehet sajátítani... Minél jobban behatol a jazz a társadalomba, annál reakciósabb lesz, annál jobban alárendeli magát a banalitásnak, annál kevésbé tűri el a szabadságot, a fantázia napkitöréseit... A divattáncok zenéje a mai táncolókat sokkal jobban kielégíti, mint a ritmikailag és hangzásban összetettebb jazz. Csak a fogyasztásra alkalmassá tett Revival-jazz iránt maradt meg a kereslet a táncbarátok részéről, s talán épp a táncra alkalmasság hosszabbította meg a Revivalism életét a mai napig." (Úgy látszik, vérszemet kaptam).

És még valami. Beamter Cucu sem markol meg jobban, mint Benkó Sanyiék.

A professzionista Cucu agyonismételt virtuozitásában, hangulatkeltő mozdulataiban van valami hitelesség, fajsúly, ami az amatőrből hiányzik. Amennyire az amatőr (?) érdek nélküli lelkesedés az igazi, annyira kétséges, pehelysúlyú a hűsége, annyira halvány rajta a hitelesítő záradék. Mert mi történik, ha abbahagyja hobbyját? Semmi. az ég világon semmi. No, de mi történik, ha Armstrong abbahagyja? Vagy éppen Mr Acker Bilk? Tuck Tinslayson jut eszembe, Acker Bilk nagybőgőse, aki a Burgundy Street Blues alatt sírt.

A profinak az élete rezeg a húrban, a légoszlopban.

1971. február 3.