2020-08-08    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1997-05-29 • Marton László Távolodó
MOST A MÚLT IDŐ -- GRENCSÓ KOLLEKTÍVA

Azért ez nyilvánvalóan az apokalipszis jele, jegyeztem meg, mintegy felütésképpen, mert valahogy el kell egy beszélgetést kezdeni. Arra céloztam, hogy nem nyitott ki a pizzéria, ahol találkoznunk kellett, az előző napi kánikula pedig jeges esős metamorfozison esett át. Grencsó a lényeget illetően osztotta nézetem, bár ő a járókelőkből indult ki, a többit mintegy csak kísérőjelenségnek tekintve. Végül a Villa Negra sörözőben kötöttünk ki, mely mint kiderült később, eleve elrendelt hely. De előb még azt szerettem volna megtudni, hogy van az, hogy egy jobbára avantgárd muzsikus a századelő ragtime-jaihoz fordul.

Másfél éve, így Grencsó, rendeztek egy ragtime-estet a régi Zeneakadémián, neki is a kezébe nyomtak egy valag kottát, írjon át szóló szaxofonra pár darabot. Aztán ahogy belemászott, egyre inkább izgatni kezdte, hogy új fényt kaphat általa a századelő, de az is kiderült, hogy ez így nem megy egyedül. A szóló szaxofonhoz Ágoston Béla klarinétja társult, kettesben szerepeltek a Zenakadémián, majd amikor Győrben megnyitottak egy kiállítást, Hartyándi Jenő jelezte, hogy a Mediawave szívesen kiadná az anyagot.

Csakhogy Grencsó addigra már egy tangóharmonikást is maga mellé álmodott, többen neki is futottak, de senki nem ment bele, hiszen alig egy hónap volt hátra a felvétel időpontjáig. Végül Beke Tamás vállalkozott (igaz, ő zongorista, de tangóharmonikán kezdett), és egyből ráérzett, mit akar Grencsó hallani. Valami fátyolosat, valami levegőset, visszafogottat.

Kilenc darab került az in ragtime című lemezre: amerikai örökzöldek, aztán a Monarchia magyar klasszikusai: Székely Aladárnak, Barta Lajosnak a szerzeményei; kettőt jegyez Ágoston is. Közöttük zajok, Grencsó szavával: hanglátomások, akusztikai foszlányok - - már a legelején "belehallotta", ahogy összekötik a számokat, s talán a korokat is.

Ahogyan Guy Klucevsek bánik a polkával, a sramlival és a klezmerrel, azt idézte fel bennem ez a lemez, szerencsére Grencsó számára sem volt dehonesztáló ez a párhuzam. Egy csomó minden előkerül a hallgatása közben, amit olyan jó megérinteni még egyszer, már így az apoklipszis nyilvánvalóságában.

De ez csak egy dolog. Van másik: a Villa Negra mint mondtam.

A Villa Negra nem apácazárda, ahogyan Páger Antal énekelte a Hattyúdalban. Ez a Hattyúdal Grencsó örök szerelme, ha szabad így mondanom, Ránki Györgyről pedig azt gondolja, ha kicsivel odébb születik, egy ilyen filmzenével Nino Rota lehetett volna. Szóval jó húsz éve melengeti ezt a két dalt, a Villa Negra és a Rám vár a föld címűt, és most kikeltek végre, nagyzenekarra, big kollektívára hangszerelve. Szép zene, szép lemez lesz, biztos vagyok benne; egy ilyen szép történet mi mást érdemelne.

Magyar Narancs, 1997. május 29.