2020-08-08    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1998-12-09 • Matisz László
"az érzéki és az érzelmi viszonyulás fontos" KRULIK ZOLTÁN INTERJÚ

A legutóbbi, "a Part" című lemez tavaly decemberben jelent meg. “Az elveszett éden zenéje” - ahogy alkotói jellemzik a produkciót - meglepetés a korábbi felvételekhez képest. Letisztult hangzó struktúrái által egyszerre kiindulópontja és összegzése is az eddigi munkáknak. Jó néhány ismerős dallam, motívum szólal meg a “parton”, mely ázsiai atmoszférájával többszörösen is jelképes pont, állomás, fontos részegység; lényegi sűrítménye egy összetéveszthetetlenül egyéni hangú zenei alkotóműhely koncepciójának.

Ez a Makám, mely két évtizedes koncentráltság, a különböző kultúrák iránti nyitottság, és évszázados szellemi értékek rétegződéseinek következményképpen már kiérlelt, karakteres - nem parttalan - kifejezési formát is jelent a hazai kortárs művészetek terén. Az alábbi beszélgetés az együttes szerzőjével, Krulik Zoltánnal talán feltár néhány titkot a misztikus zene emberi-alkotói eredetét illetően is.

Sokan úgy vélik, hogy a konzervatív, akadémikus zenetanulás beszűkíti a nyitott, kreatív alkotó szellemet. Mivel a Makám-zene azt a benyomást kelti, hogy bármely motívum megtermékenyülhet alkotói által, te, mint szerző mit gondolsz erről? Nem képezted túl magad - mint hangszeres -, vagy immúnis voltál a merev tematikákra?

Krulik Zoltán: Bevallom elég "csapodár" voltam és sokféle dologgal foglalkoztam. Ha úgy éreztem, hogy megvan az a tudás amire szükségem volt, már tovább is léptem. Így volt ez a gitártanulással, a zongorával, az orgonával vagy a szitárral is - egy időben nagyon izgatott az észak-indiai klasszikus zene. Számomra mindig fontosabb volt a kompozíció, a megfelelő partnerek, de még a hangszerek kiválasztása is, mint a személyes előadói ambíciók kiélése. Épp most kezdek ismét egy kicsit több gondot fordítani a hangszerekre is, illetve a gyakorlásra. Nálam az ilyesmi nem valami technikai tréningben, például skálázásban merül ki, hanem inkább szabad játékban, vagy játszadozásban. Egyébként elég későn kezdtem aktívan zenélni. Bár zongorázni tanultam gyerekkoromban, a középiskolás évek voltak meghatározóak a zenei irányultságomat illetően. Ugyanis én Pannonhalmára jártam a sűrű hatvanas években. Az ezer éves szent hely, a bencés szellemiség máig meghatározza gondolkodásomat. Ebből adódóan rendszeresen játszhattam orgonán, énekeltem a miséken és tagja voltam az ottani gregorián kórusnak. Különösen ez utóbbi élmény volt számomra életre szóló jelentőségű. Persze emellett az akkori rockzenére is meglehetősen fogékony voltam...

...szívesen leírom, hogy mely zenekarok fejtették ki az inspiráló hatást.

K. Z.: Majdnem mindent vettem. Nem klikkesedtem Beatles vagy Rolling Stones irányba, bár a hazai Metro-Omega-Illés triumvirátusból egyértelműen a legutóbbit szerettem.

Valahogy az a gyanúm, hogy a Syrius sem volt közömbös számodra...

K. Z.: ...persze, hogy nem; de az már a hetvenes években volt. Gimnazista koromtól pedig a mai napig is hatalmas bálványnak számít Hendrix - de fontos volt a Cream, a Traffic vagy a Jethro Tull..., ugyanakkor megérintett már a népzene is.

Az már kiderült, hogy nem "rontottak el", de most már ne menjünk el a többi meghatározó értékpont mellett sem. Hogyan jött ez az egész alkotó vagy önkifejező erő?

K. Z.: Nagyon sok minden, a művészet teljes spektruma érdekel. (Későn érő típus vagyok.) Bő huszonéves koromban hagytam fel a versírással és képzőművészi ambícióimmal, majd otthagytam csapot-papot - akkoriban tanítottam is -, és kizárólag zenével kezdtem foglalkozni. Megalapítottam a Creative Studio Öt, alias C.S.Ö. nevű zenekart és azóta különböző formációkban - Kolinda, Makám - ez a művészet, mármint a zene az első.

Említetted, a kompozíció elsődlegességét. Hogyan találsz rá, van-e valamilyen saját módszered a zene megformálásához?

K. Z.: Voltaképpen a komponálás számomra mindig is játék volt - akár hangszer inspirálta, akár valamilyen kombináció. Előfordulhat az is, hogy egy matematikai ötletet bontok ki. Elméleti úton, fejben is születnek zenedarabok, és persze a kézben lévő hangszeren is rá lehet találni egy kompozíció alapjául szolgáló vázra. Ezeket a kis csírákat azután leírom, variálgatom. Egy időben szinte csak matematikai struktúrákban gondolkodtam. Mivel elég erőteljes bennem a dallamiság iránti igény, nem elégedtem meg kis minimalista patternekkel, hanem próbáltam tovább építeni azokat.

Létezik még egyáltalán a ‘80-as évek divatos kortárszenei hulláma, a Reich-féle repetatív- vagy minimálzene?

K. Z.: A zeneesztéták teljesen meghaladottnak tekintik a minimálzenét. A szerzők, így Reich is egészen másfajta dolgokat írogat manapság. Viszont én úgy érzem, hogy a hatása, ha nem is eredeti formában de valamennyire még mindig megvan ennek az irányzatnak. Én máig is szeretem, és a magam módján használom is ezeket a minimáltechnikákat. Például a Café Bábel utolsó darabja egy zongora ostinato, ami hét percen keresztül kering, és ezalatt a másfeles skála felbontásai kavarognak. Ebből úgy lesz dallam, hogy különféle szempontok alapján kiválasztok hangokat - ez teljesen empirikusan történik -, megvizsgálok kb. húszféle lehetőséget, és a fülemnek legkedvesebb 4-5 kombináció megmarad, amiket már csak el kell osztani a megfelelő hangszerek között. A végeredményben pedig ott van az időtlenség, a repetíció, továbbá van benne egy gyorsulás, ami annyira egyenletesen lassú, hogy szinte érzékelhetetlen.

Miért vonzódsz annyira az aszimmetrikus ritmusokhoz?

K. Z.: Részben az indiai tanulmányok miatt, valamint azoknak a hatásoknak köszönhetően, amik a ‘70-es években értek. Nagyon sok balkáni, főleg bolgár zenét hallgattam akkoriban. Egy időben - a Makám és Kolinda időszakban - játszottunk is autentikus balkáni zenét. A legkézenfekvőbb ok talán az lehetett, hogy a 4/4-ből - ami nyomasztóan uralta a zenét a legtöbb műfajban - ki akartunk lépni. Érdekes módon a bennem lévő kiegyenlítődés iránti vágy azt eredményezte, hogy a páratlan ritmusokból összetett metrikus struktúrákat állítottam össze, amelyből a végén lett mondjuk egy nagy 16/4 vagy 32/4.

Szerinted mi fontosabb a zenében: a filozófia, az absztrakció, vagy az érzéki, a gyönyörködtető jelleg?

K. Z.: Nálam az utóbbi az elsődleges. Mindenképpen érzékileg, illetve érzelmileg viszonyulok ahhoz, amit csinálok. Kissé gyanakodva fogadom az olyan produkciókat, melyek előtt el kell olvasni egy tizenhat oldalas tanulmányt, ha el akarjuk helyezni valahol. Természetesen ez az alkotó munka első szakasza, amit azután egy intellektuális periódus követ; ez maga a komponálás. Ami a filozófiát illeti: az EGÉSZRŐL való gondolkodásunk, értékrendünk, művészi-erkölcsi hitvallásunk akaratlanul is áthatja, sőt meghatározza az érzékelést, észlelést, az intellektuális tevékenység egészét.

Nemrég egy társaságban szóba került a Makám, ahol egy közös zenészismerősünk egyszerűen így minősítette a produkcióitokat: világszínvonalú zene. Erről jut eszembe, hogy álltok ti most a világgal? Gyakran játszotok külföldön?

K. Z.: Jószerivel csak külföldön játszunk. Legutóbb Koppenhágában, az ottani legnevesebb jazzklubban, a Jazzhouse-ban játszottunk, teltház előtt. Nyáron Várnában voltunk egy nagy fesztiválon, Lipcsében szintén egy világzenei fesztiválon léptünk fel, de leggyakrabban Olaszországba kapunk meghívást.

Manapság mit hallgatsz, olvasol, nézel ahhoz, hogy megmaradjon a belső késztetés a saját zenédhez.

K. Z.: Esténként leginkább barokk zenét hallgatok. Nemrég újra felfedeztem magamnak a csángókat, de a legkülönbözőbb népzenéket és kortárs zenét is gyakran hallgatok. Szeretem Sári József, Sáry László, Vidovszky, Jeney munkáit, Kurtágot, Ligetit, Messiaent, de sorolhatnék még jó néhány nevet, akiket szívesen hallgatok. Borzasztó nehéz így kiemelni bárkit a többi művészeti ágból is: Klee, Bergman, Tarkovszkij, Esterházy, Nádas, Pilinszky....

Jó, nem gyötörlek ezzel. Mondj inkább valamit a terveidről.

K. Z.: Abból is nagyon sok van. Folytatjuk a Makám produkciókat, lehet, hogy újra élesztjük a C.S.Ő-t, Mandel Robi bíztat egy nagyobb formáció létrehozására, mely a nyári WOMUFE programban szerepelne, és vázlatosan már összeállt egy mindezektől független, inkább kortárs zenei anyag Kaleidoszkóp címmel, melyek zongorára vagy cimbalomra - esetleg mindkettőre - szánt kis etűdök lesznek.

Zenészmagazin, 1998. 12. 9.