2020-06-01    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1972-05-01 • Csányi Attila
A REVIVAL MOZGALOM III.

Második folytatásunkat azzal a gondolattal fejeztük be, hogy a dixieland barátainak érdemes lenne több figyelmet fordítaniuk a jazz "kismestereire".

A kritika és a jazztörténeti könyvek -- helyesen -- egy-egy művészt abból a szempontból értékelnek, mi újat adott a jazz fejlődéséhez. Az értékelés ebből a nézőpontból helyénvaló, de így háttérbe kerülnek azok a művészek, akik nem újítók, hanem egy-egy stílus összefoglalói. Háttérbe kerülnek azok a "közkatonák" is, akik valamilyen okból nem kaptak megfelelő reklámot (ami kizárólag anyagi kérdés), vagy kevés felvételük készült. Megfigyelhetjük, hgoy a jazztörténeti szakkönyvek sok zenészt kihagynak vagy csak futólag említenek. Így járt például a legnagyobbak közé tartozó Jelly Morton is, akinek neve jóformán csak a legelszántabb jazzbarátok előtt ismerős. Híres együttese, a Red Hot Peppers a huszas években legalább olyan jó felvételeket készített mint Armstrong stúdióegyüttese, a Hot Five. A Morton zenekar klartinétosa, Omer Simeon vagy a Deparis testvérek azok, akiket nem lenne szabad figyelmen kivül hagyni.

A "kismesterek" között is hátrányos helyzetben vannak a ritmusszekció tagjai. Hogy csak Bunk Johnson és Gerorge Lewis együtteseit említsük: Lawrence Marrero (banjo), "Slow Drag" Pavageau (bőgő) és Baby Dodds (dob).

Sokáig azt hittük hazai betegég, hogy a zenekarok tagjai állandóan cserélődnek, változnak, ami természetesen az együttes stílusát is megváltoztatja. A diszkográfiák azonban igazolják, hogy ez a világon mindenütt így van. Már az is ritkaságnak számít, ha egy zenekar személyi változások nélkül 2-3 évet megér. A Revival mozgalom azonban dicsekedhet néhány ilyen hosszú ideje együtt dolgozó együttessel. Ennek oka: sok az olyan tradicionális zenekar, amelyeknek tagjait elsősorban nem anyagi érdek köti egymáshoz, amit egy jobb szerződésért bármikor könnyű otthagyni, hanem a kollektív zenélés öröme, a közösen megkeresett és megtalált stílus szeretete. Egy-egy klub akkor működik jól, ha ott változatos, jó műsort hallgathatnak a klubtagok, ha vendégzenekarok és meghívott szólisták is szerepelnek. Ez viszont az amatőröknél -- anyagi korlátok miatt -- állandó nehézségekbe ütközik. Személy szerint helyesnek tartanám, ha a hazai klubokban valamiféle "pártolótag" rendszert sikerülne kialakítani -- a sportegyesületekhez hasonlóan -- és a befolyt összegeket vendégművészek meghívására stb. lehetne fordítani. Azt hiszem, hogy minden klubtag örömmel hallgatná meg "itthon" a Dutch Swing College Bandet, Európa egyik legjobb dixieland zenekarát, vagy Albert Nicholast, a nagy úttörők egyikét -- főleg akkor, amikor Budapesttől alig 70 kilométerre, Székesfehérvárott szerepelnek.

Jazzhiradó. A Benkó Dixieland Klub Tájékoztatója. 1972/5 (május)