2020-10-28    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2007-11-19 • Csányi Attila
K.u. k. RAGTIME. AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA RAGTIME-KORSZAKA

Simon Géza Gábor
K.u k. ragtime. Az Osztrák-Magyar Monarchia ragtime-korszaka
CD melléklettel
Pytheas Kiadó, 2007

Három lemezgyűjtőnek is megvolt az a nevezetes Medvetánc című hanglemez, amely Solti Hermin és Király Ernő előadásában Irving Berlin Alexander’s Ragtime Bandjét dolgozta föl. Kiderült, hogy a lemez 1912-ben készült, alig egy évvel a dal amerikai megjelenése után. Sokat beszélgettünk arról, hogy rádió és egyéb eszközök hiányában, milyen frissek voltak az információk, és arról, hogy micsoda gyorsasággal érnek el hozzánk sláger-sikerek, akár a tengeren túlról is. Milyen hatással volt az amerikai szórakoztatózene Európára, vagy akár közvetlenül ránk? Mindez jónéhány évvel ezelőtt történt. Valószínűleg ekkor fordult Simon Géza Gábor érdeklődése a jazzt megelőző különböző zenei formák, köztük a ragtime felé. Hamarosan a darab újabb hazai lemezváltozataira bukkant, kiderítette, hogy egy éven belül, tehát 1913-ig 16 féle feldolgozás készült az Alexander’s Ragtime Band-ről. Mára már elfelejtett lemezmárkákon, különböző énekesekkel és magyar szövegekkel jelent meg, katonazenekar, cigányzenekar és a legkülönbözőbb hangszerösszeállítású lemezgyári zenekarok kíséretével. Ezekkel az apró építőkockákkal indult az a munka, amelyet néhány évtized gyűjtőmunkája egészített ki számtalan adattal, nyomtatvánnyal, hangfelvétellel és eredménye, a budapesti Pytheas kiadó most megjelent kivételesen szép kiadványa, a K. u. k. ragtime. Az Osztrák-Magyar Monarchia ragtime-korszaka alcímnél valójában tágabb tartalommal ismertet meg, a klasszikus ragtime, ragtime-dalok, coon songok, cake walk-ok, novelty ragek, indián dalok mellett áttekinti az amerikai népdalok, spirituálék, gospel-songok, indulók, minstrel előadások, a black-face előadók dialógusainak és a zenélő szerkezetek idetartozó felvételeit. 15 féle csoportot különböztet meg. Választ ad arra a kérdésre, hogy hogyan került hozzánk a ragtime. Ugyanúgy, mint később a jazz. Utazó énekesek, táncosok, artisták révén, akik nemegyszer a muzsikusokkal együtt érkeztek, esetleg kottákkal, ha nem volt elég pénz utazó muzsikusokra. A másik, nem elhanyagolható forrás a hanglemez, mintákat adva a helyi muzsikusoknak. Az utazó amerikai művészekről nemcsak általánosságban beszél. Megismerhetjük például néhány divatos szórakozóhely fellépő művészeit, így a bécsi Ronacher Varieté Színház, vagy az Englischer Garten közreműködőit, ahol az 1890-es évektől kezdve folyamatosan szerepeltek a szines bőrű és fehér tengeren túli énekesek, táncosok, továbbá a legkülönbözőbb taglétszámú együttesek. A máig megmaradt műsorfüzetek, hirdetések arra is következtetni engednek, hogy a reklám sem volt ismeretlen a XIX. század utolsó évtizedeinek szórakoztatóiparában.

A ragtime és az amerikai szórakoztatózene egyéb ágainak európai megjelenéséről, elterjedéséről eddig nem készült semmiféle széles körű áttekintés. Saját lemezkiadásukról német és osztrák jazztörténészek készítettek ugyan résztanulmányokat, de például a magyar lemez- és kottaanyag feltárása és áttekintése csak most történt meg. Simon Géza Gábor egy eddig ismeretlen terület feltárására vállalkozott, ahol nem volt követendő példa a feldolgozáshoz. A szemléltetéshez, a már említett szórakozóhelyeken fellépő külföldi művészek felsorolása mellett, egy-egy példán keresztül végigkíséri valamelyik egykori sztár fellépéseinek helyszíneit és dátumát. Az egyik ismert színes bőrű híresség, Miss Arabella Fields 1899. november 15-én Prágában mutatkozott be, utolsó ismert fellépése 1912-ben volt Linzben. Az itt töltött 13 év alatt fellépett Bécsben, Karlsbadban (a mai Karlovy Vary-ban), Lembergben, Teplicén, Liberecben, Prágában, Szabadkán, Budapesten, Bécsben, Brünnben, Grazban, Bolzanoban. Prágában, Bécsben és Budapesten visszatérő vendég volt.

A ragtime és más amerikai szórakoztatózenei formák monarchiabeli előadói között szép számban találhatók az akkor rendkívül népszerű és minden helyőrségben működő katonazenekarok, akik Sousa-indulókat és divatos cake-walk darabokat is műsorukra tűztek. Külön figyelmet érdemel a cigányzenekarok működése. Köztudott, hogy naprakészen követték a szórakoztatózenei divatot, bárhol játszottak. A külföldön szereplő cigányzenekarokról kevés pontos információval és rengeteg, gyakran egymásnak ellentmondó legendával találkozhatunk. Az egyik korai rag-szerű felvétel Farkas Pali zenekarával készült 1905-ben, a Náni, Náni című darab szerzőjeként a lemezcímke Vivian Greyt jelöli meg. Rag felvételeket készített Farkas Vincze is, aki hosszabb időt töltött Németországban. Az 1910-es évektől megszaporodtak a cigányzenekarok ragtime felvételei. Berkes Béla lemezein büszkén hirdeti, hogy „császári és királyi udvari tánczenész” és fia, ifj. Berkes Béla, aki 1870-ben Rómában született és ismert prímásként az Egyesült Államokban is sikerrel szerepelt, ahol a Columbia lemezgyár készített vele felvételeket. Ugyancsak lemezre játszott ragtime témákat Banda Marci, Brassai Kozák Dávid és ifj. Kóczé Antal, zenekaraikkal. Gyakran találkozunk olyan, ma már beazonosíthatatlan zenekarokkal, mint pl. Zigeuner Kapelle. Ilyen az 1908-ban Budapesten készült Panayana, az egyik legérdekesebb felvétel a korai cigányzenekari rag felvételek között. Nagy kár, hogy a hanglemezeken, vagy jóval később rádióban, televízióban szereplő cigányzenekaroknak szinte csak a vezetőit ismerjük név szerint. A tagok neve, köztük sok különleges képességű, sokszor újító muzsikus neve valószínűleg már nem deríthető ki. Pedig érdekes dolgokra derülhetne fény. Muzsikusdinasztiák rajzolódhatnának ki, akár négy-öt, vagy több generációra visszamenőleg. Megjegyzendő, hogy a cigányzenéről és művelőiről feltűnően szűkös az irodalom. Friss feldolgozás, vagy lexikon ebben a témakörben pedig nincs, Leszler József könyve 1986-ban jelent meg. Miközben a cigánymuzsika múltjából újabb érdekes részletek kerülnek nyilvánosságra, a jövője sok szempontból is aggályos. Ha igaz az a széltében-hosszában terjedő hír, miszerint a közszolgálati Magyar Rádió országos adóinak új műsorrendjében megszűnt, illetve tiltott a cigányzene műsorra tűzése, a cigányzenekar és vele az összes, nemzedékeken keresztül erre szakosodott muzsikus eredményei válnak egyre nehezebben megismerhetővé, vagy egyenesen idegenné a következő korosztályok számára.

A Monarchia, ezen belül a hazai ragtime legérdekesebb csoportját a zongorista-szerzők jelentik. Első helyen az 1890-ben született Székely Aladár említendő, aki hazai sikerei után kivándorolt az Egyesült Államokba, és ottani pályafutását nem sikerült nyomon követni. Hasonló értékrendű rag kompozíciókkal jelentkezett idősebb, 1875-ben Bécsben született, de magát magyarnak valló pályatársa, Hetényi-Heidelberg Albert. Hetényi akadémiai végzettségű muzsikus, zeneszerzést Koessler Jánostól tanult, a hazai sanzon egyik megteremtője, aki Ady versek megzenésítőjeként és 40 operett szerzőjeként vált ismertté. Írt ragtime darabokat még itthon, Amerikába történt kivándorlása előtt, a később világhírűvé lett operettszerző Szirmai Albert és Rozsnyai Sándor, az Arizona mulató tragikus sorsú tulajdonosa, aki gyakorló -- egyes visszaemlékezések szerint improvizáló -- zongoristaként is sikeres volt. Említést érdemel a korai rag szerzők sorában a titokzatos Barta Lajos, akiről semmiféle életrajzi adat nem ismert, egy szerzeménye maradt ránk nyomtatásban 1917-ből, az Excelsior Rag Time. A felsorolt szerzők rag játékáról egyetlen hangfelvétel sem készült, fennmaradtak viszont olyan kétkezes, nagy gonddal lejegyzett zongorakottáik, amelyek alapján pontosan rekonstruálhatók ezek a kompozíciók. A rekonstruálás Simon szervezésében meg is történt. Vukán György készítette a felvételeket és a felsorolt szerzők darabjait, kiegészítve néhány korabeli osztrák szerző, köztük Ralph Erwin, René Richard Schmal, Julius Lenzberg rag szerzeményeivel együtt hangversenyeken is bemutatta. A felsorolt szerzők eddig megtalált műveiből arra következtethetünk, hogy valamennyien jól ismerték az amerikai ragtime szerzők eredményeit, a ragtime formai, szerkezeti szabályait. Megtalálható náluk a többszakaszos, 3-4-5 témából és átvezető rövid közjátékokból álló szerkezet, az ingabasszus szerű balkéz kíséret, a jobbkéz -- akkor merészen újnak tűnő -- szinkópái és alkalmanként az az újdonság, hogy a balkéz menetei is szinkópálnak néha. Az eredeti anyag interpretálása mellett Ittzés Tamás, Dudás Lajos és Grencsó István a zongoradarabokból saját átiratokat is készített.

Simon Géza Gábor könyvének fontos része a függelékben szereplő részletes diszkográfia és a könyvhöz tartozó CD melléklet.A diszkográfia általában sok bosszúságot szokott okozni az érdeklődőknek. Legtöbbször tudomásunkra hozza, hogy például a múlt század elejétől kik és mikor milyen felvételeket készítettek, amelyeket soha sem hallgathatunk meg, mert megszerezhetetlenek. Jelen esetben a diszkográfia kizárólag elérhető, forgalomban levő, bárki által meghallgatható CD-ket tartalmaz. Így egy helyre összegyűjtve látszik, hogy ez milyen tekintélyes mennyiség, a könyv mellékletén kívül 11 CD tartalmazza a témakör jellemző felvételeit, köztük a könyvvel közel egyidőben megjelent, de kevés reklámot kapott albumot, amely a Jazz Hungaricum CD 1. Ragtime in Hungary címet kapta. Ez egyébként, egy részletes,18 db-osra tervezett(?) hazai jazztörténeti sorozat első kiadványa.

A K.u.k. ragtime című kötet lemezmelléklete durván két évtized hanglemezeiből válogat. A legkorábbi felvétel 1903-ban, a legkésőbbi 1921-ben készült. Igazi ritkaságok, olyan lemezmárkákon, amelyekről legtöbbször csak hallottunk, antikváriumokban sem bukkannak fel, lemezgyűjtők féltve őrzött kincsei. A márkák között található: Gramophone Concert Record, Favorite, Diadal, cseh és német Odeon, Dacapo, Metafon, Columbia, Polyphon és még néhány. Az előadók köre is igencsak változatos. A számtalan katonazenekart a Mária Terézia 32-es cs. és kir. Gyalogezred zenekara képviseli Pribik Ottokár karnagy vezetésével 1905-ből, hallhatjuk a szórakozóhelyek együttesei közül a Palais Dance Band, vagy a Trocadero-Orchester játékát, osztrák és cseh szalonzenekarokat, bécsi sramlizenekarokat és egykor népszerű kupléénekeseket. A kupléénekesek szívesen kísérleteztek újszerű dallamokkal, akár ragtime, akár a tárgyalt időszak után is, később jazz darabokkal. A 20-as évek második felében készült cigányzenekari kísérettel Nádor Jenő énekes felvétele magyar szöveggel Gershwin Somebody Loves Me című darabjából, amely a Rózsabokorban terem a nő címet kapta. Néhány évvel később, 1931 körül Radó Sándor lepte meg a hallgatókat Bridzs szalon című lemezével, amelyben Cole Porter Love for Sale című szerzeményére ismerhetünk. A cigányzenekarokat Berkes Béla, ifj. Berkes Béla udvari tánczenész, Meisterprimas Kóczé Antal Jr.zenekarai, és egy Berkes Orchestra nevű formáció képviseli. Az a hallgató, aki a jazz felől, esetleg az amerikai ragtime felől közelít ehhez a zenei anyaghoz, valószínűleg riasztónak találja majd a zenei illusztrációk többségét. Aki a jazz élményektől és elvárásoktól függetleníteni tudja magát és érdeklődik a Monarchia „békebeli” világának zenéje iránt, annak sok érdekességgel, rengeteg új ismerettel szolgál a kötet. Az Ausztria és Magyarország alkotta államszövetség -- már csak soknyelvűsége miatt is -- nyitott volt minden külső hatásra, így az Amerikából érkező divatos új zenékre, amelyeket, ha valamilyen szűrőn keresztül is, beolvasztott saját szórakoztatózenei kultúrájába.

Ami a mellékelt CD hangminőségét illeti, érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy a gyermekcipőben járó hanglemezgyártás a most közreadott hangfelvételek készítésekor még nem ismerte az elektromos hangfelvételi technikát és a mikrofont, a hangfelvételek régi fényképekről jól ismert módon egy felvevő tölcsérrel történtek, amelytől hangerő szerint különböző távolságban helyezték el az énekeseket és hangszereket. Korlátozott volt a rögzíthető zene ideje is. Egy közönséges, 25 cm-es hanglemez egy-egy oldalára 3 perc körüli zenét, vagy szöveget lehetett felvenni. Már az is merész újításnak számított, amikor 1904-ben az Odeon gyár felfedezte, hogy a lemez mindkét oldalára lehet hangbarázdákat vágni, azaz zenét rögzíteni. Eddig ugyanis csak az egyik oldalát használták az alapanyagnak, a másik oldal üresen maradt. Ezeknek a régi, sokszor agyonkoptatott, karcos lemezmatuzsálemeknek a hallhatóvá tételéért, átírásáért, restaurálásáért és a masterkészítéséért komoly elismerés illeti Koltai Tamást, Gerlinde Hnateket és Szabó Sándort.

Végezetül, a könyv nemcsak újra felfedezi a Monarchia hétköznapjaiból, a „boldog békeidők” elfelejtett szórakoztatózenéjének egyik ágát, hanem régi lemezcimkék, korabeli grafikák, kottacímlapok, kottarészletek, műsorfüzetek, szórakozóhelyek és egykori előadóművészek fotóinak kitűnő minőségű reprodukcióival igazán szemléletessé is teszi.

2007. november 19.


kapcsolódó írások: