2020-08-08    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1997-01-01 • Kozák Gyula
1963

Ahogy a komolyzene Mozarttal kezdõdött ( Eine kleine Nachtmusik ), a jazz azzal a Glenn Millerrel, aki a második világháborúban nagyzenekarával a frontokat járta, és az amerikai katonáknak játszott, s aki repülõszerencsétlenség áldozata lett, legendáriumunk, magánmitológiánk szerint a németek lõtték le (a rohadt nácik!). Az amerikai jazz volt az elsõ kapocs ahhoz a másik világhoz, amelytõl egyébként hermetikusan el voltunk zárva.

Jobb polgárcsaládoknál volt ugyan még a háború elõttrõl néhány recsegõ 78-as fordulatszámú jazzlemez, sõt volt egy barátom, akinek lemezváltós gramofonja is volt, amire tíz lemezt lehetett feltenni, s egy-egy lemezen három-három és fél percnyi zene volt, s amikor egy lemeznek vége lett, automatikusan leejtette a masina a következõt és folytatta a zenélést – csuda dolog volt. De az ötvenes évek közepén már megjelentek a mikrobarázdás lemezek (akkor így nevezték az LP-t), és az ezekhez tartozó Supraphon lemezjátszók és lemezek (Made in Czechoslovakia). Ám ezeken a gramofonokon is le lehetett játszani a 78-as fordulatú lemezeket, hiszen még óriási mennyiség volt használatban belõlük.

Conover révén Glenn Miller mellett megismerhettük a jazz történetét és a legjobb amerikai kortárs jazz-zenészeket is. Szinte naponta hallhattuk azokat a máig rendíthetetlenül a zeniten álló csillagokat, mint Bennie Goodman, Louis Armstrong, Stan Kenton, Art Tatum, Count Basie, Duke Ellington, Woody Herman és persze az MJQ, a Modern Jazz Quartet, amelynek zongoristáját John Lewist 1965-ben Zágrábban olyan közelrõl hallgathattam, hogy csak a lábát láttam, tudniillik a zongora alatt feküdtem az egyetemi klubban, mert csak ott jutott számomra hely. Lewis ugyanis Horvátországba nõsült (vagy csak udvarolt?), és az egyetemi színházi fesztivál alkalmából beugrott a klubba, s ha már ott volt, végigjátszotta az éjszakát. Mintha egy mai huszonéves este az ágyában találná Claudia Schiffert, Cindy Crawfordot vagy Madonnát.

A kommunista hatalom a jazzt is az imperialista mákony kategóriájába sorolta, inkább a tiltott, mint a tûrt kategóriába. Azért valami kevés élõ zene itthon is elérhetõ volt. A Gellért Szálló teraszán a néha Söptei Gézával kiegészülõ Garay Attila-, Kovács Gyula(†?)-, Pege Aladár-triót lehetett, számunkra is elérhetõ áron, meghallgatni. A Duna-kertben esténként Martiny Lajos(†) és zenekara játszott, hétfõnként a Savoyban és az Astoria pincéjében (bárjában) Kertész Kornél(†) (Citrom) szervezett jam sessionöket, s olyan nagy volt a tömeg, hogy a céhbeli zenészek is alig fértek be. A KISZ persze kezébe akarta ragadni a kezdeményezést e területen is, és létrehozta a Dália Jazz Klubot (az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán), elnöke Kertész Kornél lett. És ekkor tûnt fel a zseniális Szirmai Márta, a háború utáni elsõ autentikus magyar jazz-énekes, valamint a fogorvostan-hallgató Dobos Attila bárgyú táncdalaival ( Isten véled, édes Piroskám ). A Záray Márta–Vámosi János selyemcukor-házaspár uralta a terepet, no meg Tabányi Mihály (virtuóz tangóharmonikás, Hohner Verdi III-mal) és szólistái.

Részlet Kozák Gyula 1963 címmel 1997-ben a Beszélőben megjelent írásából, a szerző engedélyével