A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

Elindul a meseautó...

Noha a hangos korszak első filmjei meglehetősen „foghíjasan" találhatóak meg a nemzeti filmgyűjteményben, megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy a Meseautóig zeneileg egy kaptafára készültek a filmek. Nem sokat törődtek a hangszereléssel és azzal, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az utólagos hangkeverésre. Erich Pommer már sokadik nemzetközi sikerű filmoperettjén is túl volt, amikor nálunk még megelégedtek azzal, ha egy dal így vagy úgy megszólal a filmen. Jó három év kellett ahhoz, hogy itthon is „ától cettig" megismerjék a technika adta lehetőségeket és követni próbálják Pommert, aki cseppet sem tréfált, amikor kijelentette: „Felveszem a versenyt Hollywooddal!"

1934 nyarának végén, némiképpen ebben a szellemben kezdték el forgatni Budapesten és Lillafüreden a Meseautót, amely Márkus Alfréd, a külföldön Fred Markushként ismert zseniális komponista nagyszerű melódiái révén egyszerre három bársonyos hangú tenoristának is alkalmat adott a szereplésre. Jóllehet végül hármójuk közül csupán egy volt látható a vásznon (az is csak egy éjszakai jelenetben, fürdőköpenyben), mégis nagy szerepük volt abban, hogy a film két betétdala, a címadó keringő és a Legyen esze... kezdetű slow-fox néhány nap alatt sláger lett az egész országban. Sebő Miklósról, Weygand Tiborról és Ilosvay Gusztávról van szó, akiknek a magyar filmslágerek, de a hanglemezipar is sokat köszönhet.

Sebő több száz felvételt készített az Edison Bell, a Parlophon, az Odeon, a Kristály és a Radiola lemezcégeknél, ezzel szemben pontosan egy arasznyi filmszalag őrzi alakját. Az 1935-ben készült Elnökkisasszonyban látható egy villanásnyi időre⁴², annál többször hallható viszont hangja filmfőcímek alatt (Ez a villa eladó⁴³), vagy ro antikus, szerelmes jelenetekben (A címzett ismeretlen⁴⁴). A Meseautóban a Lillafüreden játszódó jelenetben hallható, amint a címadó dalt énekli.

A film fő slágereként ismert autós jelenetben viszont már Ilosvay Gusztáv énekel, aki - rádióénekes lévén - szintén nem látható a képen. A rossz nyelvek szerint a rendező azért választotta a sláger e kissé talán szokatlan „kivitelezését", mert Perczel Zita, a női főszereplő, - akinek voltaképpen ez szerelmi vallomása lett volna égből pottyant luxusautója iránt - egyáltalán nem tudott énekelni. Ebbéli tehetségtelenségét sosem tagadta, sőt be is bizonyította Az új rokon című filmjében, amelyben pedig szerepe szerint egy dizőzt alakított!⁴⁵

A Meseautó tehát mérföldkőnek számít a magyar zenésfilmek történetében. Márkus Alfréd - akinek szerzeményei rendszerint tucatnyi fordításban jelentek meg szerte a világon⁴⁶ - nemcsak a komponáláshoz értett, hanem a hangszereléshez is. Igényes munkájának köszönhetően végre „minőségi muzsika" került a magyar filmekbe. Zenei rendezéseinek hatása le is mérhető például a Köszönöm, hogy elgázolt című vígjátékkal, amelyet néhány nappal a Meseautó bemutatója után kezdtek forgatni 1935 januárjában.

Ebben a filmben a mulatójelenet már fontos része a dramaturgiának, hiszen a konfliktus egyik színterévé is válik a történet során. Nem csak a Bauhaus fénykorát idéző díszlet szépen és igényesen kidolgozott, hanem a zenei betétek is, amelyeknek száma ennél a filmnél már négyre nőtt! Szlatinay Sándor komponálta a dalokat, amelyek közül a legnépszerűbb az Úgy kívánom én magát, mint a hold az éjszakát... kezdetű romantikus tangó lett és amelyeket ezúttal is egy ismeretlen tagokból álló férfi trió adott elő a filmbeli mulatóban. A tökéletes illúziót nyújtó, műteremben felépített lokál énekes szólistája az a Páger Antal volt, akinek szerepe szerint ugyanolyan kicsiny, mandolinszerű gitárral a kezében kellett elénekelnie a dalt, mint harminc esztendővel később a Hattyúdalban Ránki György szerzeményeit. Nem mellékes az a tény sem, hogy ebben a filmben a muzsikus már komoly, kenyérkereső egzisztenciaként jelenik meg, ellentétben a korábbi (és néhány esetben későbbi) példákkal, ahol a szórakoztatózenész csupán epizód jelleggel bír.

Az igényes, kifejezetten filmre történt hangszerelés egy másik szép példája az Ez a villa eladó főcímzenéje. A Comedian Harmonists hagyományait híven követő férfi énekegyüttes slágeregyvelegéből - amelyet a vokálegyüttes szólistájaként Sebő Miklós is énekel - külön ki kell emelni Gyöngy Pál és Harmath Imre Kalapom-pom-pom című foxtrottját, amely szövegénél és vegyes ritmusú dallamánál fogva különösen jó alkalom volt az énekeseknek a zenei tréfálkozásra, a komikus harmónia megteremtésére.

A vokálegyüttesek első nagy korszakából találunk még további példákat is, ezeket azonban a filmek technikai állapota miatt csak kevesen ismerik. Ilyen „romos állagú" felvétel hallható például az Okos mama című 1935-ös filmben, amelyben a Minek a szív, ha nincs érzés című Virányi László szerzeményt énekli a Triumph Együttes.

Még ugyanebben az esztendőben, a Magyar Rádió tízesztendős fennállása alkalmából a Filmirodában esztrád filmet forgattak, amely a Halló Budapest címet viselte. A nagy zenei igénnyel, ugyanakkor gyengécske kerettörténettel készült filmből sajnos csak töredékes kópiák állnak rendelkezésre, amelyek azonban jól tükrözik a film egykori hangulatát. A szerelmi szálakkal átszőtt, félreértéseken alapuló, kissé erőltetett humorú vígjáték cselekményének helyszínei rádióstúdiók, technikai helyiségek, adóközpontok, amelyek mind-mind a rádiót voltak hivatottak népszerűsíteni, ennélfogva jól megfért egymás mellett a Rákóczi induló és a foxtrott is. A meglehetősen hiányos film, amelynek olyan művész szereplői voltak, mint Hubay Jenő dr., Stefániai Imre, Szedő Miklós dr., Dohnányi Ernő dr., vagy Svéd Sándor, azért a jazztörténet számára is tartogat meglepetéseket. Ennek a filmek betétdalaként hallható Fényes Szabolcs híres, Tudom, hogy van neki... című foxtrottja, amelyet a történet szerint élő, egyenes adásban kell énekelnie Bársony Rózsinak, a pályakezdő énekesnőnek. A jelenet, amelyet a rádió egyik hatalmas stúdiójában készítettek, bátran felvehetné a versenyt bármelyik kortárs német vagy amerikai revüfilmmel, olyan fantasztikus kiállításúak a képsorai. Vokáltrió természetesen itt is szerepel, ezúttal azonban csak a szólistát, Bársony Rózsit kísérve. Annak ellenére, hogy a filmanyag sokat rongálódott (így meglehetősen hiányos is), sokan és sokhelyütt idézik a dalt, amiben bizonyára része van annak is, hogy a film zeneszerzője, Fényes Szabolcs személyesen is látható a filmben.

Van azonban olyan zenés filmje is e korszaknak, amelyből csupán néhány méter maradt az utókorra. Ilyen a Ligeti dal című 1936-os rövidfilm is, amelyet éppen dalbetétje alapján lehetett csak azonosítani. A megjelent Odeon hanglemez tanúsága szerint⁴⁷ ugyanis ebben a filmben volt hallható A Vurstliban vasárnap délután című keringő, amelyet a töredékben is megszólaltat egy „újabb" három ismeretlen énekesből álló énektrió.

Szerencsére az énekegyüttesek második korszakának felvételei nem ennyire esetlegesek és dokumentálhatatlanok. Ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy az idő előrehaladtával kialakult az énekes sztárkultusz, így a szórakoztatózenész szép lassan a társadalom teljes jogú tagjává nőtte ki magát. De az is eredményezte ezt az előrelépést, hogy maga a társadalom is tökéletesen befogadta és megszerette a könnyűzenét, amit akkor az egész ország automatikusan „jazznek" nevezett.

„A stílus kedvéért a Bethlen-téri Színpad deszkáin is kivirágzott a tavaszi műfaj: az operett. Kellér Dezső »Dr. Jazz« című vidám és fordulatos operettje került bemutatásra Sally Géza és Darvay László muzsikájával. (..) Sally Géza és Darvay László, a két zeneszerző, a címhez illő vidám, pattogó muzsika körítésbe foglalta a kedves pesti mesét. A Bethlen-téri Színpad új operettjének sikerét már az első estén eldöntötte a sok nyíltszíni taps és ismétlés."⁴⁸ Láthatjuk tehát, hogy 1934-ben mennyire keveredik a fejekben a „vidám, pattogó muzsika" és a „vidám és fordulatos operett" a jazz fogalmával. Határozott előrelépésnek tekinthető azonban maga a témaválasztás és az a tény, hogy az operett cselekménye nagyobbrészt egy zeneműkereskedésben játszódik.

Nem tudni, hogy énekegyüttes szerepelt-e a darabban, annyi azonban bizonyos, hogy az idők során lassan ennek az ázsiója is nőtt, hiszen 1933 szilveszterén a Vígszínház nagysikerű alkalmi vokálkvartettjének tagjai már országosan ismert színészek voltak: Szakács Zoltán, Ajtay Andor, Tarján György és Jávor Pál.⁴⁹ Érdekes jelenség, hogy 1936 után közel két évig egyáltalán nem, vagy csak elvétve szerepelnek filmen vokálegyüttesek. A műfaj nagy korszakának lassanként bealkonyult, a fent említett második szakaszban már jószerivel csak egy-két együttes működött közre magyar játékfilmekben. Az 1938 utáni időszak filmjeire egyaránt jellemző az amerikai és a német hatás, de mindenekelőtt az instrumentális stílus.

Az 1939-es esztendő két érdekes és magas színvonalú technikával éneklő együttessel ismertette meg a mozilátogatókat. Az erőteljesen hiányos Garzonlakás kiadó című filmben volt hallható az egyik szám, aminek szerzője de Fries Károly. Lassú számának Tudna-e még volt a címe, amelyet sajnos ez esetben is ismeretlen énekesek adtak elő.

A sokkal jobb állapotban megmaradt Karosszék főcíme viszont már megismerteti a nézőkkel a „MIF Vocaltrió" tagjait (Szabó Miklós, Illyés Sándor, Hetényi Kálmán). ők is de Fries-szerzeményt adtak elő Visszavonhatatlan álláspontom címmel, amelynek nem csupán refrénjét, hanem strófáit is végigénekelték, egymás között szépen felosztva azokat. Daluk nem csupán azért lett rekordgyorsasággal sláger, mert a trió formációja a kor ízlésvilágához alkalmazkodott (tenor - bariton - basszus), hanem azért is, mert maga a szám hihetetlen melódiagazdagsággal és hajlításokkal rendelkezett. Ezek a hajlítások és a refrén elején hallható ereszkedő dallam különösen alkalmassá tette vokáltrió számára a szerzeményt, amit az is bizonyít, hogy két hanglemezes változata közel sem hozza a filmben hallható hatást.⁵⁰ A MIF trió énekét egyébként az egy évvel későbbi Sok hűhó Emmyért című film betétdala, a Van nekem az égen egy kis csillagom című lírai dal is megőrizte.

A magyar énekegyüttesek közül talán legismertebb a Holéczy Együttes, amely filmen első ízben 1941-ben szerepelt, és az évek során több változáson és átszervezésen ment keresztül, s voltaképpen Ilosvay Gusztáv együtteséből nőtte ki magát. Ennek korábban olyan tagjai voltak, mint Kazal László, Szűcs Stefánia (Ákos Stefi) és Holéczy Ákos. A Holéczy Együttes megalakulása után a két vezető muzsikus (Holéczy és Ilosvay) jó kapcsolata megmaradt, sőt, ennek lett gyümölcse számos reklámfilm is. Holéczyék első filmje a Behajtani tilos! címet viselte, és ebben csak egyetlen daluk volt hallható, egy viszonylag kevéssé ismert nevű komponista, Dr. Balázs Gyula lassú szerzeménye. Az a sors vár reám... volt a slow címe, amelynek szövegét a magyar filmek tehetséges és termékeny poétája, Füredi Imre írta. A Behajtani tilos! mulatójelenetének külön érdekessége, hogy szakítva az addigi hagyományokkal, a rendező, Martonffy Emil a helyszínt egy egyszerű „korcsmahivatalba" tette át, s ebben a bagófüstös miliőben hangzik fel a lírai dal, amely - lám, ebben is új utakon jár a film - szinte egybeépül egy gyors számmal, amelyet már a főszereplők énekelnek: Aki kormányrúdnál ülhet... Sok tekintetben szakított a múlt hagyományaival ez a film, a legjelentősebb újítás azonban az volt, hogy a Behajtani tilos!-ban szerepelt először vegyes vokálegyüttes!

1943-ban a Holéczy Együttes ismét látható és hallható volt egy filmben, amely sajnos olyan blődre sikeredett, hogy talán mindenki számára csak a betétdal maradt emlékezetes, amit Tolnay Klári énekelt Holéczyékkel: A rumbát, lehet, hogy vannak, akik unják... Utolsó filmjüknek, a II. Magyar kívánsághangversenynek sorsát a háború pecsételte meg. Körülbelül a film felét tudták leforgatni, a többire már nem kerülhetett sor 1944 vége felé. Holéczyék filmbeli szereplése, egy latin rumba megtalálható a félkész muszterek között, amelyek igényesen hangszerelt, magas színvonalú zenés filmről tanúskodnak...

Külön fejezetet vagy tanulmányt érdemelne Rodriguez Endre 1942-ben készült filmje, a Heten, mint a gonoszok, amely voltaképpen az első magyar jazzfilmnek is tekinthető. A számos nagyszerű muzsikus közreműködésével készült vígjáték - amelyről részletesebben később még lesz szó - első ízben örvendeztette meg a nézőket női vokáltrióval.

Egy sokoldalú muzsikus

A két háború közötti időszak egyik legtehetségesebb muzsikusa, Ilosvay Gusztáv is éveken át énekelt különféle vokálegyüttesekben. Filmfelvétel sajnos csak igen kevés készült róla, pedig életútja, termékeny filmes pályája a magyar könnyűzene történetében egyedülálló. Sopronban született 1911-ben és pályáját orvostanhallgatóként kezdte. 1932-ben, 21 évesen egy csapásra országosan ismert lett, amikor a Vén gazember szereplőválogatásánál Heinz Hille, a film rendezője Bársony Rózsi mellé választotta férfi főszereplőnek. A címszereplő unokáját, Borly Lászlót, a ludovikás tisztjelöltet alakította - valljuk be - nem túl meggyőzően. Kritikusai azonban megjegyezték róla, hogy egyformán jól áll neki az egyenruha és az énekes szerep.

Ezen nincs is semmi csodálnivaló, hiszen hangjának tisztasága, muzikalitása kiemelte őt kortársai közül. Ilosvay Gusztávnak ez a Mikszáth regényadaptáció volt az első és utolsó filmfőszerepe. A későbbiek során már csak énekes epizódszerepekben láthatjuk viszont az Emmy és a Leányvásár 1941-es filmváltozatában, amelyben triójával a híres Dzsilolót énekli. Az Ilosvay Együttes egyébként többféle felállásban működött a harmincas években. Kedvenc helyük az Angolpark volt, ahol hétvégenként nagyzenekari kísérettel többször is elénekelték mindenki által ismert szignáljukat, a Horsey - horsey... kezdetű amerikai Lambeth Walkot⁵¹. Az időközben orvosként is ismertté lett Ilosvay Gusztáv két másik testvérével, Eszterrel (akiből később Maria von Ilosvay néven híres operaénekesnő lett) és Ferenccel (közismert író és újságíró volt) is alakított triót, amellyel 1934 februárjától szinte heti gyakorisággal szerepeltek a rádióban. Különösen kedveltek voltak angolos hangzású, játékos szövegű számaik, melyekről lemezfelvételeket is készítettek. Ilosvay nemcsak remek énekesnek, tehetséges orvosnak, hanem zseniális zeneszerzőnek is bizonyult, aki a harmincas évek végétől Macskássy Gyula rajzfilmrendező reklámfilmjeihez, később rövidfilmjeihez, például az Okos lányhoz és a Telhetetlen méhecskéhez írt fülbemászó muzsikákat. Ugyanakkor szólóénekesként is ismerte őt egész Budapest, hiszen éveken át volt sztár ja a Rozsnyai Sándor vezette Arizonának is, ahol többek között az akkor még ismeretlen Alfonzóval és Benedek Tiborral is fellépett. Ebbéli szerepléséről tanúskodik egyébként a már említett Látta-e már Budapestet télen? című rövidfilm. Remekül gitározott, jól beszélt angolul, így amikor a háború után a Pipacsban, a Szép Ilonkában és az Old Firenzében a kelleténél kicsit tovább énekelte eredeti szövegükkel a jazz- és a Magyarországon addig ismeretlen country számokat, két évre eltiltották a szerepléstől. 1957-ben zenészként próbált szerencsét Helsinkiben, majd Hágában, ahonnan azonban hamar visszahozta őt a honvágy. 1961-ben, fiatalon, ötvenévesen halt meg Budapesten, maga mögött hagyva olyan szerzeményeket, mint a Tücsök és hangya, a Jancsi és Juliska, vagy a Kapitány Anni előadásában slágerré vált Halk zene szól című „skála-fox"⁵².

Ilosvay doktor nevét sajnos kevesen ismerik, pedig jelentős figurája a magyar jazztörténetnek. Sajátos, a motorizációt idéző, lüktető ritmus- és dallamvilágú szerzeményei határozott individualizmust jelentettek a maga korában, jóllehet ezeknek csak igen kis hányada került önálló kompozícióként közönség elé. Ilosvay ugyanis a harmincas, negyvenes években leginkább az akkor éppen csak megszületett alkalmazott animáció, azaz a reklám terén tevékenykedett.

Az Astoria-sarkon működött Macskássy Gyula imént említett reklámstúdiója, amely arról is nevezetes volt, hogy Magyarországon az elsők között készített színes filmfelvételeket⁵³. Ezeket a kis „Gasparcolor" tekercseket külföldön, elsősorban Németországban (Geyer Werke) dolgozták ki, mivel a forgatott nyersanyag speciális hívást igénylő eljárással készített filmszalag volt ( Lásd erről Gáspár Béla szabadalmát a Filmspirál korábbi számában. (A szerk.)), s ennek köszönhetően a mai napig eredeti tarkaságában pompáznak színei. Ilosvay számára abszolút testhezálló feladat volt ezekhez a sokszor két percet is meghaladó filmecskékhez szellemes és populáris aláfestő muzsikát komponálni úgy, hogy a melódia szorosan illeszkedjék a képen látható cselekményhez. Ezeket a hatásokat egyedi, magas színvonalú hangszerelésével érte el, amelyben hangsúlyos szerep jutott a gitárnak, harangjátéknak, fuvolának, klarinétnak, a különféle sípoknak és doboknak, valamint a pulzáló ritmust vezénylő rézfúvós szekciónak. Vonósokat csak a legritkább esetekben használt, annál többet szerepel viszont reklámfilmjeiben triója, amelyet időnként kiegészített a Holéczy Együttes néhány tagjával, elsősorban Ákos Stefivel.

Ezeknek a vokális felvételeknek szembetűnő sajátossága, hogy csak a legritkább esetben szövegesek. Fontos megjegyeznünk itt, hogy a magyar reklámfilmek általában az ötvenes évek kezdetéig nem voltak szövegesek, szájbarágósak. Kivétel persze azért akad, még Ilosvay vokális reklámzenéinél is. A szerelmes masiniszta⁵⁴ is ilyen, amelynek komponálásánál Ilosvaynak eleget kellett tennie a megrendelő óhajának, és beépíteni szerzeményébe az alábbi kis versikét: „Matracába: Epeda, rekamiéjába: Epeda, autójába, fotőjébe, mindenhová: Epeda!". Ennél némiképp épületesebb szövegre komponált muzsikát Holéczy Ákossal a Szerencsés flottás című Zwack Unicum reklámfilmhez, amely napok alatt sláger lett. Ennek ellenkezőjére is lehet példát találni a csaknem félszáz közösen készített reklámban: A láthatatlan vendég című „Darmol" hashajtóreklám zenéje például egyértelműen a Dipsy Doodle című, akkor igen népszerű amerikai slágerre épül.

Ilosvay Gusztáv, akinek szellemességéről, briliáns humoráról reklámfilmzenéi tanúskodnak, minden alkalommal, minden helyzetben tökéletesen ráérzett Macskássyék karikatúrába hajló animációs szándékaira. Igaz, hogy a rá jellemző, lüktető ritmusképlet és dallamforma szinte minden esetben megjelent kompozícióiban, mégis merőben más és más hangulatú számokat komponált a különböző témájú aprócska történetek alá. Az Izzó szerelem című Tungsram-reklám zenéjével például nagyvilági hangulatot kelt csakúgy, mint a Fény (szintén Tungsram) címűben, amelynek már egyes snittjei is századunk utolsó éveinek futurisztikus filmjeit idézik. Ezzel szemben viszont egyenesen a mesevilágba vezetnek vissza a zongorával, klarinéttal és fuvolával hangszerelt kompozíciói, amelyek például a Családi öröm című kávéreklámban, a Hamupipőke mesés mosása című mosóporhirdetésben, vagy a Baba bőrét Vasenol védi című babaápolási cikkeket reklámozó filmjében hallhatóak. Róna Emmy képeskönyv-világát idézi, amikor egyszerre használ sípot és basszusszaxofont az Estétől reggelig és a Két kicsi szem című reklámban, amelyben időseknek, gyermekeknek és ez utóbbi esetében a királyoknak egyaránt javasolják az éjszakai hashajtózást (a szlogen ez: „Ide én is gyalog járok... Artin hashajtót használok!"). Meseszeretetét, ami minden bizonnyal hozzásegítette a Jancsi és Juliska vagy a Tücsök és a hangya szövegének és zenéjének együttes megírása(!), ebből a korszakból hozta magával, s erre csak ráerősített humora, amikor az ötvenes évek kisfilmjeinek zenéit írta.

Ilosvay reklámfilmjei közül jazztörténeti szempontból a legérdekesebbek kávéreklámjai, amelyek közül a Franck cikóriagyár és a Családi kávépótló megrendelésre több változatot is forgattak, a többi között Íz, szín, zamat..., Jó reggelt! és A család öröme címmel. Ezekben a filmekben afro-latin hatás is jócskán érvényesül csakúgy, mint a Hawaiian című Dubán-Feller hangszerszalon reklámjában. A jazz az animációs reklámfilmekben más formában is megjelenik. Például a Zeusz inkognitóban című Darmol-reklámban, amely az Olimposzon, az antik Görögországban játszódik, az ottani jazzband „Homeros Band" néven muzsikál egy hatalmas hárfán. Az Izzó szerelemben viszont - mivel energiatakarékos kryptonizzóról van benne szó - „Lumen Band" a zenekar neve.

Reklámfilmes vizsgálódásunk nem lenne teljes, ha nem ejtenénk benne szót mások munkáiról is. Valamikor a negyvenes évek első felében készült egy meglehetősen hosszú reklámfilm, amely az Orion hőpalackot volt hivatott népszerűsíteni. A kor ismert showmanje, Legenyei József dr. írta a meglehetősen hosszú és unalmas történetet, amelynek az Okos kapus címet adta. A „Tanulságos történet mindenki számára" alcímet viselő, félig fekete-fehér, félig pedig a Vusinczky Colorit eljárással színesre fotografált filmet Vasi rajzolta és a népszerű Mecseky Rudolf zenésítette meg. A részleteiben feltétlenül érdekes és szellemes megoldásokkal teli film hangkeverési technikája botrányos, így Mecseky slow-fox-át helyenként élvezhetetlenné teszi. Sajnos az animációs technika sem tökéletes, ez azonban a korszak né hány fennmaradt filmjét tekintve nem kirívó eset. (Lásd Ottahal Géza filmjeit!) Sajnos, az írásos dokumentumokat, újságokat böngészgetve ez esetben is rá kell döbbennünk, hogy a ránk maradt reklámfilmek - amelyeket legnagyobb részben az édesapja hagyatékát megőrző és azt a filmarchívumnak átadó Macskássy Katinak köszönhetünk - töredékek csupán egy korszak filmterméséből.

Szokják a hangot a Hunniában

A hangkeverésnél maradva, feltétlenül meg kell még jegyeznünk, hogy a hangos korszak elején, az első években szinte még ismeretlen fogalom volt a keverés és a „play back" technika. A zenekar közvetlenül a díszlet mellett foglalt helyet és a rendező, illetve a karmester intésére kezdett játszani. A korszak könnyűzenei hangzására a Monarchia katonás ízlésének hagyománya⁵⁵, a sok rézfúvós alkalmazása volt a jellemző, így a jazz filmre történő átültetésében igazán szép eredményeket még egy ideig nem tudtak elérni. Lohr Ferenc több visszaemlékezésében is említi az 1931 nyarán készült Hyppolit, a lakáj egyik jelenetét, amelyben Erdélyi Mici slágerét, a Pá, kis aranyom pá... kezdetű foxtrottot csak nagy viták árán tudták felvenni.

A kamerát darura erősítették, mellette helyezték el a mikrofont és félközeli képpel indítottak. A zene elindult, Erdélyi Mici énekelni és táncolni kezdett, miközben a kamera fokozatosan hátrált, egészen a műterem sarkáig. A felvétel után a film operatőre, Eiben István és Lohr Ferenc között éles vita alakult ki, amelynek során a hangmérnöknek sikerült meggyőznie Eibent, hogy a mikrofon másképpen hallja a hangokat, mint az emberi fül, így egyáltalán nem mellékes, hogy az operatőr kamerájával meddig „merészkedhet" el. A Hyppolit slágere ma is érdekes példája az akkori idők filmkészítési körülményeinek, ugyanis jól érzékelhető, miként nyomja el fokozatosan az emberi hangot a zenekar. A nem várt eredményből volt mit tanulniuk a „hangászoknak".

Ugyanezzel a módszerrel készült néhány hónappal később a Csókolj meg édes! című film, amelynek forgatására ellátogatott a Magyar Világhíradó stábja is⁵⁶. Szerencse, hogy megmaradt ez a filmfelvétel a forgatásról, hiszen ezen jól érzékelhető, hogy a stábnak milyen nehézségekkel kellett szembenéznie 1932-ben a kép és a hang egyszerre történő felvételekor. Sajnos a zenekar nem látszik a híradóban, magában a kész filmben azonban jól hallható, hogy milyen könnyen felbomlik a harmónia egy ilyen „koordinálatlan" hangfelvétel alkalmával. Ez a szempont viszont éppen a Csókolj, meg édes! esetében húsbavágó, mivel ez a film - illetve ennek egy epizódja, amely a Galambdúc címet viseli - voltaképpen az első magyar filmmusicalnek tekinthető. Dr. Sándor Jenő, a mintegy félórás film zeneszerzője ugyanis még a dialógusok nagy részét is ellátta zenei kísérettel, aminek az volt a lényege, hogy egy-egy hangszer szólója kíséri a félig-meddig énekelve beszélő színészt. Természetesen „hivatalos" betétszámok is beúsznak a dallamosan ringatózó történetbe, hiszen olyan szereplői vannak a diáktörténetnek, mint Rökk Marika, Gyergyai István és Rádai Imre. Valószínű a film kísérleti jellegének köszönhető, hogy a történet során olyan színészek is hajlandóak voltak kántálva elmondani szerepüket, mint Dajbukát Ilona és Mály Gerő.

Rökk Marika második, s egyben utolsó magyar filmje egy esztendővel később, 1933-ban készült Kísértetek vonata címmel. A történet, amelynek forgatókönyve egy angol színdarab nyomán készült, túlnyomórészt egy váróteremben játszódik, ahol a szereplők unalmukban néha énekelgetnek is egy kicsit. A zenéről Szenkár Dezső és Eisemann Mihály gondoskodtak, ők írták Rökk Marika és Törzs Jenő számára a Van ebben a nőben valami jó... című, a magyar filmeken akkor még szokatlan, sztepptánccal kombinált dalbetétet, amely sikerült blues-hatásai ellenére nem lett sláger.

Hölgyhangok

„A kabaréval együtt született a dizőz! (...) Talán másfél éve, hogy a sanzon és a sanzonett újjáéledt. A dizőz elfoglalta régi pozícióját, sőt népszerűbbé vált, mint valaha volt. Nemcsak a kabarészínpadokon és a hangversenytermek pódiumán, de bár-kafékban és mula tókban a műsor legvonzóbb száma: a dizőz. Színésznőkön és énekesnőkön kívül úriasszonyok is előszeretettel választják ezt a pályát és meglepően sok tehetséges akad köztük."⁵⁷ - így vélekedtek a harmincas évek derekán erről a mesterségről, amelyet korábban sokan lenéztek. A technika, az urbanizáció előretörésével úgy látszik a szemléletmód is jócskán megváltozott. Olyannyira, hogy még a filmrendezők is jónak látták, ha történetük egy bizonyos pontján „beiktatnak" egy kellemes hangú dizőzt, egy még kellemesebb szerzeménnyel. A hivatásos énekes egy-egy filmben más érzelmeket keltett, mintha maguk a főszereplők énekeltek volna. Sokkal hitelesebb lett így a hangulat és ezzel együtt maga a történet is, s ez mindannyiuk érdeke volt.

A dizőz sanzonja általában tükrözi a cselekmény hangulatát, a főszereplő pillanatnyi lelkiállapotát. A magyar filmtörténetben sok példa van olyan esetekre, amikor a dizőz és a színész szerepe összemosódik; nem választja el éles határ e két fogalmat. A Hyppolitban például a dizőz Erdélyi Mici volt, akinek azonban emellett jelentékeny szerepe is volt a cselekmény bonyolításában, így tehát prózai szereppel is bírt. A Lila akácban a női főszereplők, Biller Irén és Ágai Irén is szerepük szerint énekesnők, mégsem tekinthetők olyan értelemben dizőznek, mint például Rácz Vali a Pókhálóban, amikor csak arra a kis időre volt látható a vásznon, amíg elénekelte az Álomkastélyban, rózsanyoszolyán... kezdetű slow-foxot. Rácz Vali filmjei egyébként szépen példázzák azt, miként válik egy dizőzből színésznő. Az ő filmes szerepeltetése ugyanis nem egyedülálló jelenség ezekben az esztendőkben. Ugyanezt a filmkarriert futotta be például Nagykovácsi Ilona, aki 1937-ben, a Maga lesz a férjemben még csak a Bizonyos, hogy magával én... című Márkus-Nóti szerzemény előadójaként volt jelen, hat évvel később pedig filmfőszereppel bízta meg Zsindelyné Tüdős Klára Fény és árnyék című filmjében.

Persze nemcsak ez a két szélsőség van jelen a magyar filmtörténetben, vannak olyanok is, akik a periférián mozognak. Ilyen „meghatározhatatlan" dizőz-színésznő például a koloratúr-szoprán Dán Etelka, aki összesen négy filmben szerepelt (ezek mindegyike érde kes módon 1939-ben készült!), és rendszerint prózai szerepekben volt látható. Két dala azonban (Csúnya fiú, rossz ember..., Egy dudás, két dudás...⁵⁸) amelyeket a Tökéletes férfiben énekel, fantasztikus, iskolázott hangra vall. A régi magyar filmeken vannak azonban még ennél is ritkábban hallható női hangok. Ilyen például Vörös Anikóé, akinek egy-két lemezfelvétele készült csupán, és filmen is csak egy ízben találkozhatunk vele. Ez a film az 1937-es Édes a bosszú, amelynek főslágerét, a Ne szeress, ha nem muszáj című keringőt énekli.⁵⁹ Ilyen szempontból igazi filmtörténeti csemegének számít az 1935-ben, Lakner bácsi (Lakner Artúr) gyermekszínházának közreműködésével és főszereplésével készült film, az Édes mostoha, amelynek egyik dalát az akkor tizenegy esztendős Zsolnay Hédi énekli⁶⁰. Szép számmal van azonban olyan filmje is ennek a korszaknak, amelyek dizőze, énekese talán örökre ismeretlen marad a történészek előtt.

Frakkos színésznők

A „dizőzláz" kezdetével egyidőben észlelhető a könnyűzene kultúrájában egyfajta metamorfózis, melynek során az addig divatos, nőies stílus hirtelen átcsap markáns, férfias, úgynevezett „frakkos" stílusba. A Színházi Élet 1934 januárjában fotót közöl az akkor legnépszerűbb négy frakkos színésznőről: Rökk Marikáról, Ágai Irénről, Josephine Bakerről és Szilágyi Marcsáról.⁶¹ A frakkos nő annyira népszerű volt ezekben az években, hogy Ábrahám Pál Bál a Savoyban című operettjében külön szerepkört szánt neki. Az operett 1934-ben készült német filmváltozatában Bársony Rózsi volt a „frakkos karmester", aki a darab egyik legnépszerűbb slágerét, a C-dúr skálára épülő Niagara foxot vezényelte Ábrahám gigantikus méretű jazz zenekara előtt frakkban, cilinderben és fehér kesztyűben.⁶² Az egyébként meglehetősen feminin megjelenésű Bársony Rózsi sokszor öltött férfiruhát szerepei kedvéért, például az 1935-ös esztendő nagy sikerében, az Én és a kisöcsém című operettben, vagy a Vikiben, amiből később film is készült. Úgy látszik, hogy a világ nagyot változott a János vitéz óta. Ami ugyanis 1904-ben még kényszer volt Fedák Sári számára, azt harminc évvel később már sikkből tették meg a színésznők. A Színházi Élet másik számában ez olvasható: „Az egyik pesti revüben nagy sikert arat az arisztokrata szám, amelyet két csinos pesti színésznő ad elő - frakkban. Nagyon tetszik a szám zenéje, amelyet a revü a szemben lévő mozitól kért kölcsön. A sikert aratott zene ugyanis a mozilátogatók körében már évek óta népszerű. Ezzel a zenével kezdődik minden Stan és Pan-burleszk."⁶³

Fontos a külcsín!

A zeneszámok kiválogatása mellett egyre fontosabb szerepet kapott a külső megjelenés. Ennek egyik elsődleges feltétele a görlök megjelenése volt. A lokáltulajdonosok és revüszakemberek árgus szemekkel nézték Fred Astaire és más amerikai énekes sztárok zenés filmjeit, hogy valami új táncot, ötletes lépést ellessenek. A Színházi Élet 1934 januári számának egyik cikkéből megtudhatjuk, hogy sok lap dicsérte a görlöket az új Ábrahám-operettben. „Maga Ábrahám Pál azzal tetézi a görl-kórusról szóló dicséreteket, hogy a Bál a Savoyban egyetlen külföldi előadásán sem látott ilyen szép és ennyire egyforma lányokat. (...) Maga a kórus húsz görlből és tíz boyból áll, ezekhez járul még női részről három, férfi részről két tartalék." - írja a lap, amely megjegyzi azt a nem mellékes tényt is, hogy a siker nagyban volt köszönhető a koreográfus Bobby Graynek!⁶⁴ Az amerikai stílust másolók mellett azonban megjelennek ötletes újítók is: „A Fővárosi Operettszínház előadásainak külön bája a remekül összeválogatott és nagyszerűen összetanult görlcsapat a »Szeressen kedves« című operettben. Legmulatságosabb mutatványuk a négylábú-szám. A görlök a kezeiken is kis zoknit és cipőt hordanak és ez bizonyos figuráknál azt az illúziót kelti, mintha a lábak száma megkétszereződött volna. A számot a tehetséges Feleki Kamill kreálta. Amire revűknél is alig van példa, a görlöknek olyan sikerük van, hogy a négylábú számot a közönség esténként megismételteti."⁶⁵

Az új stílusú operettek és filmek értelemszerűen magukkal hoztak némi változást a társadalom tánckultúrájában is. Szinte hónap nem telt el, hogy a képes magazinok egy-egy színész vagy népszerű énekes közreműködésével képsorozatban, lépésalaprajzokkal ne okítottak volna valami új táncra. Ezek a táncok persze nem voltak hosszú életűek, jó, ha néhány hétig járták a polgárok. Számunkra azonban azért fontosak ezek a kis cikkek, mert az akkori operettek és filmek tánckultúrájából, hangulatából megőriztek egy keveset. „Az egyik tánc ritmusa jóformán meg sem melegedett a fülünkben, máris itt van nyomában a másik. A bigin után a tanganilla. Ezúttal Bécs kreálta Európa számára az őszi szezon táncát, ezt a finomabbra, simábbra hangszerelt valcert, amely eleganciája révén talán éppen úgy egy nemzedék rajongott tánca lesz, mint volt annakidején a keringő, vagy ahogy az utóbbi tíz esztendő báljait uralja a tangó."⁶⁶ Vagy egy másik tánc, amelynek hagyománya leginkább az angolszász kultúrában őrződött meg: „Kettő hosszú, három rövid, kétszer balra bokázva... Körbeséta, lábemelés és még néhány hasonló szakkifejezés: ez a gesztenyefa. Azaz inkább »gesztenyefa«. Helyesebben »chestnut tree«. A Lambeth Walk és a Horsey-horsey után ez az új tánc. Egyelőre még senki sem tudja, de a tánciskolákban már szorgalmasan tanulják. Ez is olyan »sétálós«, mondhatnók »szaladós« tánc, mint a boldog emlékű elődei. (...) Mivel Pesten sokan »autodidakta« módra tanulnak táncolni, ezért a Színházi Magazin elejét akarja venni a téli vitáknak. Képekben mutatjuk be, hogy hogyan kell táncolni a Chestnut Treet."⁶⁷

„Play back"

A régi magyar filmek egyik leglendületesebb felvétele az 1944 tavaszán készült Ez történt Budapesten című vígjáték A te szerelmed, kedvesem kezdetű betétdala, amelyet a film mulatójelenetében két énekesnő, Miklós Lívia és Károlyi Kató énekelnek. A két hölgy - akik közül az utóbbiról tudjuk jól, hogy Fényes Kató néven vált ismertté a háborút követő három esztendőben - Dolecskó Béla szerzeményét csupán a stúdióban énekelték fel, míg a forgatáson mások helyettesítették őket. Ezt az apró csalást nemcsak azok veszik észre, akik felisme rik a Fényes Kató hangján megszólaló Hlatky Editet, hanem azok is, akik figyelmesebben nézik a színészek szájmozgását.

Ez a technika, vagyis a „play back" eljárás merő véletlenségből már az első „félhangos" magyar filmnél, az 1929-es Csak egy kislánynál is ismert volt. Akkor ugyanis Jávor Pálnak kellett volna elénekelnie a címadó dalt szerelmese ablaka alatt, ő azonban váratlanul berekedt. A Fox híradó hangoskocsija csak korlátozott ideig állt rendelkezésre, így gyorsan „be kellett ugratni" valakit. Ez a „valaki" Fekete Pál volt, aki a díszlet mellett elhelyezett mikrofonba éppen olyan ritmusban igyekezett beleénekelni Szentirmay Elemér nótáját, mint ahogyan azt Jávor tátogta.

Hét esztendővel később e jelenet megismétlődött a Szent Péter esernyője forgatásánál, amikor a rendező, Cziffra Géza elégedetlenkedett a főszereplő Básthy Lajos hangjával. Akkor a híres színészt Kalmár Pál segítette ki azzal, hogy elénekelte helyette a Magának köszönhetem című Sally-Rezes-Kovács szerzeményt.

A play back technika 1939-ben ennél sajnos sokkal „látványosabb" módon segítette ki a bajbajutott színészt. A Tökéletes férfi szerelmi jelenetét nézve gondolkodóba eshet az ember, hogy az egyébként nem csekély zenei műveltséggel és érzékkel rendelkező rendező-zeneszerző, Szlatinay Sándor hogyan véglegesíthette filmjében azt a megoldást, hogy Jávor Pál és Simor Erzsi dalában (Csak azért olyan kék) a színészt a magasabb hangfekvésű refrénnél „kisegítse" Udvardy Tibor, míg a verseket a pontosan egy oktávval mélyebb hangon éneklő Jávor adta elő.

Műtermi lokálok

„Sajnos, meg kell állapítanom azt a tényt, hogy a magyar filmgyártás partnere: a magyar közönség a magyar filmekkel szemben sokkal kevésbé elnéző, mint bármely más külföldi filmmel szemben. Nem kérjük, hogy a magyar filmeket rózsaszínű szemüvegen keresztül nézzék, de az bizonyos, hogy a magyar filmet nem szabad összehasonlítani azokkal a filmekkel, amelyeket hatalmas pénzekkel ké szítenek. Ne tessék elfelejteni, hogy nincs a világon még egy ilyen kis ország, ahol annyira előretört volna a filmgyártás és ahol még hozzá olyan hírnevet is tudtak volna szerezni ennek a filmgyártásnak, mint éppen Magyarországon."⁶⁸

Joe Pasternak a maga korában nem volt egyedül a véleményével. Tudta ezt jól rajta kívül minden filmvállalkozó, aki magyar film gyártásába kezdett. Ez az állapot, amit Pasternak már a harmincas évek derekán diagnosztizált, még hosszú éveken keresztül így maradt, s talán emiatt is tartja szánalmasnak e korszak zenés magyar filmjeit az utókor, a nagy amerikai revüfilmek mellett. Tény, hogy a magyar filmek revüjelenetei sokszor csak miniatűr változatai a hollywoodi Broadway Melody-filmekének, mégis fontosak számunkra, mert az egy adott korszak specifikus kultúrájának tükörképe, mozgóképes hagyatéka. Jóllehet, a filmműteremben berendezett mulató sok esetben voltaképpen fiktív természetű, a benne fellépő táncospár azonban nem! A táncokat betanító Bobby Gray vagy Misley Anna pedig végképp nem költött személy!

Vizsgálódásunk startpontja ismét a Kék bálvány, amelynek mulatójelenete a húszas és harmincas évek fordulópontjának stílusbeli kettősségét idézi. Ambivalencia érezhető továbbá a helyszínt illetően is, hiszen a történet Amerikában játszódik, a filmet ugyanakkor Zuglóban vették fel, s e „lóláb" sajnos a film szinte minden jelenetében kilóg. Budapesten ekkor sajátos módon idézték fel az Újvilágot. Lázár Lajos dr., a film rendezője úgy gondolta, hogy elég, ha a mulató énekese, Fekete Pál (akit nem is látni a jelenetben!) „egy lyukas dollárról", a szesztilalomról és a „huncut Al Capone"-ról énekel, s ezzel a dolog el van intézve, a jelenet tökéletesen hiteles, amerikai storyvá válik⁶⁹. Az aszimmetrikus mintázatú absztrakt parketten ezalatt a közönség „pestiesen" ropja, míg mások a bauhaus páholyokban kászálódnak induláshoz. A személyzet is pontosan a pesti „szabvány" szerint viselkedik, a bejáratnál, mélyen hajlongva búcsúzik a vendégektől, akárcsak más magyar filmekben.

A Hyppolit mulatójelenete ennél sokkal visszafogottabb. Az amerikai filmek hatását egyedül csak Eiben István korábban már említett merész snittje és Erdélyi Mici koordinálatlan mozgású, néhol tántorgó sztepptánca tükrözi. A műtermi mulató szépen felépített, ötletes a páholysor íves vonala, és a parkett érdekes, szimmetrikus csillagszerű mintázata is jól alkalmazkodik a kicsiny, modern kandeláberekre emlékeztető lámpasorhoz. És ami azelőtt ritkaságnak számított: néhány érdekes snitt bevonja a zenekart is a miliőbe. Ilyen például az az érdekes beállítás, amikor a középtérben Erdélyi Mici táncol, jobbról pedig belóg a susaphon hatalmas réz tányérja.

A századforduló hangulatát és sajátos bohém világát idéző 1934-es Lila akác mulatójelenete és táncai az első színvonalasnak mondható jelenetsor ebben a műfajban, annak ellenére, hogy nem kifejezett lokálban, hanem inkább színházszerűen felépített orfeumban játszódik. A film zenei betéteinek akkori hangos sikere nagyban volt köszönhető a kánkánozó görlöknek és a cilinderes táncosoknak, akik a megfelelő méretű színpadon jó aláfestésül szolgáltak az énekesek, Biller Irén és Békássy István How do you do-do... kezdetű, remek koreográfiájú tánccal kombinált számához. A koreográfus neve itt még ismeretlen, az ugyanakkor készült Az új rokon esetében viszont már nem!

M. Utassy Gizi volt az, aki a - sajnos nagyon sötétre sikeredett díszletben - táncoló Del Adami duó részére egy latin táncot, és a fő slágert megszólaltató Perczel Zita számára egyszerűbb „lábemelgetős" táncillusztrációt kreált. Ez a film abban is előrelépés volt az előzőekhez képest, hogy ebben a kamera már hosszabban, ráérősebben időzött a zenekaron.

Az 1935-ben készült Köszönöm, hogy elgázolt zenészei is többször tűnnek fel a zsúfolt kerthelyiségben. Az egy esztendővel később forgatott Havi 200 fix Arizonában felvett mulatójelenetéről már szóltunk. Meg kell azonban még említeni, hogy e jelenet egyik főszereplője a színészeken kívül maga a zenekar, amely az egyébként nem túlságosan nagy mulató központjában foglal helyet. Előtte zajlik a műsor, amelynek egyik száma a keleti táncokat bemutató, leginkább az inkák kultúráját idéző jelmezben táncoló pár. Ez annak idején egy pesti mulatóban, vagy filmen egyáltalán nem számított furcsa ságnak, hajánál előrángatott ötletnek, hiszen Az új rokonban a Del Adami duó is dél-amerikai öltözetben lép közönség elé.

Szuperrevü a Hunniában

A filmekben látható mulatójelenetek a későbbiek során nem sokban különböztek egymástól. Rendezők, forgatókönyvírók olykor már reflex-szerűen illesztették bele a történetbe, mintha egy szükséges kellékről gondoskodtak volna. A kivitelezés így sok esetben csak a díszlettervezőre, a jelmezek készítőire és a zeneszerzőre volt bízva, akinek azonban egyáltalán nem volt mindegy, hogy milyen volumenű szerzeménnyel áll közönség elé. Persze, a legtöbb komponista jól tudta, hogy ritka az olyan eset, amikor e három külön szakmában dolgozó ember közösen, egybehangoltan alkothat, tekintettel egy produkció anyagi és időbeli megkötöttségeire.

E korszaknak a díszleteket és szereplőket tekintve talán legnagyobb volumenű produkciója volt 1938-ban a Hunniában német és magyar verzióban leforgatott A varieté csillagai című Baky József-film, amelynek magyar változatából csupán két, néhány perces töredék maradt fenn. A nemrégiben, egy magángyűjteményben fellelt kis filmrészleten éppen az egyik nagy színpadi jelenet látható, amelynek háttérben forgó hatalmas díszlete kísértetiesen emlékeztet az 1936-os The Great Ziegfeld gigantikus tortára emlékeztető kulisszájára, amelynek szélén legalább 40 cilinderes, frakkos úr áll őrt⁷⁰. A nyúlfarknyi jelenetben a varieté három sztárja, Simor Erzsi, Szeleczky Zita és Németh Romola énekelnek egy slow-foxot, amelynek ritmusa hirtelen swinges tempóba csap át. A három színésznő táncát a lehetőségekhez képest ügyesen, illúziót keltően vette fel Eiben operatőr. Kamerájával három statikus beállítást készített: premier planban felvette a színésznők arcát, egy páholyból nagytotálban az egész színpadot és ugyancsak premier planban jól táncoló lábakat. E három snittet aztán a zene ritmusára váltogatta. A negyvenes évekre aztán ez a táncdublőr-technika továbbfejlődött és olyan vertikális svenkekben is alkalmazták, amelyek látszólag egybe tartoztak, voltaképpen azon ban nem. Ilyen látható a II. Magyar kívánsághangversenyben, Simor Erzsi dalában, amelynek egyik snittje két fél-svenkből áll: az első a színésznő arcáról indul, a második egy szteppelő lábon ér véget. A két snittet középen összeragasztva azt a hatást érték el, mintha Simor Erzsi szteppelne.

Bakynak és a Pictura filmvállalatnak minden bizonnyal megérte a temérdek pénzt belefektetni a filmbe, hiszen egyszerre két verzióban leforgatva két filmet is nyertek, amelyek mindegyikét az addigi idők leggazdagabb kiállítású revüfilmjeként hirdették. Nem túloztak! Érdekes, ám jelentéktelen kis részlete a filmnek, hogy a német verzió egyik revüjelenetében a nézők között felfedezhető statisztaként a magyar verzió néhány szereplője, például Jávor Pál is.

Lényegesen egyszerűbb, ám mégis szokatlan illusztrációja látható egy slágernek az 1943-as Családunk szégyene című filmben, amelyben Turay Ida és Halmay Tibor Aki autón járni óhajt című számának elején, egy század eleji kocsin gurul be a zenekar elé. Ugyancsak látványos a zenei betétje az 1944-ben forgatott Kétszer kettő című filmnek, amelynek alkotója és megálmodója a film rendezője, a kísérletező szellemű Manninger János. Filmjében, amely a városi és a vidéki élet analógiáit vizsgálgatja, olyan revüjelenet látható, amelynek egy táncosa volt csupán, de a látványt a táncos háta mögött megjelenő vetített képsorozat alkotta. A megoldás, amelyre a filmtörténetben már az 1933-as amerikai produkció, az Aranyásók esetében is találunk példát, nem vált be Manninger filmjének esetében. Mai szemmel ugyan határozottan érdekesnek tűnik a zene ritmusára változó, voltaképpen klipszerűen összeállított képsorozat, amelyben láthatunk metronómot, tangóharmonikát közelről, ugyancsak premier plan beállításban a szaxofon billentyűjét kinyílni és becsukódni, majd közvetlenül ezután egy víziló kitátott, aztán csukott száját. Dziga Vertov Filmszemére emlékeztet a többi képi megfeleltetés is: a varrógép lábhajtányának válasza a lábdob ütésére, vagy a tornázó lábak ritmikus mozgására periodikuson kinyíló és lecsukódó szempár. De feltűnik a snittsorozatban magyar kártya, balettozó láb, fel- és lecsapódó autó index, sőt maga a táncos feje és lába is, parallel mozgásban a valódival, aki végig ott táncol a vászon előtt.

Manninger, aki korábban a Hunnia állófotósa volt, hatalmasat bukott első filmjével, aminek 1944-ben Szilassy Lászlóval már félig elkészült snittjeit a háború után újra kellett forgatnia a színész Nyugatra távozása miatt. Filmje érdekes dokumentuma marad a magyar kísérletező szellemnek, kár, hogy akkor nem sokan értették meg avantgárd törekvéseit, ami végül a fiatal rendező öngyilkosságához vezetett.

Egy tragikus sorsú zseni: Ábrahám Pál

Hitler hatalomra jutása és politikai, társadalmi megerősödése a magyar film színvonalának emelkedését eredményezte, Berlinből ugyanis hirtelen számos tehetség kényszerült menekülésre. Az egyik ilyen nagy géniusz Ábrahám Pál volt, akinek életútja regénybe illő fordulatokkal van teli. Első igazán nagy sikert aratott revüfilmje a Bál a Savoyban című operettjének filmváltozata volt, amelyet a Hunniában forgattak ugyan, de mivel magyar verzió nem készült belőle, csak német, nem tekinthető magyar filmnek. Függetlenül ettől azonban ez a film is jól példázza Ábrahám zenei nagyvonalúságát. Látványos színpadi effektusaival egyik bámulatból a másikba ejtette a közönséget. Filmjeiben leginkább a négyzongorás, tizennyolc szaxofonos és százötven görlös zenés betéteiért rajongtak.

Magyarországon egyetlen igazán nagy revüfilmet készített, amely román-magyar koprodukcióban készült 3:1 a szerelem javára címmel. Ennek mulatójelenetében, Dénes Oszkár Sej, haj Pomázon! című foxtrottja alatt pontosan egy tucat, színes luftballonnal felszerelkezett görl jelent meg, amire magyar filmben addig nem volt példa! Táncuk a legigényesebb pesti lokál hangulatát és színvonalát idézte, míg a jelenetben látható zenekart nagyon szerényen állította össze Ábrahám. A felvételen jól hallható ugyanis, hogy legalább háromszor annyi muzsikussal vették fel Dénes Oszkár betétszámát, mint ahányan a filmbeli mulató kis pódiumán ülnek. A film nagyjelenete egy ódon kastély lovagtermében zajlik (a külföldi revüfilmekre oly nagyon jellemző sok totál és second plan beállítással), Bársony Rózsi és Dénes Oszkár ének- és fantasztikus táncbetétjével, húsz táncos lábú páncélos lovag és fehérruhás várkisasszony közreműködésével.

Ábrahám Berlinben bukásain és sikerein keresztül megtanulta, hogy mi kell a biztos sikerhez: minél nagyobb zenekar, lehetőleg sok „harapós" rézfúvóssal és több tucat vonóssal, legalább ugyanennyi görl és táncos, akik szinte kitöltik az egész színpadot, és persze az sem árt, ha tehetséges, jó hangú és ügyesen táncoló énekes színészek szólaltatják meg dalait. E tekintetben a Bársony-Dénes házaspár személyében zseniális partnerekre talált, akik legalább annyira érezték ereikben pezsegni Ábrahám muzsikáját, mint azok a muzsikusok, akiket a világhírű komponista maga válogatott ki egy-egy operettjének bemutatójához.

A „magyar jazzkirályként" emlegetett Ábrahám sokoldalú muzsikus volt, amit filmjei is bizonyítanak. Az érzelmes tangótól a Lila akácokon keresztül a magyar nóták hangulatát idéző műdalokig szinte minden területen nyomot hagyott maga után. A sors kegyetlen iróniája, hogy amikor a frakkos, glaszékesztyűs karmester a harmincas évek vége felé már Európából is menekülni kényszerült és illegálisan eljutott New Yorkba, egy meghiúsult „Bál a Savoyban"-produkció döbbentette rá, hogy az ő amerikai jazz zenéje éppen Amerikának nem kell. „A hirtelen mélybezuhanás és egy váratlanul kitörő, addig látens luesz következtében kitör rajta az elmeháborodottság. (...) Az orvosok gyógyíthatatlan agylágyulást (Denk-paralise) állapítanak meg, és ezért a Credmoor State Hospital nevű állami bolondok házába zárják 1947-ben - kilenc esztendőre. A háború utáni Európa elfelejtkezik az amerikai bolondok házában élő komponistáról. 1950-ben bejárja a hír a világsajtót: Ábrahám Pál meghalt. A művei újjáélednek, elsősorban régi sikerei helyszínein. (...) 1955-ben Hollywoodban Pál Sándor közli Anatole Persich újságíróval, hogy Ábrahám nem halt meg, nyomorult körülmények között él és egyetlen kívánsága, hogy visszatérhessen Németországba. A sajtó felkapja a hírt, a legkülönbözőbb rémtörténetek jelennek meg. (...) 1956. május 1-én - sokak összefogása révén - a szerencsétlen 64 éves megtört ember kiszáll a repülőgépből a Frankfurti repülőtéren. Zenével, az ő zenéjével fogadja egy kis zenekar, de ő nem ismeri meg a saját legnagyobb slágereit."⁷¹

A zene presztízse

Ábrahám Pál tehát merőben új szemléletmóddal ajándékozta meg a magyar zenésfilmeket. Mindenki számára bebizonyította, hogy a Hunniában is lehet színvonalas és látványos revüjeleneteket készíteni. Nem is hiányoztak attól kezdve a magyar filmekből a zenei betétek, amelyek a legkomolyabb drámában is némiképp oldották a feszültséget. Ilyen jelenetekben találkozhatott a közönség a pesti éjszaka ismert dizőzeivel és énekeseivel, akiknek nevét, hangját jól ismerhette gramofonlemezekről és a rádióból, valamint azokkal a zenekarokkal és zenészekkel, akik ugyancsak jellegzetes szereplői voltak az akkori Budapest éjszakai életének. Szó volt már arról, hogy az idő előrehaladtával a muzsikus, énekes, szórakoztatózenész miképp nyerte el a társadalomban az őt megillető helyet. De ne felejtsük el, hogy ezzel együtt a „józan életű" közönség az éjszaka világát is jobban megismerhette, bepillanthatott a kulisszák mögé, láthatta, mi van a csillogás mögött.

Szépen példázza ezt Az új rokon egyik jelenete, amelyben Kabos Gyula, a mulató tapasztalt főpincére így szól a fiatal, pályakezdő énekesnőhöz: „Hanem valamit mondok... Mielőtt itt a lokálban bárkivel is szóba állna, előzőleg szóljon nekem... Akkor nem lesz semmi baj!" Persze sok ilyen és ehhez hasonló kijelentés hangzik el a magyar filmekben, sok utalást tesznek a különböző társadalmi rétegek az éjszaka világára, így az ott dolgozó, abból élő embereknek sokfajta előítélettel kell szembenézniük. Ez a megítélés azonban évről évre javul, olyannyira, hogy 1939-ben film készül az éjszakai életről, pontosabban annak egyik szereplőjéről, a kisiklott életű hegedűművésznőről, aki egy női zenekarban talál menedéket.

A tehetséges rendező, Tóth Endre, aki karrierjét Hollywoodban alapozta meg, Két lány az uccán címmel forgatott filmet, amelyben nem csupán felszínesen tárgyalja az egzisztenciális kérdéseket, hanem jócskán enged bepillantást a kulisszák mögé is. Szokatlan és merészen naturális párbeszédeken keresztül mutatja be ezt a fajta művészéletet. Az egyik öltözői jelenetben a zenekar dobosa, egy nőnek öltözött férfi(!) például a következőket mondja: „Azt hiszitek, hogy mindig így lesz? Á, dehogy! Tavaly nekem milyen rosszul ment, alig volt mit ennem." Az Emőd Tamás és Török Rezső 1929-es színművéből készült film naturalista módon mutatja be a az éjszakai lokált, a lányok munkahelyét és annak közönségét.

Az izgalmakban bővelkedő film - amelynek tanulsága, hogy hogyan őrizzük meg becsületünket a társadalom perifériáján is - érdekes képsorokkal illusztrálja a filmben elhangzó zeneszámokat. Látható a filmben éneklő fűrész, hawaii gitár, sőt olyasmi is, ami eddig nem volt a magyar filmeken: a szólók alkalmával a szólista feláll és úgy játszik hangszerén. Szalonzenekar is látható a filmben, igaz, egy előkelő lokálban, és ennek érdekessége az, hogy az énekest Ráday László alakítja, aki a civil életben is ezt a mesterséget űzte. A film két slágere, a Kár minden szó és a No, de hogy le tetszett fogyni! című számok voltak, amelyeket Fényes Szabolcs és Békeffy István írtak, s amelyek közül az utóbbit a film több jelenetében, a meglehetősen lenge ruházatban megjelenő Rácz Vali énekelte.

A Két lány az uccán-nal szinte egyidőben készült a Hölgyek előnyben című film, amelynek sajnos, valamennyi kópiája elveszett a háború viharában. A közelmúltban egy magángyűjteményből előkerült a film háromperces töredéke, amelyen Nagy Alice énekli a film slágerét, a Ha te engem szeretnél... című tangót. A fennmaradt kis töredéken is látható a női zenekarban zongorázó Szilassy László és a bőgős Pethes Sándor, akik a történet szerint az állástalanság kényszere miatt öltenek női ruhát és állnak zenésznek. Elgondolkodtató, hogy e film kerek húsz évvel előzte meg Tony Curtis és Jack Lemmon híres filmjét, a Van, aki forrón szereti című vígjátékot, amelynek meséje ugyanerről szól!

Nagy sztárok kis filmekben

Ugyancsak a tehetséges Tóth Endre rendezése az 1939-ben készült 5 óra 40... című film, amelynek cselekménye Párizsban játszódik. Itt énekli egy előkelő mulatóban Rácz Vali a film egyetlen betétdalát, az Írjon nékem egy kis levelet! című Fényes Szabolcs-szerzeményt, amelyet egy meglehetősen modern technikával felszerelt zenekar kísér. A hangszerek kontúrján futó neonok ekkor már ismertek voltak az akkori pesti éjszakában. Az Arizona büszkélkedhetett ezzel a technikával, amely jól látható a Látta-e már Budapestet télen? című rövidfilmben is. A szám sikeréhez azonban elég volt Rácz Vali is, aki a harmincas-negyvenes évek fordulójától kezdve egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Ebben nagy szerepe volt a háborúnak is, ami a korábbi férfikultuszt csaknem teljesen eltörölve, divatba hozta a nőt mint önálló, a férfiakkal egyenjogú individuumot.

Ekkor indul diadalmas pályáján Karády Katalin, ekkor lesz országosan ismert és kedvelt énekesnő Nagykovácsi Ilona és Kelly Anna, ekkor aratja leghangosabb sikereit a Hangli kioszk irodalmi dizőze: Rácz Vali. Mind a négyen kivették részüket a háborúból, legalábbis ami a háborús slágereket illeti. A tábori levelezőlapok üzeneteinek hangulatát idéző dalaik hihetetlen gyorsan slágerek lettek, amelyekről nem egy esetben még rövidfilmet is forgattak. Karády Katalinnal a háború idején Valahol Oroszországban, Tábori levelezőlap és A hangod elkísér címmel forgattak ilyen jellegű, tízperces rövidfilmet. A doni összeomlás előtt néhány héttel forgatták Sárdy János főszereplésével a Tábori muzsikaszó (Távházasság) című rövidfilmet.

Turay Ida és Kiss Manyi 1942-es Tessék jegyet váltani! című rövidfilmjükkel a nők munkába állását propagálták. Szép ember a kalauz címmel énekelték Fényes Szabolcs szerzeményét egy pesti villamosban, amelyen a hadbavonult ellenőrök helyett ők teljesítettek szolgálatot. A háború vége felé Mezey Máriával is készítettek ilyen filmet Csillagfénynél címmel, amelyben a felejthetetlen színésznő Az ellenség támadt szép hazánkra... címmel énekelt egy szívhez szóló dalt.

A rövidfilmek nagy része propagandacéllal készült, soundies volt, kedvelt kísérőműsora a mozielőadásoknak. A háborús soundies-ok mellett természetesen témája lett egyre-másra a nagyjátékfilmeknek is a háború. Az ilyen filmekben rendszerint katonanótákat, indulókat, vagy lírai szerenádokat énekeltek a szereplők, így a jazz csak azokban a filmekben élt tovább, amelyek polgári miliőben játszódtak.

Államilag dotált zene

„Szívemben száz kis tangóharmonika zenél... Ez a fülbemászó új tangó az első magyar zenei kisfilm slágere. A »Tangóharmonika-parádé «, amely most készült el a Magyar Film Iroda produkciójában, érdekes, modern újítás a magyar kísérőfilmekben. Eddig csak a nagy amerikai jazz-zenekarokat és egyéb világszámokat hallottuk zenei rövidfilmekben. Marnitz Frigyesé az érdem, hogy megcsinálta ezt a kedves, szórakoztató, vidám kis filmet, amely csupa muzsika, csupa dal és tánc és igazán üdítő kiegészítője a mozi műsorának. (...) Marnitz Frigyes, aki az egész magyarországi tangóharmonika-kultusz megteremtője és irányítója, eddig is mindig egész sereg újszerű ötlettel tette népszerűvé és elterjedté a tangóharmonikázás művészetét, ezzel a tangóharmonika-filmmel ismét bebizonyította, hogy áldozatkészségben, nagyvonalúságban mindig az elsők között van, ha a muzsika ügyéről van szó."⁷²

Marnitz, aki egyébként nem tudott harmonikázni, mint üzletember és reklámszakember valóban sokat tett a hazai tangóharmonikázás fellendítéséért. Ebben a filmjében is, amelyet a tehetséges színész, Fáy Béla rendezett, szerepel az egész Marnitz-féle tangóharmonika iskola, száz diákjával! A német Albert Vossen harmonika szólistáinak hagyományaira épült harmonika kultusz a magyar filmeken is nyomot hagyott. Karády Katalintól kezdve (Külvárosi őrszoba) Muráti Lilin keresztül (Az éjszaka lánya) Bilicsi Tivadarig (Heten, mint a gonoszok) szinte minden ismert színészt megpróbáltak összekombinálni a német ipar által támogatott hangszerrel. A német kultúrpolitika ugyanis már a harmincas években likvidált minden „nyá vogó, vinnyogó kultúrálatlan" hangszert, amelyek nélkül a jazz úgyszólván elképzelhetetlen lett volna. Egyedül talán csak a tangóharmonika maradt fenn a rostán, bizonyította „árja" hangzását, így Magyarországra már „német dotációval" került be 1940 táján.

Az eddig csak sramli számok előadójaként ismert hangszer „újszerű hasznosítása" idehaza gyorsan követőkre talált. Ekkor szerveződött Hlaszny Béla és Tabányi Mihály együttese, és ekkor készült a Tangóharmonika parádé című rövidfilm is, amelynek története nemigen volt, viszont három szerzemény is elhangzott a tíz perc alatt. A számok szerzője, ifj. Jáhn Antal, valamint Fáy jól tudta, hogy pusztán a harmonikával nem fogják tudni lebilincselni a nézőket, így az instrumentális produkciót összekapcsolták az akkor népszerűsége csúcsán álló Kelly Annával, Weygand Tiborral, valamint az Ellen és Igor táncospárral. Voltaképpen az ő nevük „vitte" a filmet, amelyben csillogó flitteres ruhákban két számot is énekeltek, illetve táncoltak.

A film zenei vezetője Paul Tibor volt, aki több rövidfilmnek is felügyelte a zenei összeállítását a Filmirodában, és akiről így írtak pályája elején: „Karmestert avatott a közönség a Budapesti Hangversenyzenekar múltheti estjén. Paul Tibor, a zenekar jeles klarinétosa vezényelte társainak kitűnő együttesét. Meglepően jól sikerült ez a bemutatkozás. Paul Tibor bebizonyította, hogy rátermett a karmesterségre: fegyelmező-erővel, ösztönös technikai készséggel, ritmikus lendülettel és értelmes, ízléses kidolgozással dirigálta végig sokféle stílusú és meglehetősen igényes műsorát."⁷³

A film a megfelelő hangszerelés hiányában nem aratott különösebb sikert, zúgott a nézők feje a vásznon látott és hallott harmonikatengertől. Sokkal nagyobb sikere volt viszont egy esztendővel később a Magyar kívánsághangverseny című filmben Hlaszny Béla együttesének Albert Vossen lendületes Flick-flack polkájával, amely még annak idején meg is jelent ugyanabban a hangszerelésben lemezen.⁷⁴

Végre itt a jazz!...

A háborús esztendőkben váratlanul fellendült a filmipar, sok embernek támadt kedve filmvállalkozásba fogni. Tucatszám alakultak stúdiók, cégek, amelyek rendszerint az első film után megálltak és nem készítettek több filmet. Ilyen cég volt a Reiber Film is, amely egyes források szerint tizenkét(!)⁷⁵ kisfilmet készített az akkori idők legnépszerűbb jazz zenekarával, a Chappy zenekarral. Az archívum csak kettőt őriz Reiber Antal és Chappy „filmkabaré sorozatából". Az egyik közülük a Tarka-barka és pontosan öt műsorszámot mutat be. Van köztük görkorcsolyás táncospár (Marietta és Martin), táncművész (Fokker), akrobatacsoport (a 4 Oriental testvér) és a három Latabár, akik csak egy rövid sakkjelenetben láthatóak. [Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ez az egyetlen darabja a magyar filmtörténetnek, ahol a három Latabár (Kálmán, Árpád és az „öreg" Árpád, a papa) együtt szerepelnek.]

A film utolsó száma a Weisz Apival kibővített, húsztagú Chappy zenekar és Diana Clayton közös száma: a Dob párbaj. A film valamennyi kísérőzenéjét Chappy írta, így ebből nagyjából megállapítható, hogy a film, illetve filmsorozat valamikor 1943-44-ben készülhetett. Bár ami Diana Claytont illeti, a felvételek lehetnek előbbiek is, hiszen ő már itt volt 1942 elején is, amint azt egy fényképes reklám is bizonyítja: „Diana Clayton a ragyogó revüsztár és jazzénekesnő minden délután és este a Royal-szálloda éttermében énekel."⁷⁶ De bizonyítja ezt a Láp virága című, 1942 novemberében készült filmje is, amelyben a Juanita című számot énekli a századfordulós miliőben játszódó film orfeumában. A Dob párbaj e filmen is megörökített felvétele páratlan kincse a magyar jazztörténetnek. Az operatőr neve sajnos nem ismert, pedig igen színvonalas teljesítményt nyújtott second plánjaival, totáljaival és friss, energikus vágásával.

A másik Chappy-Reiber kabaréfilm a Vidámsághangverseny, amelynek jazztörténeti szempontból összesen egy értékelhető jelenete van. Ebben a nyolctagú zenekar Chappy Tedd ide-oda című szerzeményét játssza, Evelyn Künecke pedig szteppel. Ez a film, amelyben látható még Komoróczy Erzsébet tánca, a Latabár testvérek muzsikusparódiája,⁷⁷ valamint az Alkalom című filmből már ismert Gizella és Niels táncospár produkciója,⁷⁸ legalább annyira rossz, mint amennyire a Tarka-barka sikerült film.

A Chappy zenekar egyik lemezén, az Odeon A 198271-a jelzés alatt, az Új Chappy szignál című kompozíció mellett hivatkozik egy harmadik kisfilmre, amelyben ez a szám elhangzott. Ez a film a Jazz parádé címet viseli, de sajnos nem található meg a filmarchívumban. Könnyen lehet, hogy a 12 Reiber-film közül ez lenne a harmadik, de az is előfordulhat, hogy egészen más cég gyártotta 1943 táján. Chappy zenekara ugyanis nem csak Reiber Antal rövidfilmjeiben szerepelt.

Ugyancsak 1943-ban mutatták be tövisházy Ferejentsik Ottó Jazzálom című csacska meséjű kisfilmjét, amelyben a korszak két hírességét, Barabás Sári szopránénekesnőt és i basszistát kísérte a Chappy zenekar. Szintén talán csak Chappy muzsikája tette sokak által ismertté az 1944 tavaszán készült Egy pofon, egy csók című filmet, amelyben az országosan ismert és népszerű dobos jóvoltából szinte végig szólt a zene. Olyan slágereket dolgozott át aláfestésként, mint az Ezt a nagy szerelmet..., a Vidámsághangverseny Tedd ide-oda foxtrottját. Természetesen önálló, új slágerekkel is előrukkolt a film. Az egyik ezek közül a Jumba címen ismertté vált Aki vízzel főz, az a kislány könnyen győz... kezdetű szám volt, amelyet Kardos Magda adott elő dalban és táncban, míg a másikat Egy elfelejtett régi csókért... címmel énekelte a csodálatos Déry Sári. A dal hanglemezen is megjelent 1943-44-ben, bár a címe nem egészen ez volt. Chappy eredeti szövege ugyanis a Mit ér a büszkeség volt.

Chappyvel néhány évvel korábban is találkozhatunk, például az 1938-as Rozmaring zenekarában, amely voltaképpen Darvas József zenekara volt a Parisien Grillből. Chappy az 1940-ben készült Erdélyi kastély zenekarában is felfedezhető, csupán Fényes Szabolcs Egyszer még című számának énekesnője nem ismert.

Természetesen nem Chappy az egyetlen olyan szerencsés magyar jazzmuzsikus, akit megörökített a filmszalag. Éles szemű néző sok szor találkozhat például Solymossy Lajossal, a híres zongoristával, aki jellegzetes figurája volt az akkori Budapestnek. A két háború közötti időszak filmjeinek két igazán nagyszerű felvételén éppen a Lulu Mossy művésznéven ismert Solymossy zongorázik. A legérdekesebb ezek közül az 1940-es Egy csók és más semmi, amelynek mulatójelenetében látható, hallható a Mért szerettem bele magába című Kelly Anna sláger alatt, egy kétzongorás duóban.

Ugyancsak ő látható az 1944-ben készült Ez történt Budapesten kerthelyiségében is, ahol Solymossy nem csupán zongorázik, hanem egyfajta műsorközlő szerepet is betölt. A rendező, Hamza D. Ákos minden bizonnyal nem véletlenül illesztette bele filmjébe azt a jelenetet, amikor a műsor végén Lulu feláll a zongora mellől és közli a vendégekkel, hogy záróra van. Solymossy Lulu sok más filmben is feltűnik, amelyekben azonban nem látható olyan közelről, mint ebben a két filmben. Játszik például az Egér a palotában zenekarában, az 1942-es Tavaszi szonátában és még számos filmben.

Noha a főcím nem említi Víg György nevét, mégis az ő zenekara látható az 1937-ben készült Maga lesz a férjem című filmben, amelyben a zenekari pódium előtt a pályakezdő Nagykovácsi Ilona énekel. Beamter („Bubi") Jenő nevét sem említik sehol, pedig ő is látható az 1943-as Kölcsönadott élet című film szomorkás bárjelenetében, ahol a Ma még azt hiszed című Malcsiner-szerzeményt Kurz Károly adja elő. A Charles Short művésznéven angolul is kitűnően éneklő, már nem éppen fiatal Kurz Károly ezeknek az esztendőknek felfedezettje. „Kurti (Kurz) Károly, a rádióból is jól ismert tenorista, április 12-én Amsterdamban a holland rádióban énekel."⁷⁹ - írják róla büszkén az újságok egy évvel korábban.

Buttola Ede két filmben is feltűnik ezekben az időkben, s ráadásul az egyikben énekel is. Ez a vígjáték a Cserebere címet viseli és kereken négy slágert írt hozzá dr. Zakál Dénes és Segesdy László. Buttola, azaz Eddy Buttler az Egyet mondok galambom című „magyaros foxtrottot" és a Nincs abban szégyen című tangót énekli a filmbeli mulatóban. Buttola egyébként 1938-ban volt először filmen látható, akkor a Pillanatnyi pénzzavarban lépett fel zenekarával.

„Himself"-szerepek helyett...

Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy Solymossy Lulu, Víg György, Darvas József, Kurz Károly, Buttola filmes szereplése közel sem azonos kaliberű mondjuk egy amerikai zenés film muzsikus szereplőjével. Ott ugyanis a legtöbbször magáról a jazzről, a zenész sztárról szól a történet, amely ugyanakkor talán pont emiatt már az első percekben talaját, realitását veszti. őszintén megvallva, van is abban nevetni- és csodálkoznivaló, hogy például a világhírű zenekarvezető-karmester, Artie Shaw pályája csúcsán, 1940-ben, másodhegedűs szerepet vállal Fred Astaire mellett a Second Chorus című, helyenként kibírhatatlanul blőd filmben, amelyben ráadásul saját magát alakítja!...

A két háború közötti magyar filmtörténetben is van ehhez némiképp hasonló eset, amikor a film zeneszerzője, Erdélyi Mihály szerepet vállal saját filmjében. Az 1940-ben készült Ismeretlen ellenfél gyengén sikerült kémtörténet, amelynek hervadt meséjét csupán a filmbeli lokálban zajló események és ifj. Latabár Árpád (Hosszú Latyi), Somogyi Nusi és Erdélyi Mihály játéka dobja fel valamennyire. Fred figuráját a köztiszteletben álló „Erdélyi Miska" úgy hozza, hogy semmit sem tesz hozzá saját egyéniségéhez. Ugyanakkor gondoskodik arról is, hogy a történet szerves része legyen a zenekar mindennapi életének bemutatása. Így kulisszatitkokat is megtudunk és egy kicsit azt is, hogy a tempós muzsika, a harmonikus hangzás mi fán terem.

Jellemző az ügy komolyságára, hogy az egyik jelenetben - a kottát állítólag olvasni sem tudó Erdélyi - így osztja ki zenekara, a „Kékcsillag Band" tagjai között új szerzeményének, az Ezer csók a jelszónak szólamait: „Itt valamennyien elkezdjük... Itt te beszállsz..., te itt kiszállsz..., s te kíséred őt..." Ennél a „Gyere velem, én se megyek sehova!" típusú instrukciónál természetesen vannak sokkal mélyebb értelmű párbeszédek is a magyar filmekben, amelyek a nézőt felismerésekre, analógiák egész sorára ösztönzik.

1941-ben Radványi Géza Európa nem válaszol című drámájának egy szála szintén a könnyűzenével foglalkozott. Az óceánjáró fedélzetén játszódó történetben egy nemzetközi zenekar belső életét is merhetjük meg. Mind a nyolc muzsikus különböző állampolgárságú, és tagjai között ebben az esetben is ott találjuk a film zeneszerzőjét, Fényes Szabolcsot. Az ő szerepe korántsem olyan nagy, mint amilyen Erdélyié, sőt Radványi történetében a magyar zenekarvezetőt nem Fényes, hanem Gábor Miklós alakítja. A rendező az ő szájába adja a legmagvasabb gondolatokat, amelyek a második világháború kitörésének napjaiban játszódó történet eszmei mondanivalóját adják:

ld: - „Hiába erőlködünk fiúk. Nem jön ide a kutya se!

as 1: - Na, fiúk, a kapitány alaposan elhúzta a társaság nótáját!...

ts: - De azt hiszem, a miénket is...

ld: - Mit akarsz ezzel mondani?

ts: - Azt, amit te is nagyon jól tudsz, csak nem akarsz, vagy mersz kimondani. Hogy te magyar vagy, én svéd, ők németek, ő olasz, ez pedig amerikai.

as: - Most legalább tudjuk, hogy miért dolgoztuk be magunkat öt éven át egy „tökéletes harmóniába".

ld: - Fiúk!... Ha jól emlékszem, ezt a „tökéletes harmóniát" én vertem belétek! Igaz? Veszekedtem veletek. Ordítottam egy-egy szinkópáért. Gyötörtelek benneteket éjjel-nappal.

as 2: - S amint partot érünk, szétugrasztanak bennünket.

ld: - Igen. De úgy látszik, hogy van a világon fontosabb dolog is, mint egy jazzband harmóniája. Pedig ti is nagyon jól tudjátok! Éppen azért, mert te német vagy, te francia, te olasz, te svéd, te amerikai, mint ahogy én magyar vagyok."

A legszínvonalasabb magyar jazzfilm

A német Michael Jary zenei irányítása alatt készült 1942 őszén a Heten, mint a gonoszok című zenés film, amelynek története egy csavargókból verbuválódott gyermekzenekarról szólt. A muzsikuskedvű gyerekeket Muki, a bohém zeneszerző veszi pártfogásába és szívós, kitartó munkával híres zenészeket farag belőlük. A történet, amelynek forgatókönyvét B. Nagy Mária és Babay József írták, meg lehetősen zavaros, helyenként blőd, ezt azonban feledtetik a sztárok: a kettős szerepben látható Bilicsi Tivadar, Mednyánszky Ági, Kiss Manyi, Sárdy János és a főcímen „csodagyerekekként" feltüntetett gyermekszereplők, akik között ott találjuk a negyvenes évek legtehetségesebb magyar gitárosát, Horváth Sándort is.

A kedélyes „Patkány" becenévvel illetett Horváthról az a hír járta annak idején, hogy ő az egyetlen gitáros, aki Django Reinhardt stílusában tud játszani. A húsz év körüli fiú valóban boszorkányosan játszott a gitárján, amit mindig hanyag módon szinte ráfektetett elegánsan keresztbevetett lábaira. Ennek a fektetett gitártartásnak és laza, kaszáló pengetésének köszönhetően sok filmben, még a totál snittekben is fel lehet ismerni. Így találhatjuk meg a már említett két Chappy rövidfilmben és egy villanásra az Egér a palotában táncjelenetében is. A „Magyar jazzdiszkográfia 1905-1994"⁸⁰ bejegyzései szerint az egyébként Toki Horváth-famíliához tartozó muzsikus a negyvenes években majd' két tucat együttesben és formációban játszott, közöttük Martiny Lajos együtteseiben is.

Martiny az akkori német divat szerint hangszerelte felvételeit: legalább 50-60 vonóssal. A Heten, mint a gonoszoknál sem adta alább: a főcím szerint 120 tagot számlált a hangfelvételek során a Magyar Filmzenekar. A film álom-jelenetében látható szimfonikus zenekar persze ennél sokkal kisebb, aminek oka a Hunnia műtermének korlátozott befogadóképessége. Azért itt is van körülbelül húsz vonós, két zongora, vokáltrió, hárfa stb.

A filmnek ez a jelenete gondos előkészítésről, ugyanakkor némi utánzásról is tanúskodik. Nyilvánvaló, hogy a csillogó-villogó mozgó-trükk díszletek között, csillámló kottasoron lépkedő Muki jelenetének ötletét egy amerikai, vagy német filmből vették át ebbe a zenés vígjátékba. Az is nyilvánvaló, hogy az Eisemann-szerzeményekre épülő film hangulatának megteremtésében, arculatának kialakításában nagy szerepe volt az akkori idők népszerű német showmanjének, Michael Jarynak, aki állítólag „besegített" Eisemann-nak a Jó volt, hogy voltál és a Száll a hinta című swing megkomponálásába is egy kicsit. A történet „légies" jellegétől eltekintve modern, magas színvonalú zenés fil met készítettek, amelyben nagy szerep jutott az akkori idők kedvenc hangszerének, a tangóharmonikának és - a platinaszőke, üdítő megjelenésű Mednyánszky Áginak köszönhetően - a sztepptáncnak is.

Számvetés

A tánctól számítva, a magyar film első 45 évében több, mint 1200 különböző hosszúságú játékfilm készült, amelyek nagy része elveszett és amelyekből mintegy 350 csak a hangosfilm. Természetesen a hangosfilmeket is alaposan megtizedelte viharos évszázadunk. Szép számmal vannak olyan filmek, amelyekből egyetlen centiméter sem maradt fenn, például a híres Egy nap a világ, de van olyan is, amelyből csak egyetlen dalbetét hiányzik. Ilyen a Garzonlakás kiadó, amelyből valaki az idők során kiollózta Pataky Jenő Nem parancsol senki című dalát. Ugyanitt említhetjük a Csúnya lány Kabos-dalbetétjét, A tengerész szíve kezdetűt, amelynek filmanyaga egy balul sikerült vetítésnek esett áldozatául. Vannak azonban olyan esetek is, amikor egy filmből csak éppen egyetlen dalbetét marad fenn annak a gyűjtőnek a „jóvoltából", aki jótékonyan kiollózta azt egy, a keze ügyébe került kópiából. Így találtak rá nemrégiben Pethes Ferenc egyetlen filmfőszerepének, az 1943-ban készült Legény a gátonnak népszerű dalbetétjére, a Van nekem című de Fries-szerzeményre, vagy a Beszállásolásból Szeleczky Zita Rózsafa virít az ablakom alatt című, egykor hihetetlenül népszerű slágerére.

A magyar filmzene első fél évszázadának kutatása befejezhetetlen feladat. Története nem vész még annyira a múltba, így naponta kerülnek elő sokszor meghökkentő adatok. Ki gondolná például, hogy Fényes Szabolcs több szerzeményét kétszer, háromszor is „eladta" egy-egy produkció számára. De nem csak ő, hanem Szlatinay is! Más esetekben viszont a zeneszerzők szentségnek tekintették a filmzenét és olyan szimfonikus melódiákat írtak a cselekmények alá, amelyek ma is meghökkentik a nézőt. E szempontból külön tanulmányt érdemelne Buday Dénesnek az 1938-as Tiszavirágban nyújtott teljesít ménye, amelynek magas színvonala méltán lehet büszkesége a magyar filmtörténetnek!

A több, mint negyven esztendeig titkolt régi magyar filmek és dalaik csak nemrégiben támadhattak fel újra. E korszak filmslágereit több évtizedes Csipkerózsika-álmukból az a két hanglemez ébresztette fel elsőként, amely a magyar hangosfilm megszületésének félszázados jubileumára jelent meg 1982-ben és 1983-ban⁸¹. Nemlaha György is sokat tett a régi filmslágerekért, amikor a televízióban „Muzsikál a mozi" és a Magyar Rádióban „Meseautóban" című műsoraiban ismét megszólaltatta őket.

Epilógus

E tanulmány igyekezett átfogó képet nyújtani a második világháború befejezéséig elkészült magyar filmek könnyűzenéjéből (kis kitekintést nyújtva a kortárs külföldi filmek felé is) azok számára, akiket felületesen érdekel e téma.

Érdekes, külön fejezete lehet a jazztörténetnek a háború utáni időszak koalíciós pezsgése, majd az azt követő zuhanás, amikor az egész ország társadalmát Novikov és Dunajevszkij melódiái lengték be, míg ezalatt Fényes Szabolcs, felettesei nyomására, zenei továbbképző iskolába járt.

Az akkori magyar filmekben már nem Solymossy Lulu zongorajátékban és Kelly Anna dalaiban gyönyörködtek az emberek, hanem röhögtek, mégpedig Swing Tóni kockás zakóján, Panama-kalapján és kedvenc zenéjén, a swingen. Teltek az évek és egyre kevesebben emlékeztek már a jazz és a könnyűzene első magyarországi fénykorára, amelyről Jack Hylton olyan elismeréssel beszélt egykor, és amelynek népszerűségére talán jellemző Karády Katalinnak a közönséghez intézett üzenete 1942-ből: „Azoknak, akik felkerestek jókívánságaikkal abból az alkalomból, hogy az »Ez lett a vesztünk« című Halálos tavasz-slágert ötezerszer énekeltem, ezúton mondok köszönetet, és azoknak, akik még bírják, azt üzenem, hogy jövőre ilyenkor megülöm a tízezredik jubileumot is!"⁸²

Függelék:

Az 1908-ban készült Biophotophon-képek:

Be vagyok én csudálkozva énekli Göndör Aurél

Messiach per automobil énekli Littmann Pepi

Mór, a honvéd énekli Göndör Aurél

Péter, a csodamajom énekli Baumann Károly

Négersmokk énekli Baumann Károly

Tót szocialista énekli Göndör Aurél

Pesti háziúr énekli Baumann Károly

Scherlock Hochmecz énekli Baumann Károly

A kanász mulat (humoros) Göndör Auréltól

Elmegyek a templom mellett énekli Pintér Imre, a volt Népszínház tagja

Maga talán beteg (humoros) énekli Ferenczy Károly, a Modern Színház tagja

A pesti zsidó Ferenczy Károlytól

Nem hagy a hadnagy énekli Baumann Károly, a Fővárosi Orfeum tagja

Könnyűzenei témájú felvételek a Magyar Világhíradókban:

MFI 411. 1932. január
4. Egész Európát meghódította a „Rumba". Bemutatják a Jimmy-görlök és a Happy Boy's jazz-band.

MFI 412. 1932. január
2. A hangosfilmgyártás műhelytitkaiból. Új magyar játékfilm felvételei a Hunnia Filmgyárban.

MFI 440. 1932. július
3. Régi, divatjamúlt fürdőruhák és a legújabb pizsamák bemutatása a Gellért hullámfürdőben. (Sebő Miklós énekli: „Ha jön a hullám..." Csak hang!)

MFI 456. 1932. november
5. A Kormányzó megtekintette a Hunnia filmgyárban Mikszáth Kálmán „Vén gazember" című regényének filmfelvételeit.

MFI 458. 1932. november
3. A néhány hónap óta nálunk is meghonosodott „yo-yo" már minden társadalmi réteg divatos szórakozása lett.

MFI 506. 1933. október 254 m.
4. A belváros legújabb áruháza.
Világvárosi képet nyújt a jazzband hangjai mellett megnyitott ötemeletes Kristóf-áruház. Az első nap jövedelméből a Kormányzóné ínségakcióját támogatják.

MFI 523. 1934. február
2. Fiatal magyar zongoraművész.
Czifra Gyuri, a Zeneművészeti Főiskola legutóbbi hangversenyén tehetségével feltűnt gyermek-zongoraművész.

MFI 620. 1936. január
3. Kétujjú hegedűművész
A kis Putnoky Istvánt a gondviselés testi fogyatékosságáért feltűnő zenei képességgel kárpótolta.

MFI 647. 1936. július
3. Csodarevü 1936.
Budapest új látványossága az Angol-Park óriás szabadtéri revüszínháza.

MFI 760. 1938. szeptember
2. Éter-zene
Martin Antal magyar feltaláló fémrúd körül fejlesztett elektromágneses térben kézmozdulatokkal szabályozza a hang magasságát.

MFI 776. 1939. január
3. Egytagú zenekar

Tóth-Vásárhelyi József szájharmonikáival egész zenekart utánoz.

Jegyzetek

42 Márkus Alfréd és Békeffy István Kicsi lány, a szerelem nem halálos című dalkeringőjét énekli.

43 Gyöngy Pál és Harmath Imre Virágom című keringőjét énekli.

44 Fényes Szabolcs és Harmath Imre Ugye, hogy nem felejtesz el? című keringőjét énekli.

45 Szlatinay Sándor és Békeffy István Kislány kezeket fel! című foxtrottját énekelte.

46 Ha majd a tavasz című tangóját tizenöt nyelvre fordították le.

Színházi Élet, 1933/5. 31. oldal. 1933. január 22-28, szerkeszti Incze Sándor.

47 Odeon A 197535 szám alatt jelent meg a lemez Fekete Pál énekével, kíséri az Odeon tánczenekar.

48 Színházi Élet 1934/13. 52. oldal, „Dr. Jazz". 1934. március 18-24.

49 Színházi Élet 1934/3. 10. oldal. 1934. január 7-13.

50 Radiola RB 219. Fekete Pál és a Radiola tánczenekar, valamint

His Master's Voice HU 238. Szántó Gyula, Solymossy Lulu zenekarával

51 Box, Cox, Butler és Roberts zenéjére Hoci boci jaj be jó címmel Soday írt magyar szöveget.

Lemezen Odeon A 197847 szám alatt jelent meg, Kalmár Pál és az Odeon tánczenekar előadásában.

52 A Durium-Pátria hanglemezen DAC 47.366 számon megjelent slowfox társszerzője Polgár Tibor volt.

53 Macskássy Gyula közel 100 tételből álló hagyatéka leánya, Macskássy Kati jóvoltából került filmarchívumba.

54 „Gasparcolor" nyersanyagra készítette Macskássy Gyula, Szénássy György és Kassovitz Félix.

55 Például Dobbri Saxophon Zenekara, Schachmeister Efim zenekara.

56 Magyar Világhíradó 412. 1932. január, a Magyar Film Iroda felvétele.

57 Színházi Élet 1934/47. 29-31. oldal, 1934. november 11-17. „Dizőzzsúr"

58 A szerzők: Szlatinay Sándor, Füredi Imre.

59 Szerzők: Hajdu Imre, Vaszary János.

60 Csitt a kisbabácska - Slow-fox, szerzők: Szlatinay Sándor, Füredi Imre.

61 Színházi Élet 1934/3. 39. oldal. 1934. január 7-13. „4 frakk a pesti színpadokon".

62 A számot Dzsu-dzso címmel, Harmath Imre magyar szövegével, Sebő Miklós és Domina tánczenekara előadásában jelentették meg Merkur hanglemezen az AM 139-es szám alatt.

63 Színházi Élet, 1933/10.42. oldal, 1933. február 26-március 4. „Filmzene".

64 Színházi Élet, 1934/3. 33-35. oldal, 1934. január 7-13. „A Savoy névtelen katonái".

65 Színházi Élet, 1934/18. 64-65. oldal, 1934. április 22-28. „A négylábú görlök".

66 Színházi Élet, 1932/46. 33. oldal. 1932. november 6-12. „Tanganilla".

67 Színházi Magazin, 1939/41. 18-19. oldal. 1939. október 7. „Chestnut Tree: az új tánc!"

68 Színházi Élet, 1935/2. 49. oldal. 1935. január 6-12. Joe Pasternak: „őszinte levél a magyar filmgyártásról".

69 A „Hogy bánom, hogy bánom, volt egy lyukas dollárom..." című foxtrott szerzői: Angyal László, Harmath Imre.

70 A díszlet az „A Pretty Girl Is Like a Melody" című sláger alatt hallható.

71 Kalmár András: Ábrahám Pál (1892-1960). (Életének és műveinek rövid összefoglalása.) 1991. július (kézirat).

72 Színházi Magazin, 1942/7. 32. oldal. 1942. február 4-10. „Szívemben száz kis tangóharmonika zenél..."

73 Színházi Magazin, 1939/19. 37. oldal, 1939. május 7. Ottlik Pálma: Muzsika.

74 Darling, 20.

75 Az információ Simon Géza Gábortól származik.

76 Színházi Magazin, 1942/7. 43, oldal. 1942. február 4-10.

77 Ugyanezt a műsorszámukat - némi változtatással - 1954-ben „Pixi és Mixi a cirkuszban" címmel ismét filmre vették.

78 A tánc alatt a „Miért szomjazik a szám?" című Chappy szerzemény hallható.

79 Színházi Magazin, 1942/12. 26. oldal. 1942. március 11-17.

80 Simon Géza Gábor: Magyar jazzdiszkográfia 1905-1994,

Kiadja a Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, Budapest, 1994.

81 Köszönöm, hogy imádott... Qualiton LPX 16628 (1982) és

Magyar filmek dalai II. Qualiton LPM 16643 (1983).

82 Színházi Magazin, 1942/2. 12-13. oldal. 1942. január 6. ifj. Kőváry György: „22 művész üzen a közönségnek".

Jazzkutatás CD-ROM 3., 1999. Magyar Jazzkutatási Társaság