2020-08-09    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1990-01-01 • Bicskei Zoltán
BUBI-BOP BEAMTER JENŐNEK (Harlem serenade)

1987. december 22-én este az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (Telep) kistermében Bubi-bop-Beamter-Jenőnek címmel zenés estet tartottak. A Beamter Jenőnek szentelt emlékest keretében részeket hallhattak önéletrajz vallomásaiból, régi kompozícióiból, valamint egy alkalmi szabad zenei darabot játszottak el a következő muzsikusok: Argyelán Tibor (bőgő), Kovács Tickmayer István (alt klarinét, zongora) Nenad Vasic (kürt), Vojko Savkov (altszaxofon), Cikora Zoltán és Djorje Delibasic (dobok, ütőhangszerek), Bicskei István színész Örkény István Bubi című novellájából olvasott fel részleteket. Közreműködött még ütőhangszereken Bicskei Zoltán, kinek az esten elhangzott esszéjét közöljük az alábbiakban:

"Mert Önök valószínűleg nem tudják, honnan ered a bop. Amikor a rendőr a nigger fejét veri szól így a gumibot: Bop! Bop! Bebop!...Bop!
Langston Hughes

Mintha távoli elefántdübörgés visszhangozna telepi szobámban míg lemezjátszómról hallgatom Beamter és Szabó Harlem szerenádját. Még áthallatszik a recsegésen (az ötvenes évek lemezéről) súlyos lépteik. Visszafogott zuhogásukra menetelek a szobámban körbe-körbe. Feletted Bubi zongorán, Szabó barátod (költőnek nevezted) pergeti gyönyörű hangfüzérét. Dallama tiszta, mint a könny, éles szüneteit akárha zsilettel metszették, szelték volna. Kapkodom a lábam, de dobogástok lehúz, csak cammogok körbe-körbe. Nehéz ütések ezek Bubi, végtelen gettónk súlyos ólombotjai verik a ritmust, verik alánk. Csönd, zuhanás, csöpp. Bop! Csönd, zuhanás, csöpp.

Merre battyogunk mi Bubi? Csak annak léptei súlyosak, ki fején tartja a világot, kit fentről nyom a Valami, kit végül csöppnyi bogárként présel, lapít, keny a földhöz.

Végtelenül fehér közepén egy kis pont. Szibéria haván ül már dobosunk Jenő, Bubi, ahogy Örkény hívja őt a Lágerek népében. Egyedül üldögélsz itt Bubi. Hol vannak már a Smiling Boys, a Mosolygó fiúk tagjai?

Úgy mondtad elfújták őket "Hitler szelei". Elfúttak téged is, ide a világ végére. Kifújták Martinyt, Solymossy Lulut, Kurz Karcsit, a Patkányt, Szamosy Bulit is az Országház grillből. Nincs ott már senki, csak a szél csapkodja a kongó terem ajtaját. A szél. Az borotvál itt Szibériában téged, miközben ülsz a vakító hó közepén és püfölöd az üres konzervokat, pléhdobozokat, serpenyőket. Üsd Bubi, üsd! Peng a jég, kong a pléh. Kíméletlenül ütöd, vered, egyre nekimelegedve, arcodon a fekete zene pírja. Üssél Bubi! Vigyorod még nem fagyott az arcodra, tebenned afrikai passzátszelek kergetőznek. Ütöd Bubi gúvadó szemekkel, ütöd, belül pergetve a régi Mickey Rooney filmet (tán épp azt amelyiket Bécsbe szökött megnézni Solymossy). Ebben súgja Paul Witheman [sic!] a dobos fülébe, hogy "kisfiam az élet is jazz-zene és ritmus, mert a szíved az egyforma négyet üti. Ha már nem egyformán üt, akkor beteg vagy". De te nem vagy beteg, ver a szíved, hiába szorítják óriás fémpántok, dobog a pléhlemezeken, visszhangját túl viszi a szél ezen az istentelen vidéken.

Túl az óperencián.
Üsd Bubi!
Mindent bele Bubi!
"Elefántok földjén, Afrikában történt ez az eset."
Ezek már afrikai meleg szelek.
Bubi!
"Mesebeli Afrika, nem kell oda sok ruha,
csak a fügefalevél, azt is elfujja a szél."
Bubi!...Üss!
"Susogva hömpölyög a Kongó, csuda föld, ó, ó!"
Üsd!
"Afrikába kéne mennem, lenne egy kis színem..."
Üssél Bubi, üssél!
Bop! Bop! Bebop!

Kopog az eső az ablakomon, már a Telepen is jég. Hull, megállás nélkül, egyre kopog. Mint óriás jégtábla nyakamon e hatalmas semmi, Cigonya pusztájának kiszívott ege-űrje. Mindig csak körbe-körbe, rogyadoznak lépteimezen a sztyeppén (ahogy Szabados vagy Hamvas mondaná). Arcomon pír. Körbe-körbe míg szűk falaim közt kering Argyelánék (telepi padlásról) zuhogó gyászindulós Homokórája. Kint a konyhámban cincog horpadt cintányérjain Djoko, Tickmayer Öcsi próbálja támogatni ingó basszusaival. Csak körbe-körbe. Kiesek az ajtón, de nincs ki, csak be. Bezuhanok az Arizonába, innen indul éppen, akár egy temetésre, lassú léptekkel Bubi és Szabó Harlemje. Kinek szól a Szerenád, fiúk? Megy a négy, megy a négy... és Szabó gyöngyként elpotyogtatott dallamának utolsó hangjaként fölrepülni készül, elrugaszkodik az erkélyről... Bubi is fönn ül már valahol ("apám is azt szerette rettenetesen, ha szépen lépkedek a létrán..." - mesélted. Fönn ül üti a négyet. Hívó dobszava, mintha Afrika páráján át szűrődne... Üsd Bubi, üsd! Nincs párod Bubi! Üsd! Üsd!

A Telepen még mindig jég a vízözön. Szarj bele Bubi! Előbb térdig a víz, majd derékig. Totyogunk Harlem ritmusában, szánknál már a víz, de Bubi egyre vadabbul üti. Most üsd Bubi, most üsd! És Bubi üti-veri alánk a cölöpöket, íme a vízen járunk már. Föl! Egyre könnyebbek, egyre súlytalanabbak vagyunk. Föl-föl, csak egyre följebb!

Üsd Bubi, üsd!
Érkezünk mi is.

 

Újvidék, 1987 decembere
Jazz Studium, No. 17 (1990)