2020-09-27    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1999-06-01 • Olasz Sándor
JAZZ MÁRAI REGÉNYÉBEN

A magyar prózairodalomban a jazz felbukkan Márai Sándornál (1900-1989) is, Idegen emberek című regényében fedezhető fel, amelynek első kiadása 1930-ban jelent meg. (Ez a regény - egyes források állításával ellentétben - nem azonos az író halála után megjelentetett regényciklusba illesztett Az idegenek címet viselő Márai-művel.)

A nagy műveltséggel bíró, polgári neveltetést kapott, több nyelvet beszélő Márai már ifjúkorában komoly utazásokat tett Nyugat-Európában. Szegedy-Maszák Mihály szerint "E kétkötetes, önéletrajzi regény négyszakaszos lelki utazásként értelmezi az író fiatalkorát. Az első állapotleírás a weimari Németországra vonatkozik. [...] Két ok mégis arra készteti a főhőst, hogy elhagyja Németországot. Az egyik a gazdasági csőd. [...] A másik ok az alapvető különbség, mely a német szokás- és hiedelemrendszert elválasztja a magyartól. ... Németországból Párizsba költözik a főhős. [...] A francia őszintétlenül viselkedik a külföldivel. Egyáltalán nem örül a látogatóknak, és kihasználja a távolról jött utazót. A főszereplőnek végül is sikerül bekerülnie a kávéházak nemzetközi társaságába. [...] Legfőképpen [...] a tömegkultúrában érvényesül a nemzetköziség: Mistinguette és Chevalier előadóművészete ugyanúgy mindenki közkincse, mint Buster Kenton és Chaplin mozgóképei vagy a jazz." Lássuk, milyen körülmények között ismerkedett meg a regénybeli a főhős Párizsban ezzel a zenével!

"Alig érezhetően alkonyodott, de már lámpasorok gyulladtak s szemben az úttest sarkán, a földalatti vasút bejárata mellett, színes és ízléstelen villamos fényár lobbant fel a hangversenydobogó felett, melyet csak most észlelt, s a zenészek elfoglalták az utca közepén helyeiket. A ’Dome’ asztalai kiáradtak az úttestre. Az életnek ebben a nagy és közönséges lármájában, mint egy rokonhangú, de egy fokkal mégis tisztultabb szólam, túlnan az utca sarkán, felrobbant a zene, mindenre elszánt fúvós hangszereken. Már az első hangok után zűrzavar és nyugtalanság kavarta fel az utcát. Tájékozatlanul nézett körül. A szobrász felállt, kalapját a székre hajította s minden mozdulata különös izgalmat árult el.

- Nem tudta? - kérdezte hitetlenül. Július tizennegyedikét írjuk. A Bastille lerombolásának emlékére táncolok egy charlestont.

S ott helyben, görcsszerű mozdulatokkal a ’Hallelujáh’-t fütyülve vonaglani kezdett. A zenekar az erélyes fúvóhangszereken amerikai jazz-melódiákat süvöltött a levegőbe. Az utca és a kávéház néhány pillanat múlva, átmenet nélkül egy kevéssé fegyelmezett tánchelyiségre emlékeztettek. Feszélyezve pillantott körül, a szobrász miatt, aki ilyen váratlanul és nyilvánosan, egy leküzdhetetlen varázs kénszerének engedve, rángatta térdeit, - de senki nem figyelt rá, a varázs másokat is megejtett, párok távoztak az asztaloktól a zene irányában, az utca közepén, két gépkocsi között, kényelmesen felállottak a tánchoz, s átadták magukat egy ütemnek, mely csakugyan emlékeztetett a középkori vitusragályra, - s az autók tülkölése, mint kiegészítő hangszer, synkopaszerűen működött közre az alvilági hangversenyen. A szobrász már tevékenykedett. Nagyon kövér, északi szemvágású, ezüstszőke hajszínű hölgyet kért fel társnak ahhoz a kétesjellegű mutatványhoz, melyet táncnak nevezett, - a hölgyet a szomszéd asztaltól rabolta el, ahol egy házaspár társaságában ült, s harsány északi indulatszavakkal vett részt már eddig is, az asztal mellől, az általános örömben s ünnepi mozgalmasságban.

- Vous permettez, Cristoph Colombe?... - mondta udvariasan a szobrász az idősebb hölgynek, s rezgő térdekkel, mindenestül inkább ihajcsuhajos, bokázó és rezgőcsárdásos mozdulatokkal tarkítva a charleston középkorra emlékeztető, reszketős ficamait, már haladt is előre, s tolta az északi szépséget az utca kavarodása felé."

A regényrészlet elolvasása után túlzás lenne azt állítani, hogy Márai szimpatizált volna az amerikai eredetű zenével. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez a muzsika már a húszas években - akkor játszódik a regény - elemi erővel hatott az európai emberekre, különösen a franciákra és az ott élő, vendégeskedő nemzetek fiaira. Olyannyira, hogy egy földi örömök iránt érzéketlennek tűnő magyar író sem mehetett el mellette szó nélkül, sőt a zenei kaland folytatódik. Amikor a regény meg nem nevezett főszereplője egy ismerős francia párral vidéki utazást tesz, ez a zene itt is utoléri:

"A téren, a kút körül alakok mozognak és hangosan beszélnek, egy rádió jazz-zenét terjeszt valamelyik ablakból."

A fiatalember később - szinte akaratán kívül - szerelmi kapcsolatba keveredik a pár hölgytagjával, és elkíséri őt egy tengerparti faluba, a lány szülőföldjére:

"Még elmegyünk az előkelő Limbourg előtt, ahol szól a jazz-band, az étteremben terítenek s az angolok künn ülnek a teraszon és portói bort isznak. Nem éppen előkelő angolok, akik idejönnek, s azt is hallottuk, hogy az angol munkanélküliek járnak ide nyaralni s itt költik el a munkanélküli segélyt. De minket ez nem háborít fel, mert szociálisan gondolkozunk, s csak örülni tudunk, ha az angol munkanélküliek jazz-band mellett költhetik el a mi Bretagne-unkban a munkanélküli segélyt."

Az Idegen emberek az elidegenedés folyamatát próbálja meg ábrázolni magyar mentalitással, külföldi környezetben. "Az a fogalom, hogy ’magyar vagyok’, egészen mást jelentett odakünn, mint otthon s minden náció rabja volt a maga fajtája bizalmas előítéleteinek." - vallotta a főhős. A regény legnagyobb hibája, hogy lélektanilag tisztázatlan marad az olvasó előtt, vajon milyen indíték késztette a főszereplőt arra, hogy huzamosabb ideig éljen idegen földön. Talán a kíváncsiság? Talán a szerelem? Mert a jazz nem, az biztos.

Részlet Olasz Sándor A jazz hatása a magyar irodalomban című tanulmányából, amely a Magyar Jazzkutatási Társaság pályázatára készült. Jazzkutatás CD-ROM, 1999.