2020-09-21    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2004-06-26 • Domonkos Máté
Joe Murányi, Armstrong és Mozart
 
 

Beszélgettünk Joe Muranyival, a kiváló klarinétossal, aki tagja volt Louis Armstrong zenekarának.
 
 

 
...Milyen volt Armstronggal játszani?
 
Könnyű volt vele, mindig sok helyet, lyukakat hagyott a számokban ahova könnyű volt befújni. ... Fellépett a színpadra és őszinte volt, szerette a zenét, szerette azt amit játszott, jól érezte magát amikor jól ment. Ez a legfontosabb: őszinte volt. ...
 
 
 
 
A Hangszer és Zene legutóbbi és mozartos számát lapozgattuk, közben kezdtünk el beszélni. Joe Muranyi elmondta mennyire szereti Mozartot, beszélgettünk az értékes zenékről, a muzsikus sorsról. Amikor a jazzdob amerikai szabadalmaihoz értünk elkezdett beszélni annak történetéről és ennek kapcsán kezdtünk rátérni a jazzre. „Furcsa a jazzdob története, itt van a nagydob a pedállal, de senki nem tudja ki volt az első, aki az első hangszert építette.”
 
 
 
 
Hangszer és Zene - Viszont az biztos, hogy az Egyesült Államokban kezdődött.
 
Joe Muranyi - Amerikában fejlődött ki, Afrikában nem volt jazz. Amerikában született meg a jazz és szerintem a jazz nem csak fekete, hanem fekete és fehér. Sokszor beszélnek Benny  Goodman-ről, mint fehér jazz muzsikusról, mint kivételről. Pedig már Benny Goodman előtt is és utána is sok fehér zenész volt.
 
Miért terjedt el, hogy a jazz alapvetően fekete eredetű zene?
 
Az első időkben valóban a többsége a nagy zenészeknek fekete volt. Viszont a kezdetektől fogva voltak fehérek. Tudja, a jazz főleg az első időkben mulatókhoz, kocsmákhoz és bordélyházakban szólalt meg. Ezeken a helyeken pedig volt fehér is meg fekete is. Elsősorban az éjszakában olaszok, írek.
 
 
 
 
 
A magyar zenéről a világban sokan úgy gondolják, hogy cigány, igen valóban van cigány zene Magyarországon, de távolról sem csak az. Egy kicsit hasonló jelenség, hogy fekete zenének gondolják a jazz-t, nem teljesen ugyanaz a szituáció, de hasonlít.  
 
Szerintem nem is Afrikából származik, a jazz gyökerei sem mutatnak jobban Afrikába, amerikai eredetű. Az afrikai zene nem „swingel”, ezek a törzsi zenék gyorsulnak, lassulnak. A jazz alapvetően egy tempóban lüktet, az ilyen tempóváltások a jazz ellen vannak: ez nem jazz. A hangszereket, amelyeket a jazzben használnak, azok is fehér eredetű hangszerek, a skálák és a harmóniák is.
 
 
Sokszor probléma volt - talán különösen az első időkben - a bőrszín kérdése?
 
Azt szoktam mondani, hogy Mozart zseni volt, de nem azért volt zseni, mert fehér volt. Van fehér és fekete rasszizmus Ez viszont már nem a művészet, hanem a politika.  
 
A jazz pontosan olyan, mint a világ, amely széles és annyi minden van benne. Te magyar vagy, közünk van egymáshoz. Van olyan jazz, ami lényegében blues, a modernek között sokan olyan játszanak, mint a kortárs alkotók. Végtelenül távol állnak egymástól. A nyelvi (zenei) azonosság elengedhetetlen része a megértésnek. Mi köztünk van egy azonosság, amit mindketten ugyanúgy értünk, ilyen a zene is. Ott is kellenek azonosságok.
 
Louis Armstrong milyen volt?
 
Zseni. Nehéz magyarul kifejezni, lélek volt benne. Vannak virtuózok, akik, míg Armstrong három hangot játszott, addig azok ötszázat. De nekem az a három hang többet ér. Nemcsak a harmóniák felett rázott, hanem magában a dallamban is. Tudta, hogy kell kivárni a hangokat. Mindennek megvolt a helye. Már azelőtt is szerettem, mielőtt megismertem.
 
 
 
 
 
Armstrong hihetetlenül gyorsan lett nagy sztár.
 
Már az első lemez amit felvett, ez egy blues volt - akkoriban húszas éveinek legelején járt  - már akkor már hallatszódott róla, hogy zseni. Óriási sikere volt. Érdekes a világ. Amikor elkezdődött a szabadságjogokért való küzdelem, jöttek a negyvenes és ötvenes évek, jött a bebop, akkor a fiatal zenészek lenézték Armstrongot és a zenéjét. Csúnyákat mondtak róla, olyasmiket, hogy nyal a fehéreknek. Még akkor is amikor már nagyon beteg volt. Pontosan emlékszem erre. Most, hogy már halott, mindenki, még a bebop-osok is azt mondják, hogy óriási volt. Mindenki arról beszél, hogy Ő indított el rengeteg dolgot.
 
 
Milyen volt Armstronggal játszani?
 
Könnyű volt vele, mindig sok helyet, lyukakat hagyott a számokban ahova könnyű volt befújni. Ami nehéz volt, hogy mindig kérdezgettem magam, mit keresek vajon itt. Hihetetlen erős egyéniség volt, nagy művész és showman.  Fellépett a színpadra és őszinte volt, szerette a zenét, szerette azt amit játszott, jól érezte magát amikor jól ment. Ez a legfontosabb: őszinte volt. 
 

 
 
Ön szereti Duke Ellingtont, milyennek látja a pályáját?
 
Nagyon tanulságos volt számomra, hogy Ellington mindig fejlődött. Ez vonatkozik a zongorázásra, a hangszerelésre és a vezénylésére. A kezdetekben egész más volt, mint a végefelé. Mindig jobb lett, mindig tudott fejlődni. Ellington stílusában folyamatosan visszanyúlt a 20-as évekhez, abból merített.  
 
Nagyon jól zongorázott, szerette az ingázó bal kezet. Igazából Willie Smith-től, az Oroszlántól tanulta ezt.
 
 
Milyen volt az Oroszlán?
  
Szörnyű. Jó muzsikus volt, de nem volt igazán jó ember. Gyerek voltam még amikor játszottam vele. Rettenetesen nehéz harmóniákat játszott, amely a klarinéton különösen nehéz, nem tudtam vele menni a számban. Gyerek voltam és kezdő. Abbahagytam szám közben, kimentem, majdnem sírtam.
 
 
Ön szerint direkt játszott ilyen harmónia sort?
 
Szerintem igen, tapasztalt zenész volt, tudta mi a nehéz és mi nem.

Változott a jazz is, ugyanúgy, mint a világ. Ez ma már lényégében egy másik nyelv. Én nemcsak a régit szeretem, hanem azt ami jó. De van rossz is. A szabadság gyönyörű dolog, de sokan nem tudják, hogy kell élni vele. Amikor megy a zene és nincs harmónia, nincs dallam, nincs benne semmilyen rendszer azt nem szeretem. Figyelek, de nem találok semmit, csak zűrzavart, nincs semmi folyamat. Ez az amikor nem tudnak élni a szabadsággal. Ilyen Irak és Irán, nem tudják használni a lehetőségeik.
 
 
Úgy tudom, Bing Crosby is  jelentős hatással volt Önre.
  
Igen. Igazán amerikai nyelv az övé. A zene és az amit tett. Nagyon sokat hallgattam.
 
 
Mi volt a titka?
 
Bing Crosbynak szép hangja volt, nagyon hatásosan énekelt. Sokan azt mondják, populáris zene volt – slágerzene -, valóban népszerű volt, de szerintem jazz hangja volt. Benne volt a jazz érzés. Főleg fiatalon, de később is. Benny Goodman is ilyen volt, fiatalon nagyon jó volt.
 
 
Ez mit jelent, a kor befolyásolja az előadást?
 
Idősen a tapasztalat, a tanulás miatt inkább tudomány van a zenében és kevesebb tűz. A tudás eredményezi, hogy a kevesebből tud nagyot alkotni egy előadó. Ez a művészeti dolog, hogyan épül fel egy előadás, egy muzsikusi hatás.
 
Elkezdtem írni egy cikket egy salzburgi alapítvány felkérésére Mozart és Armstrong kapcsolatáról. Lassítja a munkát, hogy a számítógépem Koppenhágában van én meg máshol. Ez még a kisebb baj, viszont nagyon nehezen tudok dolgozni a számítógépen.
 
 
Mi az azonosság kettejük között?
 
A zene most is él. Armstrong modern érzést hozott a zenébe, ugyanilyen volt Mozart is. A saját korában újszerű volt, élettel teli. A zenéje annyira egyedien burjánzó, egyszerű és mégis mindennek fontos szerepe van. Egyszerű és modern. Nagyon szeretem Bachot is. Zseni volt. Viszont neki a pályája is teljesen más volt. Alig ismerte a „nagyközönség”, valahogy úgy tudom kifejezni, hogy nekem ő a korában, a saját idejében élt. 
 
Amikor hallgatom Mozartnál a lüktető tizenhatodokat, fölötte szól egy gyönyörű dallam, nekem a kíséret olyan, mint a rockandroll. (Itt elkezd dobolni az asztallapon és énekel hozzá, tényleg halljuk, azt amit Ő hall benne.) Lelkesedés, élet és invenció van benne. Amstrong is szerette az érdekes dolgokat, az újakat. Szerintem a lelkükben hasonlók voltak: Mozart és Armstrong.
 
 
 
 
 
Mennyire hat az Ön művészetére a magyar a népzene?
 
Csak játszok, nem gondolkodom ilyeneken, de tudom, hogy mondják rólam. Az biztos, hogy van benne valami.  A szüleim a húszas években mentek ki Amerikába, Édesapám Mezőkövesdről származik, Édesanyám Győr mellől. Gyerekkoromban magyarul beszéltek velem, de később majdnem elfelejtettem, de nagyon szeretem. A magyarság közel van hozzám. Amikor kicsi voltam nagyon sok magyar zenét hallottam, a szüleim rendszeresen vittek bálokba, összejövetelekre. Szerettem, megszoktam ezeket a zenéket. Elfogadtam, van bennem egy magyar lélek és ez biztos kihat a zenei nyelvemre. Soha nem szégyelltem ezt, értéknek tartottam, hogy ehhez a kis országhoz köt valami belülről.
 
Érdekes amerikai szemmel Európa: az emberek messziről hallják, ismerik a jazzt és sokmindent   mondanak róla. A távolság miatt olyan dolgokat, amik nem azonosak teljesen egynek látnak. Ez hat a zenélésre is.
 
  
 
Ön Benny Goodman hatására kezdett el zenélni.
 
Benny Goodman fontos ember.  Mára már az évek összemennek, a húszas, a harmincas a negyvenes évek annyira messze vannak, hogy majdnem olyan mindez, mintha most lenne. Igen, azért kezdtem el klarinétozni, mert hallottam játszani  Benny Goodman-t. Hatottak rám mások is, például Woody Horman. A harmincas években rendkívül divatos volt, a fiatalok az Ő zenéjére táncoltak, így mindenki ismerte és így hihetetlen sikere volt. Benny Goodman nagyon híres volt, mindenki ismerte és mindenki szerette. Mindenki elfogadta hogy Ő a Benny Goodman, ami egyet jelentett azzal a korral és Amerikával. Én is így voltam ezzel.
  
A titok az hogy te vagy a színpadon te játszol, ez a legfontosabb az hogy zseni vagy esetleg nem számít.
 
 

 
 
Ön sokszor beszél Mozartról és a különböző zenei nyelvekről. Mi az oka, hogy ennyire különböző zenei nyelvek léteznek?
 
Ez olyan kérdés, mint az, hogy miért esik az eső. Mindig is így volt. Sokféle nyelv létezett egymás mellett, csak talán nem volt ennyire nagy a keveredés és nem volt ennyiféle ember együtt.
 
 
A jazz és a klasszikus zene között milyen kapcsolatot lát?
 
A jazz úgy kapcsolódik az európai helyzethez, hogy aki a húszas, harmincas években lemezeket készített Európában, azokat kiadják még ma is.  
 
Liszt hatott a zongorázásra, Amerikában is. Mindenki úgy akart játszani, mint Ő, vagy legalábbis, amit arról gondoltak. A jazz nagyjából az első világháború idejétől lett nagyon népszerű, akkor kezdődött igazán. Azelőtt mindenhol keringőt és operettet játszottak. Lehárt és hasonlókat. Az egész világon. Ez szólt a szórakozóhelyeken, a hajókon, mindenhol. A jazz ezt a világot elrontotta. Utána jött a jazz és blues érzés, majd a rithym and blues, azután a soul és végül a rock and roll. Tulajdonképp ebből látszik, hogy a rock and roll végül is a jazzből szakadt ki.
 
 
Azt a kifejezést használta, hogy „elrontotta”. Miért?
 
 
  
 
 
A világ nem lett jobb. Változott, más lett a világ, de szerintem rosszabb lett, főleg amióta a rock and roll megjelent. A világ nagyon gyorsan változik, cserélődik mindaz ami benne van és egyre gyorsabban. A rock and roll nagy üzlet, az elektromos eszközök, a bevételek. Nem engedik, hogy magától meghaljon. Pedig rock and roll-t nagyon egyszerű írni is és játszani is. Nehéz a helyzet, nagyon eltávolodtak egymástól a dolgok. Magyarországon is. Bekapcsolom itthon a TV-t, az egyiken egy professzor beszél valami nagyon mély dologról, egyforma hangon, olyan monoton hangon, a másik csatornán egy együttes rock and roll-t játszik.  Aztán jönnek a különböző nyerési lehetőséget kínáló műsorok. A legrosszabb amerikai dolgok.
 
 
A jazz, hogy tud ebben a világban élni, esetleg tud-e ez ellen hatást kifejteni?
  
Semmiképpen, a jazz egy nagyon kis kisebbség zenéje. Nagyon kis százaléka hallgatja az embereknek.  
 
 
Mikor volt népszerű?
 
A big band idejében talán, ezekben az időkben az emberek táncoltak rá.
 
 
Mitől jött létre ez az értékvesztés?
 
A zene olcsó lett. Mindenhol rádión meg TV-én szól a zene. Nem jelent igazán semmit, csak a pszichés állapot miatt hallgatják. A hanghordozók, a modern élet elveszik az értékét a zenének. Régen, ha zenét akartál hallgatni, akkor fizetned kellett érte. Meg kellett fizetned a muzsikusokat, akik eljöttek játszani. Ma már nincs szükség erre, egy lemez, vagy a rádió, vagy a TV helyettesíti a zenészeket. Egy lemez is lényegesen olcsóbb, mint egy élő zenekar, nemhogy a rádió vagy a TV.
 
 
A jazz volt az egyik utolsó élő zenei nyelv?
 
Lehet, nem tudom. Talán nem, hiszen ott népzene. A zene, ha értékes, akkor soha nem tűnik el, mert mindig van valaki akit érdekel, akinek olyan lelke van, hogy fontosnak tartja, mindig lesz aki játssza, vagy támogatja. Ilyen a népzene is, egyszer csak elkezdenek a fiatalok táncházakba járni, erdélyi zenéket tanulni.
 
A jazznek van egy nagy problémája. Mi a jazz? Senki nem tudja. Jazz az, hogy swingelni kell? Sok mindenben van swing, ami nem jazz. Tudom a jazzről, hogy sok blues van benne. Tudunk mondani dolgokat, de igazán nem tudjuk mi a jazz. És ez nagy probléma tényleg.
 
Nekem az igazi jazz az Amstrong és talán ez a legkönnyebben játszható jazz. Nem szabad elítélnem mást, mert az nem az Amstrong, de nekem ez a legfontosabb az összes közül.
 
 
 
Önt a New Orleans-i zene képviselőjének tartják.
  
New orleans-i zene az Armstrongé, érződik rajta, hogy fekete, de nem ezekért zseni. Mozart fehér volt és osztrák, de nem ezekért volt zseni. Amstrong mindig azt mondta, hogy a jazz New Orleans-ból jött, meg a templomból (gospel). Ezt én nem hiszem, ez túl egyszerű. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy szó szerint kell érteni, hogy az emberiség Ádámtól és Évától származik.
 
 
Van harlemi gyökerű jazz?
 
Nehéz kérdés, ehhez az egész Harlemről kell beszélni. Harlemet öreg, olcsó, barna téglából építették, rossz minőségben és most megy tönkre az egész. Újjáépítik ezt a városrészt, most már nagyon drága lett, a szegény feketék nem tudják megfizetni. A feketék akik itt éltek az utóbbi évekig nem szeretik a jazz-t. Szerintem semmi különbség nincs más városrészekkel a zene szempontjából.
 
15 évig játszottam egy night klubban, amely nagyon előkelő hely volt, zenei értelemben is. Kiváló muzsikusokkal játszottam együtt. Évenként legalább háromszáz este, tizenöt éven keresztül. Esténként többnyire taxival mentem haza. Szinte mindig fekete sofőr volt a taxiban,  mindig beszélgettünk. Elmondtam, hogy zenész vagyok és egy híres helyen játszok. Ezalatt az idő alatt talán kétszer tudták mi ez a hely.
 
Amerika nagyon kemény hely minden fillérért meg kell dolgozni. Amit a televízión látni lehet az igaz, de az egy százalék él ilyen színvonalon. Nagyon nehéz a megélhetés, különösen a jazz zenészeknek. Igaz ez világjelenség is, összefügg azzal, hogy az élőzenének vége van.
 
Ott vannak a TV produkciók, a Televízió társaság  meg van fizetve hirdetéssel, a szervezőt jól megfizeti a TV. A sor végén van a zenész aki az előzőkhöz képest szerény összeggel kell beérje, talán annyi vigasztalhatja, hogy a neve a köztudatba kerül.
 
 
Mi lesz a folyamat vége?
 
Nem tudom. Mozartnak is nehéz volt, ha más kellett akkor Őt is lecserélték.
 
 
Ön szerint ez mindig így volt?
 
Igen. Ez a pálya – néhány kivételtől eltekintve – mindig is nehéz volt.
 
 
Mennyire befolyásolja a sorsot, az hogy valaki nagyon tehetéges?
 
Biztos befolyásolja, de nem csak a tehetség számít. A lényeg az, hogy dolgozhasson a zenész. Sajnos az érvényesüléshez a tehetségen kívül más is kell, például szerencse.
 
 
Van olyan zseni akinek nem sikerül a pályája?
 
Igen. Biztos vagyok benne.
 
 
 
 
Szomorú dolgokról beszéltünk.
 
Igen, de ez az igazságról szólt. 
 
 
 
Zárásképpen kérem mondjon valamit ami Önről szól, arról amit fontosnak tart.
 
Azért vagyok zenész mert örömöt okoz. Az a csoda, hogy egy Louis Armstrong létezhetett és sikeres volt ebben a kemény világban. Bár Mozartról maradt volna felvétel. Az öröm amit a zene okoz az csodálatos és egész életemben találkozhattam ezzel az érzéssel. És én tudom, mikor játszok jól igazán, meg azok akikkel együtt muzsikálunk. Azonos nyelvet beszélünk. Egy érzés, ami a mienk.
 
 

 
 

Hangszer és Zene, 2004. június 26.