2020-11-25    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2006-01-01 • Márton Attila
Simon Géza Gábor: MAGYAR JAZZDISZKOGRÁFIA 1905-2000

Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, Budapest 2005

Kétségtelen, hogy nem sok nehezebb és hálátlanabb szellemi tevékenység létezik, mint a diszkográfia készítés, hát még ha a magyar jazz „feltérképezéséről” van szó. Ezt az emberpróbáló munkát évtizedek óta egy megszállott szakember végzi, aki - bármilyen patetikusan is hangzik - az életét tette fel e magyar jazz kutatására, Nem kell bizonygatnom, hogy a műfaj meglehetősen mostoha körülmények között létezett mifelénk és ez bizony nem nagyon kedvezett a dokumentálásnak.

Simon Géza Gábornak a közelmúltban megjelent – közel 1200 oldalas – kötete az elmúlt évszázad minden fellelhető magyar jazzfelvételét regisztrálja. Nem az első munkája már a szerzőnek ebben a műfajban, hiszen a 80-as években publikált első változat 1912 és 1984 között próbálta felmérni a műfaj hazai hangzó örökségét, majd tíz évvel később már 1905-ig visszamenve és 1994-ig kiterjesztve közölte az eredményeket, természetesen minden újonnan fellelt információval kiegészítve az adatbázist. A szerző egyébként mindig is a viták kereszttüzében állt, s az ú.n. „szakma” soha nem fogadta be teljesen, azt azonban senki sem vitathatja, hogy azt az aprólékos, idegőrlő, fáradságos munkát rajta kívül aligha vállalta volna magára bárki is az egész magyar nyelvterületen. Hihetetlen kiterjedésű levelezés, gyűjtőmunka, katalógusok, külhoni diszkográfiák tanulmányozása, mindennemű magyar vonatkozású régi és új hanghordozók beszerzése és feldolgozása szükséges egy ilyen lemezregiszter elkészítéséhez. Érdemes ugyanis kiemelni azt, hogy a szerző nem elsősorban a nyomtatásban megjelent adatok átvételére szorítkozott, hanem törekedett arra, hogy a hanghordozók beszerzésével, meghallgatásával és a kísérőszövegek és adatok gondos áttanulmányozásával és kritikai elemzésével szerezze meg a leghitelesebb információkat! Az, hogy milyen gigantikus munka áll a kézbe vehető kötet mögött, elég annyit megjegyezni, hogy a szerző több mint 250 személynek mond köszönetet a segítségért, ennek közel egyharmada külföldi vagy kéttucatnyi országból. Nem ismert ugyanis hazai jazzberkekben, hogy a korai magyar jazz világszínvonalon állt és így a külföldi kutatók gyakran sokkal több ismerettel rendelkeznek, mint amit itthon egyáltalán be lehetne szerezni! (Gondoljunk az olyan régi magyar filmekre, amelyeket csak a külföldön megmaradt kópiák révén tudtak megmenteni.)

Külön érdemes kiemelni, hogy a szerző megszívlelte és hasznosította a két korábbi kiadás kapcsán hozzá érkezett bírálatokat, tanácsokat, korrekciókat és a nemzetközi diszkográfiai elvárásoknak mindenben megfelelő munkát bocsátott ki. Ami pedig azt a terméketlen polémiát illeti, hogy mi az „igazi” jazz és ki minősül magyarnak, a szerző logikus érveléssel világítja meg az erre vonatkozó szempontokat az előszóban. Ne felejtsük el, hogy a műfaji határok nemcsak a korai időkben, hanem ma is igen vitathatóak, ami pedig a nemzeti hovatartozást illeti Liszt Ferencről Hegyeshalmon túl mindenki úgy tudja, hogy német volt. Szőrszál hasogató módon lehetne néhány kisebb hibát, következetlenséget vagy fordítási tévedést a szerző szemére vetni, mindezek azonban semmit sem vonnak le ennek a hasznos és fontos könyvnek az értékéből. Köszönet érte!