2020-08-14    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1996-01-21 • Zoller Attilával Simon Géza Gábor beszélget
ZOLLER ATTILA

A magyar jazzmuzsika utazó nagykövete, Zoller Attila gitáros 1948. októbere óta járja a nagyvilágot. Elsõ állomása Ausztria volt, majd Németországban élt. 1956-ban turnézott elõször az Egyesült Államokban, ahol késõbb le is telepedett. Jelenleg Zoller Attila a legismertebb és legelismertebb magyar jazzmuzsikus a nagyvilágban. Eddig 26 önálló LP-je és CD-je jelent meg többek között olyan jelentõs márkáknál, mint a Philips, az MPS, a Mercury, a Prestige, az Enja, az L+R stb. Emellett 28 további lemezen közremûködõ. A 69. évében járó gitáros az Egyesült Államokban elsõsorban tanít, Németországban ma is sokat turnézik. Lemezeit fõleg német és japán rajongói vásárolják. E tekintetben az elmúlt év különösen termékeny volt számára: mind a német, mind a japán Enja kiadta a When It's Time-ot, ami minden bizonnyal egyik legjobb megjelent korongja. A Jimmy Raneyvel készült korábbi felvételeibõl pedig az L+R adott ki egy két CD-s összeállítást.

Zoller Attila

1996. januárjában sokadik alkalommal járt itthon, ezúttal Bécsben szerepelt és közben meglátogatta testvérét Veszprémben. 1972-es székesfehérvári személyes megismerkedésünk óta számos alkalommal találkoztunk Attilával. Most, budapesti átutazása alkalmából ismét összejöttünk a Déli pályaudvar restijében. A tejfölös székelykáposztát kanalazgató és hosszúlépéseket iszogató mûvészt ez a majd' ötórás restibeli találkozás hozta igazán emberközelbe hozzám. Vagabund természetével itt érezte igazán elemében magát, itt akart találkozni velem. Szerencsére nemcsak jegyzeteim, de a fotómasinám is velem volt. Az elkészült képekbõl kitelne egy kisebb Zoller fotóalbum. Mikor kiterítem õket magam elé, máris beugrik a megfelelõ szó, a megfelelõ jelzõ, ami a legjobban illik egy-egy szavának vagy felvételének megítélésekor. Elsõsorban pályafutása korai éveirõl beszélgettünk.

SGG: A magyar jazzközönség sajnálatosan keveset tud pályafutásodról. A jazzlexikonok többé-kevésbé pontos adatain kívül itthon szinte semmi sem található meg Rólad. Számos angol és német nyelvû jazzkönyvben ugyanakkor sok elismerõ sor található a tevékenységedrõl. 1995-ben pedig a New England Art Foundation életmû díját kaptad meg Amerikában, mégpedig Archie Shepp-pel együtt.

ZA: Ez rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, amivel mindenekelõtt a negyven esztendõs amerikai tevékenységem ismerték el, de nyilvánvalóan figyelembe vették az óvilágbeli koncert- és hangfelvételi tevékenységem is.

SGG: A Zoller zenészcsaládnak nagy híre van a Dunakanyarban. Mióta él itt a família?

ZA: Õseink az Innsbruck melletti Telfbõl jöttek Magyarországra, még Mária Terézia idejében. Szentképfaragók voltak és eredetileg Nagymaroson telepedtek le, több mint 200 éve. A Zoller név egyébként magyarra fordítva vámost jelent. Nyilván a Thurn und Taxisok korában, valamelyik városban szedték a vámot.

Nagymaroson családunk hamarosan tõsgyökeres magyar család lett. Én már a hatodik magyar generációhoz tartozom és a Duna Nagymarossal szemközti oldalán, Visegrádon születtem 1927. június 13-án. Én már egy szót sem beszéltem németül, egészen addig, amíg 21 éves koromban Ausztriába nem kerültem.

Édesapám zenetanár és karmester volt. Testvérem, Anna, aki ma Veszprémben él, zongorázott és hegedült. Négyéves koromban édesapám kezdett hegedülni tanítani, majd kilenc évesen trombitálni kezdtem. Egészen 17 éves koromig az iskolai szimfonikus zenekarban játszottam. Akkor autodidakta módon áttértem a gitárra, Budapestre költöztem és klubokban, szórakozóhelyeken játszottam. 1946 és 1948 között már a tangóharmonika király, Tabányi Mihály Pinocchio együttesében ritmusgitároztam.

SGG: 1948. októberében Bécsbe mentél és hamarosan a legelismertebbek között voltál, 1950. decemberében pedig már a kritikusok Ausztria elsõ számú jazzgitárosává választottak.

ZA: Amikor kimentem, akkor trombitásnak szerzõdtettek egy big bandbe. Egy menetet trombitáltam. A szünetben gitárt vettem a kezembe és a zongoristával kettesben jammeltünk. Odajött a szintén trombitás zenekarvezetõ, Eddie Macku Jr és szólt, hogy a második szettben játsszak gitáron. Így kezdõdött. A báli szezonban minden jobb helyen játszottunk Bécsben. Az évad végére már sokan személyes ismerõseim is lettek.

A magyarul is jól beszélõ tangóharmonikás, Vera Auer együttesével viszont azt a fajta jazzt játszottuk, amelyet a Pinocchioval játszottunk Budapesten. Auer harmonika tanára - akárcsak Tabányié - egyébként a legendás Bobula Lajos volt, akit jó jazz-zongoristaként is ismertek Európában.

A Vera Auer und ihre Solisten elnevezésû bandával 1950-ben készültek elsõ lemezfelvételeim Késõbb azután a George Shearinges vonalra álltunk rá.

SGG: Az ötvenes évek elején Bécs mellett mind több városban tûntek fel a régi és az újabb jazzbandek, de külföldre is eljuthattak az osztrák vagy nemzetközi zenekarok...

ZA: Mi is jártuk Ausztriát, de emellett eljutottunk például a németországi Nürnbergbe, ahol amerikai jazzmuzsikusokkal és Friedrich Guldával, az akkor még ifjú zongoristával dolgoztam. Svájcban a bécsi születésû zongorista, Joe Zawinul játszott a bandánkban. A különbözõ osztrák és német jazz zenekarokkal felléptem Hollandiában, Törökországban és Svédországban is.

A fõ területem azonban mindinkább Németország nyugati fele lett, ahol többek között játszottam Dave Amram amerikai franciakürtössel, aki késõbb jelentõs third stream darabokat komponált és játszott, számos lemeze jelent meg a Decca, az RCA, az Electra Musician és más cégek kiadásában.

Az elsõk között ismerkedtem meg Albert Mangelsdorff-fal, a szárnyait éppenhogy bontogató fiatal pozanossal. Egy 1954-es magánfelvételen a Mangelsdorff quintettben Amram és én együtt játszottunk. A következõ évben pedig a zongorista Jutta Hipp quintettjével részt vettünk a 3. Német Jazzfesztiválon, amit Frankfurt am Main-ban rendeztek. Ezt a fellépésünket, akárcsak az elsõ duószereplésünket Alberttel felvette a német Brunswick lemezcég és EP-ken kiadta, ami akkor nagyon nagy szó volt. A kölni Mod Records, Gigi Campi minicége pedig 1955. júliusában Shivi Guitar címmel vette fel és adta ki elsõ saját lemezemet, amelyen szólóban játszottam. Tudtommal ez a legelsõ szólógitárlemezek egyike ebben a mûfajban.

SGG: És ezzel elindult a lemezfelvételek szinte végtelennek tûnõ sora?

ZA: Látszólag igen. Németországban nagyon szerettek és szeretnek a mai napig. Volt úgy, hogy pár nap alatt több LP-t is felvettünk. Azután viszont voltak nagy, többéves felvételi csendek is, mert a lemezeket nagyon gondosan beosztották, hogy mi mikor jelenjen meg, mert lehetõleg biztosra akartak menni az eladásban.

Én fõleg német cégeknek, vagy a világcégek németországi leányvállalatainak dolgoztam. Kezdetben a már említettek mellett a Metronome, az Electrola, a Jazztone, a World Pacific és a Pacific foglalkoztattak sidemanként.

SGG: Mintegy 80 lemezed készült eddig. Ezekbõl 26 önálló LP és CD. Emellett 28 további lemezen vagy közremûködõ. Vagy ugyanennyi az olyan lemez, amelyen egy vagy több eredeti számmal szerepelsz, tehát nem válogatáson. A samplerek száma pedig naponta gyarapszik. Hol Chick Corea, hol Benny Goodman, hol Klaus Doldinger, hol Dudás Lajos egy-egy összeállítás anyagán fedezzük fel a neved s játékod.

Ebbõl a hatalmas, rendkívül széles stílusskálát felölelõ anyagból mi az, amit a leginkább a magadénak vallasz, amit a legjobban szeretsz, ami szerinted is a csúcs a pályafutásodban?

ZA: Kezdeném mindjárt a legelsõ saját LP-mmel, a Heinrich Heine költeményeihez írt Lyrik & Jazz-zel, amelyet 1964-ben Hamburgban vettünk fel a Philipsnél. Ez ma is nagyon közel áll hozzám.

A mai napig a kedvenceim közé tartozik az 1965. márciusában Nyugat Berlinben rögzített The Horizon Beyond. Ezen Don Friedman zongorázik, Barre Phillips bõgõzik, Daniel Humair dobol. Erre a lemezre úgy kaptam lehetõséget, hogy a felvételt megelõzõ napon egy rhythm & blues lemezen kellett játszanom Klaus Doldingerrel és jutalmul felvették ezt az anyagot is.

1979-ben készült harmadik Enja lemezem, a Conjunction. Ezen szólóban rögzítettem négy saját kompoziciómat. Ennek megjelent kis példányszámú direktvágott változata is. Amerikában pedig az Inner City adta ki.

Az L+R három LP-n adta ki a Jimmy Raney barátommal készült duettjeinket. Azonos zenei világban éltünk, de másképp fejeztük ki magunkat, más volt a zenei szókincsünk. Sajnos Jimmy tavaly májusban elhunyt. Az L+R most dupla CD-n adta ki a közös felvételeinket.

Végül a legújabb korongom említem. A When It's Time-on régi cimborám, Lee Konitz altózik, Larry Willis zongorázik, Santi Debriano bõgõzik és Yoron Israel dobol. Ez mindenképpen az egyik legfontosabb, legjobb felvételem.

SGG: Ebben az utóbbiban teljesen egyetértünk. Igazi mestermû. De miért hagytad ki a sokak által emlegetett Gypsy Cry-t?

ZA: Gondoltam, hogy úgy is rákérdezel. Ez a maga idejében valóban sok újdonságot tartalmazott. Számos mai gitáros sztár, például Pat Metheny állandóan errõl áradozik. Õ egyébként több kurzusomon is résztvett.

SGG: Ha már Methenynél tartunk, megkérdezem, helyes-e az információ, hogy az általad kitalált és szabadalmaztatott pick up-pel játszik?

ZA: Igen. De nem csak Pat Metheny, hanem többek között Kevin Eubanks, Jim Hall és Joe Pass is ezeket használták. Az AZ 48, AZ 49 modellek ma is keresettek.

SGG: Hogyan lett belõled pick up feltaláló?

ZA: 1951-ben nem lehetett vibrafonhoz jutni Ausztriában és nagyrészt sajátkezûleg készítettem egyet a Vera Auer combo részére. Ehhez pick up-re is szükség volt. Némi kísérletezés után sikerült tûrhetõen megoldani a kérdést. Saját gitárommal pedig folyamatosan kísérleteztem, mert nagyon elégedetlen voltam a hangjával. Húrvastagságokkal, húrgyártási húzástechnikákkal, pick up tekercselésekkel foglalkoztam a szabadidõmben. Egy idõ után szabadalmaztattam a dolgokat, de sokáig nem akarták gyártani õket. Azután tulajdonosváltás történt a LaBella-nál. Akkoriban vagy ötvenfajta gitár- és bõgõ húrkészletet gyártottak ott.

1976 végétõl egészen 1983-ig a cég gyártási szaktanácsadója voltam. Ez nagyon jól jött, mert vagy két utcasarokra laktam tõlük. Leírtam a formulákat, ellenõriztem a termelést, PR tevékenységet végeztem. Beballagtam, megnéztem, hogy mit csináltak, mi a probléma, megmondtam a megoldást és kaptam a fizetést. Miután sohasem voltam egy turnéhajhászó típus, ez príma volt. Megvolt a lakbér, a biztosítás meg ilyesmi.

Az Egyesült Államokban fõleg tanítottam. Indiana, Illinois, Connecticut, Vermont voltak a fõbb mûködési területeim. Ma mindenekelõtt Vermontra összpontosítok, ahol 1975-ben többek között Don Friedman és George (Jiri) Mráz közremûködésével szerveztük meg az elsõ nyári jazzkurzust, amibõl azután a Vermont Jazz Center kialakult.

SGG: Te a gitáron õstehetség voltál. Szabvány gitár iskolákba nem jártál, hacsak az 1959-es School of Jazz in Lenox-ot nem vesszük jazziskolának...

ZA: Jim Hall volt az útmutatóm, a kurzusvezetõm, akit kizárólag énmiattam szerzõdtettek. Ez csiszolás, közös játék volt és nem szabványos iskola. Ez a fajta együttjátszás, együttlélegzés az, amit mi is most a kurzusok résztvevõivel csinálunk. Ezt csináltuk Pat Methenyvel is, aminek jótékony hatását azóta is emlegeti.

SGG: Ha nem tévedek, akkor Bartók Béla és Szigeti József után Te voltál a harmadik magyar zenész, aki együttjátszott Benny Goodmannel, a swingkirállyal. Hogyan kerültél a Goodman combóba?

ZA: Akkoriban általában free zenét játszottam Barre Phillips bõgõs köreivel és sokat dolgoztunk Tony Scott klarinétossal. Utóbbival készült a Hommage To Lord Krishna címû LP, amelyen az akkor még meglehetõsen ismeretlen Collin Walcott szitározott.

Az elõzõ években többek között Herbie Mann együttesével, Oliver Nelsonnal, Cal Tjader vibrafonossal is dolgoztam. Mind a koncerteken, mind a lemezfelvételeken hallhatták, hogy nemcsak a free zenében vagyok otthon. Nyilván így vélte Benny Goodman menedzsere is, amikor megkeresett ajánlatával. A korábbi gitárosuk már nagyon unta ezt a fajta zenét és ezért kerestek valakit. Hat hétre igent mondtam a Benny Goodman combo standard világára és a swingre.

Többet kerestem hat hét alatt Goodmannél, mint máskor egy-két év alatt és ezért természetesen mindent megcsináltam, amit kértek. Nem volt nehéz az egész. Nekem legalábbis nagyon könnyed ujjgyakorlat volt ez a hat hét, amikor ráadásul visszaemlékezhettem karrierem kezdetére, a Tabányi Mihály tangóharmonikás vezette Pinocchio zenekarral.

Esténként a New York-i Rockefeller Center-ben levõ elegáns étteremben, a Rainbow Grillben zenéltünk többek között Joe Newmannel és Zoot Sims-szel. Ugyanezzel a csapattal felvettünk egy lemezt is a Command márkának, amit azután az egész világon terjesztettek. Pár éve a Benny Goodman magánarchívumból elõkerült egy csokornyi szalag ebbõl az idõbõl. Ezek egy részén én is szerepelek, úgyhogy elég sok Goodman CD-n hallható mostanában a játékom. Ha jól tudom, ezeket egy idõben Magyarországon is forgalmazták.

SGG: 1972-ben Székesfehérvárott hallhatott elõször a hazai publikum. Akkori free együttesed azóta is sokan emlegetik. Késõbb szólóban, duóban játszottál itthon, rövid tv adásokban is szerepeltél. Mi a következõ terved Magyarországgal kapcsolatban?

ZA: Tavasszal nagy európai turnét bonyolítunk le Lee Konitz és Don Friedman társaságában. Szeretnénk Magyarországra is eljönni. Reméljük, hogy eredményesek lesznek a tárgyalások.

Budapest, 1996. január 21.