2018-12-12    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2008-02-26 • Márton Attila
Kései sirató Zoller Attila halálának évfordulójára
Tíz éve, 1998. január 25-én hunyt el Amerikában a múlt század egyik kimagasló jazz-zenésze és komponistája, Zoller Attila. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő művész mindig magyarnak vallotta magát, jóllehet éppen fél évszázadot töltött emigrációban.

Kifejezett kívánsága volt, hogy búcsúfellépését ne valamelyik fényes amerikai hangversenyteremben, hanem szeretett hazájában tarthassa. Egy New York-i ügyvédbarátja vállalta magára ennek megszervezését, ami - bármilyen szomorú is ezt bevallani - egyáltalán nem volt könnyű feladat. A különböző hivatalok, intézmények nem bizonyultak készségesnek. Végül hosszas huzavona után, 1997. december 5-én este, több forró hangulatú jazzkoncert színhelyén, a Magyar Rádió Márványtermében találkozhatott a világhírű gitáros magyar barátaival és rajongóival. Volt valami szívbe markoló az egész eseményben, hiszen mind a kísérő zenészek (zongorán Szakcsi Lakatos Béla, bőgőn Pege Aladár, a doboknál Kőszegi Imre), mind pedig a nagyszámú közönség megilletődötten hallgatta az est csontsovány főszereplőjét, aki látható fájdalmai ellenére igazi előadóművészhez méltóan ezúttal is tudása legjavát nyújtotta.

De ki is volt ez a nagy formátumú muzsikus, akit külföldön sokkal inkább ismernek, mint itthon? Visegrádon született 1927-ben. Hegedülni és trombitálni tanult, majd a háború után a gitárt választotta. Kimagasló tudása miatt fiatal kora ellenére az akkori idők egyik legdivatosabb zenekarában, Tabányi Mihály Pinocchio együttesében játszhatott két éven keresztül. Amikor látta, hogy a jazz művelői számára nem sok babér terem majd itthon, 1948 októberében a zöld határon Ausztriába szökött. A mindössze 21 éves fiatalember zenei pályája szerencsésen indult, mert a megszállt Ausztriában és Németországban nagy igény volt az életigenlő jazzre mind a katonák, mind pedig a polgári lakosság körében. 1954-ig Vera Auer együttesében muzsikált, ezután pedig Jutta Hipp, majd Hans Koller zenekarában játszott. Természetesen kapcsolatba került az Európába látogató amerikai jazz-zenészekkel Bud Shanktől Oscar Pettifordig. Persze, mint minden, a műfajjal kapcsolatba kerülő embert, őt is mágnesként vonzotta a jazz szülőhazája, Amerika. 1959-ben egy teherhajón kelt át az óceánon, és kalandos körülmények között sikerült beiratkoznia a lenoxi jazziskolába, ahol szobatársai Ornette Cole man és Don Cherry voltak. Ettől kezdve 40 éven át Amerika lett az otthona. Először New Yorkban, majd egy - a városhoz közeli - kisebb településen lakott, végül a piciny Vermont államban építette fel otthonát és egy rangos gitáriskolát. És ez szó szerint értendő, mert a mindig tevékeny muzsikus szabad idejében épített, bútorokat készített, számára a kétkezi munka jelentette az igazi kikapcsolódást. Kreativitása abban is megnyilvánult, hogy komolyan foglalkozott a hangszerek tökéletesítésével: szabadalmat kapott hangleszedő berendezésre, először gitárra és bőgőre, majd vibrafonra is.

A nagy stílusakrobata a jazz minden irányzatában otthon volt, a szvingtől a latin zenén át a modern jazz minden válfajáig beleértve a free rögtönzést is.

Azok névsora, akikkel tartósan együtt játszott az évtizedek során, felér egy jazz Ki kicsodával. Tényleg csak a legismertebbek közül néhány: Herbie Mann, Astrud Gilberto, Benny Goodman, Herbie Hancock, Lee Konitz, Jim Hall, Tony Scott, Ron Carter Amerikából, és az európai élvonal, hiszen szinte minden évben koncertezett az öreg kontinensen: Klaus Doldinger, Martial Solal, Albert Mangelsdorff, Hans Koller, Joe Zawinul. Lemezeinek se szeri, se száma, a jazz-sztenderdek mellett elsősorban saját kompozícióit játszotta. Ezekben mindig felsejlenek magyar gyökerei, hiszen amikor első hazalátogatásakor 1972-ben erről faggattam, a következőket mondta: "A magyaros melódiát nem lehet elfelejteni. A jazzben a népi ihletés mindig fontos, mondhatni döntő volt. A blues és a kesergő közös voltát, gondolom, nem kell bizonygatnom. Szerintem a magyar népzenének ugyanolyan jogosultsága van a jazzben, mint a néger folklórnak. Ami az én játékomat illeti, az utóbbi időben egyre gyakrabban érzem, hogy ami kijön a hangszerből, az magyarosan szól. Azt hiszem, ez nem véletlen." Harmincöt év távlatából, az etno-jazz virágzása idején láthatjuk, hogy mennyire igaza volt.

Nos, ekkor már túl volt az 1967-ben felvett, magyaros kompozíciókkal és Lew Tabackin tárogató játékával fűszerezett Gypsy Cry című albumán, amellyel nagy feltűnést keltett mind a kritikusok, mind pedig a nagyközönség körében. 1986-ban megjelent Memories of Pannonia című lemeze, még közvetlenebb utalás magyar voltára, amelyet számos - más albumain játszott - szerzeményének címe is elárul. Csak néhány ezek közül: Puszta Fire, Tshitar (A csitári hegyek alatt…), The Hun, Keserges for Albert Mangelsdorff, No Paradise (Csak egy kislány van a világon…), Hungarian Jazz Rhapsody és a visegrádi templom harangjait felidéző Dream Bells.

Regényes életéről és kimagasló művészi tevékenységéről lebilincselően érdekes monográfia jelent meg 2002-ben Simon Géza Gábor jazzkutató tollából, magyar és német nyelven Mindhalálig gitár címmel. Aligha lehetne Zoller Attila egyéniségét ennél találóbban jellemezni. Méltó helye ott van a zene panteonjában.

Demokrata, 2008-02-26 (2008/7. szám)

kapcsolódó írások: