2020-09-22    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1967-04-04 • Simon Géza Gábor
Jazz és ifjúság
A mai ifjúság kulturális életében jelentős szerepet játszanak a különböző zenei műfajok. A fiatalok a zenén belül is megkülönböztetett figyelemmel fordulnak a jazz felé, amelyet Yehudi Menuhin, korunk egyik legjelentősebb hegedűművésze, találóan „a XX. század nemzetközi népzenéjé”-nek nevezett.

A jazz egyre jobban terjed az ifjúság között és minél jobban visszautasítják, kigúnyolják, annál inkább tért hódít, mert a fiatalok ezzel is ki akarják fejezni, hogy ők mások, mint az idősebb nemzedék.

Az idősebb nemzedék pedig sokszor értetlenül, fejcsóválva figyeli ezt az érdeklődést. Ilyen értetlenséggel találkoztam magam is két és fél évvel ezelőtt a gimnáziumban osztályfőnökömnél. Egyik osztálytársam rövid kis előadást tartott a különböző zenei műfajokról, köztük a jazzről is. A legnagyobb érdeklődést a jazz váltotta ki s ezért mint faliújság szerkesztő, úgy határoztam, hogy egy nagyszabású cikksorozatot indítok az érdeklődés kielégítésére.

Mikor összeállt az anyag, megkezdtem a közlést. Már az első héten kitört a botrány.Osztályfőnököm, mikor meglátta a nagy, színes betűkkel hirdetett cikket, dühösen odarobogott, szemével végigszáguldott a sorokon, majd dühösen megkérdezte: -Ki írta ezt a förmedvényt?

Felálltam.

-Úgy? Szóval te voltál?.. És ha szabadna kérdeznem, miért éppen a jazzről írtál? Beatlesek kellenek meg rock and roll és twist?... Nem találtál jobb témát? Például a fizikáról?

„Milyen jó lenne, ha figyelmesen elolvasta volna a cikket, amelyből világosan kiderült, hogy a jazz nem azonos a Beatlesek zenéjével és nem azonos a rock and roll-lal, mint ahogy semmi köze sincs a kávéházi langyos fürdőül szolgáló 'tánczené'-hez sem” - gondoltam

S mi lett a kitörés eredménye?

Azok is, akik addig semminemű érdeklődést nem mutattak a jazz iránt, megrohanták a szünetben a faliújságot; már csak azért is, hogy dacoljanak a felnőttek világát képviselő osztályfőnökkel.

Az elutasításra hasonló daccal válaszoló gimnazistákról ír Hermann Rauhe „Musikerziehung durch Jazz” (Zenei nevelés a jazzen keresztül) című könyvében. Beszámol arról, hogy azok a zenetanárok, akik kategórikusan szembehelyezkedtek a jazzel, semminemű érdeklődést nem tudtak felkelteni a diákokban a komoly, a klasszikus zene iránt.

Rauhe a zenei nevelés egy új módszerét választotta. Kollégáival szemben elismerte a jazzt. A jazz alapfogalmait jobban értő diákokat is bevonta már a munka kezdetén, amelynek célkitűzése az volt, hogy a tanulókban a jazzen keresztül felkeltse az érdeklődést a klasszikus zene iránt. A diákok a jazz tárgyalásakor megszokták a közös munkát s később, a klasszikus zene tárgyalásánál sem vonultak vissza. Rauhe a kísérletsorozat végén vitát rendezett a diákok között, akik immár megtalálták a kellő kritikai szintet a jazzel szemben is.

A jazz nagy hatással van az ifjúság zenei nevelésére, mint azt Hermann Rauhe és nálunk Losonczi Ágnes körülbelül azonos időben megállapították, s ellentétben a csak hangulatkulisszául szolgáló tánczenével, elvezet a komoly, a művészi zenéhez.

Miután a jazz maga is művészi zene, mely a különböző népek népdalkincsére támaszkodik és elvezet a klasszikus zenéhez is, ezért a jazz minden támogatást megérdemel és megérdemlik azok a fiatalok is, akik ezzel a zenei műfajjal foglalkoznak.

Ideje lenne az iskolákban is – elsősorban a középiskolákban, mivel itt a legnagyobb az érdeklődés – jobban propagálni, megismertetni a jazzt, hogy a fanatikus rajongókat is meg lehessen győzni egyoldalúságukról és rajongásukat a műfaj jelentőségének megfelelően redukálni: tehát klasszikus zene és jazz együtt és nem külön-külön csak az egyik vagy a másik.

Mivel az egyoldalú elutasítás az idősebb korosztályoknál is megvan, így természetesen valamilyen módon őket is be kellene vonni a meggyőző munkába, amire például kitűnően megfelelnének az olyan jellegű koncertek, mint az Európa legjobb jazzbőgőseként számon tartott Pege Aladáré, aki minden egyes önálló koncertjén egyaránt játszik klasszikus zenét és jazzt.

Szerencsére az egyoldalú visszautasítással ma már egyre ritkábban találkozunk, s egyre inkább előtérbe kerül az objektív értékmérés, mely helyére teszi a két látszólagosan szemben álló zenei műfajt, s így ma már nem ritka az olyan fiatal, aki együtt hallgatja Bachot és Armstrongot s az olyan idősebb sem, aki Ellingtont és Beethovent egyaránt szereti. Az ő példájuk mutatja, hogy nem olyan nagy az ellentét s kellő alkalmazkodással eltűnik az ellentét az ifjúság és az idősebb nemzedék között ebben a kérdésben is. Ha ez bekövetkezik, akkor már nem a szembenállás, hanem a közös út jelképe lesz a jazz, melyen korunk ifjúságának jelentős része zeneileg nevelkedik.

Budapest, 1967. április 4.

A cikk kézirata a fent nevezett napon készült el, a mai napig (2010. április 26.) nem jelent meg. Gépiratos másolata a Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány Magyar Jazztörténeti Archívumában található Budapesten.


kapcsolódó írások: