A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

Elmondja SERGIO FAILONI, az Operaház uj karnagya

A jazz körül nem csak Budapesten, hanem külföldön sem csillapodtak még le a haragvó kedélyek hullámai. Itt is, ott is, komolytalan, csak feltünést hajhászó, zeneileg viszont igen csekély értékü tapogatózásnak állitják be ezt az ujszerü muzsikát és röviden divathóbortnak szeretik minősiteni. Pedig nincs igazuk.

Én, aki mindig a klasszikus muzsika frontharcosa voltam, mondom ezt, nekem talán elhiszik majd, hiszen senkisem mondhatja, hogy a jazz terén érdekelt fél lennék.

Eddigi müködésem során legfőbb célomnak tekintettem, hogy hazámban – Olaszországban – az olasz psychétől kissé távol álló Wagner muzsikát népszerüsitsem és én voltam az, aki megteremtette az itáliai Wagner kultuszt. Ebből is látgató, hogy mindig csak igazán a legkomolyabb „komoly” muzsikával foglalkoztam, azonban a jazzel szemben mégsem tudok a merev elzárkózás álláspontjára helyezkedni.

Tanulmányoztam is a jazzt és arra a konkluzióra jutottam, hogy a jazz hatalmas fejlődés előtt áll és igen nagy jövője van. A legnagyobb előnye a többi ujabb müfajjal szemben az, hogy természetes muzsika és a lényege a mindent elsodró ritmus, mely mindig és minden formában diadalmaskodik. Ezért merem nyugodt lelkiismerettel én a régi Wagnerista, mégegyszer megismételni, hogy a jazz muzsikának feltétlenül van jövője még akkor is, ha ma még sokan támadják.

Szinházi Élet Zenemelléklet (Szerkeszti: Szenes Andor) 1928 43. szám