2017-11-23    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2010-10-20 • Dr. Franz Krieger
“Mindenki a zenében élt Jamaikában” Monty Alexander jazz-zongorista zenei gyökerei
Dr. Franz Krieger: “Mindenki a zenében élt Jamaikában” Monty Alexander jazz-zongorista zenei gyökerei

Aki Monty Alexander zenéjét közelebbről ismeri, annak könnyen eszébe juthat a római Janus isten, akinek fő attribútuma a kettősség. Ez a hasonlat egyrészt azért lehet indokolt, mert Alexandert az Egyesült Államokon keresztül ismerte meg a világ, hiszen játékmodora és repertoárja a Nat King Cole-tól és Oscar Petersontól eredeztethető hagyományban gyökerezik. Mind e közben a másik oldalról gyökereit mélyen abba a hagyományba látszik ereszteni, amelyet leginkább jamaikai popzenének nevezhetünk. Ez a két zenei műfaj első pillantásra meglehetősen különböző világokhoz tartozik. Viszont már a jamaikai nép története elvezet ahhoz a következtetéshez, hogy a “jamaikai folklór” és az “amerikai (értsd: USA) jazz” zenei szempontból közelebbi rokonságban állnak, mint azt általában gondolják. Ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy Alexander 17. életévéig Jamaikában élt, és azóta (1961) él az Egyesült Államokban. Így rögtön érthető lesz, hogy két ilyen különböző zenei tradíció hogyan olvadhat össze.

Amikor a következőekben arra teszek kísérletet, hogy Monty Alexander zenei gyökereit megvilágítsam, a kiinduló pont természetesen Karib-tengeri hazájának története kell legyen: Milyen népcsoportok közé és milyen társadalomba, illetve milyen zenei környezetbe született bele? Ezután Alexander gyermekkora kerül előtérbe. Ez az a kor, amelyben mindenkiben kitörölhetetlen emlékek nyomódnak le. Végül arra térek ki, hogy milyen különleges módon záródik be a kör, amikor a már régen felnőtt Alexander felidézi (zenei) gyermekkorának emlékeit.

Ennek a muzsikusnak az élettörténete, aki muzsikájában oly sok örömöt sugároz, mélyen érinthet meg bárkit, aki a sorok között képes olvasni. Reméljük, megnyílik ennek az átélésnek a lehetősége minden olvasó előtt, és a kutatók előtt is, akik számára ennek az előadásnak a függeléke készült.

Jamaika népcsoportjainak története alapvonalakban

Az a feltételezés, hogy Jamaika területén az ausztráliaihoz hasonló őslakos népcsoport él, szomorú tévedés. Bár Kolumbusz első jamaikai partraszállásakor 1494-ben a legszebb szigetről számolt be, amelyet emberi szem valaha megpillanthatott, a spanyol gyarmatosítás a következő időkben a bennszülött arawakok számára elmondhatatlan szenvedést hozott.

A halászatból élő arawak indiánok tekinthetők Jamaika elsődleges őslakosságának. Tőlük származik a Xaymaca megjelölés is, jelentése: ”a sok forrás országa”. A spanyol uralom alatt, mely kereken 150 évig tartott, a hódítók az Arawakokat nyomorúságos körülmények közt rabszolgává fokozták le és idővel teljesen kipusztították. De nem érték be ennyivel, hanem nekiláttak az afrikaiak elhurcolásának, amivel sok újabb szenvedést és igazságtalanságot okoztak. Elképzelhetetlenül nagy számú, 30-50 millió afrikait hurcoltak át az Újvilágba. Ezzel az Afrikában hátramaradottaknak, barátoknak és rokonoknak is leírhatatlan szenvedést okoztak. Egykor virágzó kultúrákat pusztítottak ily módon el:

Amikor az első európai felfedezők, főleg hollandok és portugálok, az afrikai tengerpartról a földrész belsejébe nyomultak, virágzó városokról, kifejlődött társadalmi struktúrájú, magasan szervezett államberendezkedésről számoltak be. Igen fejlett volt a vas-, réz- és aranyfeldolgozás, a kereskedelmi kapcsolatok egészen Indiáig ágaztak. Az afrikaiak életszínvonala akkoriban bizonyára kiállta az összehasonlítást a legtöbb középeurópaiéval. A mai Nigéria egyik kereskedelmi központját, Benint, az európaiak az akkori kor legnagyobb európai városaihoz hasonlították.

(Eberhardt, Heinrich et al. Reggae und Karibik, in. Materialien, Nr. 18. Deutscher Hohschul-Verband, e.V. Bonn 1983. 1. Aufl. 1981. idézi Bader, 21. old.)

Nagyobb számú rabszolgának először 1655-ben sikerült az erdőben gazdag hegyekbe menekülnie, amikor az angolok vették át a hatalmat Jamaicában. Ezek a maroonok (a spanyol marrano-ból, jelentése vad, szelídítetlen) földműveléssel foglalkoztak, és falvakat építettek maguknak, melynek társadalmát őseredeti Nyugat-afrikai mintára szervezték meg. Az angolokkal fegyveresen szálltak szembe, míg azután 1783-ban békeszerződést kötöttek velük:

... az angolok földet, szabadságot és teljes szuverenitást adtak a maroonoknak, amiért cserébe nekik kötelezettséget kellett vállalniuk arra, hogy befogják a megszökött rabszolgákat, és támogatják az angolokat a rabszolgafelkelések leverésében. (...) A hatalom alapszerkezetét azonban sohasem rombolták le, és a lázadásokat a felkelők elleni megtorlás követte, akiket ketrecbe zártan közszemlére téve halálra éheztettek, élve elégettek, felakasztottak.

(Bader 22. old.)

A maroonok a mai napig fennmaradtak Jamaicán, és mind a mai napig megőrizték őseredeti kultúrformáikat - a zenélésben is.

A rabszolgák legnagyobb része szabadságát csupán a rabszolgaság fokozatos eltörlésével (1833 ill. 1838) nyerte vissza. Addig ezeknek az embereknek nem csupán a gazdasági kizsákmányolást kellett elszenvedni, hanem a rájuk kényszerített dekultúrációt is:

A fehérember valósággal bele próbálta verni az új identitást a rabszolgákba, akiknek át kellett volna venni azt a nézetet, hogy ők maguk önállótlanok és tulajdonosaik nélkül kiszolgáltatott állatok, akiknek legjobb esetben a gyermekien boldog-együgyű néger sztereotípiájának kellett volna alávetnie magát. (...) A kultúrának ilyetén történő kiölése egész faluközösségek és családok szétrombolásában nyilvánult meg. A rabszolgák egyetlen közös vonása gyakran csupán a bőr színe volt, mivel a nyugat-afrikai tengerpart földrajzilag, etnikailag és nyelvileg különböző területeiről hozták őket ide. Az afrikaiak legnagyobb része Ghánából és Nigériából az ibo -és koromanti népből származott. Az afrikai szokások és hagyományok szisztematikus elutasítása és időleges betiltása, az afrikai értékek tagadása egészen a XX. századig tart.

(Bader 29. old.)

Az angolok tiltásai és megtorlásai ellenére a rabszolgák évszázadokon át megőrizték kulturális kifejezési formáikat. A fő kifejezési forma már régtől fogva az éneklés és a zenélés volt.

A rasta-mozgalom keletkezése

A rabszolgaság megszüntetése után a politikai hatalom egy szűk fehér- és részben színesbőrű réteg kezében maradt (ültetvénybirtokosok, kereskedők, üzletemberek). Amikor 1865-ben a fekete lakosság nehéz helyzete miatt ismét felkelt a kormány ellen, Anglia feloszlatta a jamaicai képviselőházat. Jamaika részleges önállósága megszűnt, a koronagyarmat státusz (az 1962-ben elnyert függetlenségtől) csupán az angol elnyomás újabb formája volt.

Ennek a háttérnek az ismeretében érthető meg Marcus Garvey (1887-1940) különleges jelentősége, aki elsőként beszélt a black pride-ról, a fekete bőrszín felett érzett büszkeségről. Kiállt a feketék Afrikába való visszatérése és a pánafrikai egység mellett. A rasta vallási mozgalom Garvey egyik állítólagos próféciáján alapul:

Eszerint azt mondta, hogy Afrikában fekete király fejére helyezik a koronát, és amikor 1930-ban Etiópiában Ras Tafari Makonnent I. Haile Szelasszié néven császárrá nevezték ki, számos jamaikai ebben a prófécia beteljesedését látta. Kialakult a rasta vallási csoport, mely erős befolyást kezdett gyakorolni a jamaikai életre. A rasták nem tömörülnek szervezetbe... Egyetértésük legfontosabb eleme az a meggyőződés, hogy I. Haile Szelasszié... az élő Isten, és hogy Afrika, s benne különösen Etiópia a őskezdet területe. Jamaika az elhurcolás helye... A rasták vallási szabályaikat a Bibliából merítik....Annak a bibliai helynek megfelelően, hogy „ne kopaszítsák le fejüket és ne nyírják meg szakállukat” hajukat hosszú dreadlocksban növesztik (....) A rasták elfordultak a hivatalos jamaikai társadalomtól, és azt követelték, hogy visszatérhessenek hazájukba, Afrikába.

(Bader 26. old.)

Míg kezdetben a rasta mozgalom hívei főleg a városi szegénynegyedből toborzódtak, a hatvanas évektől kezdve más társadalmi rétegek képviselői is csatlakoztak hozzájuk. A rasták növekvő tekintélye zenészeik nemzetközi elismeréséből táplálkozott:

Jamaika a függetlenség kikiáltása után élte meg az első erőszakhullámot. Ugyanebben az időszakban működött a legendás Count Ossie The Mystic Revelation of Rastafar I együttesével. A rasták Jamaika társadalmi és kulturális arculatának formálóivá kezdtek válni, és a „Gettó dobritmusa” ...kezdett hatást gyakorolni Jamaika zenéjére. A „Do the Reggay” című darab, Toots Robert alkotása, kölcsönzött nevet a zenei irányzatnak, a Reggae-nek, mely a hetvenes években az egész világon híressé vált. A „hivatalos Jamaikát”, az európai és észak-amerikai értékek iránt tájékozódó közép- és felsőréteget sokkszerűen érte, hogy olyan énekesek mint Bob Marley, Peter Tosh ....stb. a lebecsült fekete alsó réteg gyermekei nemzetközi sikereket értek el.

(Bader 37. old.)

Pontosan ez a kulturális, társadalmi és mindenekelőtt zenei háttér az, melyben Monty Alexander felnőtt. Életútját végigkísérve látható, hogy gyermekkorának bizonyos mozaikjai egész eddigi életén keresztül elkísérik, sőt kitörölhetetlen nyomot hagytak Alexanderben.

Monty Alexander

Bizonyos alapismeretek Jamaika konfliktusoktól terhelt történelméről rögtön azt hozzák magukkal, hogy Monty Alexander életrajzának és zenei fejlődésének látszólag mellékes körülményei rögtön egészen más megvilágítást kapnak. Érthetővé válik az a kulturális alap, amelyen Alexander szinte teljesen az Egyesült Államok-beli amerikai kultúra felé fordulhatott. Így lesznek érthetőek azok a mélyebben fekvő mozgatórugók, melyeknek segítségével Alexander népszerű jamaikai zenéje interpretálható.

Montgomery Bernard Alexander 1944 június 6-án született Jamaika fővárosában, Kingstonban, és ennek a dátumnak köszönheti a Montgomery nevet. Ugyanis ezen a napon következett be a szövetségesek partraszállása Normandiában, és ezen a szülők annyira fellelkesedtek, hogy a brit csapatok parancsnokának, Montgomery marsallnak nevére keresztelték fiukat. Alexander jómódú házba született, apjának Kingstonban élelmiszerüzlete volt. Bár a szülők között nem volt muzsikus, azért édesanyja tudott egy kicsit zongorázni. Monty Alexander:

... volt egy régi német pianínó a házban... Azután vettünk egy Knightot - még most is ott van New York-i otthonomban. Ez a legjobb pianínó, amit valaha csináltak.

(Quaver, 9. old)

Jamaikai környezetének zenéjével Alexander már kora gyermekkorától fogva érintkezésbe került:

Mint Kingstonban nevelkedő fiatalember... legkorábbi zenei élményeimet a népzenei és popdalok határozták meg, valamint a Calypso ritmusok, amelyek Trinidadból erednek...

CD Monty Alexander’s Ivory & Steel Jamboree

Alexander még emlékszik arra, hogy kb. négy éves volt, amikor a rádióból megismerkedett Nat „King” Cole muzsikájával. Ez volt Jamaikában a rádió térhódításának a kora, és különösen a jamaikai ifjúság volt az, mely lelkesen fogadta az észak-amerikai zenét. Monty Alexander:

...azt hiszem talán 1948-ban lehetett, hogy hallottam Nat Cole-t, az öreg boogie zongoristákat és az öreg rhythm ‘n blues játékosokat.

(Tomkins, The philosophy, 15.old)

Alexander találkozása a zenével, különösen fiatal gyermekkorában, a lehető legfesztelenebb módon történhetett meg. Erről így beszél:

... az első, amit Jamaikában hallottam a Calypso volt, amit ott és akkor mindenki hallgatott. Amikor elkezdtem amerikai zenét hallgatni, akkor az igazi tenyeres-talpas R&B volt, boogie-woogie, funk, vagy nevezzük bárminek... Igazi tánczene volt, és öregem, annak volt aztán dögös lüktetése! Mindenki a zenében élt Jamaikában, része volt az életmódnak. Nem úgy volt, hogy ‘- Na menjünk, hallgassuk meg ezt a nagyszerű koncertet...’ Soha. Mindenki bulizott, táncolt, és partikra járt.

(Lyons 46. Old)

Addig az időpontig, amikor édesanyjának kívánságára Alexander klasszikus zongora oktatásban részesült, a zongorához való viszonya is gyermekien kényszeredett volt. Monty Alexander:

Hát, a dologban az a szomorú, hogy igazán sohasem gyakoroltam. Mielőtt még tanítottak volna, lekoppintottam régi boogie-woogie nótákat, amiket a rádióban hallottam. Amikor öt éves voltam, akkor kezdtem az óvoda zenetanárától órákat venni, de sosem voltam elég fegyelmezett, hogy gyakoroljak is. Két évvel később másik iskolába mentem, és egy másik zongoratanárhoz kerültem, aki az európai klasszikusokra kezdett tanítani. Eljutottam Chopinig, de tizennégy évesen abbahagytam...

(Lyons 46. Old)

Tömören kifejezve:

Úgy éreztem, hogy zongorázni tanulni unalmas, fárasztó dolog.

(Quaver 9. Old.)

Alexander utálta a zongorán való gyakorlást. Azt, hogy ennek ellenére elismert jazz-zongoristává vált, többek között sajátos jellemvonásának köszönhette:

Az egyik fő oka annak, hogy jazzmuzsikus lettem az, hogy lázadó természetem volt, már gyermekkoromban is. Lázadtam a tanárom ellen mert azt mondta, hogy bármi, aminek lüktetése van, romlott dolog, nagyon vallásos asszony volt, úgyhogy azzal, hogy jazzt kezdtem játszani, azt közöltem vele áttételesen, hogy nem értek vele egyet. Azt hiszem hat vagy hét éves lehettem, amikor kezdtem felrúgni a szabályokat.

(Lyons 47. Old)

Különösen lelkesítő hatással volt Alexanderre a Jamaikán vendégszereplő híres jazz-zenészekkel, Louis Armstronggal, Nat Cole-lal, Oscar Petersonnal, Eddie Heywood-dal való találkozás. Kilencéves korában, 1953-ban, hallotta először Louis Armstrongot egy hangversenyen. Ezután kezdett trombitán játszani. Viszont a fújás olyan fájdalmat okozott neki, hogy rövid idő után abba kellett hagynia a trombitálást. - Maradandó benyomást tett Alexanderra az Eddie Heywood-dal történt találkozás is.

Ami a korai hatásokat illeti a zongoristák közül, sosem tudtam semmit Art Tatumról. AZ egyik első kedvencem Eddie Heywood volt, amit ő csinált, az egyesen fantasztikus volt. Képes voltam csak fül után majdnem egész pontosan egyik dalát lekoppintani lemezről, és amikor Jamaikára jött, személyesen is találkoztam vele, és el is játszottam neki. Meglapogatta a hátam és azt mondta: ‘Ez egész jó volt, barátocskám.’

(Tomkins, 1975 május, 6. old)

Louis Armstrong és Eddie Heywood éppen úgy Monty Alexander korai kedvenc muzsikusai közé tartozott mint Nat Cole és George Shearing. (Alexander különösen azt emeli ki, hogy volt neki egy példánya Shearing Tenderly-jéből: ez esetben a szám 1950. április 4. zongoraszóló felvételéről van szó). Monty Alexander igazi elragadottsággal beszélt Louis Jordan énekesről és Bill Doggett orgonistáról:

Ez az ami igazán belopta magát a hozzám hasonló fiatal jamaikaiak szívébe, a Calypso, egyesítve az olyan emberek zenéjével, mint Louis Jordan és Bill Doggett. Igazi tánczene volt, és hogy lüktetett!

(Lyons 46. old.)

Alexander tehát két zenei világának hol egyikében, a „jamaikai folklórban”, hol másikában, az „észak-amerikai jazzben” lakozott. Hol arról számol be, hogy az iskolában saját zenekara volt és a gitáros Ernest Ranglin-nel egy kingstoni jazzrajongó banda tagjai voltak. Hol meg arról beszél, hogyan működött közre olyan zenei csoportokban, melyek mento-t játszottak, ami nem más, mint vidéki eredetű jamaikai zenei forma, mely stílusban a trinidadi Calypso-val rokon.

A helyi ‘mento’ kombók néha meghívtak, hogy beüljek hozzájuk billentyűzni, egy Hohner harmonikához, amit ők csak ‘flutiná’-nak hívtak.

(CD Monty Alexander’s Ivory & Steel Jamboree)

Alexander még nem sokkal USA-ba történő emigrálása előtt is közreműködött egy hagyományos tánczenét játszó kis zenekarban, másrészről vonzódott jazzkedvelő emberekhez (pl. Charlie Parker zenéje).

17 évesen aztán végül fiútestvérével és édesanyjával az USA-ba vándorolt ki, ahol is mindhárman Miamiban telepedtek le:

1961-ben volt, tizenhét éves voltam. Édesanyám úgy döntött, saját elhatározásából, hogy elhagyja Jamaikát, úgyhogy a bátyámmal együtt vele mentünk Miamiba. Én persze úgy gondoltam, hogy majd iskolába járok, és ügyvéd leszek, de egy este elmentem egy bárba, a Bonfire étterembe, hogy beüljek vendégzongoristaként, és a tulajdonostól kaptam egy állásajánlatot. Az anyám ugyan ellenezte, de végül rábeszéltem. Azt hiszem, annak az újdonságnak köszönhetem az állást, hogy egy tizenhét éves veri a zongorát.

(Lyons 47. old.)

Valószínűleg Alexander serdületlen kora volt az, ami ebben az időben zenei tekintetben előnyére szolgált. Mert saját bevallása szerint akkoriban még nem valami jól játszott:

Amikor később New York-ba kerültem, szörnyű komplexusom volt, amikor másokkal játszottam, hogy nem tudok velük lépést tartani. Először is nem tudtam kottát olvasni. Most már tudom az akkordváltásokat követni, de még nem mindig nem vagyok teljesen otthonos a kottaolvasásban.

(Lyons 47. old)

Jamaikai származása egyelőre nem hozott neki számottevő előnyöket, mert viszonylag sok jó „amerikai” jazzmuzsikus volt és van, aki Jamaikából vagy az Antillákról származik: példaként említhetjük Wynton Kelly-t, Carmen McRae-t és Sonny Rollins-t. Bármi volt is az oka, Alexander Monty rátalált „a megfelelő emberekre”, illetve azok felfedezték őt: miután a Kansas City-ben lévő Reno klubban három-négy hónapon át az Art Mooney Band tagjaként játszott, visszatért Miamiba, ahol Frank Sinatrával és barátjával, Jilly Rizzo-val futott össze. Alexander:

Sinatrával hogy találkoztam? Miamiban játszottam egy kis klubban, amikor 17 vagy 18 éves lehettem, és biztos csak azért, mert olyan fiatal voltam, Frank azt mondta: ‘Jó, hívjátok el ezt a srácot. Jó lesz.’ Úgyhogy a barátja, akinek klubja volt New York-ban, a Jilly’s, felvett. Két vagy három évig voltam ebben a klubban, többé-kevésbé folyamatosan, és gyakran jöttek a nagy hírességek, az élet mindenféle területéről, és persze Sinatra is...

(Tomkins, 1975 május 7. Old)

Alexander ugyancsak tizennyolcéves volt, amikor a fuvolás és gitáros Les Spann magával vitte vendégszereplése a New York-i Playboy klubba. Itt két évig játszottak együtt. A Playboy klubban hallotta őt Les McCann, aki kapcsolatban állt Dick Bock-kal, a kaliforniai World Pacific Record producerével. 1965-ben ő készítette Monty Alexander első két felvételét, melyek Pacific Jazz PJ 86 (szabvány trióösszetétel: zongora, nagybőgő, dob), ill. a Pacific Jazz 10094 (szabvány trióösszetétel plusz gitár) jelentek meg.

Ezzel létrejött az az alap, melyre hozzáértéssel építette fel további karrierjét. Mindig a megfelelő emberekkel jött össze - 1966-ban például Ray Brown nagybőgőssel, akivel hosszú időn keresztül sikeresen együtt muzsikált. Ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy Alexandernek meg kellett dolgoznia a sikerért. 1974-ig többé-kevésbé csak éjszakai klubokban játszott, aztán főiskolai koncerteket adott - keresztül-kasul az egész USA-ban.

Ebben az időben tette meg Alexander az első lépését is Európában, ahol aztán gyakori és szívesen látott vendég volt. Oscar Peterson már 1971-ben javasolta őt az MPS lemezcégben Hans-Georg Brunner-Schwernek, és aztán 1974 októberében megszületett az első lemez.

1975-ben, 31 éves korában Monty Alexander összegezte eddigi zenei működését:

Gondolom, hogy a harminc év alatt többet csináltam, mint sokan mások jóval hosszabb idő alatt. És nem csak a játék. Zenében és társadalmilag is, mindenfajta muzsikussal a legkülönfélébb helyzetekben megfordultam. Jártam néhány sötét lebujban, amikor Harlemben dolgoztam, voltam olyan helyen, ahol az embernek igen óvatosan kellett belépnie, hogy mi történik a háta mögött. Játszottam a Minton’s Playhouse-ban is, az egyik igazi legendás klubban, nem sokkal azelőtt, hogy bezárták. És dolgoztam az előkelő helyeken Miamiban, Floridában. Kísértem hírességeket, például Frank Sinatrát. Úgyhogy széles körben nyertem tapasztalatokat.

(Tomkins, 1975. május, 6. old.)

Ez az összegzés jelzi, hogy Alexander az USA-ba történt emigrálásától kezdve főleg az ottani jazz felé fordult, bár zenei tekintetben sohasem tagadta meg jamaikai múltját. Már az 1965-ben kiadott Pacific Jazz 10094-en van egy szám, a Jamaican Shake, és a rákövetkező évek felvételei újra meg újra „egzotikumokat” mutatnak a szám kiválasztásában, ill. a ritmikában. 1977-ben jelent meg végül a Cobilimbo-val az a nagylemez, mely számainak címénél fogva Monty Alexander jamaikai származását helyezi a középpontba. Azt pillanatnyilag nehéz megállapítani, hogy mindez mennyire érvényes zeneileg, mivel ez a lemez (MPS 0068.188) teljesen elfogyott.

1978-tól, a Lament nagylemez (Pablo 2310.826) felvételének évétől kezdve Alexander hangszerösszetételét olykor kibővíti a Trinidadból származó steel drum-mal, melynek jellegzetes hangzását szabványjazzhez éppen úgy felhasználja mint a jamaikai eredetű számokhoz. Legkésőbb ettől a felvételtől kezdve nem lehetett a figyelmes hallgatónak szemernyi kétsége sem afelől, hogy Monty Alexandernak, aki egyaránt teljesen otthonosan érzi magát a jazz és karibi hazája folklórjának világában, zeneileg kettős arculata van.

Egyik csodálatos példája annak, hogy Alexander Jamaika zenéjét nem utánozza, hanem sokkal inkább elragadtatott-autentikus módon interpretálja, melynek során gyermek- és ifjúkori hangzásélményéből merít, az 1988-as Monty Alexander’s Ivory& Steel Jamboree, mely a Concord-124 és CCD-4124-en jelent meg. Ennek a felvételnek a számválogatásában Alexander kitárulkozik a régebbi és újabb jamaikai hagyománynak: népszerű jamaikai folk songok (pl. Sly Mongoose és Linstead Market) vannak rajta, melyek előadása során Alexander olyan jamaikai művészekhez való közelségét bizonyítja mint Louise Bennett énekesnő - tehát olyan művészekhez, akiket Jamaikában a legmagasabb fokú elismerés övez. Egy nagyobb történelmi visszapillantást tesz Alexander az Accompong számmal, melyet a maroonok emlékének ajánl. A világhírűvé Bob Marley által vált No Woman No Cry szám előadásával Alexander végül egészen Jamaika legújabb kori történelméig jut vissza.

A Monty Alexander’s Ivory & Steel Jamboree számai úgyszólván Monty Alexander korai emlékeinek egyik oldalát mutatják. 1992-es Caribbean Circle CD-je óta (Chesky JD80-n jelent meg) Alexander részeltet bennünket a másik oldalban is:

Jó ideje, hogy azt mondtam magamnak: ‘Ember, egy napon fel akarom venni azokat a zenéket, amelyek a legszebb emlékeim idézik fel, amikor «likkle boy» voltam Jamaikában, sok évvel ezelőtt, nagyon régen.’ Rá kellett jönnöm, hogy az életben a legcsodálatosabb dolgok akkor történnek az emberrel, amikor még likkle boy vagy likkle girl.

(CD Monty Alexander’s Ivory & Steel Jamboree)

Az erről a CD-ről való egyik példa, mely az összes többi helyett is szól, Alexander rövid elbeszélése az 1953-as Louis Armstrong koncerten való részvételéről. Ezt a gyermekkori emléket követi a When Saints Go Marching In szám üdítő előadása. Hogy is mondja Monty Alexander más helyütt:

Ez volt az egyik első dal, amit a jazzből megtanultam.

(CD Monty Alexander At Maybeck)

Így zárul be ismét a kör, és így tárul fel az is, hogy az igazi, a hamisítatlan Monty Alexandernek a zenei kettősség a lényege. És ez az igazi Alexander muzsikálásában - igencsak érthető okok miatt - mindkét zenei világában abszolút „echt” (autentikus), és magával ragadó módon megismételhetetlen.

Függelék

A kutatók számára következik a felhasznált források listája:

1. Könyvek, cikkek:... Bader, Staša. Worte wie Feuer. Dance Hall-Dichtung in Jamaica und England, Neustadt 1988
Carriére, Claude. Monty Alexander, in: Jazz Hot, Nr. 343, 1977, S. 35–37
Charles, P. Monty Alexander: le gout du reggae, in: Jazz Magazine, Nr. 298, 1981, S. 38f
Endress, Gudrun. Monty Alexander. Einklang von Geist und Seele, in: Jazz Podium, Nr. 2/XXX, Februar 1981, S. 3–5
Hennessey, Mike. Discourse. Monty Alexander & Eddie Thompson, in: Jazz Journal International, Vol. 31, Nr. 2, Februar 1978, S. 12–15
Hennessey, Mike. Discourse, in: Jazz Journal International, Vol. 31, Nr. 9, September 1978, S. 32f
Jones, Peter. Jazz Live! Extra. Monty Alexander at Scott’s, in: Jazz Journal International, Vol. 30, Nr. 6, Juni 1977, S. 33
Lyons, Len. Monty Alexander. Spirited Jamaican Jazz Pianist, in: Contemporary Keyboard, Vol. 4, Nr. 8, 1978, S. 14, 46–48
Quaver, Simon. Monty Alexander ...and all that sinful jazz!, in: Crescendo International, Vol. 13, Jänner 1975, S. 9f
Rinzler, Paul. Alexander, Monty, in: The New Grove Dictionary of Jazz, hg. von Barry Kernfeld, Vol. 1, London 1988, S. 12
Spitzer, David. Profile. Monty Alexander, in: Down Beat, Vol. 42, Nr. 9, 8. Mai 1975, S. 26
Steppuhn, Diether. Feeling-Happy-Music im Schwarzwald: Monty Alexander, in: HiFi-Stereophonie. Zeitschrift für hochwertige Musikwiedergabe, Vol. 14, 1975, S. 258f
Tomkins, Les. The Monty Alexander story, in: Crescendo International, Vol. 13, Mai 1975, S. 6f
Tomkins, Les. The philosophy of swing expounded by Monty Alexander, in: Crescendo International, Vol. 13, Juni 1975, S. 14f
Tomkins, Les. Monty Alexander says the piano is an orchestra, in: Crescendo International, Vol. 13, Juli 1975, S. 6f
Warner, Keith. The Trinidad Calypso. A Study of the Calypso as Oral Literature, London, Kingston, Port of Spain 1983

2. Hanghordozók kísérőszövegei:
A Ray Brown 3 (Concord CJ-213)
A Tribute To Thelonious Sphere Monk (Pablo Live 2308-235)
Carribean Circle (Chesky JD80)
Dieter Goal – Featuring The Monty Alexander Trio (Corona Music Jazz 15.591)
Ernestine Anderson. Sunshine (Concord CJ-109)
Ernestine Anderson – Never Make Your Move Too Soon (Concord CJ-147)
Facets (Concord CJ-106)
Happy Talk (OB LDC-1025)
Monty Alexander’s Ivory & Steel Jamboree (Concord CJP-124 und CCD-4124)
Jamento (Pablo 2310 826)
Look Up (Atlas LA27-1021)
Love And Sunshine (MPS 15.441)
Montreux Alexander (MPS 15.493)
Montreux ’77 (Pablo Live De Luxe 2308 205)
Monty Alexander At Maybeck (Concord CCD-4658)
Monty Alexander & Ernest Ranglin (MPS 15.570)
Monty Alexander’s Ivory And Steel Jamboree (Concord CCD-4359)
Monty Alexander In Tokyo (Pablo De Luxe 2310 836)
Overseas Special (Concord CJ-253)
Perception! (MPS 15.414)
Ray Brown Trio (Concord CJ-102)
Reunion In Europe (Concord CJ-231)
Royal Blue (Concord CJ-125)
So What (Black And Blue 33.148 WE 341)
Solo (Bell BLR 84006)
Soul Fusion (Pablo 2310.804)
Summerwind (Jeton 100.3312)
The Duke Ellington Song Book (MPS 821 151-1)
The River (Concord CCD-4422)
The Way It Is (MPS 15.484)
Three Originals (MPS 523 526-2)
Threesome (Soul Note 12 1152-2)
Trio (Concord CJ-136)
Triple Treat (Concord CCD-4193)
Triple Treat II (Concord CJ-338)
Triple Treat III (Concord CCD-4394)
Unlimited Love (MPS 20 227 871)
We’ve Only Just Begun (MPS 21 21653-5)
Zing (RCA LPS3930)