2018-12-16    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1993-09-01 • Libisch Károly
Ima

A szerkesztőség, bár nem ért vele egyet, de tiszteletben tartja a szerző azon kérését, hogy egyes angol szavakat fonetikusan vagy magyar átírásban írjon le.

Yochk'o Seffer: Neffesh Music

Közreműködik: Mauricia Platon (ének), Yochk'o Seffer (billentyűs hangszerek, szaxofonok, ének), Dominique Bertram (basszusgitár), Manu (ütőhangszerek), a Margand vonósnégyes: Michéle Margand (első hegedű), Anne Mehat (második hegedű), Francoise Douchet (brácsa), Claudine Lasserre (cselló)

Moshé-Naim. MNO 12 010. Párizs, 1977.

Annak a körülbelül öt embernek, aki ma Magyarországon ismeri Yochk'o Seffer - azaz eredetileg Seffer József - miskolci születésű, de jelenleg párizsi illetőségű zenész nevét és munkásságát, nem kell különösebben magyaráznom azt, hogy miért most mutatom be egy 1977-ben készült nagylemezét. Ök ugyanis tudják azt is, hogy a magyar közönségnek a Seffer játékával megjelent mintegy kéttucat LP bármelyike az újdonság, a felfedezés erejével hatna, ha egyáltalán volna olyan szervezet vagy rádióadás, amely a nagy hazafias zászlólobogtatás mellett a magyar kultúra, a magyar zene igazi képviselőinek is teret kivánna adni megismertetésük érdekében. Az a néhány ember viszont azt is tudja, hogy a tömegkommunikációs agyártalom által megfertőzött magyar közönség finoman szólva is bűnösen közönyös a kultúrális értékeket hordozó, avagy annak kikiáltott alkotások iránt. E réteg egy része - valljuk be! - jogosan hangoztatja fenntartásait, mivel még él benne az előző rendszer középszerű alkotásokat felsőfokú jelzőkbe bugyoláló kultúrpolitikájának az emléke, ezért mindent gyanúsan kezel. Más részük viszont egyszerűen "csak élni" akar - avagy minél nagyobb tételben hanglemezt, kazettát, videót eladni -, tehát ők sem művészeti életünk eredeti alkotóit keresik; már csak a divat okán sem, mivel a fejlettebb gazdaságú államok kultúrszemete mellett senkinek sem érdeke valamilyen egyéb, nem a nagy világcégek által kiadott művészeti termék léte. Ezek után talán világos, hogy Yochk'o Seffer Neffesh-Music zenekarának a francia Moshé-Naim kiadónál megjelent Ima című lemezéről szóló híradásomban mindössze egy dolog vezet: az, hogy egy hangzásában eredeti és magyar, gondolkodásában nagyformátumú alkotó lemezének a bemutatásával megvívjam a magam szélmalomharcát a magyar zenei izlésre rátelepült közönnyel és üzleti szemlélettel!

A hatvanas évek végének Magyarországát elhagyó Seffer József aránylag hamar, még a hetvenes évek legelején tevékenyen bekapcsolódott a francia zenei életbe. Első felvételeit a progresszív rak [rock] és dzsezrak [jazzrock] aranycsapatában, a Magma-ban készítette. Ekkor még művészete a beleolvadást tűzte ki célul, azaz megpróbált franciává válni. Néhány év után azonban rá kellett jönnie, hogy ez sem művészileg, sem emberileg nem lehetséges. Ekkortól készült lemezein tehát elkezdett magyar témákat játszani, illetve a lemezei magyar nyelvű címeivel is hirdette másságát. Olyan lemezek, vagy számok mellé pedig, mint a Magyar Ló, az Ima, a Cifra, a Lárma, az Ős-gyökér, a Béla bácsi emlékére, a Bunkós - bátor ember! - nem mindíg mellékelt francia nyelvű címfordítást! Második zenei korszakának szólófellépései és lemeze - melyen egyedül játszott szaxofonokon, zongorán, kamukán, továbbá énekelt - után alapította meg Seffer Neffesh-Music zenekarát, mellyel három nagylemezt és tucatnyi fellépést produkált. A következő, Chromophonie (Színhangzás) néven megvalósított művési gondolkodásmódja további három albumot és újabb koncerteket eredményezett. E zenei korszakaiban Seffer tulajdonképpen a dzsezzene határait tágítva eljutott a kortárszenei törekvésekig, Bartók zenei világához, illetve beolvasztotta kifejező eszközei közé a magyar népzenét is. Egyéb zenekariban játszott nemzetközibb hangzású vagy kevésbé elvont zenéivel viszont elérte azt, hogy mára már Franciaország egyik legnépszerűbb alternatív zenésze lett. E zenekarai: a Perception (3 nagylemez), a Speed Limit (2 album) és a Zao (3 LP) zenéje "természetesen" ugyanolyan ismeretlen maradt nálunk, mint fentebb emlírett alkotásai.

A Neffesh-Music zenekar magját Seffer (szaxofonok, billentyűs hangszerek, ének) mellett a Margand vonósnégyes adja (Michéle Margand - első hegedű, Anne Mehat - második hegedű, Francoise Douchet - brácsa, Claudine Lasserre - cselló). Rajtuk kívül az egyes lemezeken basszusgitáros, ütőhangszeres és énekes is szerepelt. Talán először a név eredetét tisztázandó, Seffert idézem:

"(...) Neffesh, ez az állati lélek, ami a földön, az utcán tapogatózik, ami még nem érte el a tudatost és "Raush"-sá válik a környezet szférája, a legteljesebb képzelet, a "Nesh Hama" eléréséhez. Ez egy kicsit olyan, mint a keresztény Szentháromság. Neffesh music számomra az igazi gyökereim megtalálása, "népszerűsíteni" Bartók Béla, a hiteles magyar zeneszerző szellemét. Ennek értelmében dolgozni, ami a népi hagyomány helyreállítása. (...)"

E meghatározás bár kabalisztikai gyökerezettségű, számunkra talán eléggé racionális is ahhoz, hogy megértsük Seffer művészetének néhány vonását. A Michel Paquié újságíróval folytatott beszélgetésben van még egy rész, amelyet érdemes most megismernünk:

"(...) Sokáig gondolkodtam, hogyan lehetséges összeolvasztani a hazám muzsikáját, az elektroakusztikus zenét és a dzsezérzést. Természetesen dzsezzenész vagyok, de tanulmányoztam Schönberget és a szeriális zenét is. Szintézist próbálok megvalósítani a különböző irányzatokból (...). Több mint tíz évet dolgoztam ezirányban francia zenészekkel a Zao-ban és a Neffesh-Music-ben; és eközben mindig hű akartam maradni a magyar zene útjához."

E hosszú bevezetés után ismerkedjünk meg a Neffesh-Music második, Ima című lemezével, melyen Seffer és a Margrand négyes mellett Manu játszik ütőhangszereken, Domonique Bertram basszusgitározik és Mauricia Platon énekel. A lemez első oldalát a mintegy húszpercnyi hosszúságú Ima tölti ki. Furcsa, lassútempójú darab, melynek első tizennégy percében az ütemek és periódusok felett átnyúló, longa, maxima hosszúságú, oldalról középre befurakodó, egyetlen egy hangon megszólaló basszusszaxofonok tülkölései felett először az énektémát hallhatjuk, amely többszörösen rájátszva legalább hatszólamú kánonná alakul. A kánon alatt időnként egy-egy basszushang is megjelenik, illetve az altszaxofon-rögtönzés hallható. A feszültség fokozódásával az altszaxofon - szopraninó- és szopránszaxofon futamokkal megőrjítve - is elkezd énekelni, édes-bús paraszti dallamát az énekszólamok improvizációja az orgonapontként megszólaló szintetizátor kíséretével, elektromosan modulált ütőhangszerhangokkal fűszerezve követi.

A szám ritmusrészlegjátékkal is megerősített második részében (mindössze két perc) tulajdonképpen az eddigi, kissé őrült, de végülis tisztán intonált zene a rakos [rockos] ritmusmenet mellett hamis és diszonáns lett. Ezt a hamisságát megtartva a harmadik rész - a ritmus elhagyásával és a tülkölős első rész vissztérésére - mindezt kiegészíti elektromosan gerjesztett, torzított hangokkal, bassuszgitár és szopránszaxofon improvizációval.

Műfajilag talán élő-elektroakusztikus (kamara)zene amit hallunk, némi dzsezes, a második részben rakos hatással, és valami olyan mély magányosság érzésével, mint amit Bartók Kékszakállújában érezhetünk az utolsó néhány szavánál ("És mindég is éjjel lesz már... éjjel... éjjel...). Csak míg Bartók hőse egyedül marad, itt a "embert" a hangok orgiája fojtja meg, nyeli el.

"Elindultam szép hazámbul, drága kis Magyarországbul. / Visszanéztem félutambul, s szememből a könny kicsordul" - zengi lelkem a magyar népdalt az Ofek című darab két lassú szakasza altszaxofon/ének uniszónójával együtt. E bevezetést egy gyorsabb, szabályos ritmusrészleg játékot bemutató rész követ, melyben hallható altszaxofon-, illetve vonósnégyes-improvizáció (!) is. Hangulatos az ütőhangszeres xilofonjátéka. A kellemes zenekari betétek és a néhol sodró tempó ellenére a dzsezrak stílusú darab - elsősorban a nem eléggé határozott dallamvonalú második téma miatt - nem áll össze igazi kompocícióvá.

A harmadik szám, azaz lemez utolsó tizenkét perce előtt annak, aki még nem ismeri, javaslom meghallgatásra Bartók Béla IV. vonósnégyesének V: tételét. Az energikusan felrakott akkordokból, "barbár" futamokból, rövid motívumokból felépített tétel zenéje ugyanis olyannyira rokon érzelemvilágot tükröz a Seffer-lemez Noce chimique (Vegyi házasság) című darabjával, hogy e tétel közepének kiállásai után a Seffer-darab vonósnégyesen elhangzó része szinte a Bartók mű szerves folytatásaként hangzik. (Én magnón összevágva is kipróbáltam!) Mindezek után viszont mégi ki kell ábrándítanom azokat az olvasóimat, akik valamiféle kamarazenét várnak a lemez utolsó számaként. Amit hallunk, valami egészen ördögi dszezrak, amelyben Seffer József logikus szerkesztéssel szerves egységgé tudta komponálni a páratlan ritmusú, népies főtémát a rak, a dszez és a kortársi kamarazene elemeivel. Maga a mű stílus- és ritmustanulmány, melyben az 1/8-tól a 17/8-ig mindenféle ütemosztás előfordul, bár maga főtéma 11 és 13 hangból álló, 7/8 és 8/8-os tagolású motívumokból álló két sor. A jeladásszerűen, három hangmagasságból felépített téma a fejlesztések során nem veszti el karakterét: előbb osztinátóként, 7/8-os metrumokban vonul végig a melléktémaként megjelenő ének/billentyűs hangszer lassútempójú, együtthangzó játéka, illetve a szabadosi* mélységű zongora- és a dobimprovizáció alatt, majd a ritmusjáték másodlagossá válásával a zongora/hegedű rögtönzésnek képez alapot. Mikorra a vonósnégyes magára marad, az alaplüktetés teljesen feloldódik a főtéma atomjaira hullott mikrofelépítményeiben, illetve a szignálmotívumok különféle metrumú megjelenéseiben.

Ekkor következik be az a pillanat, amikor a művet a kialakult logika szerint már nem lehet folytatni. A zaklatott, páratlan metrumot páros váltja fel, és pergő dzsezrakalapra megjelenik a második (mellék)témával rokon, fényestónusú, magyaros szopránszaxofon téma (énekkísérettel ellenpontozva). Ritmusváltások, az eredeti páratlan osztású téma felelevenítése után basszusimprovizáció, majd egy magyar párostánc-idézetet követően a darab első témája már 6/8-os ütemekben, lassabb tempóban, bassusgitár/ének együtthangzásában zárja a művet.

Túlzás lenne azt állítanom, hogy nem hallottam még ennél jobb darabot. Ami viszont tény, hogy ennél összetettebb, tömörebb 12 percet, ilyen logikus zenei fejlesztéssel kialakuló, összetettségében is tiszta vonalvezetésű számot a dzsez műfajában ritkán lehet hallani.

Fárasztó végigülni a lemezt. Fárasztó, mert nem hagy elmerülni akusztikus hullámaiba. Seffer nem hajlandó elringatni minket, hanem daccal a pofánkba vágja: "Itt vagyok! ember vagyok! magyar vagyok!... és mindezek ellenére még élek... és hiszek!".

Hát kell ennél több nékünk, itt, most?

* Szabados György magyar zongorista, zeneszerző, a magyar zeneélet egyik legeredetibb személyisége. Szabadosi mélységűnek nevezem azt a zenét, melyben a bartóki humánum és zenei színvonal a dzsezrögtönzések erőteljességével, személyessége mellett nagy érzelmi mélységgel párosulva jelenik meg,

A szerző 1992-ben, a Holmi kritikapályázatára írta tanulmányát, amely a lap 1993. szeptemberi számában jelent meg.