face to face beszélgetés a magyar dzsesszélet legismertebb képviselőjével
kozmetikai gyáráról, vállalkozói filozófiájáról, a "Karácsonyi
misé"-ről és Reagan elnökről
Neve fogalom. A kétezer újságcikk, ami Hongkongtól Mexikóig és Nyíregyházától
Sopronig Benkó Sándorról megjelent, szép sorrendbe rakva megtekinthető a házi
archivumban. Ezek igazán elenyésző százaléka szól a nem zenész dr. Benkó
Sándorról, a műszaki doktorról, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusáról, a
Sunfleur Kft. és más vállalkzások tulajdonosáról.
A cikkek nagy része a Liszt-díjas klarinét művészről, zenekaráról, a Benkó
Dixieland Bandnek sikereiről szól. A hetvenes években nem volt olyan verseny,
fesztivál, ahonnan csak virágesővel tértek volna meg. Benkó Sándor tudta, hogy a
három "t" (tiltott, tűrt, támogatott) korszakában azért mehettek a tűrt
kategóriába sorolt zenészeivel a kapitalista országokba, hogy ott díjakat,
kitüntetéseket szerezzenek a szocialista Magyarországnak. Ha ezt véletlenül
elfelejtik, az akár karrierjük végét is jelenthette volna.
A karrier ugyan 1957-ben kezdődött, de az igazi beindulásra 13 esztendőt kellett
várni. Abban az idően került a budapesti Benkó Dixieland Klub társadalmi vezetésébe
néhány olyan fanatikus, aki többek között újabb és újabb újságírókat hívott
meg a klubba. Ekkor jelent meg először a zenekari kasszából finanszírozott
"Jazzhíradó", amelyet a legfrissebb Benkó hírekkel pontosan négyhetente
kapott meg minden olyan újságíró, akinek bármiféle köze is volt a dzsesszhez, de
mindenekelőtt Benkóékhoz. A klub sajtótitkárát, Simon Géza Gábort
ekkor ismerte meg a szakma. A zenekar életének sok fontos mozzanatánál jelen volt,
tippeket adott, lehetőségeket vázolt. Simon az elmúlt
közel negyedszázadban számos interjút készített Benkóval. A Playboy-interjú
megszületéséről így ír:
"A Playboy-interjú ötletétől a megvalósulásig a Benkó Dixielend Band
elutazgatott néhány tízezer kilométert a viágban. A beszélgetésre végül Benkóék
ízléses, kényelmes budai otthonában került sor. Szinte megállás nélkül csörgött
a telefon. Kati, a feleség tett-vett, a két felnőtt gyerek, Barbara és ifjabb Sándor
is át-átsuhant halkan a színen.
Benkóék mindennapi életüket élték, egy riporter megjelenése szemlátomást nem
zök-kenti ki a családot a nyugalmából, megszokott eseménynek számít. Benkó Sándor
rutinos nyilatkozó, minden újságíró álma.
Az eltelt évtizedekben ha háromperces interjút kértem tőle, akkor abban biztos
lehettem, hogy a szabatos kérdésre három percben kapok szabatos választ. Akkor is, ha
nem újságírói rutinkérdést tettem fel. Egy-egy általam először felvetett kérdés
tovább motoszkált Sándorban. Mindig örömteli volt számomra, ha ezeket a témákat
később kibővített vagy rövidített rormában viszontláttam a sajtóban. Cserébe
szívesen adott bármikor exkluzív interjút, ha éppen arra volt szükség. Megvárta a
sokszor pár hetet a cikk megjelenéséig, és csak utána mesélt más újságíró
kollégáknak az adott témáról."
PLAYBOY: Hetekkel 1956 véres ősze után igencsak kevesen törték a
fejüket zenekaralapításon...
BENKÓ: Furcsa időket éltünk, amikor 1957 februárjában megalakítottuk a Benkó
Dixieland Bandet. A hegyekben még itt-ott lövöldöztek. Ugyanakkor elindult egyfajta
társadalmi rendeződés az összes jó és rossz oldalával együtt. Akkoriban három
olyan elrettentő fogalom volt, amivel a kapitalizmust jellemzték : a Coca-Cola, a dizőz
és a dzsessz.
Mi éppen ebben az időben alakítottunk dzsesszzenekart és kezdtünk itt-ott
fellépni. Ezért aztán sok esetben gondunk akadt a kerületi kapitánysággal.
Szerencsénkre támogatott bennünket a Műszaki Egyetem egyik vezetője, aki nyitott volt
művészeti ambícinónkra, és így lettünk később a Műszaki Egyetem zenekara
Természetesen magunknak kellett megszervezni azt is, hogy egyáltalában felléphessünk.
El kellett viselni, hogy minden két hétben bevittek a rendőrségre és fagattak, ki
tudja, miért. Effektíve nem bántalmaztak soha, nem vertek meg, de ki voltunk téve egy
speciális lelki terrornak. Valószínű, hogy ha műfajt váltunk, ez a lelki terror, a
rendőrségi zaklatás elmaradt volna.
PLAYBOY: Amit csináltatok, hitből, meggyőződésből, zeneszeretetből
tettétek, pedig vállalkozók voltatok. Magatok ezt nem is tudtátok, hiszen a
vállalkozás fogalma még évtizedekkel később sem nagyon létezett.
BENKÓ: Nagyon homályos volt még a zenekarvezető fogalma is. Tulajdonképpen
mindvévig tiltott tevékenységet végeztünk. Nyilvános fellépéseket ugyanis csak az
erre hivatott állami szervezetek szervezhettek. A magyar zenészek pályafutásuk
kezdetétől vállalkozók voltak. Ezt a lehetőséget akármilyen szűk volt is, nagyon
sokan irigyelték, pedig igazán nem volt semmi irigyelnivaló benne. A muzsikust
számtalan olyan dolog terhelte az első pillanattól kezdve, amelyhez a világ más
pontján semmi köze sem lett volna. Muzsikusként a művészetét kellett volna a lehető
legmagasabb fokra fejlesztenie, hogy a színpadon igazán komolyat produkálhasson.
Nálunk ehelyett magának kellett megterveznie, majd lebonyolítania a zenekarral mint
vállalkozással kapcsolatos összes technikai és személyi tennivalót. A menedzsment
szempontjából meg kellett szerveznie az üzleteket, azokat le kellett tárgyalnia.
Mindezeket pénzügyi, adózási szempontból is meg kellett szerveznie. Ezekkel
általában egy zenész nem törődik. Megfelelő adottságú zenekarvzető hiján sok
együttes így került a süllyesztőbe.
PLAYBOY: Miért lett a zenekar neve Benkó együttes, később Benkó
Dixieland Band?
BENKÓ: Pillanatok alatt rá kellett arra jönnöm, hgoy egy zenekar többé-kevésbé
elkerülhetetlen átalakulásaikor a zenekarvezető csak úgy biztosíthatja magának a
zenekar nevének továbbvitelét, ha az a saját neve. Ez volt az első jó taktikai
húzásom. Kezdetben sok tagcsere volt, de a név mindig megmaradt. Ezzel sikerült
fenntartani a folytonosságot is, és 1992-ben már a zenekar harmincöt éves
fennállását ünnepelhettük.
PLAYBOY: Kezdetben két irányban is probálkoztatok. A dixieland mellett
játszotattok luxemburgi stílusban is, amiről ma már csak az idősebbek tudják, hogy a
luxemburgi rádió rock and roll adásai után kapta a nevét. Ez lényegében korai
beatzene volt, amely a dzsesszhez hasonlóan többé-kevésbé tiltott zenének
számított.
BENKÓ: Valószínüleg jó taktikai húzásnak bizonyult, hogy mi a dzsessz szó
helyett végig a dixieland szót hangsúlyoztuk. a másik stílusról meg egyszerűen nem
is beszéltünk. Így zenénk a tűrt kategóriába került. Ebben később
valószínűleg sokat segített "polgári" műszaki pályám is. Rendszeresen
beszélhettem magasabb vezetőkkel akik egy idő után elfogadtak mint tárgyalóképes
partnert.
PLAYBOY: Az egyetem elvégzése után a tanszéken maradtál
tanársegédnek. Ezzel egy olyan dzsesszmuzsikus generációnak mutattál példát, amely
akkoriban a műszaki pályát tekintette fő hivatásának és mellesleg zenélt is.
BENKÓ: Amikor végleges zenekari tagokat kerestem, olyan tehetséges muzsikustársakat
próbáltam felkutatni, akiknek biztos kenyér volt már a kezükben. Nem akartam, hogy a
Benkó Dixieland Band tagjainak - hobbijuk, a zene miatt - megélhetési gondjai legyenek
és jobbra-balra haknizzanak. Szerettem volna, ha a Benkó zenekar tagjai csak nálam
zenélnek. Ezt sikerült megvalósítanom, és immár évtizedek óta nincs tagcsere.
PLAYBOY: A kulturális vezetésnek tetszett ez a kettősség?
BENKÓ: Zenekarunk léte és egyre nagyobb sikere nem is annyira a kulturális, mint
inkább a politikai vezetést inspirálhatta arra, hogy többek között velünk
bizonyítsa: csak a szocializmus tud olyan embertípust kinevelni, ahol az egyetemi
oktató mellesleg világhírű zenész is lehet.
Személy szerint olyan bigámiába estem így, amelyben az ember mindkét feleségét
egyformán szereti. Kialakult az az életformám, amelyben a kétnejűségem nemhogy
gátolt volna, de kifejezetten segítségemre volt. Ha sikerült valami az egyik
munkámban, akkor a másikban is lendületet kaptam. Folytonos váltásban éltem: a
változatosság gyönyöködtetett.
PLAYBOY: Ez volt a nagy megalkuvás korszaka?
BENKÓ: Nagyon tiszteltem azokat, akik valójában harcos ellenállók voltak és
vállalták ennek minden következményét. Én nem vagyok ilyen forradalmár alkat.
Bennem sokkal jobban dominált az a kérdés, hogyan találjam meg a lehetőséget ahhoz,
hgoy folyamatosan dolgozni lehessen. Hogyan lehet naponta a nyolc óra helyett húsz
órát dolgozni, és ezt a fizikai, szellemi terhelést hogyan lehet kibírni. Hogyan
lehet a környezetem, a családom és a zenekarom megélhetését úgy biztosítani, hogy
közben siker is legyen, és mindezek mellett békességben élhessünk. Ez csak úgy
sikerülhetett, ha valaki az úgynevezett polgári munkakörében jó munkaerőnek
számított és az adott művészeti területén lényegesen komolyabb eredményeket ért
el, mint mások. Felmértem, hogy csak úgy tudok külföldre utazni, ha mindig siker
aratunk odakint. Egyszer egy külföldi kiküldetés után behívattak a minisztériumba.
Az ottani elvtárs megkérdezte, hogy "Benkó elvtárs, nem az első helyet nyerték
meg? "Miért kellett volna megnyernünk? "Hát akkor minek mentek ki?"
"Szeretek muzsikálni, szeretek utazni, szeretek találkozni a zenész
kollégákkal." Na de hát, kérem azért egy első díjat haza kell hozni!"
"De verseny se volt!... Hogy hozzak haza egy díjat, ha verseny sem volt?
"Legközelebb gondolja meg, hova megy. Érdemes odamenni, ahol verseny van és egy
díjat haza kell hozni!"
PLAYBOY: Díjakat kellett szereznetek és közben járhattátok az
üzleteket hangszerek és más zenekari cuccok miatt...
BENKÓ: Nagyon sokáig tartott, amíg a koncertzenészeket megfelelő hangszerekkel
tudtuk ellátni és megfelelő felszerelésünk lett. A turnékhoz buszok, kocsik
kellettek. Ezek beszerzése már akkor is sok millió forinttal terhelt bennünket. Ezek
egy birodalom kiépítésének első fázisához tartoztak. A magyar piacon a zenekari
beruházás területén nem voltunk egyedüliek. Az Omega együttes példája közismert.
Benkő Laci és társai ezt nagyon ügyesen csinálták. Ők ugyanúgy megtalálták a
gazdasági réseket, mint mi. Kifejlődött egy olyan embertípus a zeneművészetek
területén, amelyik mindenfajta konzultáció nélkül megtalálta és végig járta ezt
az utat. Mi egy vámokkal, adókkal és mindenfajta egyéb előírásokkal determinált
játékpályán megtaláltuk azt a kevés kis rést, ahol előadóművészekként
boldogulni tudtunk.
PLAYBOY: A vállalkozás számodra nyilvánvalóan a zenekari munkával
kezdődött. A zene hozott össze számos céggel, amelyek később már vállalkozóként
tárgyaltak veled. Hogyan alakul ez a kapcsolat az utóbbi években?
BENKÓ: Előadóművészi énemtől lassan kezd elválni egy profi zenekari
menedzsment, aminek megvannak a vállalkozási formái. Elsősorban fő szponzorunkkal, a
Postabankkal együttműködve fesztiválokat, nagy eseményeket rendezünk. 1992-ben
például megszeveztük a profi bendzsósok első világtalálkozóját. Ezek mind
kimondottan nagy vállalkozások, de zenei formában jelennek meg. Itt pörgetjük meg a
zenekari pénzeket, itt hajtjuk végre a zenekari beruházásokat.
PLAYBOY: A zenekari tagok életében hogyan jelenik meg a vállalkozás?
BENKÓ: A vállalkozás alapvető formája a Benkó Dixieland Band, amelyet az ország
lakossága nagyon jól ismer és szeret. Ez egy olyan vállakozási forma, ahol a zenekar
Benkó Sándor tulajdona. Én mint tulajdonos nagyon keményen felelek sok mindenért.
Elsősorban az embereim megélhetéséért, megelégedettségéért, hogy legyen
sikerélményük, szeressék őket, és ők el tudjanak maguknak számolni azzal, hogy a
befektetett munkájuknak sikere van. Felelek az embereim munkakörülményeiért,
adózóképességéért, általában mindazért, amiért elmondhatjuk, hogy
harminc-harmincöt éve nálam vannak mert ők igenis elégedett emberek.
PLAYBOY: Hogyan működik a zenekarban a demokrácia?
BENKÓ: Ha a demokrácia valakinek azt jelenti, hogy mindenki mindenbe beleszólhat, az
akkor véleményem szerint anarchia és egy működésképtelen rendszer. A kollégáim
és a környezetem felismerték, hogy ha egyszer már megbíznak bennem, elfogadnak
főnöküknek, nálam akarnak dolgozni, akkor attól kezdve az ilyenfajta beleszólásos
demokrácia megszűnt. Ez nagymértékben leegyszerűsíti a munkát. Mi demokrácián azt
értjük, hogy egy nemzet, egy társaság, egy közösség az igazán nagy többség
akarata szerint a legjobban végzi a dolgát és ehhez megtalálja azokat a formákat,
amelyekben a közösségi akaratot programokban, tervekben, személyekben jelenítik meg.
Ezek mozgását úgy lehet irányítani, hogy az események mindig igazán a köz
érdekében, az igazi közakaratnak megfelelően történjenek.
PLAYBOY: A Benkó Dixieland Band évtizedek óta Magyarország legjobban
menedzselt dzsesszegyüttese. Ehhez többek között az is hozzátartozik, hogy a Benkó
együttes öltözködési kultúrája messze megelőzte a hazai dzsesszmuzsikusok
átlagát. A negyvenes évek magyar big bandjei után évtizedekkel a ti zenekarotok volt
az első igazán színpadképes öltözködésű zenekar. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a
csapat már akkor világszinten öltözködött, amikor még csak készült zenéjének a
világban való megmérettetésére. Amikor pedig kilépett a világszínpadra, nem voltak
ilyen jellegű gondjai sem...
BENKÓ: Nem titok, hogy kezdetben a Benkó Dixieland Banden belül nekem is sokszor
komoly háborúkat kellett vívnom azért, hogy szmokingba öltözzünk. Néhány magyar
dzsesszmuzsikus a szabadság megvalósulásának kulcsát érzi abban, hogy úgy menjen
fel a színpadra, ahogy éppen kedve tartja. Ő a
produkciót adja, és az nem számít hogy gatyában vagy szmokingban van. Véleményem
szerint ez butaság. Az a közönség, amely a dzsesszkoncertek mind borsosabb helyárait
megfizeti, joggal elvárhatja, hogy az az ember, akiért fizetett, felkészüljön a
találkozásra, alkalomnak tekintse a fellépést és legalább olyan tiszteletet adjon,
mint amilyent a közönségből bárki megad neki. Ebből természetszerűleg következik,
hogy zenekari ruhatárnak kell lennie. A zenész bejön az öltözőbe, az utolsó
ruhadarabig mindent levet, és az aznapi színpadi kívánalmaknak megfelelően ruhát
ölt.
Részemről nem tudok elképzelni egy koncertet toprongyos zenészekkel.
Megengedhetetlen, hogy egy zenészt inkább sajnálni kelljen, mintsem felnézni rá. A
művészben mindig azt keresem, hgoy szeresse a közönség, felnézzenek rá, példát
vegyenek róla. Ennek megfelelően frissen mosott hajjal, rendbe téve, elegáns, vasalt
ruhában, a hozzá illő cipőben és egyéb kellékekkel megy a színpadra. Ily módon
ruházatában sem a mindennapi életét viszi közönsége elé. Koncertszervező
menedzserként ezeket a dolgokat mind szigorúan előírnám, ellenőrízném és nem
állnék szóba olyan zenészekkel, akik ezt az alapvető követelményt nem tartják be.
A téves nézetek egy része rossz külföldi tapasztalokból ered, hogy lám, ott sem
fektetnek erre hangsúlyt. Van ilyen is, de nem ez a jellemző és főleg nem egy amerikai
sztárnál, ahol esetleg még a cipőfűző minőségét is előírják.
Én Louis Armstrongot csak szmokingban láttam fellépni, és a Dukes of Dixieland
Amerikában nagyon elegáns öltözékben játszott. sok helyen az egyéniség
kialakítása egyénien kialakított ruhatárral jár együtt. Ilyen például Tony Scott
talpig feketében és csizmában. Ez az egyéniség-jelmez viszont sohasem piszkos,
vasalatlan. Valójában jelmez, ami nem annak néz ki, de Tony Scott a saját
egyéniségéhez egy ilyen jelmezt próbált kreatív módon magalkotni. Kalapot vett fel,
sálakat hordott, igyekezett egyéni formát ölteni.
Véleményem szerint a Kongresszusi Központban, a Vigadóban, a színháztermekben
egyenruha nélkül nem lenne szabad felengedni a zenészeket a színpadra.
Határterületnek érzem a kisebb dzsesszklubokat, ahol nem szükséges az egyenruha.
Ezeknek a kluboknak olyan a hangulata, hogy az intimitást, a klubjelleget inkább
zavarná a pódiumra öltözött zenész megjelenése, esetleg megtörne egy bensőséges
viszonyt.
A Benkó Dizieland Bandben több évtizede nem azon van a vita, hogy legyen vagy ne
legyen egyenöltözet, hanem azon, hogy gazdag ruhatárunkból az adott alkalommal
melyiket vegyük fel.
PLAYBOY: A siker, a csillogás és a profit hogyan fér meg egymás mellett
a zenekartulajdonos és ezáltal természetesen a vállalkozó Benkó Sándorban?
BENKÓ: Engem igazában egyfajta szenvedély hajt. Ez nagyban megkülönböztet sok
olyan vállalkozótól, akik a "cél szentesíti az eszközt" elv alapján
megpróbálják a minél nagyobb profitot kihajtani, a lehető legrövidebb idő alatt a
legnagyobb elérhető nyereséget megszerezni. Az én elképzelésem szerint úgy kell
vállalkozni, hgoy az ember ne mások kárán, hanem a saját ügyességéből, a
helyzetek jobb felismerésének kihasználásából menjen előre. Egy vállalkozásban a
név az, amit makulátlanul meg kell őrízni azért, hogy a többiek bízzanak benne. Meg
kell őrízni a fizetési és a szállítási pontosságot, mert egyetlen ember, aki
helytelenül cselekszik, sok száz másik embert tönkre tud tenni.
Nagyon rossz dolog, hogy nincs meg a vállalkozást körülvevő közeg stabilitása.
Mind a zenében, mind az egyéb vállalkozásokban hosszú évekre előre kell
gondolkodni. Tavaly december legvégén tudtam meg, hogy ebben az esztendőben milyen
feltételek szerint fogok adózni, de nekem 1993-ig alá vannak írva a szerződéseim.
Ezt még nehezíti, hogy lehetetlenség megbecsülni az inflációt. Nagyon nehéz ma úgy
aláírni egy szerződést 1993-ra, hogy nem tudom kiszámolni a szállítási
költségemet, az adómat. Tavaly még volt kedvezmény a külföldön végzett művészi
munkára. Ez idén nincsen. Teljesen más számításokra alapozva írtuk alá a
szerződéseket. Így is jól boldogolunk, de egy vállalkozásnak stabil környezetben
kell dolgoznia, ahol kiszámítható az adó és a jogszabályok. Csak ebben az esetben
tudja biztonságosan megtervezni a közeli és a távoli jövőjét. Sajnos ez a fajta
stabil környezet ma még nem létezik. Napról napra újabb és újabb jogszabályokat
kell megtanulnunk. Mindannyinknak külön könyvelőnek, jogásznak, ügyvezető
igazgatónak kellene lennie.
PLAYBOY: Amerikában a dzsessz mindig elsősorban használati zeneként
funkciónált. a hotelzenétől a divatbamutatókig igazán nem vezetett hosszú út.
Évtizedek óta megszokott dolog, hogy a dzsesszt többek között divatbemutatók
kisérőzenéjeként használják. Itthon ezzel, szemben mind a divatszakma, mind a
zenészszakma meglehetősen értetlenkedve fogadta a Benkó Dixieland Band és a Magyar
Divat Intézet sorozatos együttműködését, a dixielandzenével kísért
divatbemutatókat. Még meglepőbb volt, amikor Benkó Sándor kozmetikai céget
alapított.
BENKÓ: A zene mellett egész életemben a divat és a kozmetika volt a hobbim.
Olyannyira, hogy világjárásaim közben örökké ezeket tanulmányozom. Úgy érzem,
hogy ezen a területen a világon igazán a képben vagyok. Így kerültünk kapcsolatba a
Magyar Divat Intézettel és más hasonló profilú vállalatokkal.
Hosszú évekkel ezelőtt például együttműködtünk a Caola céggel, ahol egy igen
tehetséges fiatalember, Gulyás Gábor volt a marketing igazgató. Már a nyolcvanas
évek elején felajánlottam neki, hogy közösen építsünk ki egy vállalkozást,
amelynek a finaciális alapját én teremtem meg. Gábor jót mosolygott, és ad acta
tette a kérdést. Később az Állami Biztosító reklám-igazgatója lett, közel
kétszázmilliót költött reklámfeladatokra egy évben, tehát hatalom volt.
A nyolcvanas évek második felében egyszer csak felhívott: "Úgy érzem,
elérkezett az ideje, hogy éljek ajánlatoddal, rád bíznám magam." Akkoriban nem
volt egyszerű vállalkozást indítani. Nagy segítséget jelentett számunkra a Magyar
Divat Intézet igazgatónője, aki nyitott volt az új dolgokra. Ezért szívesen
közreműködött olyan cégek megalakulásában, amelyek a divathoz kapcsolódó
tevékenységgel kívántak foglalkozni A Magyar Divat Intézet abban az időben
társtulajdonosként belépett ezekbe a cégekbe, majd pár év mulva a nyereséget
felvéve, saját útjukra bocsátotta őket. Az volt az elképzelés, hogyha sok ilyen kis
cég lesz, akkor a Magyar Divat Intézet nagyon jól fog működni.
Ezzel az ötlettel alakítottuk meg a Sunfleur Kft.-t amely kozmetikumgyártásra
alakult Én voltam a névadó. A "Sun" angol szó, napot jelent. a
"fleur" a francia "Petite Fleur", azaz "Kis virág" című
dixienótából származik. Ez a Sunfleur elnevezés zeneileg jól hangzik, ami a
kozmetikához nagyon jól megy. A Sunfleur kozmetikai cég a világ vezető kozmetikai
laboratóriumainak legújabb fejlesztési eredményeit építi bele termékeibe. Egyik
slágertémánk az arc öregedése elleni Marie Fleur sorozat. Nagy sikert arattunk
karcsúsító zselénkkel, és ma már több mint 40 készítménnyel van a Sunfleur cég
a piacon.
Magánemberként Gulyás Gábort hozzásegítettem ahhoz, hogy a Sunfleur cégben ne
csak igazgató, hanem tulajdonos, is legyen. Olyan kollektívát alakított ki, ahol jó a
hangulat, mindenki lelkesedik az ügyért. Az emberek szeretnek és akarnak dolgozni.
PLAYBOY: Milyen a vállakozókkal kapcsolatos hangulat Magyarországon?
BENKÓ: A legnagyobb problémának ma azt érzem Magyarországon, hogy az emberek nagy
része úgy érzi: a gazdagok gazdagnak születtek, én meg született szegény vagyok,
és abból az egész életemben nem tudok kimászni. Ezt az érzetet, ezt a szituációt
fel kell lazítani. Ehhez általános életszínvonal-emelkedés kell. Túl kell lennünk
azon is, hogy az egész társadalom napi dilijei foglalják le az emberek összes
energiáját. Ne kelljen esetleg akár napi húsz órát is dolgozni a család mindennapi
kenyeréért. Ha ez bekövetkezik, akkor értékelni fogja a vállalkozót, aki neki
munkát ad, akit még esetleg szeretni is fog a vállakozási stílusáért vagy az
emberekkel való bánásmódja miatt. Ebben a helyzetben már kimondottan támogatni fogja
a vállalkozót, mert belátja, hogy ő személy
szerint nem akar vállakozni, kockáztatni, csak egy jól fizetett állampolgár akar
lenni, aki a nyolcórai munka után hazamegy, játszik a gyerekével, bélyeget gyűjt,
tévét néz. Ez az embertípus nem akar pluszmunkát végezni. A másik típusnak meg
éjjel-nappal jár az agya, idegeskedik, vagyont gyűjt, vissszaforgat, tevékenykedik.
Mindketten jól megférnek egymással. Ha majd a magyar embereknél meglesz a
szemléletváltás, akkor szét tudják választani ezeket a típusokat, és akárcsak
Angliában, nem akar mindenki gazdag lenni. Örülni fognak, hogy vannak gazdag emberek,
mert tudni fogják, hogy a gazdagok tőkéjéből, tudásából nekik is jut
kenyérrevaló.
PLAYBOY: "Face To Face" című lemezetek 59 551 példányban kelt
el. Ezzel egy olyan álom-határt törtetek meg, amely nemhogy a dzsesszmuzsikus, de
számos popzenész számára is egy-szerűen örökre elérhetelen vágyálom marad. Minek
tulajdonítható a lemez toplistára kerülése?
BENKÓ: Természetesen mindenekelőtt a Benkó Dixieland Band zenéjének és annak a
közismertségnek és népszerűségnek amelyet a zenekar elért. Emellett külön ki kell
emelnem a rendkívül szerencsés lemezborító-választást, mint a siker
elidegeníthetetlen részesét. a jó zenét ugyanis mindig nagyon jó csomagolásban kell
kínálni, mert csak akkor igazán kelendő a por-téka. Az öncélú lemezborítók csak
a rétegzenéknél megengedhetők. Nekünk olyan borítókat kell folyamatosan
produkálni, amleyek a közönség legszélesebb rétegei számára elfogadhatók. E
tekintetben nagyon kellemetlen, ellenkező előjelű tapasztalatunk is volt.
"Blues" című lemezünk borítója rendkívül negatívan befolyásolta a lemez
eladhatóságát.
PLAYBOY: Persze azért így sem kis példányszámban adtátok el ezt a
lemezt. Ha megnézzük a magyar dzsesszlemezek eladási statisztikáját, magasan a Benkó
Dixieland Band vezet.
BENKÓ: Sohasem tagadtuk, hogy a népszerűségre törekszünk. Lemezeink eladási
statisztikái jól tükrözik az általunk megcélzott vevőszámot. a probláma
inkábbaz, hogy nem mindig van ott a megfelelő helyen a lemezünk.
PLAYBOY: 1970-ben dixie comedyt hirdetett a a budapesti Irodalmi Színpad
plakátja. Peter Weis "Makinpot úr" című művét dixieland zenével
kombinálva vitték színpadra. Kerényi Imre rendező mind a színészeknek mind a
zenészeknek tág teret biztosított az improvizációra. A Benkó Dixieland Band vérbő
dixielandjátéka a siker komoly tényezője volt. A Benkó Dixieland Band az utóbbi
esztendőkben az ilyen és hasonló illusztratív közreműködéseknél jóval
jelentő-sebb feladatokba kezdett. ezek hosszabb, minimum két-három éves előkészítő
munkát igénylő dolgok. Ezekből a "Karácsonyi Misét"-t tavaly
Nyíregyházán mutattátok be, sugározta a tévé és a rádió. Milyen feladatot
jelentett a mise a zenekarnak?
BENKÓ: Itt már komplez dolgokról van szó, amikhez az irodalmat, a környezetet az
eddig megjelent műveket is tanulmányozni kellett. Az elmúlt mintegy nyolcvan
esztendőben, amióta a tradicionális dzsessz a diadalútját járja, ezt a zenét a
különböző vallások istentiszteletein is játsszák. A prédikáció egyes részeinél
olyan hagyományos dallamok szólalnak meg mint "Down By The Riverside" vagy a
"When The Saints Go Marchin'In". Ezeket a dalokat a részt-vevők ugyanúgy
kórusban éneklik, mint nálunk akármelyik egyházi dallamot egy istentiszteleten.
Zenekarunk az Egyesült Államokban már számos helyen játszott ilyen
istentiszteleteken. Ezen alkalmakkor a meghatározott helyeken a zenekar eljátszott
egy-egy repertoár darabot. Több évtizedes vágyunk volt, hogy itthon is
közreműködhessünk hasonló eseményeken. Első kísérletként 1990-ben
Nyíregyházán dr. Bozorády zoltán evangélikus lelkésszel volt ilyen közös misénk.
Ezt a felvételről több tévéadó is sugározta, és nagyon jó visszhangja volt mind a
hívők mind a papság körében.
A "Karácsonyi Misé"-hez Joe Murányi, Louis Armstrong egykori klarinétosa
és Mike Vax, a Dukes of Dixieland vezetője nyújtott jelentős segítséget. Ők a
lemezfelvételen is közreműködtek, és ott voltak a nyíregyházi bemutatón is.
PLAYBOY: Mennyiben tér el a Benkó Dixielnad Band-féle mise az eddig
játszott New Orleans-i stílusú miséktől?
BENKÓ: Olyan igeliturgiát zenésítettünk meg, amelyet ökumenikusnak tekinthetünk,
amelyhez a pontos szöveget a különböző egyházak képviselői adták.
A teljes igeliturgia ismeretében a Benkó Dixieland Band alkotóműhelye eldöntötte,
hogy mikor, hol, milyen tempóban, milyen hosszúságú muzsikára van szükség. Ezekre a
helyekre a zenekar tagjai, beleértve énekeseünket, Berki Tamást is, mintegy félszáz
dallamot alkotott. Egy zenekari próbán kitettük a még ismeretlen kottákat és
improvizáltunk a darabokra. A produkciót rögzítettük, majd különböző szakmai és egyéb köröknek lejátszottuk ezt a nyersanyagot.
A zsűrizés után kiválasztottuk a megfelelő dallamokat, amelyeket elhelyeztünk a mise
megfelelő helyeire. Házi hangszerelőnk, Nagy Iván elkészítette a hangszereléseket,
majd lemezre játszottuk a darabokat. Ragyogó partner volt a Szabó Dénes karnagy
vezette nyíregyházi Cantemus vegyeskar és korábbi partnerünk, a misét celebráló
dr.Bozorády Zoltán evangélikus lelkész. Az eredményt már mindenki ismeri.
PLAYBOY: Kellemetlen zöngéje volt a tavalyi évnek, hogy nem jelent meg a
sajtótájékoztatóra a "Karácsonyi Mise" CD változata, és utána is komoly
terjesztési gondok voltak.
BENKÓ: A tavalyi évben mi nagyon jól előkészítettük a talajt. Ott voltál te is
a sajtótájékoztatón, ahova már be sem fértek a kollégáid. A "Karácsonyi
Mise" nagy sikere meg kellett volna, hogy értesse minden illetékessel, hogy itt
most valami nagyon nagy dologról van szó. Sajnos nem ez történt. Hiába rendelték a
lemezt, a kazettát, a CD-t hatalmas mennyiségben, csak késve kaptak
részszállításokat.
PLAYBOY: Most ez van. Talán a valódi piacgazdaság majd változtat ezen
is...
BENKÓ: A tavalyi év tapasztalatait megbeszéltük Benkő Lászlóval. Nem szeretnék
megismételni a tavalyi év balfogásait. Októbertől már kapható lesz a CD, a lemez, a
kazetta az üzletekben. Időben meg lehet venni, elküldeni a világ más részein élő
magyar és nem magyar ismerősöknek, barátoknak.
PLAYBOY: Az elmúlt esztendőben számos külföldi érdeklődésről
hallottunk. Mi realizálódott a "Karácsonyi Mise" üzleti lehetőségeiből?
BENKÓ: A napi politikai események, Európa gyors, forrongó átalakulása
természetesen minket sem került el. A keleti piac összeomlása, a fizetési
nehézségek hatványozottan jelentkeznek az életünkben, hiszen két legjelentősebbnek
igérkező partnerünk Ukrajna és Oroszország. Óriási lemezpéldányszámokról,
kiterjedt turnékról tárgyalunk. Abban a pillanatban, ahogy a pénz együtt van,
készülnek az újabb miseváltozatok, amelyek akkor heteken belül a misét már váró
orosz és ukrán piacra kerülhetnek. A világ más részén nyitott kapukat döngetünk,
Németországban például 1992-ban mutatjuk be alkotásunkat Wuppertalban.
PLAYBOY: Itthon lesz új élő bemutató?
BENKÓ: Karácsonykor a misét eredetileg is szponzoráló Postabank támogatásával
Sopronban mutatjuk be a művet.
PLAYBOY: Korábban szó volt egy balettváltzatról is...
BENKÓ: Ahhoz, hogy a Benkó Dixieland Band életében folyamatosan legyenek nagy
dobások, mindig komoly feladatokat kell kitűznünk, amelyekre minden erőnket
összpontosítjuk. Ennek szellemében egyéb teendőink miatt a balettot egy kissé
elnapoltuk.
Az idei évben az első profi bendzsós világfesztivál megszervezése erőnket,
időnket, pénzünket egyaránt lekötötte. az öt világrész felllépéséhez úk
számokat kellett komponálni, hangszerelni. Ebből az anyagból többek között kijön
egy "Benkó Plays Banjo" című CD.
Jövőre "A négy B", azaz Chris Barber, Acker Bilk, Kenny Ball és a Benkó
Dixieland Band közös fellépését tervezzük. Ez igazi világszenzáció lenne, amire
rádió, tévé, lemezgyár is nagyon odafigyel.
PLAYBOY: Mikor kapta az első díjat a Benkó Dixieland Band?
BENKÓ: 1960-ban a Bartók Színpadon, a mai Park Színpadon "Májusi
dallamok"címmel hirdették azt a műsort, amely tulajdonképpen az első budapesti
ifjúsági dzsesszfesztivál volt. Ezen a versenyszerű rendezésben elindult valamennyi
hazai amatőr dzsesszegyüttes. A négyórás koncerten többek között Scholtz Péter
dixielandzenekara, a későbbi Bergendy együttes magját adó Ifjúsági Jazz Együttes
és Szabados György kvartettje lépett fel.
Az eredményt a közönség szavazatai alapján állították össze. Mi kaptuk a
legtöbb szavazatot, és így mi lettünk a fesztivál első helyezettje.
PLAYBOY: A budapesti Bartók Színpad közönségdíjától hosszú út
vezetett a washingtoni Fehér Házig. Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar
zenei sikere a Benkó Dixieland Band nevéhez fűződik. Sok kitüntetésetek közül
kiemelkedő jelentőségű Ronald Reagen amerikai elnök kitüntető elismerése. Amerikai
elnöktől magyar zenész még nem kapott ilyen elismerést...
BENKÓ: Reagen kitüntetése a zenekaron keresztül elsősorban annak a ténynek
szólt, hogy a világban megindult egy változás. És ebbe beleférhet, hogy egy amerikai
elnök az amerikai nép nevében megköszönje a Benkó Dixieland Band-nek, hogy népi
muzsikáját, a dzsesszt ennyire magas fokra vitta a világon. Ez egy nagyon áttételes,
inkább politikai, mint művészi gondolkodás az amerikai elnök részéről.
Politikusként ő már érezhette a lazulást, és hogy milyen munka lehetett a Benkó
Dixieland Bandnek egy alapvető amerikai műfajjal a világ élvonalába küzdenie magát.
Megérezhette, hogy itt hamarosan napirenden lesz nemcsak a kultúrák, hanem a
társadalmi berendezések közeledése.
PLAYBOY: Mi lesz akkor, ha Benkó Sándor egyszer leteszi a klarinétot?
BENKÓ : Akkor sajnos temetés következik, mert amíg élek, addig nem teszem le a
hangszert. Utódok viszont bizonyára lesznek, mert 40-50 igen tehetséges fiatal
dixielandzenész bontogatja a szárnyait, akik jórészt a mi tanítványaink, a mi
nyomdokunkon nőttek fel. Zenekarommal beírtuk nevünket a magyar dzsessz történetébe.
Ferencsik János egyszer azt mondta: "Benkóék klasszicizálódtak". Annak
idején nagyon büszke voltam a kitüntetéseinkre, a díjainkra. Ezeknek ma már nem
tulajdonítok olyan nagy jelentőséget. Reagen elnök kitüntetése, Kohl kancellár
1992-es gratulációja, magyar vezetők elismerései után ezek már csak kisebb
lépcsőfokok. Őrzöm őket, büszke vagyok rájuk, de annak örülnék a legjobban, ha
végre megvalósulna egy régi álom, és létrejönne a Magyar Jazz Múzeum, ahol
megfelelő környezetben lehetne ezeket a dokumentumokat elhelyezni.
Playboy Magyar kiadás, 1992 november |