2020-02-27    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1994-03-14 • Técsi Zoltán
Tehetséggel verve

Vannak a szavak és van a csend. És még a zene. Vélhetően a szavak és csend között fakad valahol, a vizekkel rokon. Senki nem teremtette, más civilizációknak sem tulajdonítható talán csak a lélek mellék terméke. Mindesetre itt lakik bennünk, amolyan befelé vetődő puha árnyék. Szabó Sándor ezen a világnyelven beszél, ennek a határok nélküli országnak a polgára. Ha felületesen figyeljük társalgását hangszerével azt is hihetnénk, mindössze virtuóz. Mert minden akkordot ismer, amire csak ujj emlékezhet, ami csak húrokban keltődhet. De a zene, mellyel ők hárman bevonják a hallgatóságukat, már nem csupán hibátlan hangépítés. Sokkal inkább egy felröppentett zöld madár, amely soha sehova nem tud leszállni, lábai nem lévén. Az egek foglya, akit már örökre megtagadott magától a föld. Miközben pedig vérünkben verdes, mi is könnyebbé válunk, s ha lehunyjuk szemünket, egy idő után már felülről látjuk a várost, magunkat. Varázslat áldozatai vagyunk.

Nem rég megint Szolnok vendége volt a SzaMaba, azaz Szabó Sándor, a világhír és Törökszentmiklós között tíz éve ingázó gitárművész, és két kiváló kísérője, akik szintén a megyéhez kötődnek: Major Balázs jászladányi, Bagi László mezőtúri. Amit ők hárman fakasztanak a csendből, azt nevezték már etnojazz-nek, kamaramuzsikának, újabban csak világzenének. Zenéjük nem is szorul semmiféle kiegészítésre, tényleg a teljességgel határos. Ezért is lehetett bennem a zavar a koncert után, hogy ugyan miről fogunk akkor beszélgetni. Bocsássák meg nekem, hogy sikerről, pénzről és nőkről a Hypnos című első CD-jük hatása alatt már nemigen lehetett...

- Kiknek játszik a SzaMaBa?

- Azoknak, akik szellemileg vonzódnak ehhez a muzsikához. Azoknak, akik már tíz éve mindig ott ülnek előttünk. A közönségünk majdnem mindenütt zárt, szinte személy szerint ismerem őket. Ez jó így. Mert ha valami a tömegeké lesz, hamar felszínessé válik. Körülvesz bennünket is ez a szellemi diktatúra, amit a nyugati gondolkodásmód jelent, de minket az egész mégsem érint és nem is érdekel. Zenénkkel azoknak kívánunk kedvezni, akik ugyanígy éreznek.

- Sokan depressziójukból szabadulni vágyva keresik ezeket a ritka alkalmakat.

- A SzaMaBa vissza-visszatérése számukra talán tényleg terápia. S így misszió.

- Nehéz szétszedni ezt a hangzást, amely együtt semmihez sem fogható. A fül számára mégsem tűnik túlságosan távolinak.

- Vállaljuk, ha azt mondja valaki, hogy ez mélyen magyar. Múltunknál fogva az. Ugyanakkor nagyon sokféle dallamvilágból táplálkozik, át meg átszövi az indiai raga, arab makám, magyar népdal, sőt a funky sokféle motívuma. Mégsincs egyetlen irányzat, amit követnénk. Sikerült valami olyanra találnunk, ami saját. Őszinték maradtunk magunkkal és közönségünkkel szemben. Most már tökéletesen érezzük a helyünket saját zenénkben, otthonra talátunk benne. De míg idáig juthattunk, gyakran adódtak önbizalmi problémáim.

- Még a megyében se ismerték a neved, mikor már Londontól Rio de Janeiróig CD-idet lehetett kapni. Mostanra utólért a siker, lelked mélyén mégis megmaradtál törökszentmiklósinak.

- Én nagyon örülök, hogy itt nőttem fel. Éppen azt köszönhetem ennek a helynek, ami a zenét feltámasztotta bennem. Egyszerűen el voltam szigetelve a pesti miliőtől. A '80-as évek elején még siránkoztam ezen, sokáig kétségbeejtett ismeretlenségem. Aztán megbékéltem mindennel. Mert mi maradt Pesten, ami érték? Annak tartom a Pangeát, a Makámot, a Talizmánt, a folk-vonulat egy részét. Ugyanakkor a múltkor számoltam öszze, egyetlen hét végén 60 zenekar játsztott a városban. Persze, vendéglátóipari elvárásoknak megfelelve. Ez pedig nem művészet, hanem zenei szakmunkásság, mesterség. Ezzel szemben mi nem törekszünk arra, hogy szórakoztassunk, vagy épp kétségbeejtsünk. Mi elzenéljük saját magunkat. Eközben pedig csak senki ne egyen és ne igyon, ne nyúlkáljon a csaj szoknyája alá. Nekünk nem kel félni a bukástól sem, hiszen már tíz ember társaságában kifejti hatását zenénk. Nincs köztünk se stég, se kordon, ez attól sokkal személyesebb. Odaülhet bárki közénk, csak ne könyököljön a hangfalra, és ne borítsa ránk a sörét.

- Annak ellenére, hogy a "zajtól" távol töltődtetek fel, mostanában mintha felszippantott volna benneteket is a főváros. Valóságos sikersorozat fellépéseitek egymás-utánja.

- Az, hogy Pesten olyan gyakoriak lettünk szinte csak annak tulajdonítható, hogy másfél éve már nem Törökszentmiklóson, hanem Dunakeszin, egy stúdióban dolgozom. Hangzásunk kiteljesedése, technikai tökéletesedése, a CD-felvétel is ennek a következménye. Ez egy új kreatív kifejező erő zenénkben.

- Mi maradt Törökszentmiklóson a múltodon túl?

- Például szüleim, legjobb barátaim. Voltaképpen a mai napig ott élek. Nyaranta minden évben csinálunk ott egy kis házikoncertet, erre Amerikától Görögországig minden-honnan eljönnek zenészbarátaim.

- Mi az, ami legyőzi köztetek a szakmai féltékenységet?

- Ha hasonlóan gondolkodik két muzsikus, akkor ilyen nem létezhet. Azért keressük egymás közelségét, mert a másik hatására sikerül még többet kicsalni magunkból. Van például egy ciprusi gitáros, akit érdekelt, hogy én mit tudhatok, ezért felkeresett. Abban az időben még egyszál gitárral elindultam, s bárkivel játszottam. Emlékszem, miután találkoztunk a határnál, ránéztünk az óránkra, megebédeltünk, s máris indultunk az első koncertre. Nagykanizsán játszottunk először együtt, semmit nem beszéltünk meg előre, amitől hihetetlen izgalmas lett az egész. Ha meghallgatom azt a felvételt, ami ott készült, máig mágikusnak tűnik. Komponálni se lehetne szebbet.

- Óhatatlanul egyre ismertebbek lesztek. A siker nem válik válsággá?

- Kicsit én is tartok attól, hogy túl jól mennek a dolgok. De mindig marad, ami ez ellen szól. Vannak például darabok, amiket nem tudok eljátszani, mégis megírom őket. Talán csak évek múlva sikerül. Így pedig nincs akkora veszélye a sikernek sem, ha úgy tetszik saját magam elé gördítek akadályokat. ...De volt már arra is példa, hogy valaki odajött gratulálni, hogy ez egy nagy varázslat volt, s én inkább kikértem magamnak. Hogy, ugyan öregem, menj már a fenébe, nem is értesz hozzá. Közben pedig csak arra gondoltam, hogy a következő koncerten még többet nyújtsak. Az elégtételek hál'istennek olyan pillanatnyiak, hogy szinte nincsenek is.

- Egyszer Debrecenben úgy vezetted be a műsorotokat: most egy olyan koncert következik, ami voltaképpen már nem az...

- Mert inkább afféle szertartás, egy áldozat. Rituálé, amely nem éppen tolakodó, sőt egyenesen tapintatos. Voltaképpen nem is kér tőled semmit, csak egy kis figyelmet, ha már úgy döntöttél, hogy maradsz. Igazából ez a zene nem is szólít meg, pusztán létezésénél fogva fontos.

- Az elragadtatottak a világ (egyik) legjobb gitárosaként emlegettek már, mikor még a szüleidnél laktál és anyaggazdálkodó voltál egy vállalatnál.

- Amely tíz év, ha másért nem, azért volt mégis fontos, mert ott kerestem meg azt a pénzt, amit később a hangszerekbe fektettem. Ezalatt mindvégig próbáltam rejtve maradni, de attól a pillantattól, ahogy kiderült, hogy zenész vagyok, máris elkezdtek üldözni. Tudjuk a másság sokakban agressziót szül.

Ha megkérdezed a nagy többséget, mit jelentek számára, a tipikus válasz az lesz semmit. Ellenben hiszek abban, hogy a nagy objektív halmazból kikerülnek olyan érzékeny emberek, akiknek abba kell "belehalniuk", hogy kihordozzák magunkban a világ örömét, fájdalmát. Hiszek abban, hogy nekem is ez jutott. Ezek után már nem lényeges hány órát kellett ezért gyakorolni. Nem a fizikai mutatvány, ami engem az emberek közelébe visz. Reményeim szerint intellektuálisan érdeklem, izgatom őket. A technikai biztonság, kézügyesség ahhoz kell, hogy egy üres koncepció, egy hanghalmaz, átváltozzon valami élővé, valami szervessé.

- Butaság, de azért megkérdezem az komolyzene?

- Semmi köze a kettőnek egymáshoz. A másik esetben valaki, valamit, valamikor kitalált és egy stábnak az a feladata, hogy ezt minél pontosabban rekonstruálja. E hierarchiában van egy személy, akinek az a dolga, hogy tekintélyét latba vetve próbálja felébreszteni a halott zene szellemét. A mi zenénknek ettől eltér az esztétikája. Egyidőben egyszerre lezajló folyamat, aminek a varázsa abban áll, hogy mindenki ugyanakkor éli meg. És ebben az a kaland, hogy egymást inspirálva építgetjük hangról-hangra a muzsikát. Igen van benne egy kicsi kockázat is. A komolyzenészek ehhez képest egy organizmusként életrekelő nagy műnek a részei. És annyira vannak a saját kultúrájukkal, mint Amerika magával, ott az óceánon túl. Jóformán tudomásuk sincs, hogy létezik ilyen, mint Magyarország. Máskülönben meg annyi dolguk, annyi eljátszatlan partitúra van, és még olyan kevés karmesterrel dolgoztak, hogy az több életre elegendő munkát jelent nekik.

- Mint mondod, a tiéd, amolyan "gondolkodó" zene. Kinek a fejéből született?

- Körülbelül azóta érzem magamat felnőttnek, mióta Hamvas Bélát először olvastam. Azt hiszem azoknak könnyebb a SzaMaBa muzsikáját "megérteni", akik az övével rokon gondolati világból táplálkoznak.

 

Jászkun Krónika, 1994. március 14.