In Memoriam Szabó József
Emlékezés egy felejthetetlen pianistára
Az összeállítást Szabó József zongoravirtuóz mûvészi és tanári munkásságának emlékére és Agonás György zongoramûvész - egyetemi tanár - váratlan halálára való megemlékezésül ajánlom mindazoknak, akik õket szerették és tisztelték. A. P.
Szabó
József zongoravirtuóz, pianista, zeneszerzõ, korrepetítor, tanár 1925. május 18-án született Budapesten, meghalt 1965. január 6-án. Elemi iskoláit a Nyár utcai általánosban, a középiskolát a Vörösmarty Gimnáziumban végzi, 1943-ban érettségizik.
Nõvére Szabó Klára így emlékszik: "A hangok és a ritmusok már 2 éves korában kezdik foglalkoztatni. Még beszélni nem tud, de a poharaknak, fémtálcáknak kanállal való ritmikus ütögetése és különbözõ effektusok létrehozása iránt már érdeklõdik. Szülei nem tiltották ezt a szerfelett
éppen csak nem 2-3 éves gyermekekre jellemzõ magatartást, hanem inkább megértették. Sejthettek valamit, de konkrétan talán nem is gondoltak
gyermekük átlagon felüli muzikalitására. öcsémnek a zenével való kapcsolata 6 éves korára vezethetõ vissza, amikor egy rövid gyermekkori betegségekor a nagymamától kicsi tangóharmonikát kapott ajándékba és azon minden különösebb
segítség nélkül néhány nap múlva hibátlanul játszotta már a "
Harminckettes baka vagyok én" címû dalt. Ez volt a kezdet!
Tanulmányait rendeltetésszerûen a Dohány utcai Polgáriban lévõ zeneiskolában 10 éves korában kezdte, ahol 3 évig (1935-39 tanult, hangszere addig nem lévén szüleitõl egy Styngl-Wien zongorát kapott ajándékba, amikor már kiderült a
zene iránti fogékonysága és muzikalitása. Addig csak az iskolában gyakorolhatott".A zene világával való kapcsolatfelvételét nem kívülrõl
irányították, hanem inkább a gyermek saját érdeklõdése késztette arra a
családot, hogy végül is egy kicsit megkésve, 10 éves korában írassák be
rendeltetésszerûen zenét tanulni. Iparos-bortermelõ családként nem volt elsõdleges szempont a gyermek mûvészi képességének céltudatos
felismerése és mindenáron való fejlesztése. Szülei muzikálisak voltak, édesapja
a szabómesterség mellett jól hegedült, míg édesanyjának szép énekhangja volt. Isten áldotta tehetségét így feltehetõen szüleitõl örökölte.
Szabó József minden lehetõséget megragadott, hogy a fehér-fekete billentyûkkel kapcsolatba kerülhessen. 14 éves korában a Horánszky utcai Jézus
szíve templomban a diákmiséken már orgonál, valamint az NTE (Nemzeti Torna Egylet tornasport rendezvényein alkalmanként 3 Pengõért zongorázik. A pap a misén észrevette az eddig más orgonistáktól nem halott dallambetéteket.
érdeklõdessel, megértéssel fogadta ezeket a mise zenei anyagába stílusosan beillesztett improvizációs változatokat. észrevették, hogy a pap mise
közben mindenrõl megfeledkezve többször csak arra figyelt, hogy mit játszik ez az ifjú az orgonán. Az atya megértõ kompromisszumteli hozzáállása és minden bizonnyal muzikális felismerése természetesen tovább fokozta az egyébként
szerény játékos önbizalmát.
A mozielõadásokról hazatérvén a jellegzetes filmzene részeket azonnal fejbõl lejátssza, szülei így tudták meg sokszor, hogy mikor volt moziban. A zenei tanulmányait az átlagosnál gyorsabban végzi. A Kálvin téri Székesfõvárosi Felsõbb Zeneiskolában az év végén sok mulasztása miatt tanárnõje évismétlésre javasolta. A vizsgabiztos mindezek ellenére meghallgatja, az elõmenetelrõl
saját maga kívánt meggyõzõdni. Kiderül, hogy már ezidõtájt a szórakoztató zene, a szabad zenélés bûvkörébe lépett, az évvégi vizsgát 1940/41 sikeresen leteszi.
Zeneiskolai tanulmányairól, mint befejezett 1938/39-39/40-40/41 évfolyamokról (Budapest Székesfõvárosi Felsõbb Zeneiskola - Kálvin tér a leckekönyv tanúskodik. Nem szabad arról megfeledkezni, hogy ezen a környéken - Dohány u.,
Kálvin tér- lévõ zeneiskolákban függetlenül attól, hogy milyen szinten folyt az
oktatás, az ország egyébb helyeihez viszonyítva mindig kiemelkedõen kvalifikált zenetanárok mûködtek. Mindent összevetve ez is egy segítõ tényezõje lehetett gyors elõmenetelének.Ekkor 16 éves. Ezidõtájt már folyamatosan sokszor orgonált templomi esküvõkön is. Mikor a szertartás befejezõdött, áttért az akkori idõk nagy standerdjeinek, Over The Rainbow, Smoke Gets In Your Eyes, stb. játszására és ilyenkor a vendégek szinte tánclépésben vonultak a templomból kifelé. Az Akácfa utcában, ha jó idõ volt, miközben nyitott ablaknál gyakorolt szülei arra lettek figyelmesek, hogy az ablak alatt megálltak az emberek és élvezettel hallgatták játékát.
Szabó József 14-17 éves koráig a Vörösmarty Gimnáziumban Koltai László (1921- által alakított és vezetett 5-6 tagú iskolai zenekarban játszott Koltai 1942-es hadbavonulásáig. A zenekar, amelynek létezésérõl Koltai László tájékoztatott, egy-egy estére szerzõdött és a kornak megfelelõ tánczenét szolgáltatott. A
zenekar tagjai: Koltai László hegedû, Szabó József - zongora, Fencz Gyula- tangóharmonika, Sándor János - kürt voltak, az összetétel alig
változott, néha kiegészült. érettségi után 1944-ben a Spolarich Káváházban
játszott. A II. világháború vége Gyöngyösön éri. A bevonuló szovjet
csapatok tisztjeinek zongorázik, majd annyira megszeretik, hogy magukkal akarták vinni, hogy máskor is zenéljen nekik. Alig tud tõlük megszabadulni. Gyöngyösön
sokszor majdnem problémát okozott a pincerendszerekben levõ nagy mennyiségû bor. Az állandósult katonai mulatozáshoz a fiatal Szabó Jóska nyújtott zenei aláfestést.
Szórakoztató zenei ismereteit a Fodor Zeneiskolában Solymossy Lajostól
(becenevén: Lulu 1943-tól kezdõdõen szerezte. Lulu 5 fõs csoportban tanította a szórakoztató zene iránt érdeklõdõ haladó szintû zongoristákat. A csoport tagjai voltak: Szabó József, dr.Máday László, (Máday László - ifjú Nagy István együttese, Béke Szálló bár, Bíró András (becenevén: Bandi, zongorista, zeneszerzõ, Papp Gyula (becenevén: Duli, késõbb Holéczy ákos zongoristája, Tassy
Tamás (késõbb Légrády-Tassy Tamás néven futott be jelentõs karriert.
A Fodor a 1946-47 évek idején Szabó József (mint Solymosssy Lulu tanítvány és Balassa P. Tamás (zeneszerzõ, zongorista, karmester, mint Losonczy Dezsõ - Bródy Tamás tanítványa, oktattak zongorát és szórakoztató zenei ismereteket. (A Fodor Zeneiskola az Andrássy úton a Jókai és Nagymezõ utca közötti részen
volt. Szabó József Solymossy Lulut mesterének tartotta, figyelembe vette véleményét és kritikáját. Lulu egy idõ után már-már csak azt mondta: "Józsikám, örömmel hallgatlak és válaszolok kérdéseidre, de én már semmi újat Neked úgysem tudok mondani." Játékára vonatkozóan talán ez volt életében a legfontosabb kritika, amikor egykori mestere így nyilatkozott róla. Az emlékezés konkrétan a kifejezést, mint jazzt alig említi és mindenkinek saját belátására bizza, hogy a zenei élet folyamatába hogyan helyezi el Szabó József mûvészetét.
A 30-as évek közepe óta hasonlóan a világ nagyvárosaihoz, Budapesten is egyre szaporodtak a többzongorás koncertek. Néhányan emlékeznek még egy 4
zongorás, a Zeneakadémián 1937-38 táján megtartott hangversenyre, amelyen Eisemann Mihály, Bródy Tamás, Komjády Károly és Solymossy Lulu játszottak. Eisemann részvételét, aki zeneszerzõként ugyan jól zongorázott, fõként
az ismertségével indokolták. Az elõadottak: partitura szerint zongoraverseny hangvétellel 4 zongorára meghangszerelt zenemûvek (nem kamuzás voltak. Ebben a
felállásban Szabó József tanára, Solymossy Lulu és Balassa P.Tamás, tanára Bródy
Tamás jelentõs szerepet játszottak. Cziffra Györgytõl, a késõbb világhírû zongoramûvésztõl is tanult, fõként konzultált vele, közösen beszélték meg a zenei problémákat, így méltán Cziffra György tanítványának is tekinthetjük. Többször játszottak együtt két zongorán. Szabó József rövid idõ, néhány év alatt jutott el olyan szintû zongora tudásra, zenei gondolkodásra, amelyet a legtöbb
ember felsõfokú tanulás után sem tud elérni soha életében. Solymossy Lulu idejében a háború elõtt Szabó Kálmán és Fejér György volt még az a zongorista akinek nevérõl nem szabad megfeledkezni.
Solymossy
Lulu és Szabó József, és általában
a Fodor zeneiskola illetékes tanárai Balassa P. Tamás,
Jávor Lili is jelentõsen hozzájárultak a hazai
könnyûzenei-, táncdal-, zongora-oktatás kiindulási
metodikájának létrehozásánál.
Szabó a hangról-hangra leírt kotta helyett a
tanulókat önálló munkára inspirálta.
Kezdeményezte, hogy a tánczenei mûveket ne csak egy
leírt kotta szerint, hanem a dallam és a harmoniák
ismeretében saját maguk is fel tudják dolgozni.
Ebben az idõben a szórakoztatató zene iránt
érdeklõdõk részére egységes oktatási tematika
nem létezett. A tanárok saját belátásuk
szerint tanítottak, megpróbáltak eredményorientált oktatást folytatni, ezzel csináltak
kedvet a tanuláshoz. Tanítványait ma már
nehéz lenne teljességgel felsorolni. Néhányat
akik közül többen lettek hivatásos muzsikusok a
következõk voltak: Bakó István, Balogh Tibor
(hangmérnök "vasmacskában", Bartus
Gábor, Becker Gyula (Németország?, Bencs Attila
(apja világtalan zongorista, Csépány Lívia
(?, erõsen mozgássérült, szoros lelki barátságban
volt Szabóval, aki önzetlenül tanította, így
akart neki megélhetést biztosító szakmát
adni, Deák Ferenc, Dóczy Zsuzsa, Dr. Eszlári
Egon, Falvay Vera, Gallusz György (Kanada, Gulya Sándor,
Dr. Illanicz György (ny. polgármester, teológus,
Cegléd, Káldor Péter (becenevén: Típus,
Kékési János, Korompai Péter, ifj.
Latabár Kálmán (? színmûvész,
Lelkes Péter (újságíró, Madarász
László (festõmûvész, Mártonffy Miklós,
Mátrai Ferenc, Molnár Elemér (? tanár,
Nádler Ferenc, Orosz Ernõ, Petõ István, Dr. Réz
Fechler Katalin (ügyvéd, Drezda, Soós Tibor,
Székely Márta, Szilassy Kornélia (Nelly,
Varsányi Ferenc Sam (1942-1992? (Svájc, száma:
"Megfogtad az Isten lábát", Vékei
Lili, Dr. Windisch István (orvos Regensdorf/Svájc,
egyike azoknak akik a Szabó metódus interpretálását
legjobban meg tudták valósítani. A felsoroltak
nevének tanulmányozása és nyilatkozatai
szerint Szabó József iskolateremtõ egyéniség
volt.
Szabó József
több súlyos balesetet szenvedett. Elõször 3 éves
korában, amikor homlokon rúgta a ló, amit
platina lemezzel korrigáltak. A sérülés
forradásnyomai örök életére
megmaradtak. 1949-ben motorkerékpárosként egy
szovjet katonai mentõautó gázolta el, 11 törést:
koponya sérülést, állkapocs-, kéz.
és ujjtörést szenvedett. A gyöngyösi,
majd a hatvani kórházba szállították.
Halálán volt, már lemondtak róla. A
betegfelvételnél az orvos a Vörösmarty
Gimnáziumból ismerte, meghallotta nevét és
fokozott odafigyeléssel megpróbálta a szinte
lehetetlent. A klinikai halál állapotából
hozták vissza. A gondos baráti ápolással
viszonylag rövid idõ alatt felépült. Egy ideig félõ
volt, hogy kézsérülése véget vetett
pianista tevékenységének. A sors kegyes volt
hozzá, balesetei mûvészi munkáját
ismereteink szerint nem akadályozták.
Közel 20 évesen,
1946 körül fiatalon robbant be Budapest könnyûzenei
forgatagának világába. Ettõl az idõtõln már
fix állású muzsikus haláláig.
Mûködési helyei: Sanghai (Bartók Béla úton
a volt Szabadság mozi helyén, Japán kávéház,
Anna, Jereván, Bristol és Savoy bárok. Szem- és
fültanúk szerint a felsorolt lista közel van a
valósághoz, de mégsem kizárt, hogy az
azóta eltelt 4-5 évtized alatt néhány
hely mégis a feledés homályába merült.
Ez a lényegen úgysem változtat. Ismeretes az is,
hogy 1949-50 táján a Szent István körúton
az egykori Tejbüfével szemben, a Volga - késõbb
Bon-bon, mára már az is megszûnt - eszpresszóban
kétzongorás felállásban játszott
Solymossy Lulu és Szabó József, az egykori
tanár-tanítvány zongora kettõs. Oh, micsoda idõk
voltak! Amikor még akusztikus zongorán a budapesti
mulatókban ilyen kvalitású muzsikusok
szórakoztatták mûvészetükkel a
nagyközönséget, méghozzá koncert
színvonalon. Meghökkentõ, ha valamelyik mai
"zenekarocska" elektronikus hangszereikkel és sok
száz wattos erõsítõkkel unmuzikális
tehetségtelen, banálisan primitív
harmonizálással a legkisebb, hakni színvonalú
zenélést koncertezésnek meri nevezni.
Szabó
József 1956 után Solymossy Lulut váltja fel a
Bristol bárban. Erre az idõre datálható a
legendás Szabó József -Beamler Jenõ duo
létrejötte. Szabó nem filozofált a jazzrõl,
hanem konkrétan, kezdetben a Lulutól kapott intuiciók
és késõbb abszolút hallása révén,
mindenhonnan pl. a rádióból (Voice of America
hallottak alapján képezte, illetve alakította
fergeteges, alig utánozható egyéni
játékstílusát. A zongorázás
poétája volt. Szabó József nem vett részt
jam sesson-okon, nem játszott klubokban, hanem egyszerûen
pianistaként kompromisszumok nélkül szolgálta
egy ma már ún. kortárs zenei szemléletnek
nevezhetõ irányzatot, amely már jazz volt. Sok
tanítvány járt hozzá, néha
morózus, maximalista, de kedves ember volt, arcán
mindig kisfiús mosolygással, ábrándozással,
gondolatai szinte csak a kiváltságosok régiójában
jártak. Bárkit nem vállalt el tanítványának,
akik nem feleltek meg elvárásainak, azokat valamelyik
tanítványához küldte. Ma már csak
feltételezéssel élhetünk, hogyha a sors
több idõt adott volna földi pályafutására,
a sikereket halmozva milyen magaslatokra juthatott volna el, sõt ezen
túlmenõen, sok és értékes tudnivalót
adhatott volna át olyan tanítványainak, akik
affinitást éreztek mûvészi kisugárzásának
hasznosítására.
A Bristol bárban
is sokan felkeresték és élvezték játékát.
Káldor Péter, az egykori tanítvány
emlékszik olyan esetre, amikor a "You Go To My Head"
címû standardet 6-7 féle stílusban (Charlie
Kunz, Teddy Wilson, Art Tatum, Fats Waller, George Shearing, Erroll
Garner játszotta el olyan tõle eltérõ modern
szemléletû kiváló muzsikusoknak, mint például
Fogarassy János autentikus jazz-zongorista elõadómûvésznek,
stb., akik nagy elismeréssel hallgatták és
élvezték játékát. Kivételes
transzponáló képességgel rendelkezett, a
kiválasztott számot a 12 hangnem bármelyikében
azonos technikai színvonalon biztonsággal játszotta.
Szakmai berkekben azt mesélték, hogy hozzá
hasonló transzponálási képességgel
annak idején Turán Lászlón kívül
alig rendelkeztek.
Szabó
pályájának kezdete a '40-es évek elejére
vezethetõ vissza, amikor még világszerte szinte
kizárólagosan az ingabassusos straight stílust
játszották. A zene sokrétû élvezhetõségét
éppen az adja, hogy különbözõ stílusirányzatok
alakultak ki és ezek ötvözõdtek. Játékstílusa
sok olyan elemet tartalmazott, amelyek változatlanul, vagy
némi kiegészítéssel, még ma is,
más stílussal kombinálva kedvezõen színesíthetik
a zongoristák produkcióját. Jó példa
erre a Szabó József és Kertész Kornél
tanítványaként nyilvántartott magyar
származású, Kanadában élõ Gallusz
György sztáar jazz zongoristának sikeres modern
mûvészi játékstílusa. Hallgatásánál
néha szinte azt halljuk, mintha Szabó József
zongorázna
A Savoy bárban
(fent az emeleten, ma a helyén egy multi "etetõlánc"
fényes üzlete pöffeszkedik egykor a hazai jazz,
illetve szórakoztatózene-mûvészek legkiválóbbjai
muzsikáltak. 1963-ban a Pege-Kovács kvartett (Pege
Aladár - bõgõ, Kovács Gyula - dob, Balogh "Csibe"
Jenõ - zongora és Bordás Zoltán - szaxofon,
majd a következõ évadban, az év elejétõl
Szabó József megbetegedéséig (1964
õszéig a Szabó-Beamter-Bordás trió
felállásban "mindent a vendégért"
címszó alatt zenéltek. Az üzletvezetés
irányvonala egy széles körben, mindenki számára
közérthetõ stílust igényelt, amitõl nem
lehetett eltérni. Ez volt Szabó József legutolsó
munkahelye. A hely nem tette lehetõvé ezeknek az élvonalbeli
muzsikusoknak akik a jazz mûfaját is felsõfokon mûvelték,
hogy ilyen irányú képességüket
teljes kibontakozásban itt bemutathassák. A mulasztás
pótolhatatlan, de a korra jellemzõ ténykérdés.
Szabó Józsefet
elõszeretettel hívták különbözõ neves
zenekarokba - Hajdú Péter, Kiss Elemér, Tabányi
Mihály - való részvételre, mivel õ olyan
keresett zongorista volt, aki azonnal mindent kottából,
vagy anélkül, bármilyen hangnemben el tudott
játszani. Ennek akkor volt nagy jelentõsége, ha a
zenekar nemcsak elõre beállított számokat
játszott, hanem a mûsorkísérésben is
kevés próbával szerepet vállalt, valamint
az énekeseket elõzetesen korrepetítorként az
elõadásra is fel kellett készíteni. Az 1956
elõtti idõk egyik kiemelkedõen sikeres, megnyerõ megjelenésû
jazzes hangvételû táncdal énekesnõjének,
Boross Idának (1956 után Izraelbe távozott is
állandó korrepetítora volt.
Barátait, kedves
ismerõseit és a gyakori vendégeket akiket valamilyen
módon ismert és a szívébe zárt, ha
meglátogatták és ismerte kedvenc számukat,
akkor azok eljátszásával üdvözölte
a zongora mellõl. Seress Rezsõ is, miután korábban
végzett ,sokszor jött ide a Savoyba "kagylózni"
és ilyenkor "színpadi bevonulás jelleggel"
Seress számok teátrális elõadásával
üdvözölte a látogatót, aminek mindig
nagy sikere volt. Ha jó volt a hangulata, szuggesztíven
tudta a közönséget szórakoztatni, amibõl Bubi
is mindig jelentõsen kivette részét.
Amikor a Bristol bárban
a Szabó-Beamter dúo nyaranta 1 hónapos
szabadságra ment, olyan helyettest kellett találni, aki
a már kialakult magas zenei követelményeket
biztosítani tudja. Ehhez az üzletvezetés a saját
érdekében ragaszkodott. Szabó József jó
kapcsolatban volt és ismerte képességeit az
Erdélybõl Magyarországra jött tehetséges,
kiemelkedõen jó kvalitású Kõrössy Jánosnak,
aki Szabónál ugyan modernebb felfogásban, de
igen magas színvonalú pianista játékával,
kíváló helyettesnek bizonyult. A duo
dobos-énekes tagjaként Kárpáti Józsefre,
mûvésznevén "Hot Klein"-re esett a választás,
aki jó dobos teljesítménye mellett annak idején
egyike volt az olyan énekeseknek, aki improvizatív,
jazzes énekstílusával hottolni (improvizálni
is jól tudott. Kvalifikált helyre bekerülni abban
az idõben is nehéz volt. Szabó József tisztában
volt képességével, de ugyanakkor mentes volt az
irígységtõl és a féltékenységtõl
és nyugodt szívvel ajánlotta Körössyt.
Charlie Kunz a 30-as
években Ausztriában az ún. szállodai,
éttermi szalon-tánczenei, kellemes, hallgatható
szinkópás zenét játszó zongorista
volt. Kétségtelenül megállapíthatjuk,
hogy Szabó zongorista szemléletének Lulu
melletti elsõszámú inspirátora Charlie Kunz
volt, akinek abban az idõben, a 30-40-es években sok,
Magyarországon is elérhetõ lemeze jelent meg.
Idõszakosan egyes hazai hangok méltánytalanul
korszerûtlennek titulálták Szabó József
játékát, amelyre õ egyáltalán nem
reagált. Járta a maga útját és a
nemzetközi sikerlistákból ismert Teddy Wilson, Art
Tatum, Fats Waller, Eroll Garner játékával
kapcsolhatóan alakította ki egyéni, jellegzetes,
expresszív ,alig utánozható zongorastílusát.
így a felsorolt mûvészek stílusesszenciája
magyarországi folytatójaként is lehet tekinteni.
Stílusa természetesen a kornak megfelelõen folyamatosan
fejlõdött, változott, de sohasem modorosan. Elõnyösen
ötvözte a különbözõ stílusokat. Errol
Garner mûvészetének stílus- és dinamikai
jellemzõi 1955-58 után egyre inkább érezhetõk
játékában. Az általa megvalósítható
zongorajátéknak nem voltak technikai határai, a
legnehezebb feladatot is könnyen, biztonságosan oldotta
meg. Mint pianista olyan született õstehetség volt,
amilyen csak ritkán jelenik meg a muzsika égboltján.
Játékát hallva szinte mindenki feltételezte,
hogy zeneakadémiai tanulmányokat is folytatott, de mint
utóbb kiderült, ilyenre sohasem került sor, nem lett
volna mikor.
Teddy
Wilson világhírû zongorajátékos volt, de
szakértõ fülek szerint elfogultság nélkül
állítják, hogy Szabó József
fergetegesen, egyéb más stílusok mellett,
szükség szerint, szinte jobban játszotta ezt a
stílust is, mint maga Wilson.
A
különbözõ zongorajátékosokat
meghallgatva, azonnal felismerte az egyes stílusok alapvetõ
elemeit, dinamikáját és harmónia rendjét
és ettõl a pillanattól kezdve elképesztõ módon
szinte példátlanul, azonnal képes volt abban a
stílusban játszani.
Az
ötvenes-hatvanas évek nehézkes hanglemezkiadásai
ellenére 1958 és 1962 között készült
néhány hanglemez is, amelyek örökérvényüen
rögzítették Szabó József és
partnerei (Beamter Jenõ "Bubi" - vibrafon, dob, Pege Aladár
- nagybõgõ, Psota Irén színmûvésznõ -ének,
valamint a Magyar Rádió Tánczenekara,
mûvészetét. A kiadott hanglemezek részletes
diszkokráfiáját lásd Simon Géza
Gábor: Magyar Jazzdiszkográfia 1905-1994 címû
mûvében. A Hungaroton ezekbõl 15 felvételét
2000-ben a "Bubi Beamter: Sentimental Journey. Hungarian Jazz
History 2" címû CD-n (HCD 71009 kiadta.
Szabó
József mindent fejbõl játszott, könnyen alkotott
új dallamokat és harmonizációs
változatokat, lejegyzett számai is errõl tanuskodnak,
amelyekbõl a "Láttam én az Eiffel tornyot"
címû a legismertebb. Ha ez Amerikában íródik,
méltán világsláger lett volna belõle.
Az egyik lemeze téves
címmel "Egy este a Duna bárban" címmel
jelent meg. Õ sohasem játszott a Duna bárban, csak az
elõtte lévõ Bristolban zongorázott. A magán
zongoraórákat is fõként a Bristol bárban
délután tartotta, a bár nyitvatartási
ideje 22.30-2.30 volt.
A '40-es és a
'60-as években még szokatlanul nagy volt a zenetanulási
kedv, az akkori muzsikusok privát órákat adtak.
A magán zenetanítás mellett a hivatásos
zenészeket képzõ-továbbképzõ stúdióban
is tanított hellyel-közzel, de legfõképpen a
vizsgáztató bizottságnak volt tagja, esetenként
elnöke. Véleményét mindenki elfogadta, a
szakma nagytekintélyû személyisége volt.
Szabó Józsefet
a zene mellett a motorkerékpár-versenyek élvezete
és a kerékpározás, mint konkrét
sporttevékenység is vonzotta. Tanítványával
és késõbbi jó barátjával, Molnár
Elemérrel, Munyival nyaranta tamdem kerékpárral
körbekarikázták a Balatont. Ilyenkor egy másfajta
tevékenységgel próbálta levezetni azokat
a feszültségeket, amelyek a muzsikálás
során és az éjszakai élet során
felgyülemlettek benne. Fizikálisan jó felépítésû
ember volt.
1960-ban a BBC
meghívására Angliába is eljutott és
ott a "Hogyan szórakozik Budapest" címû mûsor
keretében készült néhány
hangfelvétel. Partnerei voltak: Beamter Jenõ, Pege Aladár.
A felvétel sajnos nem jutott el a lemezkiadásáig.
Visszafelé jövet Münchenben találkozott
Solymossy Luluval, aki kapacitálta, hogy maradjon kint. Szabó
nem állt kötélnek. Mondván: nem akarok a
húsdarálóba bekerülni, otthon is mindenem
megvan, ami szükséges. Tehetségét és
lehetõségeit figyelembevéve megkérdõjelezhetõ,
hogy jól döntött-e ?
A jelentõs
állomáshelynek számító Bristol
bárt nevezték tanítványai "iskolának".
Szabó József kétkezes pianista volt,
szemléletének részleteiben való
alkalmazása még talán ma is színesíthetné
azon ún. félkezû zongoristák variációs
palettáját, akik elvetik az inga és haladó
basszus kisérletbõl még ma is felhasználható
elemeket. Szabó József szóban nem volt a jazz
egyoldalú elkötelezettje, tetteiben azonban annál
inkább képviselte a straight stílust. Tipikus
szólózongorista alkat volt. Szólóban
zongorázni a legnehezebb, õ ezt biztonsággal, virtuóz
technikai szinten tudta mûvelni. Pianista mûvészetéhez
hasonló zongoristát abban az idõben jóindulattal
is csak alig néhányat említhetünk
Magyarországon, például Cziffra György,
Solymossy Lulu, Turán László, Kõrössy
János, Orosz János, dr. Garai Attila - és aztán
kifújt. A felsoroltak más és más
stílusirányzatot követtek, akiket pianista
teljesítményüket, tehetségüket
tekintve azonban az ország határait és
lehetõségeit meghaladó képességû
élvonalbeli mûvészeknek tekinthetünk.
Szabó József
könnyen alkotott új dalokat, dallamíveket, a
szerzõi jogvédõ hivatal 24 számot tart nyílván,
míg a Széchenyi Könyvtár zenei archívumában
csak 7 mûnek a kottaanyagát leltük fel. Nagy repertoárral
játszotta a nemzetközi standardeket, kifejezetten üzleti
célzattal azonban csak alig írt szerzeményeket.
Mûsorának változatos szinten tartásához
elegendõnek találta a mások által írt
színvonalas mûvek ígényes interpretálását.
Felmerülõ valamennyi menedzselési, gazdasági
vonatkozú üzleti ügyét, beleértve
számainak szerzõi jogvédelmi kérdéseit is
Beamter intézte, aki nemcsak mint kiváló
muzsikus partner, hanem menedzserként is szerepet játszott
kettõjük viszonylag hosszú (1956-1965 sikeres zenei
együttmûködésük során.
A felvételeknél
a féktelen elõadói mûvészi képességének
kibontakoztatására alig volt lehetõség. éppen
ezért ezek csak részben tükrözik Szabó
József mûvészi képességeit. A kordába
szorított felvételek Beamter szerint csak töredékei
a lehetséges változatnak. Máshol kellett volna
élni ahhoz, hogy ilyen irányú képességeit
kibontakoztathassa.
A tánczenei
zongoraoktatás alapjait összefoglalta amikor jazz-skála
elnevezéssel megharmonizált skálát
tanított a növendékeinek. A skálák
hangjaira jobb kézben a megfelelõ akkordokat, a leütött
akkordokhoz a balkézben inga, váltó illet
haladóbasszus kiséretet kellett játszani. Ezt
folyamatosan minden hangnemben, a késõbbiekben a hangzatok
bontásával együtt meg kellett tanulni. Szabó
ezt nevezte rendszernek. A tánczenei számok
feldolgozásának megkönnyítésére
dolgozta ki ezt a metodust amit jazz-skálának nevezett
el. A mai zenei irodalom (lásd Esze Jenõ: Tanuljunk zongorázni
tánczenét c. könyvében 42. oldal ezt
akkordskálának nevezi. Szabó ezt Dúr-ban
és moll-ban is megkövetelte növendékeitõl.
Szabó József lépésekben elsajátítható
"rendszer" formájában igyekezett a
tanítványokat tanítani, de legfõbbképpen
az életre felkészíteni. Tanítványait
olyan szemlélettel tanította, hogy ha azok hivatásos
zenésznek készültek és a zongorázásból
szeretnének megélni, akkor is jól fel tudják
használni a tanultakat.
A skálák
hangjait folyamatosan növekvõ római számokkal
jelölte annak érdekében, hogy transzponálásnál
a pillanat törtrésze alatt egyértelmû legyen, hogy
pl. egy C dúr skála V. fokán levõ szeptin akkord
a G7, de ugyanakkor az D dúrban a skála V. foka szerint
A7 nek felel meg. A számokat a dallam és a hozzátartozó
akkord jelzésekkel az ún. számozott basszussal
tanította, de ugyanebben a kottában a kaotikus helyekre
az általa javasolt valamennyi hangot, a teljes akkordokat is
rögzítette. Tanítványainak készséggel
mutatta és írta le a speciális leütési,
felrakási változatokat, nem volt féltékeny
az általa alkalmazott variációkra, örült
annak és tanítási sikernek könyvelt el, ha
a tanítványai jó megoldásokat alkalmaznak
és ezáltal neki módja nyílt egy még
jobb megoldás keresésére. Egy-egy óra
olyan volt, mint egy bemutató koncert. A tanulók
gyorsan leírták az új számot, amit Szabó
többféle változatban egyszerûbben és
"felspécizve" eljátszott, közben
magyarázva, hogy mire kell ügyelni, tempo, harmonizálás,
vamp, befejezés. Olyan ún. patterneket, illetve
betéteket mutatott, amelyeket szinte univerzálisan,
némi változtatással több számban fel
lehetett használni. A megtanult patternek számának
növelésével egyre változatosabban tudtak a
tanulók számokat elõadni.
30-40 évvel
ezelõtt a polgári családokban szinte valamennyi
gyereknek kellett zongorázni tanulni. így 6-10 év
tanulás után alakultak ki azok a klasszikus tudáson
alapuló bázisok, amelyekre általában
könnyen lehetett építeni a tánczenei
zongoraoktatást, ha a gyereknek volt érdeklõdése
az iránt. Ezt a polgári családokra jellemzõ
elvárást a televízió elterjedésével
lassan elmosta az idõ. A gyerekeket ma már alig lehet egy
olyan több éves feladat végzésére
rávenni aminek látszólagosan alig van értelme.
A zenetanítás és így a zongoratanulás
során kialakuló személyiség fejlõdés
lehetõségét általában elhanyagolják.
A nekrológ
megírása megelõzte azt a szándékot, hogy
Szabó Józsefrõl egy rövid zenei lexikonba
beilleszthetõ szövegrész készüljön. A
halála óta elmúlt 37 év távlatában
azonban rövid idõ alatt kiderült, hogy ma már ezt
nehéz elkészíteni. Az információk
még szétszóródva megvannak, kutatási
munkát kellett azonban végezni ahhoz, hogy a korrekt
adatok rendelkezésre álljanak, amelyek egyre
sokasodtak. Végül is úgy alakult, hogy Szabó
korához és munkásságához
kapcsolható zenei kortörténeti összeállítás
készült, amely a fontosabb és még
fellelhetõ reprodukálható események mellett a
korhoz kapcsolható zenei vonatkozású történetek,
epizódok, valamint az egykori aktív muzsikusok és
a tanítványok megemlítésével és
emlékezéseivel szeretne egy korhû lehetõség
szerint hiteles leírást adni arról az idõrõl
amikor Szabó József élt és zongorázott.
Sokan mondhatják talán, hogy halála óta
hosszú idõ telt el, de még talán nem késtünk
el, hogy a megemlékezést papírra vessük.
A muzsikusok
életpályáját körvonalazó
leírásokat egy ismeretlen, sötét úton
elhelyezett irányjelzõ lámpásoknak lehet
tekinteni, amely lehetõvé teszi, hogy a részleteket
majd valaki még tovább felderítse és
finomítsa. Az ismert életrajzi pontok rögzítése
tehát halaszthatatlan feladat. általános
tapasztalat szerint az aktív élet során az
emberek és így a muzsikusok is legnagyobb része
nem rögzíti tevékenységének fontos
állomásait, amely alapján késõbb
rekonstruálni lehetne a történteket. írásaimmal
ezúton szeretnék tisztelegni az elhalt és még
élõ zongoristák elõtt. Csatlakozni szeretnék
tanítványaihoz, akik a mester iránt érzett
szeretetük és tiszteletük jeléül - dr.
Illanicz György, Lelkes Péter - korábban már
írtak megemlékezést róla.
Szabó Józsefrõl
és korával való írást segítette
és inspirálta nõvére Klári, leánya
ági, felesége Ida, unokaöccse Kelemen Mátyás,
több kolléga, a sok tanítvány és
sikeres mûvész, akikkel folytatott beszélgetések
és személyes interjuk nagymértékben
hozzájárultak ahhoz, hogy ez a kortörténeti
emlékezés egyáltalán elkészülhetett.
A magyar zeneértõ társadalom nevében ezúton
mondok köszönetet mindazoknak, akik segítséget
és ösztönzést adtak ennek a nekrológnak
a megírásához.
A könyörtelen
vendéglátóipar és az állandó
éjszakázás kihívásai fiatalon
aláásták ellenállóképességét,
1965. január 6-án rákban, fiatalon, váratlanul,
közel 40 éves korában távozott az élõk
sorából. Ha a hangok beszélnének, sokat
tudhatnánk még mondani Szabó Józsefrõl.
De a zongora lassan elhalkult és már örökre
néma maradt. Halálával egy korszak zárult
le a hazai szórakoztató zenemûvészet, a jazz
zongorázás vonatkozásában. Sok tanítványa
volt, bõkezüen és szeretettel adta azoknak az
ismereteket, amelyek segítségével sokan
hivatásos elõadómûvészként és
néhányan világhírnévre is szert
tettek, bûszkék lehetünk rájuk. A sors kivételes
iróniája, hogy halála és a magyarországi
állami konzervatóriumi rendszerû jazz zenei oktatás
megkezdésének idõszaka, 1965 - amelynek elindítója
és elsõ tanára, Gonda János zenemûvész
volt - közel egybeesik. A sors kiszámíthatatlansága
döntötte el, hogy így legyen és olyan mûvész
kezébe adta a fáklyát, aki tényleg képes
volt azt tovább vinni. Rövid 20 éves pályafutása
alatt a tragikusan félbemaradt életmû ellenére
minden bizonnyal sok maradandó
értéket alkotott, amelyet hála az iskolát
teremtõ egyéniségének, tanítványai
visznek tovább hazánkban és a nagyvilágban.
Egy maradandó, teljes, de mégis félbemaradt
életmûvet hagyott maga után. A jó Isten adjon
nyugodalmat lelkének egy másik világon, az örök
vadászmezõkön.
Halálának
30. évfordulóján 1995-ben a MUOSZ-ban tartott
emlékmûsorban volt zenésztársa, Bordács
Zoltán szaxofon mûvész interpretálta a
legismertebb, "Láttam én az Eiffel tornyot"
címû számát. Ez klasszikussá vált
és a mai napig valamennyi magyar zongorista kötelezõ
repertoárjában szerepel.
Budapest 2001. november 26.
Copyright Agonás Péter |