2020-08-09    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1998-09-23 • PÁSZTOR Sándor
A jövő zenéje

Befelé merengő míves muzsika - így jellemezte Bicskei Zoltán, a kanizsai jazzfesztivál művészeti igazgatója a magyarországi Szabó-Lantos duót, amely valóban a többnapos rendezvénysorozat legkellemesebb meglepetésének bizonyult.

- Az alföldi Törökszentmiklóson születtem 1956-ban, tehát egy igen kritikus évben, ráadásul kritikus jegyben is, március 21-én, tehát a Halak és a Kos csillagkép fordulónapján - kezdte nevetve a bemutatkozást Szabó Sándor gitáros.

Mennyiben volt ez kihatással a későbbi zenei érdeklődésére?

- Négyéves koromig tanyán éltem ún. igazi népi életet. A hangszeres zemével csak akkor kerültem kapcsolatba, amikor városba költöztem, addig csak a természethez közel álló, éneklő embereket hallottam. Mai hangszeresjátékomon nem hallatszik, de egyik meghatározó élményem az országban pont akkoriban berobbanó rock-, illetve ahogyan akkoriban hívták, a beatzene volt, bár gyorsan túlhaladtam, mert igazából a gitár érdekelt. Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik unokabátyám kapott egy hangszert, és engem áthívtak, hogy nézzem meg, mert gondolták, hogy engem biztosan érdekel. Ott lógott a falon valami, amiről azt mondták, hogy gitár, és attól kezdve el volt döntve a sorsom, mert gitáros akartam lenni. Átvonultam külünböző stílusokon és korszakokon, az undergroundon, majd a jazzfúzión, egy időben az indiai zene is érdekelt. Úgy 13 éves koromtól magántanárnál kezdtem gitározni, de mivel mindig más érdekelt, mint amit muszáj volt tanulni, igazából azt mondhatom, hogy autodidakta voltam. Persze, mivel azért tanulni is akartam, két évet vendéghallgatóként töltöttem Budapesten a jazz tanszakon, teljesen szabad státusban. Ez persze nem jelentett diplomát, de már akkor kezdtem sejteni, hogy nem egy bizonyos amerikai stílust akarok elsajátítani, hanem a saját zenémet játszani. A Zoltánnal való kapcsolatom a 80-as évek elejére tevődik, nekem akkoriban kezdődtek a budapesti föllépési lehetőségeim. Kozma András, aki már akkoriban is indiai zenével foglalkozott, ajánlott nekem egy fiatal hegedűs fiút, akivel szerinte nagyon jól megértenénk egymást. Már akkor sejtettem, hogy ebben a kombinációban nagy lehetőségek rejlenek, bár messze laktunk egymástól, ő budapesti, én pedig 120 kilométerre laktam a fővárostól. Később aztán ő kikerült Indiába, három éve tért haza, azóta muzsikálunk újra, leggyakrabban az utóbbi évben. Néhányszor még külföldön is jártunk.

Lantos Zoltán, hegedű.

- 1962-ben születtem Cegléden, de a zeném szempontjából ennek nincs jelentősége, mert négy hónap múlva Budapesten volt a családom, ahol a szüleim mindig is éltek, én úgyszólván csak véletlenül születtem máshol. Hegedűlni hatéves koromban kezdtem, zenei általánosba jártam, aztán rövid ideig jött a konzervatórium, majd zeneművészeti főiskola, ahol eléggé deviáltam.Az indiai zenével való találkozásom után a már említett Kozma Andrással megpályáztam egy ösztöndíjat, hogy kijuthassak Indiába. Aztán az ösztöndíjaztatásomat hosszabbítgatva elég sokáig ott maradtam. Észak-indiai zenét tanultam, de tanítottam és koncerteztem is. Hagyományos indiai hangszerekkel ismerkedtem, de végül is a hegedű maradt. Aztán kilenc év után rájöttem, hogy nem akarok az észak-indiai klasszikus zenében leragadni, habár épp beindult az ottani koncertkarrierem. A 80-as évek legvégén Magyarországon is sűrű történelmi napokat éltek úgyhogy négy éve úgy döntöttem, hogy hazajövök. Azóta sokkal inkább a saját zenémet próbálom játszani, komponálni, improvizálni. Sanyival hál' Istennek újra találkoztunk, és mivel vele volt életem első jazzkoncertje, meghívott egy újabbra.

A hegedű és a gitár egyébként remekül kiegészíti egymást. Ilyen pikánsan talán csak a hagyományos jazzben, a francia hot clubok muzsikájában hallani őket együtt. A gitár, az már maga is egy zenekar, a hegedű pedig az ének. Muzsikánk intimebb jellege igen nagy mértékben éppen a hangszereinknek a természetéből következik. De persze a többi, hangosabb hangszerhez hasonlóan azért időnként mi is belecsapunk a húrokba, csak kevésbé látványosan.

A barátságunk és a gondolataink mellett az is összeköt bennünket, hogy Sanyinak nagyon-nagyon komoly tudása van az elektronikai eszközök terén, amelynek segítségével nagyon érdekes lehetőségek kínálkoznak, és engem ő avatott be ebbe. Hangsúlyozom, hogy ezek nem szintetizátorok, hanem olyan technikai eszközök, amelyekkel az organikus hang mindenféle modulációkba, formákba áttölthető és visszacsatolható. Ez tehát egy újabb kreatív eszköz, amely engem is borzasztóan érdekel.

Felvételek?

- Amióta visszajöttem, 3 CD-m is megjelent, mert Európa-szerte elég sok zenésszel játszom. Az első egy verseskötet mellékleteként jelent meg, 1996-ban. 1997-ben szólóhegedű CD-m jelent meg, egyébként Sanyi segítségével, mert az ő cége jelentette meg Eclipse címmel, majd az idén Mirror World, vagyis Tükörvilág címmel jelent meg, több zenész projektjeként a Fonó kiadó gondozásában - mondta Lantos Zoltán.

- Külön-külön elég sok felvételünk van, kettőnknek együtt még nincs. Ez, amivel most foglalkozunk, még nincs teljesen készen. Hosszabb ideig tart megismerni egymást és kiérlelni azokat a lehetőségeket amelyeket ez a két hangszer és a két lélek kínál. Volt egy együttesem, a SzaMaBa-trió, amellyel a CD-t mindig úgy csináltuk, hogy vendégzenészeket is hívtunk. A három, általunk kiadott CD-ből Zoltán kettőn szerepel, több kompozícióban is - mondta Szabó Sándor. - Ami engem illet, én elég sokat felvételeztem, de szinte kivétel nélkül külföldön. Kettő Angliában jött ki, aztán szerepelek egy amerikai antológián is, tavaly, illetve az idén az Acoustic Music Recordsnál jelent meg egy szóló CD-m. Most, jelen pillanatban a szólóprodukciómon dolgozom, a másik irány, Zoltánnal, szép jövőnek néz elébe. Csak az a kérdés, hogy csúnya szóval élve, hogyan tudjuk majd eladni ezt a zenét. Hányan ismernek meg bennünket, hányan fognak érdeklődni iránta. Mert a piacgazdaság és az amerikanizáció miatt az, hogy meghívni valakit már szinte ismeretlen fogalomnak számít nálunk. A 80-a években kiterjedt jazzhálózat volt Magyarországon, minden egyetemnek volt közművelődési titkára, akik egymással cseréltek programot, így gyakorlatilag öt év alatt végigjártuk az országot. Ennek a rendszerváltással vége lett, az egész kultúrából kivonták a pénzt. Mindenki kénytelen valahogy kapaszkodni, és ez a zenén is rajtahagyta a bélyegét. Mert az a két nagy csoport, amely egyébként is szellemileg elkülönülten élt, most még jobban eltávolodott egymástól: van tehát az a kör, amelybe Szabados, Dresch, Grencsó, a MAKÁM és Zoltán is tartozik, és van az ún. konzumjazz, amelybe mindenki - amellett, hogy napközben rendesen teszi a dolgát - éjszakánként füstös kocsmákban néhány forint elosztásán veszekszik.

Először járnak Kanizsán?

- Nagy megtiszteltetésnek éreztük, hogy meghívtak bennünket, csak egy kicsit félve érkeztünk ide - modta Szabó Sándor. - Mert én már régóta érzem a hangos, inkább kifelé forduló muzsikák mellett az intimebb zene iránti igényt, az utóbbi időben, úgy tűnik, Nyugaton is mind többen érdeklődnek iránta, de nem tudtam, hogy itt mi a helyzet, hogyan fogadják a muzsikánkat. Már amikor megérkeztünk, úgy éreztem, mintha időutazáson lettem volna. Hogy ez Magyarország, csak tíz évvel korábban. Mert otthon ez már nincs meg. Itt az emberek, a kollégák családiasan viselkednek, ránk mosolyognak a folyosón, otthon viszont az a helyzet, hogy Zoltán többet muzsikál külföldön, mint Magyarországon, én pedig - (amellett, hogy zenét tanítok felnőtteknek és gyerekeknek - nyaranta idegenvezetőként vagyok kénytelen dolgozni. A komolyabb zenék eladhatatlansága következtében a magyaroszági zenészek hungarian karmának fogják fel gazdasági kiszolgáltatottságukat.

 

Magyar Szó, Újvidék, 1998. szeptember 23.