2020-01-24    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1972-02-19 • Fejes László
Új magatartás - új zene

A zenekar, amelyet bemutatok, hírnök a magyar jazzéletben. Az első fecske. Kétszer hallottam játszani őket, először a Várbeli diákszálló klubjában, másodszor a Petőfi Sándor utcai jazzklubban. Játékuk meggyőzően hirdeti, hogy hazai jazzéletünk megújulhat. Az az út, amelyen elindultak, mindenki számára nyitott, járható. Ez út nélkül nincs korszerű zene, új hullám, nincs elkötelezett zene /black music/.

Ez a szeptet - Friedrich /pozán/, Ráduly /tenor sax/, Kimmel "Apó" /tenor sax/, Sípos /trombita/, Vajda /bőgő/, Rosenberg /dob/ és Réti /zongora/ - leckét adhatna neves zenészeinknek és együtteseinknek /ha meghallgatnák/, hogy mi a jazz korszerű nyelve.

Mi különbözteti meg őket a többiektől? A zenéhez való hozzáállásuk. Az együttes tagjai rendszeresen hallgatnak zenét. Ez a hobbyjuk, szerelmük. A legújabbakat és a legmodernebbeket. Gyűjteményükből nem hiányzik Coleman, Shepp, Ayler, Taylor, Coltrane, Murray, Sanders, Cherry lemeze. Meg azokat a régieket, amelyekből ezek az újak kialakulhattak: Parker, Hawkins, Young, Gillespie, Webster. A zene tájékoztatja őket a jazz világáról. A könyv és a sajtó pedig segít eligazodni a "néger-kérdésben". Könyvkiadásunkat dicséri, hogy olyan politikai, szépirodalmi és tanulmányköteteket jelentet meg, mint például az Angela Davis beszél, a Fekete Párducok, vagy Ralph Ellisontól A láthatatlan, Malcolm X önéletrajza, vagy Kenneth B. Clark A fekete gettó, aztán a Harlem című tanulmány, és Leroi Jones Blues népe című irása.

Mindennek hatására kialakul egy olyan érzelmi állapot, amelyben meg tudom érteni-érezni a fekete muzsika új hangját és amelyben már nem fogadhatók el a régebbi normák. Ez az új zene harcos, aktivizáló. Úgy érzem, hogy valami hasonló kollektiv improvizációtól leomolhattak Jerikó falai. A kemény, érdes szólók őse az ezredtrombitás, így lelkesítette rohamra csapatát és a hangszer teljes artikulációja a közelmúlt forró nyarak lázadó-harcoló néger tömegeinek kiáltásai.

Megtalálhatók mindezek a szeptet zenéjében. A számválasztásaik is merészek, nemcsak hallgatják, de játsszák is az új zenét. Amikor Shepp The Lady Sings The Blues című számát játszották, egy pillanatig sem éreztem, hogy utánzást hallok, mert nem külsődleges, szolgai másolásra törekedtek, hanem érzelmileg azonosulva vele, újat próbáltak alkotni. Míg itt a kollektív improvizáció szólt nagyon szépen, addig Coltrane Selflessness című számában a szólók keménysége, sokszínűsége, a határtalan variációkon belül mindig megmaradt a szám hangulatában. Játékuk élményszámba ment.

Jazzvilágunk sok nyitott kérdésére - mit, hogyan játsszunk, utánozzunk-e, vagy sem, egyáltalán tudunk-e játszani jazzt? - ad választ ez az együttes. Mert megmutatja, hogy csak alapos ismeretek birtokában /nem technikára gondolok/ lehet megszólalni a jazz-zene új nyelvén.

 

Film, Színház, Muzsika, 1972. február 19. p.13