2020-09-27    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1988-07-01 • Simon Géza Gábor
MŰHELYKÉRDÉSEK - A DZSESSZDISZKOGRÁFIA TUDOMÁNYÁRÓL

Manapság sajnos igen kevesen foglalkoznak Magyarországon bibliográfiai kutatásokkal. A megjelenő bibliográfiák is inkább repertóriumok, semmint a lényegesen több energiát, kutatómunkát, igénylő valódi bibliográfiák.

A diszkográfia (hanglemezek leíró jellegű, osztályozó katalógusa) tudománya pedig gyakorlatilag alig létezik Magyarországon. S ez nem csoda, ha tudjuk, milyen okokból nem készülnek jelentősebb számban bibliográfiák. A bibliográfiák munkaigénye ugyanis - még a legigényesebbeké is - töredéke annak a munkának, amelyet egy diszkográfiába kell fektetni. Szükségszerűen kell foglalkozni egy sereg olyan munkával, amely csak levéltárakban, magánarchívumokban végezhető. Emellett emberek tucatjaival, esetleg százaival kell kapcsolatot kiépíteni és rendszeresen fenntartani. A diszkográfia ugyanis olyan adatokból építkezik, amelyeket megszerezni komoly erőfeszítésbe kerül.

Analógiánkat folytatva: míg a bibliográfusnak, ha már egyszer eljutott a forráshoz, rendelkezésre áll gyakorlatilag minden (vagy szinte minden) adat, addig egy diszkográfus számára még csak ekkor kezdődik az igazi munka. Mindenekelőtt meg kell hallgatnia a felvétel, hogy valóban az a szám szerepel-e ami mondjuk a 78-as fordulatú, úgynevezett normállemez címkéjén szerepel. Azonosítani kell a lemez anyagába vésett matricaszámot vagy számokat, fel kell fedeznie az esetleges eltéréseket. Például megtörténik azonos kiadási szám (katalógusszám) alatt két különböző (!) felvétel megjelentetése. Azonosítania kell a felvétel közreműködőit, s nem utolsósorban meg kell határoznia a felvétel helyét és idejét. S ez az, ami igazán nehézzé teszi egy diszkográfus munkáját A legtöbb cég teljes irattári anyaga megsemmisült az idők folyamán. A még meglévő adatok pedig hiányosak, tévesek stb.

Azt hiszem, hogy ezt a rövid bevezetőt elolvasva jól érzékelhetjük, milyen jellegű munkára kell annak a tudományos kutatónak számítania, aki valódi diszkográfiát és nem lemezkatalógust vagy prospektust jellegű anyagot kíván kiadni a kezéből.

Hazánkban az opera, illetve általában a klasszikus zene híveit tartották/tartják a legfanatikusabbaknak. Pedig ez tévedés. A világ legfanatikusabb zenei hívői a dzsesszkedvelő különböző "szektái": stílusok, zenészek, együttesek megszállottjai. Nem lehet véletlen tehát, hogy a mai értelemben vett modern diszkográfiai tudományt immár több mint ötven esztendeje amatőr dzsesszkutatók alapozták meg. Érdekelni kezdte őket, ki játssza az egyes felvételek szólóit, egyáltalában kik szerepelnek az egyes zenekarokban. Hamarosan rájöttek, hogy azonos néven több zenekar is szerepel egy-egy lemezmárkán (idegen műszóval: labelen). S az is kiderült, hogy ugyanaz a zenész különböző együttes nevek alatt tette közzé lemezfelvételeit a különböző lemezmárkákon. Felfedezték azt is, hogy egyes darabok szinte ikrek, alig-alig, van közöttük eltérés. Szívós munkával rájöttek "a titok" nyitjára: a számokból több felvétel készült egymás után, s azok csak minimálisan tértek el egymástól. Minderre európai dzsesszkedvelők derítettek fényt, akik szabadidejükben sok-sok dzsesszlemezt gyűjtöttek és hallgattak. Egy idő után elkezdték gyűjteni az adatokat, levelezni kezdtek, majd felkeresték egymást, s megpróbáltak beférkőzni a lemezcégek archívumaiba. Utóbbiakba kevés sikerrel, s ha netán mégis bejutottak, nagyon sokszor kiderült, hogy hiába, mert a cégek nem tartották fontosnak az alapvető adatok nyilvántartását. Megkezdődött tehát az az aprólékos munka, amely sokszor évekig, esetleg évtizedekig tartott.

Az első, félig tánc-, félig dzsesszzenei anyagot tartalmazó összefoglalót, az ősdiszkográfiát, 1936-ban adta ki a londoni Melody Maker, a ma is jólismert könnyűzenei lap. Ugyanebben az évben két francia Charles Delauney ("Hot Discographie" címen) és Hugus Panassié ("Hot Jazz" címen) publikálta azt a két művet, amelyet mind a mai napig megemlítenek. Művük nem volt komplett. Nagymértékben tükrözte egyéni ízlésüket, a hot-zene iránti elfogultságot. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért?) ítéletüket túlságosan is elfogadták, és így kis híján sok kiváló dzsesszfelvétel került a feledés homályába. Példájukat szerencsére nagyon sokan követték. Valamennyiük nevének puszta felsorolása oldalakat töltene meg, hiszen csak a dzsesszdiszkográfiák bibliográfiája 239 oldalas, és nem kevesebb mint 3800 dzsesszdiszkográfiát sorol fel, amelyek 1935 és 1980 között szerte a világon megjelentek.

A német, holland, svéd, dán, belga, olasz stb. nemzetiségű dzsesszdiszkográfusok közül külön ki kell emelnünk az alapvető jelentőségű reformer, Brian Rust nevét. Ez az angol úr először az 1897 és 1931 közötti felvételek adatait foglalta kötetébe, beleértve a blues és gospel felvételeket is. Az újabb kiadásokba már csak a "jazzblues" felvételek kerültek bele. Az időhatárt érdeklődési területe határáig, 1942-ig terjesztette ki. Rust munkáját a dán Jorgen Jepsen folytatta 11 kötetes (!) művével, amely 1960-ig írta le a felvételek adatait.

Időközben óriási méretűvé vált a világ dzsesszlemez-kiadása, s mind nehezebbé vált követni az újrakiadási hullámokat és a korábban soha ki nem adott alternatív felvételek, rádió- és tévéadások lemezeit. Hosszú évek óta folyik az egyetemes dzsesszdiszkográfia számítógépes feldolgozása, s a gyűjtők immár vagy 6-7 éve várják a beígért köteteket, amelyeken mintegy 3-4 tucatnyi dzsesszdiszkográfus számítógépekkel dolgozik szerte a világon.

Milyen adatokat is várhatunk el egy ilyen modern, mai értelemben is teljesen korszerűnek tartott dzsesszdiszkográfiától? Az alapadatok felsorolásának sorrendje a diszkográfus személye szerint változik, de mindenképpen szükséges, hogy a diszkográfia tartalmazza a következő adatokat: matricaszám, számcím, (alternatív címekkel, azok esetleg ismert fordításaival), lemezmárka (label) neve, kiadási szám, mikrolemezeknél vagy kompakt diszkeknél az egyes lemezek összefoglaló címe, továbbá az előadó együttes neve, tagjainak neve, hangszereik megnevezése. Egyes adatok ezek közül általában rövidítve jelennek meg (labelnév, hangszernevek), mégpedig a legtöbbször angolul, mert ez a diszkográfia nemzetközi nyelve. Szerepelni kell a felvétel pontos idejének és helyének is. Ha ez valamilyen okból nem állapítható meg, akkor utalni kell rá, hogy kb. mikor és hol készülhetett a felvétel.

Egyes, általában kisebb terjedelmű diszkográfiák (mint például az egy-egy zenész személyével foglakozó diszkográfiák többsége) ezeken kívül általában megadják a zeneszerzők és a szövegírók nevét, a szólók sorrendjét, esetleg ütemszámát, az alternatív felvételek eltéréseit stb.

Ma már természetes, hogy a diszkográfiák legalább két-három különböző mutatóval jelennek meg, amelyek közül kétségtelenűl a névmutató a legfontosabb. De léteznek számcím-mutatók, LP-kiadások, illetve újrakiadások mutatói stb. is. Természetesen minden egyes új mutató rengeteg többlet energiát igényel a tudományos kutatóról és nagyban növeli az elkészült mű értékét, hatását.

Magyarországon néhány általános jellegű lemezkatalógus jelent meg eddig. Ezek fontos dokumentumok, de értékük egy valódi diszkográfiához képest sajnos csekély. 1985-ben kiadott dzsesszdiszkográfiám - Magyar jazzlemezek 1912-1984 Pécs, 1985. KISZ Baranya Megyei Bizottsága - Baranya Megyei Művelődési Központ (Postai utánvéttel megrendelhető: Baranya Megyei Művelődési Központ, Stenczer Béla, Pécs, Széchenyi tér 9., 7621.) - tudomásom szerint az egyetlen olyan diszkográfia Magyarországon, amely megfelel a nemzetközi szabványnak. Húsz esztendeig dolgoztam rajta. Munkámat ötvenkét hazai és külföldi munkatárs segítette. A kötet megjelenése óta számuk már megduplázódott, s nagyon remélem, hogy a készülő magyar dzsesszmonográfia befejezéséig még sokan bekapcsolódnak ebbe a tudományos kutatásba, amelyet most két esztendeig ösztöndíjjal, az MTA-Soros Alapítvány támogatásával fejezhetek be.

Rövid vázlatom végén Dan Morgenstern, a világ legnagyobb példányszámú dzsesszfolyóirata, a Down Beat egykori szerkesztője véleményéből idézek: "Addig merészkedek, hogy kijelentem, a diszkográfiai kutatás a dzsessztudomány elsőszámú, legfontosabb komponense" - mondotta Morgenstern, aki jelenleg a legnagyobb dzsessz-kutatóközpont, az Institute of Jazz Studies at Rutgers University (Newark, New Jersey, Egyesült Államok) vezetője.

Könyvtáros, 1988/7. 401.