A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

Erről a koncertről, de egyáltalán erről a Quartetről úgy érzem nehéz bármiféle negatívumot elmondani. Felmegy a függöny, megszólalnak az első akkordok, s az embernek úgy tűnik, a felhők fölé emelkedett; éteri tisztaság, napfény veszi körül. És az együttes mindezt színtiszta zenei eszközökkel éri el. Négy igazi művész, akiket kifejezésükben nem indulatok fűtenek, hanem tiszta emberi érzések és a muzsika, a jazz őszinte szeretete. Az eredmény egy olyan eszményi hangzású jazzkamarazene, amely úgyszólván minden kritika felett áll. Úgy érzi a hallgató, itt minden a helyén van: Milt Jackson káprázatosan színes, de sohasem öncélúan vitruóz vibrafon szólói; John Lewis dallamos, mesélő zongorajátéka; Percy Heath lüktető bőgőhangjai és Connie Kay lendületet adó, de mindig alkalmazkodó ütőhangszerei.

Ez az alkalmazkodás egyébként mind a négyükre jellemző, a Quartet hangzása mindig tökéletesen kiegyenlített.

"Django", "Bag' s Groove"..... Csodálatos volt élőben hallani a lemezről másfél évtizede ismert MJQ-standardeket! De az újabbak is felejthetelenek: "In memoriam", "Misty Roses", "Dancing".

Nem véletlen: ilyen hangszerösszeállítású quartet rajtuk kívül két évtizede egyszerűen nem képes tartósan fennmaradni. Az MJQ olyan mérce, amelyet a maga kategóriájában utolérni, felülmúlni szinte lehetetlen.

Jazzhíradó. A Benkó Dixieland Klub Tájékoztatója. 1972/4 (április)