2020-01-23    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1972-06-01 • Farkas Sándor
Davis, Gillespie és a többiek

Lehet, hogy "muzsikusbetegség" de én szeretem tudni, hogy egy zenész mikor hol tart. Ez nem azt jelenti, hogy váz nélkül nem tudom követni, de azt sem, hogy kereteket és pontos utat kívánok. Feltétlenül szükség van alkotási szabadságra, de én már olyan zenét is hallottam, amikor képzett zenészek sem tudták, hogy a muzsikus hol tart. Amikor már senki sem tud semmit (ő se), ott kezdődik a free. Bukarestben két nehéz órán át hallgattam Ornette Colemant. Életemben olyan zenei zűrzavart még nem hallottam. Szűnni nem akaró "öblögetés" volt az egész. Ilyen kalandokba bocsátkozik néha Miles Davis is, természetesen nem ilyen szabadon, de számomra egyszer-egyszer érthetetlenül. Adva van a "The I Love" című Gershwin szám. Expozíció a megadott dalból egyetlen motívum sem hangzik el, harmóniaváza abszolút más. És ami ezután következik - ki tudja micsoda? Ezek után megfelelőbb cím lenne "Improvizáció elváltoztatott Gershwin dallamra" s akkor legalább gondolkozhat a hallgató, hogy az életműből vajon melyik kompozíciót választotta ki magának. Ezt zsákutcának tartom.

Ezek után jöhet Gillespie. Lehet, hogy nem olyan nagy ász, de tud vele az ember haladni. Itt nem beszélek arról az időről, amikor Charlie Parker mindenkit "feldobott" maga körül s úgy játszottak mint valami felsőbbrendű lények (Jazz at Massey Hall). Gillespie egyedül is megragad - legalábbb is engem - és szívesen hallgatom. Miles nem tud ennyire lekötni. Lehet, hogy nem vagyok eléggé képzett a zenéjéhez, de nem tartom kötelességemnek, hogy a lexikonok értékelését szajkózzam. Mindenki maga válassza ki kedvenceit és merjen véleményt mondani. Davis "Porgy and Bess" lemeze például csodálatos. A sok évszázados visszafojtottságot hozza felszínre fullasztó tónusával - dehát gyenge pillanata mindenkinek lehet.

Deseő Csaba cikkének olvasása közben egy kicsit megdöbbentett, hogy Davis ide jutott. Nem tudom, hogy Davis mit akar ezzel - azt hiszem, hogy már csak pénzt. Egy nagy művésznek nincs szüksége kellékekre a hangszerén kívül (természetesen itt nem gondolok az erősítőberendezésekre például egy szabadtéri koncerten). Fats Waller a "piano player roll"-on is zseniális volt. Miles "Porgy and Bess"-e után nemcsak csodálkozom, de sajnálom is, hogy most itt tart.

Az emberek megszokták, hogy Miles Davis nagy és most mintha az ellenkezője érződne.

 

Jazzhíradó. A Benkó Dixieland Klub Tájékoztatója. 1972/6 (június)