2020-09-27    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2006-07-01 • Egyed Ilona
AZ ANTHROPOLOGY-TÓL AZ ANTROPOLÓGIÁIG

A tekintélyes, 1961-ben alapított francia társadalomtudományi antropológiai folyóirat (alapítói között Claude Lévy-Strauss –sal) a L’Homme mondhatni állandó kutatandó terepének tekinti a jazzt. 2001-ben Jazz et anthropologie c. jelent meg 158-159. száma egy kötetben, 2006-os 177-178. zenei tárgyú számának is több írása foglalkozik a jazzel. Köztük az első tanulmány, Patrick Williams tollából. Patrick Williams elismert francia cigánykutató, és a zenetudományban, a jazzkutatásban is szakértőnek számít; 1991-ben Django Reinhardtról adott ki monográfiát (Django), a magyar cigánysággal és zenéjével önálló kötetben foglalkozott (Les Tsiganes de Hongrie et leurs musiques, Paris, Cité de la musique-Actes Sud (Musiques du monde) 1996).

Williams Standards et standardisation. Sur un aspect du répertoire des musiciens de jazz c. írása a jazzmuzsikusok repertoárjának alapját képező standardek létrejöttének folyamatát vizsgálja. Antropológiai közelítésmódjához kiinduló pontként Dizzy Gillespie és Charlie Parker, ki tudja miért, Anthropology azaz Antropológia címmel illetett közös számát használta. Az először 1945-ben Thrivin’ FRom A Riff c., majd 1946-ban Anthropology -ként lemezre rögzített szám -- a jazzirodalom számos remekéhez hasonlóan -- Ira és George Gershwin I Got Rhytm-jének akkordmenetére épült, azaz az egyik gyakori jazz szerkezeti formát (AABA) választotta alapnak. A Gershwin-standard nyomán, az átsajátítás, a standarizációs folyamat eredményeként Gillespie és Parker nevéhez kapcsolva új standard született, amely ma is a jazzstandardek listájának állandó megbecsült helyezettje.

A Williams-dolgozat fókuszában az a kérdés áll: vajon mi történik a standardizáció során, a muzsikusok a repertoárjuk részének tekintendő rájuk hagyományozott és elsajátított standardeket hányféle módon alakítják, miképpen hoznak létre ez úton újabb standerdeket? A szerző szerint az anyag több irányból is ellenáll mindenféle osztályozásnak. A zene korlátokat nem szabó, inkább szabadságot kínáló karaktere már önmagában ellent mond a klasszifikációnak, és az a tény, hogy a standardek keletkezése helyhez nem köthető, hisz nem rögzített kompozíciókról, hanem különféle interpretációkról van szó, ugyancsak nem támogatja a kutató ilyen irányú szándékát. Erőszaktétel nélkül, Williams nyolc lehetőségét mutatja be annak, hogy a zenész miképpen bánhat az elsajátított anyaggal: játszhatja egy az egyben, azaz anélkül, hogy elődje interpertációjához képest bármit változtatna; teheti, hogy csak jazzes karakterjegyeit erősíti; saját személyiségét hangsúlyozhatja; játszhatja kritikai közelítéssel, akár élhet a szatíra eszközeivel; mellőzheti magát a témát és a variációkra összpontosíthat; analizálhatja, majd melodikailag újraalkothatja; a témán túlmutató horizontig formálhatja; jazztörténeti perspektívába helyezheti.

E sommás összefoglaló csak jelezheti Williams módszerét, hangsúlyozva tanulmányának erényét: sémák helyett valóban csak változatokat mutat; az ismertetett transzformációkat gazdagon példázza, és elfogadható elemzésekkel tesz kísérletet arra, hogy a klasszifikáció lehetőségének hiánya ellenére valamelyest megismerhetővé tegye a standardizáció folyamatát. Hangsúlyozva azt a jelenséget, egy rejtett hálózatot, amelyben az előadók a standardeken keresztül kapcsolódnak egymáshoz. Ez az összetartó kapcsolódás egyben konfrontálódás is, hiszen a standardizáció során -- szubjektív zenei jegyeik hatását tekintve --, az egymást befolyásoló interpretációk megmérkőznek egymással. Amennyiben egy standard olyan átütő szubjektivitással bír egy másik szubjektivitás ellenében, hogy maradandó hatással van közönségére, akkor mint standard, karrierje véget ér. A szerző ezen állítása egy újabb antropológiai vizsgálódás irányába mutat.

Lehet, hogy Gillespie és Parker címválasztása – Anthropology -- ugyan csak tréfa volt, Patrick Williams szerint az « antropológia » figyelme megilleti.

Copyright www.jazzkutatas.eu