Szabó Sándor:
Hungarian Jazz Rhapsodie
Zoller Records - AZ 2002 0910
2003
Nem vagyunk gitáros nemzet. Gitáros nemzet vagyunk. Vagy:
itthon nem vagyunk gitáros nemzet. Vagy mi van?
Szabó Gábor, Bacsik Elek, Zoller Attila.
Manapság: Szabó Sándor. Több közös vonásuk van:
gitárosok, lemezeik zömmel külföldön jelentek/jelennek meg, és
Magyarországon kevesebben ismerik őket, mint kellene/illene.
Annak a műfajnak, amit Szabó Sándor művel, még neve sincs
magyarul. Ő maga polifonikus gitározásnak nevezi, külföldiül leginkább
acoustic fingerstyle a neve. Ez az a stílus, amikor a gitárművész
egyszerre játszik kíséretet és szólót. Persze, klasszikus, mondhatná
bárki, de nem. Nem feltétlenül a klasszikus játékstílusról van szó. A
gitárok is általában fémhúrosak, nem nejlon, mint a klasszikus
zenében, ennek következtében hangjuk csengőbb, fémesebb, több a
frazírozási lehetőség, másmilyenek a vibrátók, és még sorolhatnám.
Sokszor használnak speciális hangolást, húrozást, például a
basszuskíséret erősítésére, sőt, néha a gitár teste is külön hangszerré
válik, leginkább kézi ütőssé szegény, ezzel igen eredeti hangzást
eredményezve, és hosszú évekre megélhetést biztosítva a
hangszerészeknek.
Ennek a műfajnak a népszerűsítésére vállalkozott elszánt Don
Quijoteként Szabó Sándor: gitárfesztiválokat rendez, lemezeket ad ki
(néha itthon is).
A Hungarian Jazz Rhapsodie Zoller Attila emlékére készült.
A lemez külseje szép, hangulatos, ízléses, bár a dekorációnak nincs
igazán köze a tartalomhoz és a címhez, de nem baj. Nekem még
megmaradt az a szokásom a bakelit-korszakból, hogy (első
hallgatáskor legalábbis) forgatom a kezemben a borítót, nézegetem a
címeket, olvasgatom a kísérőszöveget, bámulom a képeket. Itt
érdemes. Kár, hogy kicsit "trendi": mostanában divat, hogy nem
tesznek a lemezborítókra, bookletekbe fényképet a muzsikáló
művészekről, pedig én úgy szeretném megnézni, hogy néz ki, aki
játszik, erre a borítóra meg még egy Zoller Attila kép is elfért volna,
belülre mindenképpen. (Nem mintha jelen esetben nem tudnám, hogy
néznek ki, de azért mégis.)
Nagy bátorság, alázat, szeretet és tudás szükséges ahhoz egy
gitárosnak, hogy Zoller-emléklemezt adjon ki. Azt hiszem, Szabó
Sándor mindennek a birtokában volt, amikor elkészítette ezt a CD-t,
melyen tíz Zoller Attila-szerzemény, egy népdalfeldolgozás (Szabó
saját hangszerelésében egy Zoller által is sokat játszott dal, a
Csitári hegyek alatt), két Szabó Sándor-szerzemény és
Seress Rezső világslágere, a Szomorú vasárnap
szerepel.
Szabó Sándor nem próbált Zoller-kópia lenni. Igazi interpretációkat
hallhatunk tőle, megőrizve az eredeti művek szellemét, hozzátéve az
előadó gondolatait, az eredeti sérelme nélkül átfordítva azokat saját
stílusára, hangulatvilágára. Máshogy játszik Szabó, mint Zoller
(szerencsére), mást játszik, másmilyen a harmóniavilága, a pengetése,
a dinamikája, másmilyen érzelmeket közvetít, és mégis átsugárzik
muzsikáján a zolleri örökség. Játéka technikailag is kifogástalan (bár a
gyors számoknál itt-ott indokolatlan rubatókat érzek, kicsit nem ül a
tempó, de ez talán csak "érzet").
Nagyon jó a lemez egészének ritmikai felépítése is: bár sok a lassú
vagy közepes tempójú kompozíció, mégsem ül le, nem válik
unalmassá.
Külön említésre méltó a keverés: nagyon jól sikerült. Annyira
szépen szól a gitár, a hangszín, a "térérzet" csodálatos, minden apró
hang, finom rezdülés tökéletesen hallható, szép a dinamika, igazi, "élő"
hangélmény (pedig ennél az "egyszálgitáros" stílusnál igen sok a
hibalehetőség). Persze, úgy "könnyű", ha maga a művész egy
személyben a hangmérnök is. Nem sokat kellett vitatkoznia.
Vannak lemezek, amelyeket egyszer meghallgat az ember, és azt
mondja: de jó volt, aztán fölteszi a polcra a többi közé, és lehet, hogy
csak évek múlva veszi le, vagy akkor sem. Aztán vannak lemezek,
amiket egyszer meghallgat az ember, és azt mondja: de jó volt, de
valami miatt meghallgatja még egyszer, akkor még jobb, aztán
többször is meghallgatja, és még jobb, és ez így megy nagyon sokáig.
(Mint a hagyma, mondaná Peer Gynt és Shrek, több
rétege van.) Ez a lemez ilyen.
Egy biztos: Zoller Attila lemezeit ezentúl gyakrabban fogom
hallgatni, csakúgy, mint Szabó Sándoréit (be is megyek a legközelebbi
lemezboltba, Bécsben, és megveszem mindet, vagy esetleg hősies
elszántsággal felkutatom azokat a magyarországi lemezboltokat, ahol
zenét is árulnak).
Első megjelenés a Café Momus Internetes komolyzenei napilapban |