2020-02-17    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2005-05-11 • Flór Gábor
Tony Lakatos ismét

2004. március 11.
Zeneakadémia - kisterem
Tony Lakatos Trió: I Get Along With You Very Well

Ez így már majdnem jól van. Félévente el tudok menni a Tony Lakatos Trió koncertjére. Nem mondom, hogy havonta nem lenne jobb, de nem szabad telhetetlennek lenni. Ráadásul egy kicsit más is ez most, hiszen, bár Zeneakadémia, de kisterem, meg ősz óta már a lemezt is hallottam jó párszor, tehát "felkészültebb" vagyok.

És lényegében nem tudom, mit írjak. Gondoltam, bemásolom az őszi beszámolót, hiszen akkor már mindent elmondtam erről a produkcióról. De hát azt azért mégsem illik. Aztán gondoltam, most inkább majd tudálékosan elemzek, de aztán rájöttem, hogy azt meg minek.
Szóval patt. Ültem a monitor előtt, és kétségbe voltam esve: most voltam a világ szerintem legjobb zongora nélküli triójának koncertjén, és nem tudom leírni.

Aztán nézegetni kezdtem a fotókat, amiket készítettem: gyenge kis digitális gépem van, a vakut meg utálom, így a képek elmosódottak, inkább hangulatokat, mozgásokat, fényeket látni rajtuk. Kicsit szomorú lettem, na, még fotót sem tudok mellékelni. Néztem, ahogy egy reflektor furcsa fényívet húz a szaxofon mozdulatára és halkan, de egyre erősödően a fülembe kúszott egy dallam az emlékezetemből, egy puhán határozott, borzongató szaxofonhang, talán az egyik legszebb tónusú, amit valaha hallottam. Stradust, Hoaghy Carmichael egyik legismertebb dala.
És rájöttem, miért nem tudok semmit leírni.

Hogyan lehetne leírni valamit pucér szavakkal, valami olyat, ami az ember egész valójára hat, az első hangtól az utolsóig teljesen átjárja, felemeli és elengedi, elbódítja és felrázza? Hogyan lehetne annak elmondani, milyen volt ez a koncert, aki nem volt ott, nem élte át, ahogy eltűnik a majdnem szép terem, és a szaxofon, a bőgő, a dob levegős egysége egy külön dimenziót teremtve beburkolja, beszippantja, magával ragadja mindenestül. Mennyire lehet betűvé tenni, milyen az, amikor Hoaghy Carmichael amúgy is varázslatos dallamai frissé festik a fülledt levegőt, és az April in My Heart eltüntetve a falakat, valósággá válik? El lehet vajon mesélni, milyen az, amikor rájövök, hogy életem legjobb instrumentális Georgia-feldolgozását hallom (egy Georgia-t, mely képes pár percen belül a bevezetőből kikacsintó Django Reinhardttól elrepíteni a XXI. századi jazzig), vagy el tudom-e mondani, miért szeretem a szopránszaxofont leginkább csak akkor, ha Tony Lakatos játszik rajta?

Olyan ez a trió, mintha egész életükben mást se csináltak volna, mint együtt muzsikáltak. Tony Lakatos, George Mraz és Adam Nussbaum tökéletes egységet alkotnak a színpadon.
Játékuk külön-külön is maradéktalanul lekötné a hallgatót, hiszen olyan muzikalitás, olyan gazdag érzelemvilág, érzékenység, szerénység és ízlés jellemzi mindegyikőjüket, ami ritkaság. Így együtt pedig ezek a jó tulajdonságok nemhogy kioltanák egymást (mint sajnos annyi híres formációban előfordul), hanem hatványozódnak.

Van ebben azért valami misztikus, ahogyan emberek egymásra találnak, hogy valamit létrehozzanak, talán csak egy kósza ötlet alapján, és az a valami nagyon jól sikerül. Persze, lehetne mondani, impresszáriók vannak, meg pénz, nincsen itt semmi misztikum, így jött össze, pont ők értek rá, és így tovább. Lehetne, ám hiába ez a megszokott, jól bevált eljárás, valami erő mégiscsak mozgathatja a szálakat, hiszen igen sok jazzformáció születik, és mégis, csak nagyon kevés lesz ilyen tökéletes.

Utóirat:
Nagyon szeretem Thelonius Monkot. Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, hiszen rengetegen feldolgozzák műveit. Mint ahogy ezt tette a Tony Lakatos Trió is, kicsit kakukktojásként a lemezbemutatón, hiszen ez a szám nem szerepel a lemezen.
De Thelonius nagyon mosolyoghatott a Nagy Égi Jazzklubban, ha fölhallatszott odáig, sőt, lehet, hogy csendben meg is jegyezte: Aha, igen.
És elálmodoztam egy kicsit, egy olyan lemezről, amin a Tony Lakatos Trió játszik, és az az alcíme, hogy The Music Of Thelonius Monk.

Második utóirat:
Tony Lakatos a koncert elején aranylemezt vett át. Õ így kommentálta, kicsit keserű mosollyal arcán:
- Ez az első aranylemezem. És szerintem az utolsó is.

Szerintem nem.


Első megjelenés a Café Momus Internetes komolyzenei napilapban