2020-02-27    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2005-05-11 • Flór Gábor
Kovács bácsi kifőzdéje (Jimmy Smith: Home Cookin')

Jimmy Smith: Home Cookin' Home Cookin'
The Incredible Jimmy Smith

Percy France - tenor sax
Jimmy Smith - organ
Kenny Burrell - guitar
Donald Bailey - drums

Blue Note Records - RVG Edition
7243 5 71066 2 7
2004

Muzsikusi pályafutásom kezdetén különféle amatőr zenekarok aktív résztvevője voltam. Rock is volt, "alternatív" is, sőt, még funky is, és szinte mindegyikben volt egy billentyűs, aki általában Vermona vagy hasonló márkás villanyzongorájából (szerényen általában szintetizátornak nevezték, bár semmi köze nem volt hozzá) mindenáron Hammond-hangot akart kicsikarni. Igénybe is vettek ehhez mindenféle segédeszközt, a gitáreffektektől az ön- és tömeghipnózisig (ez abban nyilvánult meg, hogy megpróbálták meggyőzni önmagukat és zenésztársaikat egyaránt, hogy ez már az a hang...), mindhiába.

A Hammond hangja csak a Hammondban van benne, mind a mai napig, és nem lehet helyettesíteni semmivel. Egy igazi legendával van dolgunk, olyan ez a hangszer a billentyűsök között, mint a Stradivari a hegedűk között. Még a legelvetemültebb puttyogásfüggő szintisek is áhítattal beszélnek róla, hát még az igazi rajongói. Pedig nem egyszerű hangszer, már csak mérete, érzékenysége miatt sem. (Nincs két egyformán szóló darab. Mint ezt éppen Jimmy Smith hazai koncertje után több itthoni Hammond-rajongó is megállapította: amit a budapesti koncertre kölcsönkapott a Mester, bizony nem szólt a legjobban.) Összetéveszthetetlen hangszíne rögtön megfogja az embert, lényegében igazi orgona, önmagában is teljes zenekar, és ha igazi művész kezeli, csodákat hallhatunk.

Jimmy Smith igazi művésze ennek a hangszernek. Nem véletlen (és nem alaptalan), hogy nevéhez rendszeresen hozzáfűzik a "the incredible", "the amazing" jelzőket. Tulajdonképpen neki is (vagy talán leginkább neki) köszönhetjük a Hammond-orgona népszerűségét, ismertségét. Gyerekkorában zongorázni és bőgőzni is tanult, ennek nagy hasznát vette később, hiszen a Hammondnál nagy jelentősége van a basszuskíséretnek. Azok a zenekarok, ahol Hammondon játszik a billentyűs, nem is nagyon alkalmaznak basszushangszerest, és a monumentális, tömör basszuskíséretet hallva ez érthető is.

Az ötvenes évek végén, a Blue Note soul-jazz korszakában igen sűrűn foglalkoztatott zenész volt, nagyon sok lemezen szerepelt, kiváló zenészek társaságában. Home Cookin' című, 1958-59-ben készült korongján olyan neves társakkal játszik, mint Kenny Burrel (gitár), Donald Bailey (dob), Percy France (tenorszaxofon).

A lemezt akár egy mai zenekar is játszhatta volna, hiszen ez a stílus most (vagy most is?) éli reneszánszát. (Nem véletlen, hogy Jimmy Smith - hetvenkilenc éves kora ellenére - újra turnézik világszerte.) Nyugodt profizmus jellemzi, kevés hanggal, inkább közepes és lassú tempókkal. Igen különleges hangzást adnak a gitár-tenorszaxofon-orgona uniszónók, megvan benne minden, ami az igazi soul-jazzt jellemzi, de az Adderley-féle vadság nélkül. Tulajdonképpen fogyaszthatóbbnak is nevezhetném, de a szót övező pejoratív felhangok nélkül. Ezt a muzsikát nem kell "értő füllel" hallgatni, elég csak leülni és befogadni. Ez tiszta lélek és érzelem. Egy nagyon mély tónusú zene.

Füstös pinceklubokat idéz, az ötvenes-hatvanas évek legjobb napjait, szinte vágyik az ember arra az időszakra, amikor a világ nagyvárosaiban egymást érték a jazzklubok, és nem az volt a probléma, hogy hol játszik valami jó zenekar, hanem, hogy Miles Davis, Sonny Rollins vagy Jimmy Smith (és még sorolhatnám) koncertjére menjen inkább, vagy esetleg egymás után mindegyikre, estéről estére...

Persze, ha valaki nem így akarja hallgatni, hanem elemezve, lebontva, megtalálhatja benne a maga muzsikáját ő is, hiszen a látszólagos egyszerűség mögött magas fokú hangszeres tudás és virtuozitás rejtőzik (néha nem is rejtőzik annyira). Mindez azonban olyan természetességgel előadva, hogy én inkább maradtam az egyszerű hallgatásnál, elemzőre ráérek majd a harmincadik után...

Jimmy Smith az ötvenes évek közepétől a hatvanas évek végéig szinte állandóan a slágerlisták szereplője volt (boldog békeidők, amikor még jazz-zenészek bekerülhettek az ilyen listákra...), ez a lemez pályafutásának egyik csúcsa. A Blue Note hiánypótló sorozatában, melyben ezeket a korszakalkotó régi lemezeket adják ki, öt bónuszszámmal jelent meg (milyen sokat veszítenek "szegény" audiofil gyűjtők, akiknek "csak" a bakelit van meg, hogy kimaradnak a lemezen szereplő plusz szerzeményekből), melyekből kettő úgynevezett "alternate take", azaz ugyanannak a számnak másik változata, ami jazz esetében különösen nagy élményt jelent.
A korong (most már szinte megszokottan) másolásvédett, amit egy kiváló számítógépes lejátszóprogrammal "kompenzál" a kiadó.


Első megjelenés a Café Momus Internetes komolyzenei napilapban