2020-11-25    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2005-05-11 • Flór Gábor
Bohém Jazz Kecskeméten

2005. március 18-20. - Kecskemét
Bohém Ragtime és Jazz Fesztivál

A Bohém Ragtime Jazz Band és Bob Barnard koncertje (március 19.)

Huszadik fesztiválját szervezi Kecskeméten a Bohém Ragtime Jazz Band. Először még Kecskeméti Ragtime-Jazz Találkozó néven, majd, immár tizennegyedik alkalommal a jelenlegi nevén. A zenekar sem kis múltra tekint vissza, hiszen ezen a fesztiválon ünnepelték huszadik születésnapjukat.

A fesztivál jellemzője volt mindig is a honi és határainkon túli tradicionális jazzt játszó zenekarok, muzsikusok fölvonultatása: idén a házigazdán és vendégén kívül a 10th Avenue Band (USA), a Joplin Ragtime Orchestra (Olaszország), a Dixie Jam Session (Hódmezővásárhely), a Kecskemét Jazz Orchestra, a Little Jazz Band (Kecskemét), Dosztán Dénes (Szenttamás), a Szalóky Classic Jazz Band, a Hot Jazz Band és a Hot Club Of Hungary (Budapest) muzsikáját hallgathatta meg a nagyérdemű.

A fesztivál több helyszínen zajlik, de a fő központ Kecskemét. Nagyon jó ez, hogy kulturális vízfejet növesztett országunkban hosszú éveken keresztül életképes tud maradni egy jazzfesztivál, sőt, nemhogy életképes, hanem fejlődik, és egyre népszerűbb. Az idei rendezvény is nagy látogatottsággal, telt házas koncertekkel zajlott, annak ellenére is, hogy szerencsétlenül az egyik hétvégi nap az idei ünnepnapok kavargása miatt hétköznappá minősült vissza.

A Bohém Ragtime Jazz Band koncertje erre a szombati napra esett. A 10th Avenue Band, a Hot Club Of Hungary, valamint Dosztán Dénes vezették föl az estét, majd a nagyszínpadon este hétkor lépett föl a Bohém, először vendég nélkül.

Nem tudom, hogy huszadik születésnapjuknak köszönhetően, vagy csak egyszerű dizájnötlet miatt öltözött a zenekar hetvenes évekbeli csehszlovák esztrád-együttesnek (szűk, barna nadrág, csíkos, pizsamaszerű ing), de első vizuális döbbenetemet szerencsére hamar feledtette a muzsika. A Bohém igazi tradicionális jazzegyüttes: nem csak hangzásukban, hanem színpadi viselkedésükben is tükrözik a kor hangulatát. A zenészek mókáznak, hangszereket cserélnek (szinte mindegyik muzsikusnak volt "váltóhangszere"), a nagy, komoly színházteremben klub-légkört tudnak teremteni, feloldják a közönség kissé feszengő hangulatát (a művelődési ház nézőtere igen jól konstruált, mindenhonnan jól lehet hallani, látni, de inkább mozi, színházi, vagy más hasonló előadásra alkalmas - az a fajta bensőségesség, amit a jazzhez társít az ember, hiányzik belőle), a színpad él.

Repertoárjuk is szórakoztató, váltják egymást a nagy külföldi sztenderdek és a 20-as, 30-as, 40-es évek magyar slágerei. Nagyon különleges a magyar zeneirodalom: a régi szerzők bőségesen ontották a jobbnál jobb számokat, amiket aztán (szerencsére nem végleg) elsodort a történelem szele. Nagy szerencse, hogy vannak zenekarok, akik ezeket a dalokat ismét előbányászták valahonnan, és ráadásul korhűen tolmácsolják. Ebben igazán jeleskedik a Bohém Ragtime Jazz Band. Persze a népszerű külföldi számok is nagyon jól szólnak. Különösen örömömre szolgált, hogy ragtime-jaik nem rohantak, hanem a maguk megfoghatatlan, közepes tempójában gördültek, ahogy kell.

A zenészek mesterei hangszereiknek, szólóik stílushűek. Aki nem ismeri a régi jazzt, nem tudhatja, mennyire nehéz ebben a stílusban improvizálni: nincs meg a későbbi korok modális szabadsága, sokkal kötöttebb, dallamosabb szólókat kell játszani, az arpeggiós játékmód dominál inkább, kevesebb hangból kell "gazdálkodnia" a szólistának, nem kalandozhat el úgy, mint a későbbi stílusoknál.

Különösen szeretem a hegedűiket, elég ritkán hallani kéthegedűs felállást. Nagyon jók az énekek, az énekesek (vagy éneklő zenészek) igen jól bánnak a hangjukkal, szépen vannak megírva a vokálok. (A tradicionális jazz-zenekaroknál igen gyakori, hogy nincs külön énekes szólista, hanem valamelyik zenekari tag énekel, leginkább "valahogyan", mintegy másodlagos dologként tekintve az énekre, holott nem az. Nagy énekes egyéniségek voltak a műfaj fénykorában, és igen fontos volt a dalok előadása, szövege is. És fontos ez ma is, csak a műfaj művelői sokszor hajlamosak erről megfeledkezni.) Sőt, nem csak korrekt, jól előadott énekről beszélhetünk ebben az esetben, hanem igen szórakoztató színpadi előadásról. Ittzés Tamás és Lázár Miklós remekelt hegedűsként, showmanként, énekesként egyaránt. Nekem különösen tetszett a tölcséres hegedű hangja, élőben még soha nem hallottam, és bár Ittzés Tamás azt mondta, nem szeret rajta játszani, ez cseppet sem von le a hangszer értékéből, meg azt a véleményemet sem változtatja meg, hogy több számban is nagyon jó lenne.

A műsor második felétől Bob Barnard ausztrál vendégművésszel bővült a zenekar. Nem ismerve a játékát, attól féltem (bevallom azért, mert elolvastam a Fesztivál füzetében megjelent ismertetőt, ahol stílusát kritikusai pl. Louis Armstrongéval vetik össze), hogy egy Armstrong-klónt hallhatunk (nagyon sokan próbálják a tradicionális jazzben Armstrong stílusát utánozni, inkább kevesebb, mint több sikerrel), de már az első hangok után megnyugodhattam, hogy nem. Barnard játéka letisztult, nyugodt, dallamvilága kifinomult, motívumai egyediek. Hangszíne nem teljesen a klasszikus, ebben a stílusban megszokott trombita-hangszín, hanem eredeti, jellegzetes, kicsit modernebb, de mégis tradicionális. Személyében igazi világnagyságot ismerhetett meg a kecskeméti közönség.

A koncertet a születésnapi torta érkezése szakította meg, családiassá téve az eseményt. A cukrászati építmény további izgalmakra adott okot, mivel a fennmaradó műsoridőben - Bob Barnard kósza könyökmozdulatai miatt - majdnem az enyészeté lett.

A Bohém Ragtime Jazz Band nagy fába vágta annak idején a fejszéjét, amikor belekezdett a kecskeméti fesztivál szervezésébe, de az idő őket igazolta: a kis helyi megmozdulás rangos, több helyszínen zajló nemzetközi eseménnyé nőtt az évek során. Persze, aki minden résztvevőre kíváncsi, és a jam-session-öket sem szeretné kihagyni, okosan teszi, ha jó előre lefoglalja a szállást, és felkészíti magát három nap nonstop tradicionális jazzre, de garantált, hogy nem bánja meg.
Legközelebb jövőre.


Első megjelenés a Café Momus Internetes komolyzenei Napilapban