A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

Nem könnyű megfejteni, hogy a nagyközönségnek, vagy a szűk szakmának szánta Gonda János ezt a munkáját, ilyen és hasonló mondatokat olvasva: "Általánosságban elmondható, hogy a korai bluesban igen gyakori az I-IV-I lépés és a plagális kadencia." Egyébként pedig, nehéz tárgyilagosnak maradni olyan könyvről szólva, amelynek szerzőjére nem hatnak érvek. Ellenérv helyett elutasítás, elhallgatás, vagy "összemosás" Gonda válasza a kutatások olyan újabb eredményeire, amelyek pl. a századforduló "archaikus" dzsesszére, vagy az európai muzsika dzsesszre gyakorolt hatására vonatkoznak. Ami pedig különösen bántó, az a magyar dzsessz egyes előadóiról való "megfeledkezés".

A szocialista érában, 1965-ben Gonda János az elsők közt jelentethetett meg könyvet a dzsesszről. A vasfüggöny innenső oldalán az "imperialista métely" első számú terjesztője akkoriban a rádió volt: a korrekt tájékozódás komoly nehézségekbe ütközött. Egy-egy témára (stílusra stb.) való rálátás lehetetlennek bizonyult. Ebben a helyzetben persze, a dzsesszbarát hálás lehetett minden információért akkor is, ha azok nem voltak pontosak, megbízhatóak. 1979-re, mire Gonda János átdolgozta a könyvét, megjelentek import dzsesszlemezek a hazai kereskedelmi forgalomban, felfokozva a műfaj iránti érdeklődést. A hazai közönségnek azonban továbbra sem maradt esélye belelátni a dzsessz berkeiben zajló folyamatokba.

Mára - szerencsére - gyökeresen megváltozott a helyzet. Több-kevesebb utánajárással minden elérhető, hozzáférhető. A piacok megnyíltak, cédén szinte mindent (újra)kiadtak. Az Internet pedig megfejelte az egészet a maga hihetetlen lehetőségeivel. A dzsesszvilág tehát hobbi-szinten is elérhető közelségbe került!

Gonda János ezt a tényt mintha figyelmen kívül hagyta volna: ugyanabban a szellemben írta tovább a könyvét, mint a pártállami időkben, amikor a "messziről jövő" dzsesszről majdhogynem azt mondott, amit akart. A 608 oldalas "Jazzvilág" valamennyi hiányosságának felsorolása terjedelmi okok miatt nem lehetséges. Azokkal foglalkoznék csak, amelyek mellett végképp nem tudok szó nélkül elmenni.

A "Jazzrock" fejezet (amelyben Al DiMeola egyetlen bekezdést sem "érdemelt") pl. hemzseg a dezinformáló túlzásoktól és téves következtetésektől. A hetvenes évek rockjáról ezt írja Gonda: "…a lemeztársaságok, koncertügynökségek és menedzserek ömlesztve adagolják a nagyjából ugyanarra a kaptafára húzható, sematikus rockzenét, amely tíz év alatt teljesen elvesztette korábbi friss, energikus, lázadó és tiltakozó hangját…" Mi volt ez az időszak, ha nem a legtermékenyebb, számtalan stílusirányzatot kibontakoztató korszaka a rockzenének? Ami pedig a lázadást illeti: a punkoktól nagyobb lázadókat keresve sem találunk a rockban, márpedig az ő mozgalmuk születése szintén a hetvenes évekre tehető.

Aztán, egy másik mondat ugyanebből a fejezetből. "Jól megfigyelhető, hogy az ún. progresszív rockegyüttesek - például a Pink Floyd és a Who - sokkal közelebb állnak a free zenéhez, annak jellegzetes effektusaihoz, mint a hagyományos jazzhez." Nos, az, hogy a Who egyáltalán progresszív rockzenekar-e, erősen vitatható, de e két banda vonatkozásában a free-t felemlegetni, vitán felül badarság.

A magyar dzsesszéletet bemutató, helyenként - finoman szólva - megkérdőjelezhető fejezetében Gonda említésre sem méltatja világjáró gitárosunkat, Szabó Sándort, aki számos lemezt jelentetett meg külföldön is. Szabó "bűne" az lehet, hogy nem volt hajlandó elvégezni a dzsessztanszakot - Gonda igazgatása idején.

Nem járt sokkal jobban az Amerikában jelentős karriert futott magyar gitáros, Szabó Gábor sem. Gonda minden valószínűség szerint figyelmen kívül hagyta a kiváló Szabó Gábor-kutató, egykori kollégánk, Libisch Károly Szabóról írott könyvét, aminek következtében az egyenetlen színvonalú életmű szinte legérdektelenebb darabjai kerültek - mintegy ajánlásként - Gonda szelektív diszkográfiájába.

"… úgy gondolom, szükség van egy olyan átfogó szakkönyvre, amely a jazzel eddigi történetéhez és mai jelentőségéhez méltó módon foglalkozik." - mondja Gonda János, könyve előszavában. A megállapítás a "Jazzvilág" megjelenését követően vált igazán érvényessé. A kérdés csak az, hogy ki fogja azt a könyvet megírni?

A szóban forgott munkát pedig csakis a kezdőknek ajánlhatom: jobb híján, és fenntartásokkal. Azzal, hogy ne érjék be annyi infóval, amennyit itt találnak. Keressenek, kutassanak bátran! Ne higgyék el, hogy akiről Gonda nem ír, nincs is.

Rockinform - 2004. június, Olasz Sándor