2020-08-14    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2006-01-25 • Olasz Sándor
Djabe: Életképek

1996-ban, amikor az első, cím nélküli Djabe-album megjelent, a zenekar még csak egyike volt a számtalan, ígéretes magyar jazzbandának. A következő években aztán egymást érték a zeneileg és technikailag egyaránt igényes, jobbnál jobb lemezeik, miközben a koncertjei révén a szervezői és menedzselési kvalitásaiból is sejtetni engedett valamit a társaság. Mivel ezek a képességek nem mindegyik jazzmuzsikus (ahogyan korántsem mindegyik "civil") sajátjai, kibontakoztatásuk eredménye azonnal talán nem, de mára nyilvánvalóvá vált. A sajtó nemrégiben még hangos volt a Djabe nemzetközi fesztiválsikereitől, a "bizonyítékok" pedig megjelentek közben lemezen. Félreértés ne essék, még nem az "Életképek"-ről beszélek, hanem a 2005-ben kiadott "Goes to Festivals"-ról, amelyen Amerikában készült koncertfelvételek épp úgy helyet kaptak, mint a Poriban és Stockholmban rögzítettek. Ez pedig ugye, már nem ígéret! Az anyag további két számot tartalmaz: az "Életképek" előzetesét.

A "reklám" elérte a célját, nálam legalábbis mindenképp! Türelmetlenül vártam az albumot, köszönhetően a "Doromb" című Barabás Tamás-szerzeménynek, amely végül az "Életképek" nyitó darabja lett. Nagy szavak-e, vagy sem, de ebben a számban tényleg ezer év zenei történéseinek a sűrítménye rakódott le! A kezdeti doromb-hangok az ősidőket idézik, amit helyenként olyan lendülettel turbóztak fel, hogy azt a maga idejében a Vágtázó Halottkémek is megirigyelte volna! Az érdekes átkötésekbe -- mit tesz Isten, és a zeneszerző -- verbunkos-ritmusok is keverednek, mintegy a reformkorra utalva. A szám vége felé pedig az angol vendég-szaxofonos, Ben Castle már a kortárs mainstream jazz feelingjével kínálja meg a hallgatóját a szólójában.

A közvetlen folytatás néhány lüktetően lírai szerzemény, de az izgalmas darabok sora nem ér velük véget. Az "Omachule" végre alkalmat ad Sipos Andrásnak, hogy mindenki az ő vokálozására, bolondozására figyeljen: érdemes, csakúgy, mint Barabás Tamás szólójára! A "Hajsza a ménes után" pedig megmutatja, hogy milyen lett volna, ha Al DiMeola történetesen magyarnak születik. Akkor minden bizonnyal ilyesmit ír, nem pedig a "Race With Devil on Spanish Highway"-t. Így aztán Égerházi Attila most, ha úgy vesszük, kicsit helyette is dolgozott!

A leginkább lassacskán csordogáló "Vízesés" "elapadásával" az album címadó száma tovább fékezi a tempót, ezzel együtt mégis magával ragad. És nem ereszt, további négy nóta erejéig! A "Habi városa" egzotikumát, izgató titokzatosságát a "Gyerekszoba" békés zsivaja oldja valamelyest. Az "Indiai élmény" ismét távoli világot idéz, mégpedig vérbeli európai muzsikusok tudatán, gondolatiságán átszűrve. Az "Éjszaka Kolkatában" pedig tényleg már "csak" a búcsúzásra készít fel, és nem is a Djabe, hanem egy lányokból álló vonósnégyes, az Echo Quartet által.

A muzsika -- közel nyolcvan perc elteltével -- véget ér, de az ember percekig a hatása alatt marad. A Ben Castle definiálta stílus, a "world-jazz fusion" arányai most inkább a jazz felé mozdultak el anélkül, hogy az a világzenéhez való kötődés rovására ment volna. A legfontosabb azonban, hogy újabb értékes anyaggal gazdagodott a Djabe diszkográfiája.