A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

Jazz? Kortárs muzsika? Ez is, az is? A zongorista, Szakcsi Lakatos Béla és a cimbalmos, Lukács Miklós közös CD-jét hallgatva értelmetlenné válik mindenfajta címkézés, kategorizálás. Itt csak a muzsika az, ami igazán fontos.

Ám, nem érdektelen a lemez története sem, hiszen a megszületésének körülményei döntően befolyásolták az alkotás folyamatát. Az anyagot nyolc óra alatt vették fel, váratlanul felszabadult stúdióidőben. Mit tehet mást ilyenkor két profi jazzmuzsikus, mint hogy improvizál! És, ha szerencséjük van, a csoda bekövetkezik. Mint most.

Hogy miféle csoda? A lehető legkisebb formációban rögzített, elsőrangú kamara-jazz, amely - általában - egy beszélgetéshez hasonlítható legplasztikusabban. Ebben a konkrét esetben nagy tudású, komoly férfiak nyolcrészes, izgalmas dialógusának lehetünk fültanúi. A "beszélgetés" kötetlen és szabad folyású. A témák persze különböznek, ahogyan a beszélgetés fordulatai, és a végkifejletek is. A felek egyenrangúak, ami a közös fotóra pillantva nem feltétlenül evidens. Intelligens közegben azonban eltűnnek a különbségek. A generációs épp úgy, mint a tekintélyből fakadó, hiszen az egyikük Amerikában is "lemezképes" jazzman, a másikuk a pályája elején járó, különleges tehetségű művész.

Egy a lényeg: a hangszereik hangja bámulatos tökéletességgel fonódik egymásba. Mindez az arányok boncolgatását épp úgy szükségtelenné teszi, mint a további szócséplést. Valamiről mégis szólnom kell, mert dicséret nem csak a CD főszereplőit illeti! Szerintem jutalmat érdemelne a kiadó embere, akinek kipattant a fejéből a felvétel ötlete. Szinte biztos, hogy jó üzletet hozott a cégének!

49'53"

Megjelent a Rockinform 2005. december - 2006. januári, 136. számában