2020-02-27    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2005-08-02 • Flór Gábor
Joshua Redman, kétszer

SF Jazz Collective SF Jazz Collective
Joshua Redman - saxes, Nicholas Payton - trumpet, Brian Blade - drums, Bobby Hutcherson - vibraphone, marimba, Miguel Zenón - alto sax, flute, Josh Roseman - trombone, Renee Rosnes - piano, Robert Hurst - bass
Warner / Nonesuch
7559-79866-2

Joshua Redman Elastic Band:
Momentum
Joshua Redman - saxopohones & keyboards, Sam Yahel - keyboards, Jeff Ballard - drums, Brian Blade - drums
Guests: Me'Shell NdegeOcello - bass; Flea - bass; Peter Bernstein - guitar; Stefon Harris - vibes; Kurt Rosenwinkel - guitar; Nicholas Payton - trumpet
Warner / Nonesuch
7559-79864-2

Joshua Redmannek az utóbbi idõben két lemeze is megjelent, az egyik a Joshua Redman Elastic Banddel, a másik az SF Jazz Collective-vel.
A két lemeznek abszolút semmi köze egymáshoz (bizonyítva Redman sokoldalúságát), mind hangzásban, mind stílusban, hangulatvilágban teljesen különbözõek, és az egyik jobb, mint a másik.

Az SF Collective (egy nonprofit egyesület, a San Francisco Jazz Organization által létrehozott zenekar) lemeze élõ felvétel, számomra ez a legnagyobb erénye. Nagyon szeretem a koncertlemezeket, de nem szeretem ezt a zenét. Kiválóan játszanak a zenészek (mindannyian hangszerük elismert, díjazott mûvelõi, több lemezzel a hátuk mögött), minden nagyon megírt, kitalált, mindenki nagyon pontos, precíz, virtuóz... és mégis, többszöri nekiülésre tudtam csak teljesen végighallgatni. Nem azért, mert olyan nehéz, hanem, mert unalmas, mondhatnám akár azt is: idegesítõ.

Nem szeretem az olyan muzsikát, melynek minden hangja patikamérlegen "kidekázott", ki van agyalva minden, hallhatóan az összhangzattan és a jazz-elmélet összes elemét fölhasználták mindegyik számban, de ezen kívül semmi. Kiváló anyag jazz-iskolásoknak, lehet szájtátva hallgatni, hogy "ezek mit tudnak, asztaaa...", de ezen kívül számomra nem sokkal több. "Szép az, ami érdek nélkül tetszik" - mondja az esztétikai közhely. Ez nekem maximum érdekbõl tetszhetne, de nincs ilyen érdekem.

A lemez egyébként jól indul: az elsõ szám afrikai hangulatú repetitív bevezetése kicsit zavaró poliritmikájával, mindez beleolvadva egy tipikus nagyzenekari hangzásba, ebbõl még akármi is lehetne. Érdekes a zenekar létszáma: nyolc fõ, ez már nem combo, de még nem is big band.

Redman tudatosan választotta ezt formát: a big band hangzás felé akart közelíteni, de akkora létszámmal, amely még lehetõséget ad az összes zenésznek a szólisztikus kibontakozásra is. (Ki is bontakoznak egész végig, és - mint említettem - kiválóan játszanak.) Aztán a kezdet így is marad sajnos, a lemezen található hét szerzemény (a zenekar tagjainak muzsikái váltakoznak Coleman számaival) nagyon jól kezdõdik, a téma, a bevezetõ ígéretes és ötletes, aztán mindegyikben majdnem minden lehetséges ötletet elpuffogtatnak, aminek következtében az egyik kioltja a másikat, és fárasztóvá válik. A fokozások elõre megjósolható idõben érkeznek, a számok íve egyforma. Swingtõl a free-ig mindent hallhatunk, sajnos legtöbbször egy számon belül is. A koncerten jelenvolt közönségnek egyébként nagyon tetszik, de ez a jó a mûvészetben, hogy mindenkiben más érzelmeket tud kelteni ugyanaz az elõadás.

Joshua Redman Elastic Band A másik lemez egészen más. Talán kijelenthetjük, hogy ez Redman legjobb lemeze. Kicsit funky-s, kicsit groove-os, kicsit fusion, de egyikbõl sem merít annyit, hogy unalmassá, egysíkúvá váljon. Ez egy igazán "dögös" lemez, és tele van ötlettel, élettel.

A hangszeres játék virtuozitása nem öncélú, nem öli meg a zenét (a fúziós muzsikánál ez szerintem gyakori hiba). Az elektromos eszközök pontosan úgy és annyira kapnak szerepet, amennyire még egészséges: színesítenek, de nem telepszenek rá a hangzásra. Redman játéka különlegesen egyszerû és tiszta, futamai világosak és mégis érdekesek. Nem hideg és távolságtartó, mer "érzelmeket" fújni a hangszerbe, még a kemény, rockos alapokon is. Nem ismétli önmagát, nem akar hasonlítani, trendekhez igazodni. Játékából kihallatszik ugyan Sonny Rollins öröksége, de nem másolja "mesterét".

A lemezen fõként Redman szerzeményei szerepelnek, de helyet kapott egy Led Zeppelin-sláger, (The Crunge, a kedvenc Zeppelin-lemezemrõl való, a Houses of The Holy-ról), méghozzá olyan interpretációban, amelyre csak azt tudom mondani: zseniális; valamint Sheryl Crow egy dala, a billentyûs, Sam Yahel egy szerzeménye, és természetesen a tenorszaxofonosok mindenkori egyik bálványának, Ornette Colemannak Lonely Woman címû száma is.

Azt szokták mondani, hogy Joshua Redman meghatározó egyénisége a modern jazznek. Aki eddig ezt nem vette észre, vagy nem vett tudomást errõl, most aztán már mindenképpen kénytelen lesz. Ennél a lemeznél letagadhatatlan ténnyé válik, hogy különlegesen tehetséges, eredeti muzsikust hallhatunk, tele ötlettel és lehetõséggel, aki valóban meghatározó alakja a mai jazznek. A Momentum igazi, 2005-ös amerikai jazz, és végre nem patternekre, jól bevált hatásvadász ötletekre, elcsépelt alapokra épített, nagy reklámmal beharangozott üzleti lemez, hanem igazi zene.


Első megjelenés a Café Momus Internetes komolyzenei Napilapban