2020-02-27    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2005-08-17 • Flór Gábor
2005. június 11. - Nyitott Mûhely - Szabó Sándor, Alex De Grassi (gitár)

2005. június 11. - Nyitott Mûhely
Szabó Sándor, Alex De Grassi (gitár)

Nem vagyok az a tipikus Egon Erwin Kisch, de olyan még velem sem fordult elõ, hogy egy hónappal az esemény után kezdjek egy koncertbeszámoló megírásába. Nem volt rá különösebb okom, hogy így tegyek (persze most hivatkozhatnék bokros teendõimre, meg sok minden másra, ami amúgy igaz is, de kit érdekel). Viszont az biztos, hogy annak, aki nem volt ott Szabó Sándor és Alex de Grassi koncertjén a Nyitott Mûhelyben (vagy a koncertsorozat más helyszínein), annak teljesen mindegy, mikor olvassa a beszámolót, aki meg ott volt, az bármikor szívesen feleleveníti újra.

A Nyitott Mûhely érdekes hely. Kicsit olyan, mintha egy nagy lakás lenne berendezve népesebb vendégség fogadására, ráadásul egy olyan lakás, ahol egy megszállott falvédõgyûjtõ lakik. A koncert kezdésére várakozva el is olvashattam újra gyermekkorom angyalföldi konyháinak összes ékességét, élükön az "Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki"-vel, meg "Ki az urát szereti, jó ebédet fõz neki"-vel, és hasonló épületes versikékkel, amiket, ha egyszer elolvas az ember, szinte soha nem képes kiverni a fejébõl, minden nyelvtani, verstani és egyéb hibájukkal együtt, tehát komoly pedagógiai "értéket" is képviselnek.
A bugyuta hímzések hasonló erõs hatással voltak hatéves gyermekemre is, aki szerencsére olvasni még nem tud, ezért nem kellett sokat magyarázkodnom, a hímzések képi világa alól azonban nem tudta igazán kivonni magát (remélem késõbbi ízlésére nem lesz ez a masszív benyomás maradandó hatással), de a figurális rémségek magyarázatát sem kíséreltem meg.

A hely megilletõdött vezetõje megpróbálta néhány keresetlen szóval bevezetni a koncertet. Mint megtudtuk, ez az elsõ rendezvénye egy elõre nem meghatározott számú (a tervek szerint évente két-három) koncertbõl álló sorozatnak, ahol Szabó Sándor a világ híres akusztikus-gitárosait mutatná be, sokkal meghittebb, barátságosabb keretek között, mint amire a Gitárfesztiválok légköre lehetõséget tud adni. A vezetõnek nem kenyere a konferansz, ez hamar kiderült, így a fentieket inkább Szabó Sándortól tudtuk meg.

Éppen ideje volt, hogy elkezdjük átvenni végre az akusztikus gitárzene területén is azt az európai szokást, hogy világsztárok nem kizárólag sportcsarnok méretû helyeken játszhatnak. Külföldön járva még mindig megdöbbenést okoz a hazai koncertlátogatónak, ha betérve mondjuk egy tíz négyzetméteres klubba, egy méterrõl hallgathatja a világ legnagyobb zenészeinek játékát, élõben, és neadjisten, még kérdezhet is tõlük ezt-azt alkalomadtán, anélkül, hogy néhány izmos "szekuritis" bemutatná rajta leghatékonyabb fogásait.

(Persze a leghíresebb lemeztekergetõ "mûvészek" már régóta lépnek föl kisebb diszkókban nálunk is, tele is van velük a megfelelõ sajtó, de még egyszer sem éreztem visszatarthatatlan kényszert, hogy közelrõl tekintsem meg, hogyan karistolja egy unott képû, általában igen ellenszenves arc a bakelit lemezeit a nagyon drága lemezjátszóján. Meg elõfordult olyasmi is, hogy ismertebb jazz-sztárok is kisebb klubokban játszottak, de hogy nagyon gyakori lenne, az barokkos túlzás.)

Aki ezen az estén nem célzatosan érkezett, hanem csak úgy "letévedt" a Nyitott Mûhelybe, rögtön a fingerstyle gitárjáték két igen elismert mûvelõjébe, Alex de Grassiba és Szabó Sándorba (aki - sajnos - majdnem olyan ritkán látható itthon klubkörülmények között, mint külföldi zenésztársa) "botlott", ráadásul emberközelben.

Szabó Sándor szerencsére nem ismeretlen az akusztikus zene magyar rajongói elõtt, bár koncertjei különlegességnek számítanak, fõleg ilyen "családias" hangulatban, hiszen itthon leginkább az Akusztikus-gitár Fesztiválokon láthattuk az utóbbi idõben. Itt, a Nyitott Mûhelyben egy új arcát ismerhették meg azok, akik eddig csak nagy színpadokon láthatták. Játéka közvetlenebb, könnyedebb volt, köszönhetõen talán annak, hogy valódi embereknek játszott, nem az arctalan tömegnek. Fõként hamarosan megjelenõ új lemezérõl hallhattunk darabokat, de persze nem hiányozhattak a nagy sztenderdek sem.

Szabó Sándor stílusa igen eredeti, nem tartozik igazán egy "iskolához" sem, így nem zavarja meg az egységes képet, ha kikacsingat (amerikai élményei hatására) a kaliforniai stílusra, vagy nem tudván (és nem akarván) megtagadni jazzes múltját (jelenét, jövõjét?), becsempész a számok közé egy All the things you are-t, vagy egy Birdlandet. Mindez a sokféleség kitûnõen beleillik saját szerzeményei közé, és igazi szabósándoros hangulatban varázsolja el hallgatóit.

Alex de Grassi a fingerstyle gitározás terén stílusteremtõ. Alapjaiban a kaliforniai stílus mûvelõje (nem véletlenül tartják számon Kalifornia elsõ számú gitárosaként), de zenéje éppúgy táplálkozik az európai zenébõl, a klasszikus zenébõl és a jazzbõl is. Játéka virtuóz, de nem öncélúan és hivalkodóan. Tulajdonképpen csak az veszi észre, milyen hihetetlen technikával játszik, aki ért is valamennyit a fingerstyle gitározáshoz, az "egyszerû" hallgatónak csak az tûnik föl, hogy valami nagyon jó zenét hall.

Repertoárja igazán amerikai. A már emlegetett kaliforniai stíluson kívül hallhatunk tõle spirituálét, skót népzenei ihletésû darabot, Monk-egyveleget, Porgy és Bess-dalt. A gitárjáték minden lehetõségét kihasználja, de nem bravúroskodik. Csak játszik, olyan lazán, mintha a barátunk ülne a nappalinkban, és csak úgy gitározgatna.

Érdekesség, amit nem sokszor látni az akusztikus gitárosoknál sem: nem használ semmilyen erõsítést, piezót, csak egyetlen mikrofont a gitár elõtt. Ez a puritánság olyan szép, tiszta gitárhangot eredményez, amilyet ritkán hallani.

A koncert végén valami egészen különlegeset is láthattunk. Szabó Sándor bemutatta új hangszerét. Már eddigi pályafutása során is kiderült, hogy vonzódik a minél több húrt tartalmazó pengethetõ hangszerekhez, de eddig leginkább a gitárokra koncentrált. Legújabb szerzeménye azonban, a guzeng, túltesz minden eddigin. Méretben akkora, mint egy kisebb szörfdeszka, húrjait meg nem számoltam, de sok. Hangzását nem sok mindenhez tudnám hasonlítani, azt hiszem, leginkább úgy szól, mint egy guzeng, játszani meg látszatra valahogy úgy kell rajta, mint a citerán (csak máshogy), kínai citerának is szokták volna nevezni, ha minden hangszerboltban árulnának ilyet Magyarországon. Nem véletlen az sem, hogy internetes keresõbe beírva, túlnyomórészt kínai weblapokkal, képekkel találkozunk.

Ezt a hangszert kezdte tanulni a mûvész, és nem tudom, a guzeng mesterei mennyire jók (egyet sem hallottam még), mindenesetre Szabó Sándor elõadása meggyõzõ volt. Kicsit valószínûleg meg is lepte De Grassit ezzel a különleges hangzásvilággal, mert az amerikai mûvész a jam sessionben némiképp elvesztette a fonalat, és sehogy sem tudta játékát ráilleszteni Szabó légies futamaira, de ez egyáltalán nem csökkentette az est fényét, hiszen a jam sessionben az a szép, hogy vagy sikerül, vagy nem.

Szép, hangulatos, rövidnek tûnõ (minden jó elõadás rövidnek tûnik egyébként, tulajdonképpen ez is több mint másfél órás volt) koncertet hallhatott-láthatott, aki eljött a Nyitott Mûhelybe. Kíváncsian várom a következõt.


Első megjelenés a Café Momus Internetes komolyzenei Napilapban