2020-02-26    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2005-11-10 • Flór Gábor
Snétberger Ferenc: Nomad

FERENC SNÉTBERGER: Nomad FERENC SNÉTBERGER: Nomad
Ferenc Snétberger - acoustic guitar
Arild Andersen - double bass, electronics
Paolo Vinaccia - drums, percussion, electronics
Enja Records
ENJ-9485 2 - 2005

Snétberger Ferencnek új lemeze jelent meg, Arild Andersen bõgõs és Paolo Vinaccia dobos közremûködésével, a címe Nomad.
És itt leragadtam. Amúgy is "alkotói válságban" vagyok (már amennyiben lehet ilyesmirõl beszélni kritikák kapcsán), és akkor itt egy ilyen lemez, amelyrõl lényegében nincs mit írni. Vagy nem lehet. Vagy nem is tudom.

Mert leírhatnám, hogy Snétberger korunk egyik legjelentõsebb akusztikus gitárosa, hogy mûvészete úgy építi magába a sinti hagyományt, a magyar népzenét, az európai gitárzenét és a dél-amerikai muzsikát, hogy egybeolvasztva és fölülemelkedve rajtuk, egyfajta egyéni stílust alakít ki, ami csak rá jellemzõ, és azonnal fölismerhetõ. Meg leírhatnám, hogy Arild Andersen bõgõzése szinte egyedülálló, játéka nélkülözi a hatásvadász elemeket, dallamvilága, tónusa eredeti, szerzeményei különlegesek. Meg írhatnék Paolo Vinaccia érzékeny, muzikális dobolásáról, különleges ritmusairól, briliáns ütõhangszeres technikájáról.

Aztán írhatnék arról, hogy ez a három ember valami olyan jó triót alkot, annyira egy gondolati, zenei, mûvészi síkon (vagy inkább dimenzióban) mozognak, hogy amit létrehoznak, csak tökéletes lehet, mint ahogy tökéletes lett ez a lemez is.

Meg írhatnék arról, hogy nemcsak zeneileg tökéletes a lemez, hanem technikailag is, nem is a 24 bites masteringnek, hanem inkább Jan Erik Konshaug és Wolfgang Meyscheider értõ és gondos munkájának köszönhetõen. Meg arról, hogy ilyen szép és szépen kivitelezett lemezborítót, amely ennyire illik a zene hangulatához is, már régen láttam.

Írhatnék a zenérõl is.

Az Empathy nyugodt klasszikusságáról, ahol még a csend is zenél (hogy legyek már jó közhelyes), a Childhoodról (tulajdonképpen a Kis kece lányom, amely lassan világslágerré válik, többek között Snétberger Ferencnek köszönhetõen), amely lényegében a "sztenderd" népdalt fordítja sztenderd jazz-be, majd vissza. Vagy a Yellow-ról (Andersen egyik szerzeménye a lemezen szereplõ háromból), amely egy végtelen zenefolyam, mintha egy csendes folyamon úsznánk az árral csónakon. Aztán a címadó Nomadról, amelyben az afrikai hangulatot idézõ alapba fonja bele korántsem afrikai dallamait Snétberger, és mégsincs stílusütközés, sõt valami igazi világzene keletkezik.
Vagy a Song to the Eastrõl, amely nekem valahogy egy szeles tavaszt idéz, mely azért már magában hordozza a forró nyár ígéretét. A The Fifth Frame-rõl, amelytõl akkor is furán összeszorul az ember szíve, ha nem tudja, hogy Andersen a nemrég fiatalon elhunyt bõgõóriásnak, Nils Henning Oersted Pedersennek dedikálta. Az Outhouse-ról (szintén Andersen száma), amely egyfajta fúziós zene, akusztikus hangszerekre, vagy nevezhetném akusztikus funky-nak is, ha nem lenne ez olyan paradox. A Waterkissrõl, amely tökéletes címválasztás, a Move-ról, amelynek csöndes lendülete egész különös érzetet kelt a hallgatóban, vagy az Air-rõl, amely levegõsségével tökéletes keretet ad a lemeznek.

Elemezgethetnék mûvészi, meg szakmai, meg mindenféle szempontok szerint. Boncolgathatnék motívumokat, stílusokat.
Vagy írhatnék hangulatokról. A hegyek mögött fölkelõ nap fényérõl vagy az esti város ablakai mögül világító lámpákról. A meghittségrõl. A természetérõl, az otthonéról. Arról, hogy amikor a lemez elsõ hangjai megszólalnak, hatalmába keríti az embert egyfajta varázslat, és végig kell hallgatni az egészet. Aztán újra, meg újra.

De annyira fölöslegesnek érzem. A mûvészeket, akik a lemezen játszanak, már nagyon sokan, nagyon sokszor méltatták (én is többször), persze a dicséretbõl soha nem elég, de csak ismételni tudnék, azt meg fölöslegesnek érzem. Nem lehet a zenét sem szavakkal leírni. Legalábbis az ilyen zenét semmiképpen. Ezt a lemezt meg kell venni, meg kell hallgatni, és kész.

Aki tudja, még hallgassa meg ráadásként a Mûvészetek Palotájában a lemezbemutatót november 12-én, mert élõben esetleg még jobb, de mindenképpen más, hiszen a zene kiegészül az "élõség" élményével.

Snétberger Ferenc új lemeze, Arild Andersen bõgõs és Paolo Vinaccia dobos közremûködésével, a címe: Nomad.
Ennyi.


Első megjelenés a Café Momus Internetes komolyzenei Napilapban