2020-02-16    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2004-12-27 • Matisz László
Kritika helyett ajánló

Orgon Albert: Wings/Hégető Honorka emlékére, Roma Parlament-RTL Klub, 2004

Mert vannak produkciók, amelyeket nem lehet, nem szerencsés, sőt előfordulhat, hogy nem ízléses dolog kritizálni. Fölösleges lenne felsorolni, hányféle esetben értelmetlen a szakmai elemzés, a lényeg, hogy a mostani ezek közé tartozik. Tudniillik olyan jazzlemezről van szó, mely az alkotói szándék szerint nem önmagát, azaz az alkotó-előadó művészt helyezi előtérbe, hanem valaki mást.

A fiatal énekes, Orgon Albert első szólólemezét a három éve tragikus autóbaleset áldozatául esett Hégető Honorka emlékére készítette, aki riporter volt -- korábban a TV3-nál, később az RTL klubnál --, és huszonhat éves korában Tolerancia-díjat kapott a munkájáért. Honorka újságíróként elsősorban a kisebbségek, a hátrányos helyzetű emberek sorsával foglalkozott. Tavaly december óta pedig már a róla elnevezett alapítvány díjait ítélik oda azoknak az újságíróknak, akik a média hatalmát arra használják, hogy segítsenek -- ha másképp nem, hiteles ábrázolással.

Így talán nemcsak a kritikus, de az egyszerű zenekedvelő is másképp hallgatja a lemezt; aki ismerte a fiatal riporternőt, az emlékeiben kutat, aki pedig nem, érdekelni kezdi, ki is lehetett a borító belső fotóján látható titokzatos hölgy...

A "szárnyak" többértelmű metafora. A lebegő hatású, kissé emelkedett zenei közegben -- egyebek között -- gondolhatunk szárnyra kapó ifjú tehetségekre, és angyalokat szimbolizáló, nem evilági, a jó hírt vagy az üdvözletet hozó lényekre is. Egy nagyon fiatal és tehetséges művésztől rendkívül rokonszenves az olyan szándék, amely a bizonyítási kényszer, az ambíció elé helyezi az alázatot (egy ilyen megasztár-korszakban különösen az). Ez az a többlet, amely a bensőségesen melankolikus, hangulatfestő atmoszférán túl a legnagyobb erénye a produkciónak.

Orgon Albertet egyébként Egri János Soft Waves című lemezén volt alkalmam először hallani, ottani bemutatkozása után várható volt, hogy hamarosan újra felbukkan; ismét a hazai jazz abszolút élvonalához tartozó muzsikuspartnerekkel. Az pedig, hogy mindjárt szólólemezzel és ilyen tiszteletre méltó irányultsággal jelentkezett, csak fokozza az előadói kvalitásaival már elnyert szimpátiánkat. Albert igen szép énekhangja elsősorban a baritonfekvésen belül érvényesül, de most inkább a magasabb hangtartományokban használja ki remek adottságait. Előadásmódját kevés mesterséges attitűd jellemzi, majdnem érettnek, letisztultnak mondható -- azzal együtt, hogy feltehetően nem improvizatív alkat. (Azon sem csodálkoznék, ha Albert a lelke mélyén nem a jazzt jelölné meg, mint a szívéhez legközelebb álló műfajt.) De mindezektől függetlenül: manapság nagyon ritka, hogy egy énekes, akinek személyes ambíciói nem kevesebbet szoktak megcélozni, mint a pódium közepét -- lehetőleg minden nap --, ilyen rokonszenves szerénységgel viszonyuljon egy pályához. Mert valljuk be: erről a tevékenységről szinte természetes az a vélekedés, hogy kell hozzá egy kis exhibicionizmus. Orgon Albert legfeljebb annyit közöl magáról, hogy így tudok énekelni: halkan és tisztán. Akinek kell, itt vagyok, akinek nem, az máshol keresgéljen.

Külön ajánlást érdemel a lemez hangszeres része. A dalok kísérőiként hallható muzsikusok egytől-egyig nagy mesterek, akik ezúttal a tőlük megszokott színvonalat is felülmúlják. Rendkívül érzékeny jelenlétük maga a lélek jelenléte. Elsőként Egri Jánost emelném ki, akinek a játéka a nagyon finom, lírai basszuskíséret magasiskoláját példázza a felvételen. Három kiváló jazz-zongoristánk, Oláh Cumó Árpád, Oláh Kálmán és Szakcsi Lakatos Béla nevei már önmagukban is garanciák lehetnének egy tökéletes produkció vonatkozásában, ám ezúttal többről van szó. Olyan harmóniai közeg keletkezik általuk, amelyben képtelenség lenne egy érzéketlen vagy rutinmotiválta megszólalás. Ezt igazolja -- az énekes mellett -- a másik szólista, a szordínós trombitát megszólaltató Fekete István, illetve a szintén felváltva közreműködő két dobos: Jelinek Emil és Mohai András is.

Nem tudhatjuk, hogy az elhangzó dalok -- nagy részük ismert jazz-standard --, illetve azok szövegei mennyiben tükrözik Hégető Honorka érdeklődését, lelkületét, de valamennyi darab (többségében ballada) előadását áthatja a kifinomult líraiság és az egyszerű szépséggel átitatott alázat. A lemez megható "záróakkordja" az utolsó szám, az Everything Happens To Me legvégén váratlanul megszólaló telefonrögzítő: "sajnos az élő hang varázsával most nem szolgálhatok, de visszahívlak" -- halljuk Honorkától...

Forrás: Amaro Drom 2004. 4.