"A jazzmuzsikálás vonzó alapmotívuma:
életet vinni a produkcióba
A mi célunk pedig:
az életbe vinni ezeket a produkciókat."
(Róna Vendéglátó Vállalat)
A jazzt kialakulásától kezdve pártfogolta a vendéglátóipar. Kisebb lokálokban,
night klubokban éppúgy szerepeltek jazz-zenészek, mint a nagy báltermekben. A
szólózongoristától a nagy létszámú big band-ekig a legkülönbözõbb formációk
kaptak érvényesülési lehetõséget az idõk folyamán, ezeken a helyeken. Ezek a jazz
együttesek azonban kivétel nélkül táncszenét játszottak, pontosabban talpalávaló
jazzt, amely akkoriban még nem vált élesen külön a szórakoztató zenétõl.
1941-ben vagyunk. A színhely: New York. A közönség az édeskés sweet zenekarok
melankolikus melódiáit követeli. A jazzmuzsikusok egyre kevesebb alkalommal kapnak
pódiumot mûvészetük bemutatására. Néhány kisebb kávéházban, klubban játszanak
már csak. Aztán a hivatalos munkaidõ letelt után összegyûlnek egy-egy garázsban,
fészerben vagy valami hasonló helyen és saját örömükre zenélnek. Egyre többször
jelenik meg ezeken a jam session-ökön egy lelkes ambiciózus fiatalember, Norman Granz,
aki elhatározza, hogy ezt az örömzenét pódiumra viszi. Megbeszéli a zenészekkel,
hogy egy héten egyszer, a zenészek szünnapján ahelyett hogy ingyen zenélnének, jam
sessiont rendeznek a közönség bevonásával. Granz kiköti, hogy ezeken az
összejöveteleken nem lehet táncolni és faji megkülönböztetés nélkül mindenkit be
kell engedni, akit érdekel ez a különleges jam session.
Mindez merész újításnak számított akkoriban. Az ötlet azonban bevált: a
közönség megszerette a pódiumra vitt jam sessiont. Norman Granz néhány ilyen jam
sessiont rögzített és hosszanjátszó mikrolemezen kiadott. Így indult el hódító
útjára a pódiumzenévé vált a jam session.
1968-ban vagyunk. A színhely: Cegléd. Népzene, tánczene és beat egyaránt
hallható a Róna Vendéglátó Vállalat nagykiterjedésû üzlethálózatában. Jazz
azonban - akárcsak ezidõtájt az ország többi szórakozóhelyén - nem szerepel a
programban. Dr. Hajdu Endre, a Róna igazgatója lelkes jazzbarát. Elhatározza, hogy
megpróbálja a jazzmuzsikát közelebb hozni a közönséghez. Úgy gondolja, hogy erre a
külföldön már jól bevált színpadra vitt jam session lenne a legmegfelelõbb. Elsõ
lépésként szerzõdteti a Rónahoz dr. Garay Attilát, a neves jazz-zongoristát, akit
megbíz a vállalat mûvészeti ügyeinek vezetésével. Bemutatkozásként 1968. Október
21-én Randevú a hangszerek mellett jazz-estet szervez. Ezen dr. Garay Attila
(zongora), Pege Aladár (bõgõ), Kovács Gyula (dob) és Német János (szaxofon) lépnek
fel. Az érdeklõdés a legmerészebb számításokat is felülmúlja.
Újabb lépésként elõször egy-egy jazz-estet szerveznek Monoron és Cegléden dr.
Garay Attila felléptével a Hangulat ill. a Délibáb presszóban. 1968. November 18-án
kerül sor a Randevú a hangszerek mellett címû mûsor megismétlésére, amelyet
jam session követ, többek között dr. Vukán György (zongora), Jákó Balázs
(bõgõ), Borissza Géza (fuvola), Kósa Zsuzsa (ének) közremûködésével.
Ez a jam sessiont tekintették késõbb hivatalosan az elsõ pódiumra vitt jam
session-nek, amelyeket ezután sorszámmal láttak el.
Elindult egy nagyszerû sorozat, amely hamarosan nemcsak Magyarországon, hanem
külföldön is ismert és számontartott jazzesemény lett.
Az év elsõ felében, a hazai jazzéletben szokatlan gyorsasággal kezdtek peregni az
események Cegléden. Január 10-én közvetítette a Televízió az elsõ jazz-randevú
telerecording-felvételét, amely kiváló propagandának bizonyult a január 27-én
megrendezésre került II. Jazz-randevúnak. A Pest megyei Hírlap 29-én Várjuk a
következõt, majd a következõ napokban két alkalommal is terjedelmes beszámolót
és értékelést közölt.
Néhány nappal a II. Jazz-randevú után így nyilatkozott a ceglédi
kezdeményezésrõl Dr. Hajdu Endre A jazz világa címû rádiómûsorban:
Vállalatunk üzletpolitikájában a zenének fontos szerepe van. A jó mûsor, a jó
zene - jó üzlet is. Úgy gondoljuk, hogy a jazz népszerûsítésének a
vendéglátásban nagy lehetõségei vannak. A legfontosabb a jam session zárt
jellegének feloldása és az összejövetel nyilvánossá tétele. Ugyanis az ilyen est
könnyû, kötetlen és szórakoztató jellege jobban magával ragadja a hallgatóságot,
mintha kommersz jellegû mûsort adnánk. A sokféle zenekar és hangszer, a különbözõ
stílusirányzatok egy est alkalmával való bemutatása, az élõ muzsika rendkívül
színes látvány és igen jó produkció.
Egyébként a jazz hallgatása ma már jelentõs kulturáltságot kíván. Új
érdeklõdõk esetleg nehezen tudnak bekapcsolódni. Vidéken, például nálunk, mindez
fokozottabban fennáll. Ezért fontos a jam sessionon, mert a hallgató itt a közvetlen
zenei impressziókkal olyan atmoszférába kerül, hogy a jazz iránt érdeklõdni kezd.
Márciusban újabb tévéközvetítés következett, amelyet áprilisban két
jazz-randevú követett. Az elõbbin elsõ ízben szerepelt a Gonda-Kruza Quartett és a
Benkó Dixieland Band, az utóbbin pedig német, román és szovjet amatõregyüttesek
léptek pódiumra.
A nyári holtszezon fáradságos aprómunkával telt el: hozzáláttak megszervezni az
elsõ nemzetközi Ifjúsági Jazz Fesztivált, amelyre szeptember 20-21-én került sor
Nagykõrösön. A versenyrészben angol, lengyel, magyar, nyugatnémet és osztrák
jazzoktatási intézmények együttesei mérték össze tudásukat. A vetélkedésbõl a
lengyel Zbigniew Seifert quartettje került ki gyõztesen, amely azután alig néhány
héttel késõbb a neves jazzmuzsikusokat felvonultató Jazz Jamboree-n is jelentõs
sikerrel szerepelt.
Az I. Nemzetközi Ifjúsági Jazz Fesztivállal egyidõben rendezték meg az Európai
Jazz Föderáció oktatási szekciójának konferenciáját is, amely a jazz magas
színvonalú oktatási módszereinek kidolgozásával és elterjesztésével foglalkozott.
A fesztivál hangulatának kiegészítésére kiállítást rendeztek jazztémájú
festményekbõl, ami sok érdeklõdõt vonzott.
Mind a helyi, mind az országos lapok, valamint a rádió és a televízió a
legnagyobb elismerés hangján írtak, illetve beszéltek a fesztivál megrendezésérõl.
Ezekbõl itt csak egy kevésbé ismert publikációból szeretnék idézni, ami a
Vendéglátás címû lapban jelent meg.:
A nagy siker alapján igazoltnak látja a vállalat a mûfaj eddigi felkarolását.
Nem kétséges: érdemes volt megrendezni a jazz-fesztivál nemzetközi résztvevõkkel, s
éppen ilyen csendes alföldi kisvárosban, mint Nagykõrös. A rendezvények
elõsegítették a közönség zenei ízlésének nevelését, valamint a vállalat
hosszútávú idegenforgalmi politikájának kibontakozását. És az igényes szakmai
események lebonyolítása jó próbatételt jelentett a vendéglátás dolgozóinak.
Érdemes hát továbbra is foglalkozni a jazz rendezvényekkel. Az ezirányú
törekvéseket a Rónánál úgy fogalmazták meg: a jazzmuzsikálás egyik alapmotívuma,
hogy életet vigyen a produkcióba, a vállalat feladata pedig, az életbe vinni ezeket a
produkciókat, hogy ezáltal is kellemes, szép estéket szerezzenek kedves
vendégeiknek.
Még el sem ült a fesztivál visszhangja, amikor novemberben újabb jam sessionra
került sor. A házigazda együttest Pege Aladár vezette.
Az 1970-es év elsõ felében három, egyenként is nagyszabású jazz-randevúra
került sor, amelyeken felvonult a magyar jazz-színpad színe-java.
Január 26-án a Benkó Dixieland Band, Kovács Andor együttese és a Pege trió a
jazz három különbözõ arcát mutatta be - nagy sikerrel. Ekkor a Képes Újság
kritikusa a következõket írta a Róna VV-ról: ... szerepük a magyarországi
jazzmuzsika népszerûsítésében rendkívüli...
Igen emlékezetes marad minden résztvevõ számára a március 23-i jam session, amely
a szokásos koncertrész után következett. Errõl így számolt be a varsói Jazz
Fórum:
A jam session legemlékezetesebb részében egy trió kezdett: Pege Aladár -
bõgõ, Lakatos Béla - zongora, Lakatos Géza - dob. Ehhez csatlakozott késõbb
orgonájával Csík Gusztáv. A kiemelkedõ szólistákból álló quartettben érdekes
színt jelentett az orgona és a zongora párhuzamos játéka. Azután egy gyors helycsere
után Lakatos Béla ült az orgonánál és Csík Gusztáv a zongoránál. Csík Jimmy
Smith-szerû orgonajátéka után Lakatos Béla keményebb, érdesebb játéka
következett.
Május 18-án este egy nagyszabású fesztiválra elegendõ együttes és szólista
lépett fel az ötórás (!!!) monstre koncerttel kezdõdõ VIII. Jazz-randevún. Az est
középpontjában három fiatal jazzénekes: Kósa Zsuzsa, Miklósi Péter és Papp
Márta, valamint a konkói Gabriel de Souza énekprodukciója állt. Elõszõr
valamennyien szólistaként mutatkoztak be, majd a három tehetséges magyar fiatal
vokálegyüttest alakított. Rajtuk kívül a Magyar Rádió 1970-es jazzversenyének két
kiemelkedõ együttese, a Csík trió és a Pege quartett, továbbá a miskolci Balogh
Gyula együttese, a Vox 68, a Syrius, valamint az ausztrál Red Onions együttes
gondoskodott a változatos programról. Különösen ki kell emelni a Red Onions zenekart,
amely a kiváló atmoszférával rendelkezõ ceglédi jam session-ön sokkal jobban
játszott, mint két nappal korábban az Alba Regia Videoton Interjazz Fesztiválon.
Az ausztrál együttes tagjai hitetlenkedve fogadták a székesfehérvári
vendégjátékukra vonatkozó éleshangú bírálatokat, amelyek heves vitába
torkollottak a megjelent jazzkedvelõk és a Red Onions zenészei között. Azután gyors
egymásutánban vagy öt-hatszor átalakították mûsorukat és olyan fergeteges
egyórás programot mutattak be, amely nem nélkülözte sem az igazi jazzt, sem a
látványosságot. A közönség a miniatûr pódium köré gyûlve biztatta a
zenészeket, akiket ez teljesen feldobott: nagyszerû jazz-szel ajándékozták meg a
késõ éjszakáig rendületlenül kitartó jazzrajongókat.
A tomboló siker után mindenki azt hitte, hogy ezt már nem lehet fokozni. És jött a
II. Nemzetközi Ifjúsági Jazzfesztivál ...
Július elsõ napjaiban alapvetõen megváltozott a máskor csöndes kisváros,
Cegléd. Az utcákon, tereken itt is, ott, is feltûntek a II. Nemzetközi Ifjúsági
Jazzfesztivál transzparensei, utcai hirdetõtáblái, plakátjai. A non Stop Espresso
teraszáról dixielandzenét sodort a szél: a Róna Jazz 1970 címmel megjelent
Benkó Dixieland - lemez akkordjai sok érdeklõdõt vonzottak. Nem egy ceglédi fiatal
ennek hatására határozta el, hogy meghallgatja a fesztivál koncertjeit.
A nagyközönséget is érintõ elsõ eseményre július 3-án került sor. Ekkor
nyílt meg a kiválóan rendezett fotó és grafikai kiállítás négy fiatal mûvész:
Mikósovits László, Nagy László, Prohászka Antal és Ifj. Tóth István
alkotásaiból.
Annak ellenére, hogy a versenyrészben jónéhány benevezett együttes lemondta a
részvételt - vagy talán éppen ezért - igen színvonalas fesztiválprogramot láttunk
és hallottunk. A fellépõ együttesek közül alig egy-kettõ nem ütötte meg a
kívánt szintet. Ez a szint természetesen nem a világsztárok szintjét jelenti, hanem
azt a szintet, amely fiatal európai jazz-zenészektõl - akik tulajdonképpen még csak
most tanulják a jazzt - el lehet várni. Tehát nem világsztárokat, hanem fiatalokat,
igen tehetséges fiatalokat láthattunk és hallhattunk három napon keresztül.
A fesztivál versenyprogramjában csehszlovák, dán, nyugatnémet, svéd, valamint
magyar jazz együttesek vettek részt.
Különösen kitûnt a nyugatnémet Marizikosch egyjüttes, amely igen érdekesen
használta fel a jazzjáték kiegészítéseképpen hatodik tagját, aki színek és
fények megszólaltatásá-val szinte hatodik hangszeresként mûködött közre.
Elsõ helyezésük vitathatatlan volt.
A csehszlovák Trio Pana Jana és a svéd Per-Erik Hallin triója nemzeti
folklórfeldolgozásokat mutatott be más-más felfogásban. Külön dicséret illeti a
már most oroszlánkörmöket mutogató zongoristát, Per-Erik Hallint, aki a fesztivál
szólistadíját is elnyerte.
A magyar együttesek közül Balogh Gyula quartettje jelentette a legnagyobb
meglepetést. Dallamosság és beat: ez volt zenéjük két jellemzõje, amely nagy sikert
aratott a közönség körében.
Az Európai Jazz Föderáció oktatási szekciójának konferenciája, kirándulások,
szalonnasütések és jam session-ök egészítették ki a fesztivál dús programját,
amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a jelenlevõk jobban megismerjék egymás
életét, elképzeléseit s nem utolsósorban zenéjét és stílusát.
A jelenlevõk számára sokáig emlékezetes marad a fesztivál második napján késõ
éjjel sorrakerült jam session, amelynek csúcspontját három nagyszerû szaxofonos
versengése jelentette. A nyugatnémet Charly Mader, a dán Holger Laumann és a
Montreaux-i nagydíjas Ráduly Mihály közel egyórás tenorszaxofon-versenye az egykori
trombitaversenyek forró hangulatát idézte. Elõször egymás mellett állva nagy
tömbökben közös kórusokat fújtak, majd elkezdõdött a vetélkedés: szív és
tüdõ, ész és hangszertudás versengett egymással. Hangszereiket hol
szembefordították, hol meg vadul elfordultak egymástól. A hallgató szinte egy
félelmetes, életre-halálra menõ gladiátorverseny páholyában érezte magát: minden
pillanatban azt várta, hogy most változnak éles pengékké a szaxofonosok, most csapnak
össze utoljára s a bajvívók holtan esnek össze. De nem ... Magas kitartott hangok
váltakoztak gyorsan pergõ ritmusvariációkkal. Aztán még egy zárókórus és
befejezõdött a félelmetesen lenyûgözõ látvány, elhallgattak a szaxofonok. Hosszú
másodpercekig nem ocsúdott fel a közönség. Mennydörgõ tapsvihar tett pontot a nap
végére.
Végezetül még egy fesztiválbeszámolóból szeretnék idézni, amely Jazz a
rónán címmel a Magyar Ifjúság hasábjain jelent meg:
Cegléd ma már vitathatatlanul a magyar jazzélet egyik centruma, noha sem
élvonalbeli jazzegyüttessel, sem a jazzképzést szolgáló intézménnyel nem
dicsekedhet. Ám néhány lelkes és hozzáértõ ember révén ( élükön Dr. Hajdú
Endrével, a Róna Vállalat mûvészi meg üzleti érzékkel egyaránt megáldott
igazgatójával) mégis kialakult itt a rónán egy olyan jazzfórum, amelyre érdemes,
sõt szükséges alaposan odafigyelnünk, - s nemcsak a mostani fesztivál, hanem a
rendszeres és igen színvonalas jam-sessionok miatt is.
Az október 12-i jazz-randevú ismét nagyszerû programot ígért, de a zenészek
jelentõs részének utolsó pillanatában történt lemondás miatt kissé fanyar
szájízzel hallgattuk a még oly nagyszerûen játszó Stúdió 11-et és énekes
szólistáját, Miklósi Pétert is. A nap igazi eseményét ezúttal kivételesen nem a
zene jelentette. Prohászka Antal legújabb grafikái újra felidézték a II. Nemzetközi
Ifjúsági Jazzfesztivál káprázatos eseménysorozatát, a nagyszerû zenei
élményeket.
S közben Szórakoztat-e a szórakoztatóipar címmel sor került egy érdekes
ankétra is, ami részletesen foglalkozott a Róna jazztevékenységével.
Miközben jó muzsikával növelik a forgalmat, a vendéglátást nemes ügy
szolgálatába állítják: színvonalas zeneszolgáltatással, igényes zenei
rendezvényekkel fejlesztik a vendégek zenei ízlését. Ezért vezették be a jazz
mûsorok egészen speciális, látványos, szórakoztató formáját, a jam session-t
..., mert ... a jazzmuzsikában a vendég már igazi zenei élményt kap és így
fejlõdik általános zenei mûveltsége is.-állapította meg Prukner Pál.
A X. Nemzetközi Jazz-randevún a krakkói Old Metropolitan Band, a bécsi Classic
Swing Company, a budapesti Gottesmann Quartett és a Winklmayer Brass léptek fel.
Közremûködött Miklósi Péter.
A ceglédi jazz randevúkon ezúttal esõ ízben kerültek túlsúlyba a klasszikus
jazzt játszó együttesek - s a jam session szempontjából ide számítjuk a Winkelmayer
Brass-t is, amelynek jónéhány tagja korábban dixieland-zenekarokban muzsikált. A
három oldtime jazz együttes tagjainak együttzenélése, szóló és
kollektív-improvizációik igazi fület gyönyörködtetõ élményt jelentettek.
1971. január 31. és február 6. között került sor a Magyar Rádió eddigi
legnagyobb szabású jazzrendezvényére, a Jazzhét 71-re, amelynek keretében 5
városban 7 hangversenyen 27 együttes lépett fel. A nagyszabású eseménysorozatból
nem maradhatott ki Cegléd sem. Itt a XI. Nemzetközi Jazz-randevú keretében a moszkvai
Alexej Kozlov együttese, továbbá Gonda János, dr. Szabados György, Uduth Miklós
combói és a Bergendi együttes léptek fel. A mûsort a rádió - ez alkalommal elsõ
ízben - egyenes adásban közvetítette. Nagy sikerrel, mint azt a Magyar Nemzet
kritikusa is megállapította:
De a legfrappánsabb példát a Cegléden megrendezett hangverseny kínálta. Innen,
a koncert szerves részeként, igazi jam sessiont közvetített a rádió, mégpedig neves
hazai és külföldi dzsesszmuzsikusok spontán együttmuzsikálását. Olyan
örömzenét (mert ez a nem éppen találó magyar fordítása a jam sessionnak) ,
mely az egyéni és közös improvizációk eredetiségével, ötletességével,
szuggesztivitásával hatott. Ahhoz persze, hogy ebbõl a be nem próbált
produkciókból ne káosz szülessék, olyan kitûnõ muzsikusokra volt szükség, mint
például Alexej Kozlov vagy Ratko Divjak.
S ezzel a jam session-nel lezárul a Róna jazz eddigi története. Következik: a III.
Nemzetközi Ifjúsági Jazzfesztivál. |