2020-01-26    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1971-12-01 • Simon Géza Gábor
Róna Jazz

"A jazzmuzsikálás vonzó alapmotívuma:
életet vinni a produkcióba
A mi célunk pedig:
az életbe vinni ezeket a produkciókat."

(Róna Vendéglátó Vállalat)

A jazzt kialakulásától kezdve pártfogolta a vendéglátóipar. Kisebb lokálokban, night klubokban éppúgy szerepeltek jazz-zenészek, mint a nagy báltermekben. A szólózongoristától a nagy létszámú big band-ekig a legkülönbözõbb formációk kaptak érvényesülési lehetõséget az idõk folyamán, ezeken a helyeken. Ezek a jazz együttesek azonban kivétel nélkül táncszenét játszottak, pontosabban talpalávaló jazzt, amely akkoriban még nem vált élesen külön a szórakoztató zenétõl.

1941-ben vagyunk. A színhely: New York. A közönség az édeskés sweet zenekarok melankolikus melódiáit követeli. A jazzmuzsikusok egyre kevesebb alkalommal kapnak pódiumot mûvészetük bemutatására. Néhány kisebb kávéházban, klubban játszanak már csak. Aztán a hivatalos munkaidõ letelt után összegyûlnek egy-egy garázsban, fészerben vagy valami hasonló helyen és saját örömükre zenélnek. Egyre többször jelenik meg ezeken a jam session-ökön egy lelkes ambiciózus fiatalember, Norman Granz, aki elhatározza, hogy ezt az örömzenét pódiumra viszi. Megbeszéli a zenészekkel, hogy egy héten egyszer, a zenészek szünnapján ahelyett hogy ingyen zenélnének, jam sessiont rendeznek a közönség bevonásával. Granz kiköti, hogy ezeken az összejöveteleken nem lehet táncolni és faji megkülönböztetés nélkül mindenkit be kell engedni, akit érdekel ez a különleges jam session.

Mindez merész újításnak számított akkoriban. Az ötlet azonban bevált: a közönség megszerette a pódiumra vitt jam sessiont. Norman Granz néhány ilyen jam sessiont rögzített és hosszanjátszó mikrolemezen kiadott. Így indult el hódító útjára a pódiumzenévé vált a jam session.

1968-ban vagyunk. A színhely: Cegléd. Népzene, tánczene és beat egyaránt hallható a Róna Vendéglátó Vállalat nagykiterjedésû üzlethálózatában. Jazz azonban - akárcsak ezidõtájt az ország többi szórakozóhelyén - nem szerepel a programban. Dr. Hajdu Endre, a Róna igazgatója lelkes jazzbarát. Elhatározza, hogy megpróbálja a jazzmuzsikát közelebb hozni a közönséghez. Úgy gondolja, hogy erre a külföldön már jól bevált színpadra vitt jam session lenne a legmegfelelõbb. Elsõ lépésként szerzõdteti a Rónahoz dr. Garay Attilát, a neves jazz-zongoristát, akit megbíz a vállalat mûvészeti ügyeinek vezetésével. Bemutatkozásként 1968. Október 21-én „Randevú a hangszerek mellett” jazz-estet szervez. Ezen dr. Garay Attila (zongora), Pege Aladár (bõgõ), Kovács Gyula (dob) és Német János (szaxofon) lépnek fel. Az érdeklõdés a legmerészebb számításokat is felülmúlja.

Újabb lépésként elõször egy-egy jazz-estet szerveznek Monoron és Cegléden dr. Garay Attila felléptével a Hangulat ill. a Délibáb presszóban. 1968. November 18-án kerül sor a „Randevú a hangszerek mellett” címû mûsor megismétlésére, amelyet jam session követ, többek között dr. Vukán György (zongora), Jákó Balázs (bõgõ), Borissza Géza (fuvola), Kósa Zsuzsa (ének) közremûködésével.

Ez a jam sessiont tekintették késõbb hivatalosan az elsõ pódiumra vitt jam session-nek, amelyeket ezután sorszámmal láttak el.

Elindult egy nagyszerû sorozat, amely hamarosan nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is ismert és számontartott jazzesemény lett.

Az év elsõ felében, a hazai jazzéletben szokatlan gyorsasággal kezdtek peregni az események Cegléden. Január 10-én közvetítette a Televízió az elsõ jazz-randevú telerecording-felvételét, amely kiváló propagandának bizonyult a január 27-én megrendezésre került II. Jazz-randevúnak. A Pest megyei Hírlap 29-én „Várjuk a következõt”, majd a következõ napokban két alkalommal is terjedelmes beszámolót és értékelést közölt.

Néhány nappal a II. Jazz-randevú után így nyilatkozott a ceglédi kezdeményezésrõl Dr. Hajdu Endre „A jazz világa” címû rádiómûsorban:

„Vállalatunk üzletpolitikájában a zenének fontos szerepe van. A jó mûsor, a jó zene - jó üzlet is. ” Úgy gondoljuk, hogy a jazz népszerûsítésének a vendéglátásban nagy lehetõségei vannak. A legfontosabb a jam session zárt jellegének feloldása és az összejövetel nyilvánossá tétele. Ugyanis az ilyen est könnyû, kötetlen és szórakoztató jellege jobban magával ragadja a hallgatóságot, mintha kommersz jellegû mûsort adnánk. A sokféle zenekar és hangszer, a különbözõ stílusirányzatok egy est alkalmával való bemutatása, az élõ muzsika rendkívül színes látvány és igen jó produkció.

Egyébként a jazz hallgatása ma már jelentõs kulturáltságot kíván. Új érdeklõdõk esetleg nehezen tudnak bekapcsolódni. Vidéken, például nálunk, mindez fokozottabban fennáll. Ezért fontos a jam sessionon, mert a hallgató itt a közvetlen zenei impressziókkal olyan atmoszférába kerül, hogy a jazz iránt érdeklõdni kezd.

Márciusban újabb tévéközvetítés következett, amelyet áprilisban két jazz-randevú követett. Az elõbbin elsõ ízben szerepelt a Gonda-Kruza Quartett és a Benkó Dixieland Band, az utóbbin pedig német, román és szovjet amatõregyüttesek léptek pódiumra.

A nyári holtszezon fáradságos aprómunkával telt el: hozzáláttak megszervezni az elsõ nemzetközi Ifjúsági Jazz Fesztivált, amelyre szeptember 20-21-én került sor Nagykõrösön. A versenyrészben angol, lengyel, magyar, nyugatnémet és osztrák jazzoktatási intézmények együttesei mérték össze tudásukat. A vetélkedésbõl a lengyel Zbigniew Seifert quartettje került ki gyõztesen, amely azután alig néhány héttel késõbb a neves jazzmuzsikusokat felvonultató „Jazz Jamboree”-n is jelentõs sikerrel szerepelt.

Az I. Nemzetközi Ifjúsági Jazz Fesztivállal egyidõben rendezték meg az Európai Jazz Föderáció oktatási szekciójának konferenciáját is, amely a jazz magas színvonalú oktatási módszereinek kidolgozásával és elterjesztésével foglalkozott. A fesztivál hangulatának kiegészítésére kiállítást rendeztek jazztémájú festményekbõl, ami sok érdeklõdõt vonzott.

Mind a helyi, mind az országos lapok, valamint a rádió és a televízió a legnagyobb elismerés hangján írtak, illetve beszéltek a fesztivál megrendezésérõl. Ezekbõl itt csak egy kevésbé ismert publikációból szeretnék idézni, ami a Vendéglátás címû lapban jelent meg.:

„A nagy siker alapján igazoltnak látja a vállalat a mûfaj eddigi felkarolását. Nem kétséges: érdemes volt megrendezni a jazz-fesztivál nemzetközi résztvevõkkel, s éppen ilyen csendes alföldi kisvárosban, mint Nagykõrös. A rendezvények elõsegítették a közönség zenei ízlésének nevelését, valamint a vállalat hosszútávú idegenforgalmi politikájának kibontakozását. És az igényes szakmai események lebonyolítása jó próbatételt jelentett a vendéglátás dolgozóinak. Érdemes hát továbbra is foglalkozni a jazz rendezvényekkel. Az ezirányú törekvéseket a Rónánál úgy fogalmazták meg: a jazzmuzsikálás egyik alapmotívuma, hogy életet vigyen a produkcióba, a vállalat feladata pedig, az életbe vinni ezeket a produkciókat, hogy ezáltal is kellemes, szép estéket szerezzenek kedves vendégeiknek.”

Még el sem ült a fesztivál visszhangja, amikor novemberben újabb jam sessionra került sor. A házigazda együttest Pege Aladár vezette.

Az 1970-es év elsõ felében három, egyenként is nagyszabású jazz-randevúra került sor, amelyeken felvonult a magyar jazz-színpad színe-java.

Január 26-án a Benkó Dixieland Band, Kovács Andor együttese és a Pege trió a jazz három különbözõ arcát mutatta be - nagy sikerrel. Ekkor a Képes Újság kritikusa a következõket írta a Róna VV-ról: „... szerepük a magyarországi jazzmuzsika népszerûsítésében rendkívüli... ”

Igen emlékezetes marad minden résztvevõ számára a március 23-i jam session, amely a szokásos koncertrész után következett. Errõl így számolt be a varsói Jazz Fórum:

„A jam session legemlékezetesebb részében egy trió kezdett: Pege Aladár - bõgõ, Lakatos Béla - zongora, Lakatos Géza - dob”. Ehhez csatlakozott késõbb orgonájával Csík Gusztáv. A kiemelkedõ szólistákból álló quartettben érdekes színt jelentett az orgona és a zongora párhuzamos játéka. Azután egy gyors helycsere után Lakatos Béla ült az orgonánál és Csík Gusztáv a zongoránál. Csík Jimmy Smith-szerû orgonajátéka után Lakatos Béla keményebb, érdesebb játéka következett.”

Május 18-án este egy nagyszabású fesztiválra elegendõ együttes és szólista lépett fel az ötórás (!!!) monstre koncerttel kezdõdõ VIII. Jazz-randevún. Az est középpontjában három fiatal jazzénekes: Kósa Zsuzsa, Miklósi Péter és Papp Márta, valamint a konkói Gabriel de Souza énekprodukciója állt. Elõszõr valamennyien szólistaként mutatkoztak be, majd a három tehetséges magyar fiatal vokálegyüttest alakított. Rajtuk kívül a Magyar Rádió 1970-es jazzversenyének két kiemelkedõ együttese, a Csík trió és a Pege quartett, továbbá a miskolci Balogh Gyula együttese, a Vox 68, a Syrius, valamint az ausztrál Red Onions együttes gondoskodott a változatos programról. Különösen ki kell emelni a Red Onions zenekart, amely a kiváló atmoszférával rendelkezõ ceglédi jam session-ön sokkal jobban játszott, mint két nappal korábban az Alba Regia Videoton Interjazz Fesztiválon.

Az ausztrál együttes tagjai hitetlenkedve fogadták a székesfehérvári vendégjátékukra vonatkozó éleshangú bírálatokat, amelyek heves vitába torkollottak a megjelent jazzkedvelõk és a Red Onions zenészei között. Azután gyors egymásutánban vagy öt-hatszor átalakították mûsorukat és olyan fergeteges egyórás programot mutattak be, amely nem nélkülözte sem az igazi jazzt, sem a látványosságot. A közönség a miniatûr pódium köré gyûlve biztatta a zenészeket, akiket ez teljesen feldobott: nagyszerû jazz-szel ajándékozták meg a késõ éjszakáig rendületlenül kitartó jazzrajongókat.

A tomboló siker után mindenki azt hitte, hogy ezt már nem lehet fokozni. És jött a II. Nemzetközi Ifjúsági Jazzfesztivál ...

Július elsõ napjaiban alapvetõen megváltozott a máskor csöndes kisváros, Cegléd. Az utcákon, tereken itt is, ott, is feltûntek a II. Nemzetközi Ifjúsági Jazzfesztivál transzparensei, utcai hirdetõtáblái, plakátjai. A non Stop Espresso teraszáról dixielandzenét sodort a szél: a „Róna Jazz 1970” címmel megjelent Benkó Dixieland - lemez akkordjai sok érdeklõdõt vonzottak. Nem egy ceglédi fiatal ennek hatására határozta el, hogy meghallgatja a fesztivál koncertjeit.

A nagyközönséget is érintõ elsõ eseményre július 3-án került sor. Ekkor nyílt meg a kiválóan rendezett fotó és grafikai kiállítás négy fiatal mûvész: Mikósovits László, Nagy László, Prohászka Antal és Ifj. Tóth István alkotásaiból.

Annak ellenére, hogy a versenyrészben jónéhány benevezett együttes lemondta a részvételt - vagy talán éppen ezért - igen színvonalas fesztiválprogramot láttunk és hallottunk. A fellépõ együttesek közül alig egy-kettõ nem ütötte meg a kívánt szintet. Ez a szint természetesen nem a világsztárok szintjét jelenti, hanem azt a szintet, amely fiatal európai jazz-zenészektõl - akik tulajdonképpen még csak most tanulják a jazzt - el lehet várni. Tehát nem világsztárokat, hanem fiatalokat, igen tehetséges fiatalokat láthattunk és hallhattunk három napon keresztül.

A fesztivál versenyprogramjában csehszlovák, dán, nyugatnémet, svéd, valamint magyar jazz együttesek vettek részt.

Különösen kitûnt a nyugatnémet Marizikosch egyjüttes, amely igen érdekesen használta fel a jazzjáték kiegészítéseképpen hatodik tagját, aki színek és fények „megszólaltatásá”-val szinte hatodik hangszeresként mûködött közre. Elsõ helyezésük vitathatatlan volt.

A csehszlovák Trio Pana Jana és a svéd Per-Erik Hallin triója nemzeti folklórfeldolgozásokat mutatott be más-más felfogásban. Külön dicséret illeti a már most oroszlánkörmöket mutogató zongoristát, Per-Erik Hallint, aki a fesztivál szólistadíját is elnyerte.

A magyar együttesek közül Balogh Gyula quartettje jelentette a legnagyobb meglepetést. Dallamosság és beat: ez volt zenéjük két jellemzõje, amely nagy sikert aratott a közönség körében.

Az Európai Jazz Föderáció oktatási szekciójának konferenciája, kirándulások, szalonnasütések és jam session-ök egészítették ki a fesztivál dús programját, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a jelenlevõk jobban megismerjék egymás életét, elképzeléseit s nem utolsósorban zenéjét és stílusát.

A jelenlevõk számára sokáig emlékezetes marad a fesztivál második napján késõ éjjel sorrakerült jam session, amelynek csúcspontját három nagyszerû szaxofonos versengése jelentette. A nyugatnémet Charly Mader, a dán Holger Laumann és a Montreaux-i nagydíjas Ráduly Mihály közel egyórás tenorszaxofon-versenye az egykori trombitaversenyek forró hangulatát idézte. Elõször egymás mellett állva nagy tömbökben közös kórusokat fújtak, majd elkezdõdött a vetélkedés: szív és tüdõ, ész és hangszertudás versengett egymással. Hangszereiket hol szembefordították, hol meg vadul elfordultak egymástól. A hallgató szinte egy félelmetes, életre-halálra menõ gladiátorverseny páholyában érezte magát: minden pillanatban azt várta, hogy most változnak éles pengékké a szaxofonosok, most csapnak össze utoljára s a bajvívók holtan esnek össze. De nem ... Magas kitartott hangok váltakoztak gyorsan pergõ ritmusvariációkkal. Aztán még egy zárókórus és befejezõdött a félelmetesen lenyûgözõ látvány, elhallgattak a szaxofonok. Hosszú másodpercekig nem ocsúdott fel a közönség. Mennydörgõ tapsvihar tett pontot a nap végére.

Végezetül még egy fesztiválbeszámolóból szeretnék idézni, amely „Jazz a rónán” címmel a Magyar Ifjúság hasábjain jelent meg:

„Cegléd ma már vitathatatlanul a magyar jazzélet egyik centruma, noha sem élvonalbeli jazzegyüttessel, sem a jazzképzést szolgáló intézménnyel nem dicsekedhet. Ám néhány lelkes és hozzáértõ ember révén ( élükön Dr. Hajdú Endrével, a Róna Vállalat mûvészi meg üzleti érzékkel egyaránt megáldott igazgatójával) mégis kialakult itt a rónán egy olyan jazzfórum, amelyre érdemes, sõt szükséges alaposan odafigyelnünk, - s nemcsak a mostani fesztivál, hanem a rendszeres és igen színvonalas jam-sessionok miatt is.”

Az október 12-i jazz-randevú ismét nagyszerû programot ígért, de a zenészek jelentõs részének utolsó pillanatában történt lemondás miatt kissé fanyar szájízzel hallgattuk a még oly nagyszerûen játszó Stúdió 11-et és énekes szólistáját, Miklósi Pétert is. A nap igazi eseményét ezúttal kivételesen nem a zene jelentette. Prohászka Antal legújabb grafikái újra felidézték a II. Nemzetközi Ifjúsági Jazzfesztivál káprázatos eseménysorozatát, a nagyszerû zenei élményeket.

S közben „Szórakoztat-e a szórakoztatóipar” címmel sor került egy érdekes ankétra is, ami részletesen foglalkozott a Róna jazztevékenységével.

„Miközben jó muzsikával növelik a forgalmat, a vendéglátást nemes ügy szolgálatába állítják: színvonalas zeneszolgáltatással, igényes zenei rendezvényekkel fejlesztik a vendégek zenei ízlését. Ezért vezették be a jazz mûsorok egészen speciális, látványos, szórakoztató formáját, a jam session-t ...”, mert „ ... a jazzmuzsikában a vendég már igazi zenei élményt kap és így fejlõdik általános zenei mûveltsége is.”-állapította meg Prukner Pál.

A X. Nemzetközi Jazz-randevún a krakkói Old Metropolitan Band, a bécsi Classic Swing Company, a budapesti Gottesmann Quartett és a Winklmayer Brass léptek fel. Közremûködött Miklósi Péter.

A ceglédi jazz randevúkon ezúttal esõ ízben kerültek túlsúlyba a klasszikus jazzt játszó együttesek - s a jam session szempontjából ide számítjuk a Winkelmayer Brass-t is, amelynek jónéhány tagja korábban dixieland-zenekarokban muzsikált. A három oldtime jazz együttes tagjainak együttzenélése, szóló és kollektív-improvizációik igazi fület gyönyörködtetõ élményt jelentettek.

1971. január 31. és február 6. között került sor a Magyar Rádió eddigi legnagyobb szabású jazzrendezvényére, a „Jazzhét ‘71-re”, amelynek keretében 5 városban 7 hangversenyen 27 együttes lépett fel. A nagyszabású eseménysorozatból nem maradhatott ki Cegléd sem. Itt a XI. Nemzetközi Jazz-randevú keretében a moszkvai Alexej Kozlov együttese, továbbá Gonda János, dr. Szabados György, Uduth Miklós combói és a Bergendi együttes léptek fel. A mûsort a rádió - ez alkalommal elsõ ízben - egyenes adásban közvetítette. Nagy sikerrel, mint azt a Magyar Nemzet kritikusa is megállapította:

„De a legfrappánsabb példát a Cegléden megrendezett hangverseny kínálta. Innen, a koncert szerves részeként, igazi jam sessiont közvetített a rádió, mégpedig neves hazai és külföldi dzsesszmuzsikusok spontán együttmuzsikálását. Olyan „örömzenét” (mert ez a nem éppen találó magyar fordítása a jam sessionnak) , mely az egyéni és közös improvizációk eredetiségével, ötletességével, szuggesztivitásával hatott. Ahhoz persze, hogy ebbõl a „be nem próbált” produkciókból ne káosz szülessék, olyan kitûnõ muzsikusokra volt szükség, mint például Alexej Kozlov vagy Ratko Divjak.”

S ezzel a jam session-nel lezárul a Róna jazz eddigi története. Következik: a III. Nemzetközi Ifjúsági Jazzfesztivál.