2020-01-26    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1935-01-01 • Beszélgetés Szekeres Ferenccel
A JAZZ ÉVEZREDES TÖRTÉNELMÉBŐL

Bertha Ernő: Beszélgetés Szekeres Ferenc orgonaművésszel, a Szekeres jazz-iskola igazgatójával

A József-körút és a Baross-utca kereszteződésénél, abban a sarokpalotában, amellben a Bodó-kávéház van; e palota második emeletének tágas helyiségeiben napestig vidám muzsika-szó járja. Itt székel ugyanis Szekeres Ferencnek, a kiválóorgonaművésznek messze födön híres nevezetes zeneiskolája, amely többek között arról is nevezetes, hgoy egyben - külföldön is elismert - kitűnő jazz-zeneiskola is.

Mi sem természetesebb, hogy ennek a híres, elismert jazz-iskolának tulajdonosa , vezetője és igazgatója Szekeres Ferenc orgonaművész, - már hivatásánál fogva is - a leg-alaposabb ismerője a jazz sokezeréves történelmének. És amikor elhatároztáuk, hogy a Sternberg Hiradó jelen jazz-számában ismertetni fogjuk a jazz mindenkit érdeklő történel-mének legérdekesebb fejezeteit, csak természetes, hogy ezúttal is a legilletékesebb, a kérdést a legalaposabban ismerő szaktekintélyt: jelen esetben Szekeres Ferencet - szólaltatjuk meg.

- Az ma már közismert tény, hogy maga a jazz többezeréves multra tekinthet vissza, - kezdte érdekes előadását Szekeres professzor, és ma is ezekből a részint munkadalokból, részint vallásos énekekből, - spirituálékból - meríti anyagát.

- A mai, a modern ember szempontjából onnan kezdődően érdekes a jazz története, amikor - a kilencszázas években, - a fehér Amerika modern zene- és tánckedvelő embere átvette az ősi néger zene sokszor nyugtalanító és izgalmas, máskor megnyugtató, sőt andalító, de mindig szakgatott ritmusát, hogy aztán ezt énekelje, erre táncoljon, hogy a maga nyugtalan és izgalmas modern élethajszája közben a jazz zenéjében és az új táncokban találjon stílusos szórakozást, megnyugvást.

Honnan származik a "jazz" neve?

- A jazz ellenségei - (ámbátor ma már nincs is ellensége a jazz-nek, mert mindenki belátta, hogy a modern táncokat csakis jazz-zenére lehet élvezetesen táncolni,) - illetve a jazz egykori ellenzéke annak idején azt a hírt terjesztették, hgoy a jazz neve a francia "Raser" szóból származik. Ez a francia szó magyarul csacsogást, csevegést jelent, de olyasvalami értelme is van, amit a magyar úgy fejez ki, hogy sok hűhó szemmiért. Nyílvánvaló tehát, hogy azok, akik - egy értelmetlen és zagyva szólevezetéssel, - a francia "Raser" szóból származtatják a jazz nevét, nem kezelték ezt az egyébként érdekes témát jóindulattal. Sőt!

- A most elmondottakkal szemben megcáfolhatatlan tény, hogy a jazz neve így keletkezett: Még jóval a világháború előtt történt, hgoy az amerikai Harlem városának híres és egyik kedvelt néger bárjába, a néger zenekar hirtelen és váralanul egy szokatlan ritmusú és hangultatú, az ismertektől merőben elütő új kompozíciót játszott. A bár hatalmas közönsége meglepetten figyelt fel a szokatlan, izgató muzsikára s a friss szenzációként ható zeneszám elhangzása után a bárban még soha nem hallott és valóban szünni nem akaró tapsviharral adott tetszésének kifejezést. A hallgatóság természetesen meg szerette volna ismételteni az izgalmas hatású új zenekompozíciót, de - nem ismervén annak nevét, - elragadtatásában a zenekar karmesterének nevét kezdte kiáltozni:

- Jazzbo, Jazzbo! - kiáltották szakadatlanul a tapsvihar közepette s az ováció csak akkor csendesedett meg, amikor Jazzbo Brown - a zenekar karmestere - kezébe vette dirigensi botját s újra elvezényelte a szakgatott tánckompozíciót.

- Így vonult be a modern ember életébe az egyébként sok évezredes multtal kérkedő jazz-zene és így kapta a ma már világszerte elfogadott és elismert jazz nevet.

Az érdekes előadás után most azt a kérdést intéztük Szekeres professzorhoz, hogy hogyan került át a jazz Amerikából Európába s hogyan terjedt el, - szerte a világon, - annyira, hogy ma már meg sem tud lenni nélküle a modern ember?

Európába az amerikai katonák hozták át a jazzt

- Európába - felelte kérdésünkre Szekeres professzor - a jazzt az világháborúban az antant segítségére átküldött amerikai hadsereg katonái hozták át, bár korántsem abban a fejlett stílusában, amellyel ma kérkedhetik. Harcolni jöttek az amerikai katonák, de magukkal hozták hangszereiket is; olyan hangszereket, aminőket azelőtt alig láttak Európában: ukulelét, benzsót, saxophont és más csodákat, amelyeken azonban valóban játék volt játszani s amelyekből csodálatos új hangokat, hangszíneket csaltak ki s amelyekkel érdekes új zenei stílussal ismertették meg az öreg Európa lakóit 1

- De a történelmi igazsághoz tartozik, - vetette közbe Szekeres professzor - hogy a háború előtt is kapott Európa izelítőt a jazz-ből, még pedig az akkor világot járó néger stepp-táncosok kisérő zenéjének muzsikájában. A négereknek egyébként is nagy szerepük volt a jazz terjesztésében, de a jazz-nek mai szintjére való fejlesztése főként a fehér ember érdeme.

- Amikor, - tért vissza előadásának fonalához Szekeres professzor, - a háború alatt a velünk ellenséges hatalmak országainak lakossága - és főleg London meg Párizs lakossága, az amerikai katonáktól megismerte a jazzt, annyira megkedvelte ezt a stílust, hogy nem is akart többé más zenére táncolni.Tekintve azonban, hogy az amerikai katonák nem azért voltak itt, hogy szórakoztató és tánczenét szolgáltassanak a polgári lakosságnak, Párizs és London mulatói néger zenekarokat voltak kénytelenek hozatni, hogy közönségük megkaphasson az oly nagyon megszeretett jazz-zenét.

- És hogyan fejlődött mai magas szintjére a jazz? - kérdeztük Szekeres professzortól.

A jazz fejlődése

- Természetesen, - szólt a válasz, - rengeteg akarat és rengeteg tényező tudatos vagy öntudatlan összejátszása eredményezte a jazz mai fejlettségét. A jazz történelmének ebből a nagyon is tartalmas részéből talán a következők érdeklik a legjobban a nagyközönséget:

- Kétségtelen, hogy amikor, - a háború alatt, a jazz felbukkant Európában, - kezdetben, - éppen szokatlan stílusa miatt, - az európai fülnek még kakofónikus, zavaros, tréfás zenének tünt. De hát az még nem is volt igazi jazz, - mondhatnám, hgoy a mai jazz-nek csupán paródiája volt. Hiszen jól emlékszünk még mindannyian arra, amikora jazzben még tülkök, kolompok, tányérok, fazekak, tepsik s más konyhai rekvizitumok szerepeltek. Nagyon is meg lehet érteni tehát, hogy az akkori jazz-nek voltak ellenségei, de az elfolatlan bíráló látta, hogy - a konyhai rekvizitumok ellenére is - a közízlés mégis csak a jazz mellett foglalt állást.

- A közízlésnek ez a megnyílvánulása adott aztán hatalmas lendületet a jazz fejlődésének. Jöttek a komoly hangszerépítők, akik egyre törkéletesítették az új jazz-hangszereket, jöttek a komoly zenészek, akik megtanulták az új hangszerek lehetőségeit, jelentkeztek új komponisták, akik jazz-szerzeményeikkel meghóditották a közönséget, jöttek a tudósok és elmélyedtek az ősi néger zene motívumaiban és kutatásaik eredményeit a komponisták rendelkezésére bocsátották. Iparosok, művészek, komponisták tudósok, - tudatosan vagy öntudatlanul, - összejátszottak s csak természetes, hogy ennyi akaraterővel a legtisztább művészi szintre emelték a jazzt, amelynek éppen az elmondottak miatt, - ma már alig van meggyőződéses ellensége.

- És a jazz-nek ez a fejlődése folyik most is szakadatlanul. A múlt évben - például - Magyarországon járt Carmichael amerika egyik legneveseb komponistája. Hetekig járta a Hortobágyot és Szabolcsot, összegyűjtötte a magyar népdalmotivumokat, hogy azokat feldolgozva, hangulatos, új jazz-zenedarabokkal lepje meg a világot. Magyar népi motívumoktól ékes új melódiái közül már több song és foxtrott meg is jelent Amerikában és hatalmas sikert aratott.

Itt helyénvalónak tartottuk a következő kérdés felvetését: - Nem kifogásolható-e az, ha a zeneszerző idegen motívumokat használ fel?

- Igen szépen fejezte ki magát, - mondta nevetve Szekeres professzor, - de ennek a kérdésnek a megvitatása nem speciálisan a jazz történelmének keretébe tartozik. Engedjük át ezt a kérdést az általános zenetörténelemnek, bár ott sem lehet figyelmen kivül hagyni azt a tényt, hogy Bach, Beethoven, Mozart és a többi klasszikusok műveiben - mondhatnám minden művükben, - találni olyan témát, ritmust vagy zenei gondolatot, amelyhez hasonlók korábban élt komponisták műveiben is megtalálhatók, - de senkinek sem jut eszébe ezért őket kipellengérezni. Ezt korántsem azért mondom azonban, mintha az álzeneszerzőket akarnám védelmembe venni, - mert sajnos, vannak ilyenek is, akik - tehetség hiányában - idegen motívumokat mással öntetnek formába és az ilyen módon készült furcsa kompozíciókat saját nevük alatt jelentetik meg.

A jazz-zene mondanivalói

- Évekig az volt az általános vélemény - folytatta érdekes előadását Szekeres professzor, - hogy a jazz-zenének nincs önálló mondanivalója. Hogy táncokat les el, melódiákat csen, hogy "hamis álarc alatt" tálalja fel - a más főztjét. Neves komponisták, - bármely zenei irányzat képvislői is, - egy-egy hirlap interju, vagy egy-egy hivatalos kinyilatkoztatás keretében, sokszor meggyőződéssel, gyakran meggyőződésük ellenére, - szintén ütöttek egyet-egyet a jazz-en. Érdekes és éppen az veszi el e jogtalan támadások minden élét, hogy az utóbb említett komponisták műveiben egyre sűrűbben találjuk meg a jazz modern hangulatát, jellegzetes színeit, a tipikus jazz-hangszereket, de ezek a komponisták még magát a jazz műfaját is egyre gyakrabban alkalmazzák kompizícióikban. És - ez is vitathatalna tény, - hogy amíg pár éve még csak jazz-rapszódia, fantázia operett és legfeljebb opera szerepelt a jazz-litteraturában, addig ma már se szeri se száma a jazz-koncerteknek, kvintetteknek, sőt jazz-oratóriumoknak is.

- A jazz-nek tehát igen is van önálló mondanivalója és bátran, - sikerrel és elismeréssel, - el is mondja mondanivalóit. Hiszen, ha az jazz-zenének semmi egyéb eredménye nem volna eddig, mint Gershwin: "Rhapsodie in Blue" című hatalmas kompozíciója, amely úgy formában, mint hangszerelésben is kiállja a legszigorúbb kritikát, akkor is már rég meg kellett bocsátani kis bűneit, amelyekkel eredendően terhelten jött, de amelyektől ma már teljesen megtisztult.