2020-08-15    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

1929-02-01 • Magyar Zenészek Lapja
A CIGÁNYZENÉSZEK ÉS A MAGYAR ZENE VÉDELME (1929)

A Magyar Cigányok Országos Egyesülete a cigányzene védelmében beadványt nyujtott be a belügyminiszterhez, amelyben az érdekeinek védelmében első sorban a dzsesz káros voltára kiván rámutatni.

Minden korszaknak megvan a maga áramlata, amely táncban, énekben és zenében megnyilvánul. A dzsesz-zene s az arra lejtett táncok a háboru utáni idők szülöttje. A dzsesz bejárta az egész világot és mindenütt befészkelte magát. Természetesen hazánk sem képezhetet ez alól kivételt, s ugyanaz a tömegpszihé, amely külföldön ezt a műfajt meghonositotta, nálunk is otthont adott ennek az áramlatnak. Nem vagyunk mi sem hivei annak, de ugy kell vennünk amint van: ezt az elkerülhetelen rosszat tudomásul kell vennünk, mert elmulásáig közönségünk ezt imperative követeli. Itt azonban rá kell mutatnunk az általában elterjedt tévhitre, amely ezt a zenét kultiváló zenészt idegen zenésznek tartja. Az összes dzsesz-bendjeink magyar zenészekből állanak, műsorukban legnagyobbrészt magyar zeneszerzők szerepelnek. A magyar tanult zenészség képzettségére és életrevalóságára vall, hogy ezt a teljesen idegen műfajt egészében átvenni és kivitelezni tudja, ugy, hogy egyik-másik dzsesz-együttesünk felveszi akármelyik külföldi dzsesz-zenekarral a versenyt Ez pedig csak azért volt elérhető, mert a tanult magyar zenész tudása és felkészültsége olyan mértékü, hogy bármely nehézségü zenei mű előadására képes.

Ezzel szemben áll a ciágányzenészek naturalisztikus képzettsége, amely ugyan bizonyos műfajokban kiváló produkciókra teszi őket alkalmassá, azonban a dzsesz követelményeinek megfelelni nem tud. Ha a cigányság időben felismerte volna annak a szükségességét, hogy felkészültségét a kottaolvasástól kezdve az egész vonalon ki kell egészitenie, bizonyára nem maradt volna hátra abban a versenyben, amelyet a nagyobb tudásu, képzett muzsikussal tulajdonképpen fel sem vett. Ezek ellenére a cigányzenekarok tőlük telhetőleg játszák a modern dzsesz-számokat, de természetesen korántsem azzal az eredménnyel, mint a megfelelő hangszerekkel és lényegesen nagyobb képzetsséggel rendelkező dzsesz-zenekarok. Ezzel szemben a népdalzenét a cigányok nem sajátithatják ki maguknak, mert a képzett magyar zenészekből álló dzsesz- vagy szalon-zenekarok a magyar dalt is kultiválják, még pedig oly sikeresen, hogy sehol a közönség kifogása alá nem esnek.

A cigányzenészeknek előterjesztett ama kérelme tekintetében pedig, hogy a dzsesz-zenekarok működése rendeleti uton szabályoztassék, az a nézetünk, hogy a kormány-hatóságnak nem lehet feladata az, hogy a magyar zenészek egyik kategóriáját a másik kategória rovására megélhetésében megbénitsa. Mint az élet összes egyéb viszonylataiban ugy a zene terén is a szabad verseny a természetes fejlődés egyetlen helyes utja.

A szórakozó közönséget nem lehet abban meggátolni, hogy a mai, mondjuk, helytelen irányzatnak, a mai izlésnek megfelelő zenét hallgasson, illetve olyat követeljen. A zenész pedig, aki a közönség szolgálatában áll és belőle él, kénytelen a közönség kivánságaihoz alkalmazkodni. Nem lehet feladatunk, de nem is áll módunkban ezen változtatni, mert ugy járhatunk, mint kenyeres társaink, a cigányzenészek, akik éppen azért állanak kenyér nélkül, mert nem azt játszák, amit a publikum kiván. Nálunk ezt még sulyosbitja az a körülmény is, hogy amennyiben mi nem felelnénk meg a közönségünk óhajainak, akkor a munkaadóink külföldről hoznák be a sokat kivánt dzsesz-zenekarokat, s akkor ott tartanánk, ahol akkor voltunk, mielőtt az idegen zenészeket kiszoritanunk sikerült.

A munkaadó pedig nem kötelezhető arra, hogy dzsesz-zene mellett cigányt is tartson. Amelyik ezt elbirja, az ugyis megteszi, aki pedig nem birja, arra hiába parancsolnak rá. Legfeljebb se cigányt, se dzseszt nem vesz, hanem katonazenét fogad, amely műsorában természetesen dzseszt is játszik, ami ellen pedig a cigányok ugyan hiába mennének panaszra.

Amint tehát a legelfogulatlanabbul is megállapitható, egy miniszteri rendelet, amely a cigányzenészek értelmezésében kibocsájtatnék, nemcsak, hogy a cigányzenészek érdekeit nem szolgálná, hanem végeredményben beláthatatlan zür-zavart, elégedettlenséget eredményezne, s a zenészég egy ujabb kategóriáját tenné kenyerétfosztottá.

A magyar dalt és nótát pedig ne féltsük. A dzsesz múló divat, a magyar dal és nóta maradandó. Hisz épen most éli sohasem remélt nagy rönesznszát, amikor Balázs Árpád, Fráter Loránd, Sándor Jenő és a többi sok nagy magyar nótaköltő szebbnél-szebb alkotásait zengi az egész ország. Állítjuk, hogy ez a daltermés és a magyar nóta megbecsülése épen a dzsesz ellenhatásaként született s igy végeredményben ez a műfaj nemhogy ártott, hanem ellenkezőleg csak használt a magyar dal és nóta ügyének.

Meggyőzödésünk tehát, hogy a cigányzenészeknek a dzsesz-műfajt kultiváló magyar zenészség ellen irányuló kérelmét, amely teljesítése esetén alkalmas lenne arra, hogy egy a magyar zenei kultura szolgálatában eddig is nagy eredményekkel működött és a magyar nemzeti szempont szolgálatában ugy itthon, mint a külföldön felbecsülhetetlen szolgálatokat teljesítő értékes és képzett hivatásos magyar zenésztársadalom egészséges működését és fejlődését megbénitani lenne alkalmas, a belügyminiszter figyelmen kivül hagyja.

Mert a zene mint művészet szabad foglalkozás, mely művészileg csak szabad versenyben érvényesülhet. A versenyben pedig az a győztes, aki képzettebb, tanultabb.

Magyar Zenészek Lapja, 1929. február 1. 2. szám